Az úgynevezett népi-nemzeti értelmiség megtörése, elhallgattatása, illetve alattvalóvá kényszerítése első számú prioritássá vált a kommunista hatalom számára...
Nemrégiben hatósági botrány rázta meg Olaszországot, ugyanis tíz csendőrt tartóztattak le Piacenzában. Az egyenruhásokat többek között drogkereskedelemmel,...
Mostanában minden ellenzéki politikus igyekszik hasznot húzni a meleg- és transzpropaganda népszerűsítéséből, hiszen Karácsony Gergely büszkén tűzte...
A szeptemberben induló PestiTV identitását, hangulatát, csapatát, hitvallását és stúdióját bemutató új videókkal frissítettük a PestiTV előzeteseinek...
Talán már elfeledett történelmi ténynek lehet nevezni, hogy 1990-ig Németország mai helyén két gyökeresen különböző német állam...
Csak azok a nemzetek maradnak meg, állnak ellen a történelem viharainak, amelyek képesek önállóságukat és szabadságukat megőrizni...
Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után “a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem...
Magyarország születésnapja – halljuk rendszeresen a könnyen értelmezhető, ám némileg felületes örvendezést, pedig a valóság ennél is...
Augusztus 20-án emlékeztetni kell magunkat arra: a saját otthont, földet hazát nyújtó önálló államiság, a népek életének...
Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot...
Szeretik szentistváni gondolatként csak azt kiemelni, hogy első királyunk végrendeletében intelemként hagyta Szent Imre hercegnek: jó, ha...
Áll a bál az elfogadás hónapjában. Karácsony Gergely rejtélyes szándéktól vezérelve felrakta a szivárványos zászlót a Városházára,...
Iszonyúan nehezen viseli a kommunizmusból megörökölt színházi és filmes elit, hogy megszűnt a képzés felett gyakorolt, hét...
A Momentum honlapján megjelent a szélsőliberális blogger, Vikor Janka bejegyzése. A párt szimpatizánsa a legégetőbb problémával kezdett...
„Kimagasló kulturális érték”, „népújság”, „viszonