Svájc: kulcshelyszín, nemcsak a náci vagyon, de a kommunista külkereskedelem szempontjából is. Két magyar kommunista kulcsfigura is az alpesi országban dolgozott: Száll József és Nyerges János. Utóbbi közben az ÁVH-nál volt, tartótisztje az a Bauer Miklós volt, aki „körmösként” híresült el, de fontos szerepet játszott a külkereskedelem területén is. Nem véletlenül került éppen a Komplexhez az ÁVH után. Az amerikai CIA is megfigyelte ezeket az embereket, persze az üzlet, a pénz aztán szinte minden elvet felülírt. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna sorozatát.
A sorozat korábbi részeiben többször utaltunk arra, hogy a kommunisták számára – a totális hatalom kiépítéséhez vezető úton – már a kezdetektől legalább annyira fontos volt a magyarországi tőkeáramlás ellenőrzése, mint a társadalom feletti kontroll megteremtése a politikai rendőrség felállításával és hatáskörének folyamatos bővítésével. Azonban míg ez utóbbi viszonylag egyszerűen megvalósítható volt a Vörös Hadsereg jelenlétének köszönhetően, addig a pénzmozgások jelentős része csak nemzetközi vonatkozásban értelmezhető, vagyis kevésnek bizonyult a helyi erőfölény megléte. Nem véletlen, hogy már 1946-tól vannak adataink arra vonatkozóan, hogy a magyarországi kommunisták hálózatépítésbe kezdtek Európa pénzügyi fellegvárában.
Svájc a világ pénzügyi központjaként kulcsfontosságú szerepet töltött be a huszadik század véres történelmében annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy mindkét világháború alatt sikerült garantálni az ország semlegességét. Az alpesi ország bankjai szemrebbenés nélkül asszisztáltak akár a náci, akár a kommunista vagyonok megőrzéséhez. Biztosították a pénz áramlását és banktitokra hivatkozva adtak lehetőséget arra, hogy ezeket a tisztázatlan hátterű összegeket következmények nélkül lehessen felhasználni akár törvénytelen célokra is.
A CIA-nak köszönhetően ismerjük a magyar összekötőket
Az amerikai hírszerzés természetesen igyekezett feltérképezni a kommunista hálózatok pénzáramlásának az útját, így ismerte a Svájcban tevékenykedő magyar összekötőket is. A CIA forrásainak köszönhetően tudunk arról, hogy kiket küldött ki az MKP a negyvenes évek második felében Bernbe, hogy az ottani – feltehetően kominternes és emigráns – kapcsolataikat felhasználva teljesítsék a szovjet elvárásokat. Feladatuk a szovjet gazdasági érdekek kiszolgálása és a „világforradalom” kirobbantásához elengedhetetlen nyugati baloldali mozgalmak támogatása volt.
1946-tól 1950-ig két „megbízható elvtárs” – akik már évek óta a földalatti kommunista hálózatokban tevékenykedtek – irányította a svájci „magyar maffia” tevékenységét. Egyiküket Száll Józsefnek, a másikat Nyerges Jánosnak hívták.
Száll az 1945 utáni diplomaták egyik legellentmondásosabb figurája, akinek karrierje elképesztő sebességgel ívelt felfelé. Életének vargabetűit Andreides Gábor kutatásaiból ismerjük (Andreides Gábor: Egy megbízható elvtárs. Száll József útja az MKP-től a P2-ig), de még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés vele kapcsolatban. A háború alatt bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1945 után pedig egy ideig a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott, de már 1946-ban Bernbe helyezték követségi titkárnak.
Feladata – későbbi visszaemlékezése szerint – a háború alatt Svájcban letétbe helyezett magyar vagyonok hazaszállítása volt. Száll gazdasági tevékenysége nemcsak az amerikai hírszerzésnek tűnt fel, de a Svájci Felderítőszolgálat is a Komintern ügynökét látta benne. Fel is merült, hogy kiutasítják, de végül úgy döntöttek, felesleges megterhelni a két ország viszonyát egy ilyen diplomáciai kellemetlenséggel, amikor az utód nyilvánvalóan Száll félbehagyott munkáját folytatná.
Száll József (balra) átveszi egy magyar írónő kitüntetését római nagykövetként. Fotó: MTI
Körbejárta a világot, aztán Olaszországba „menekült”
Száll 1950-ig tartózkodott Svájcban. Hazaérkezése után számos kiküldetéssel bízták meg, Kínában, Jakartában és Párizsban is állomásozott. A figyelmet akkor hívta fel magára, amikor 1970-ben családjával emigrált, azt követően, hogy felmerült a gyanú, gazdasági bűncselekményeket követett el. Az amerikai titkosszolgálat kihallgatta, végül Olaszországban telepedett le, ahol a nyolcvanas években belekeveredett a P2 szabadkőműves páholy körül kirobbant botrányba, amelynek ő is tagja volt.
Kettejük közül mégis Nyerges János az érdekesebb figura. Sőt Nyerges lett az egyik legfontosabb kulcsembere a később külkereskedelmi lobbiként/maffiaként meghatározható érdekcsoportnak.
Nyerges János is nagy világjáró volt
Nyerges 1945 előtti életéről viszonylag szűkösek az adatok. 1918 karácsonyán született és hamar árvaságra jutott: édesapját, Neumann Bélát 1920-ban a tanácsköztársasági tevékenysége miatt meggyilkolták. Nyergest édesanyja és nagybátyja nevelte fel, 1937-ben érettségizett Újpesten. Felsőfokú tanulmányait Bécsben kezdte, majd Párizsba került, ahol az École des Hautes Études Commerciales főiskolán szerzett kereskedelmi diplomát. A következő évben kereskedelmi gyakornokként járta a nagyvilágot. Életrajzi összefoglalójából kiderül, hogy Dél-Afrikába került, majd Svájcba „lett delegálva”.
Homályos megfogalmazás, amiből semmilyen kézzelfogható következtetést nem lehet levonni arra vonatkozóan, hogy ki foglalkoztatta ekkor, viszont később az államvédelem többször utalást tett Nyerges jó kapcsolataira a svájci kommunista párt vállalatainál, valamint a különböző bankügyletek bonyolításánál az ő szakértelmére hagyatkoztak. Mindez alátámasztja a CIA azon értesülését, hogy a nemzetközi kommunista hálózat pénzügyeinek felügyelete – legalábbis az a része, amelyet magyarok intéztek – hozzá tartozott.
Elképzelhető, hogy már a két világháború között csatlakozott valamelyik illegális szervezethez. Tudása és tapasztalatai mindenesetre nélkülözhetetlenné tették 1945 után.
Nyerges János (jobbra) egy külföldi partnerrel. Fotó: MTI
Kifúrta szocdem felettesét
Önéletrajza szerint 1939-ben tért haza gyakornoki útjairól, 1940-től munkaszolgálatot teljesített. 1944-ben Borba került, abba a táborba, ahol Radnóti Miklós is raboskodott. Sajnos neki nem volt akkora szerencséje, mint Nyergesnek, aki megszökött és csatlakozott a jugoszláv partizánokhoz, majd a Vörös Hadsereghez. Részt vett a dunántúli hadjáratban és Románia területén szerelt le 1945 augusztusában. 1945. szeptember 10-étől dolgozott a kommunisták által felügyelt Külkereskedelmi Igazgatóságon, és 1946 októberében küldték újra Bernbe, ahol a külkereskedelmi kirendeltség megszervezését bízták rá.
Mivel ekkor még koalíciós kormányzás volt idehaza és a külügyminiszteri poszt a kisgazdák kezében volt, a kommunisták nem tudták megakadályozni, hogy saját embereiken kívül mások is kapjanak diplomáciai kinevezést. Svájcban a szociáldemokrata Beck János lett Nyerges felettese, aki nem volt hajlandó közreműködni a kommunista üzletember akcióiban – bár jó eséllyel nem is ismerte a részleteket. A CIA információi szerint Nyerges mindent megtett Beck ellehetetlenítése érdekében, aki kénytelen volt 1948-ban emigrálni, ezzel helyettese át tudta venni a kirendeltség vezetését.
Bauer Miklós lett a tartótisztje
Természetesen külföldi kihelyezést – pláne ilyen fontos városba – nem lehetett már akkoriban sem a politikai rendőrség egyetértése nélkül elnyerni. Nyerges a Gazdaságrendészeti Osztály (a hírhedt GRO) beszervezett ügynökeként érkezett az alpesi fővárosba, majd 1948-tól – amikor a GRO-t beolvasztották a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságába – az államvédelem rezidense lett.
Hozzá tartozott a külkereskedelmi vállalatok által megkötött üzletek ellenőrzése és a vállalati képviselők külföldi tevékenységének a felügyelete. Elsősorban gazdasági híranyagot kellett gyűjtenie, de megbízták hadászati információk szerzésével is: azokat az üzemeket kellett szemmel tartania, ahol hadicikkeket gyártottak.
1950 októberében saját kérésére hazarendelték, amit azzal indokolt, hogy 18 éves kora óta külföldön él, a továbbiakban hazájában szeretne szolgálatot teljesíteni. A Külkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője, majd főosztályvezetője lett, a nyugati államokkal való gazdasági kapcsolatok koordinálásáért volt felelős. Államvédelmi szempontból igencsak fontos pozíciót látott el, így továbbra is aktív együttműködést vártak tőle az ÁVH vezetői.
Tartótisztje Bauer Miklós, a későbbi SZDSZ-es politikus, Bauer Tamás apja volt. A „körmös Bauer” tehát nemcsak kínvallatással foglalkozott az Andrássy út 60. pincéiben, de – legalábbis egy ideig – a külkereskedelmi kapcsolatrendszer kiépítését is figyelemmel kísérte.
(Mindennek pikantériáját az adja meg igazán, hogy így ő maga is ráláthatott arra a hálózatra – esetleg segíthette is azt –, amelyet elsősorban egykori magas rangú náci tisztek felhasználásával építettek ki 1947 után, miközben „fasisztának” titulált emberek százainak kínzásában és elítélésében vett részt.)
A fiatal és az ügyvéd Bauer Miklós. Forrás: Magyar Hírlap
Nyerges hatáskörébe tartozott minden kapitalista vonatkozásban bonyolított kereskedelmi ügylet, hozzá futottak be az ezzel kapcsolatos úti jelentések és a nyugati referatúrák felügyeletét is ellátta.
Legjobb összeköttetései természetesen Svájcban voltak, a helyi kommunista pártszervekkel való együttműködés életben tartását is az ő közreműködésére bízták. Például amikor a svájci baloldal pártvállalatainak támogatásával kapcsolatban zűr keletkezett, annak tisztázására Nyergest küldték Bernbe. Azzal is megbízták, tegyen javaslatot arra, „hogy lehet őket anyagilag jobban támogatni”.
Itthon szürke eminenciás, Nyugaton ismert kulcsfigura
Nyerges János soha nem került a minisztériumi főosztályvezetőségnél magasabb pozícióba, mégis a nyugati világgal folytatott külkereskedelem szürke eminenciásaként az egyik legfontosabb figurája lett a külkeres érdekcsoportnak. Minden nyugati üzlet az ő kezén futott keresztül, széles – és minden bizonnyal mások számára átláthatatlan – kapcsolatrendszere ismertté tette őt az európai gazdasági szakemberek számára.
Jobban ismerték a nevét az Európai Gazdasági Közösség (EGK) egyes intézményeiben, mint idehaza. Gyakorlatilag Nyerges volt az, aki nemcsak alakította és irányította a kapitalista Nyugattal való gazdasági kapcsolatokat, de meghatározója volt a Közös Piaccal folytatott tárgyalásoknak is. A hatvanas évektől kezdve szorgalmazta, hogy Magyarország nyisson az EGK felé. Rá akarta kényszeríteni a nyugati országokat, hogy protekcionista politikájukat törjék meg Magyarországgal szemben.
Ezen stratégia mentén vezette az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT) való csatlakozási tárgyalásokat is.
Nyerges megint aláír. Ezúttal már 1978-ban. Fotó: MTI
Nyerges János visszatérő szereplője lesz ennek a sorozatnak, hiszen a kádári külkereskedelem mélységeiről és visszásságairól nem lehet az ő említése nélkül beszélni.
Megkerülhetetlen lett a gazdaságdiplomácia területén is, a nyugatnémet nagytőkével folytatott tárgyalásai alapvetően befolyásolták a nyugati nagyvállalatok piacszerzését hazánkban. Az állambiztonsági jelentések szerint Nyerges és köre már 1957-től rendszeresen egyeztettek a német Szabaddemokrata Párttal (de jó kapcsolataik voltak a szocdemekhez és a kereszténydemokratákhoz is) gazdasági ügyekben, és olyasmik is elhangzottak ezeken a megbeszéléseken, amelyek már ekkor nyomasztó árnyat vetettek a távoli jövőre.
A németek már 1957-ben tervezgették a későbbi üzleteket
Idézet egy korabeli titkosszolgálati jelentésből: Magyarországon „az iparon belül olyan változások mentek végbe, amelyek kizárják a tulajdonjogok visszaállításának lehetőségét, vagyis azt, hogy az 1945 előtti tulajdonosok visszakapják volt gyáraikat, bankjaikat stb. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdaságra is. Ennek a német tőkecsoportnak tehát nem célja és érdeke, hogy minden tekintetben visszaálljon az országban az 1945 előtti gazdasági rendszer.
Feltételezte azonban [értsd: Nyerges egyik nyugatnémet kapcsolata], hogy később az állam majd elad és bérbe ad bizonyos vállalatokat és ily módon fokozatosan újra visszatér Magyarország a kapitalista gazdasági rendszerhez. Éppen ezért ez a tőkés csoport igen nagy perspektívát lát az NSZK és a népi demokráciák közti gazdasági kapcsolatok kiépítésében, valamint abban, hogy ezen a téren megelőzzenek más nyugati tőkecsoportokat.”
Ezek szerint a nyugatnémet nagytőkés körök már 1957-ben számítottak arra, hogy a jövőben bekövetkező gazdasági rendszerváltás nem fog együtt járni reprivatizációval, így részt vehetnek az állami vagyon felvásárlásában. Így is lett.
A sorozat korábbi részei:
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Facebook
Twitter
YouTube
RSS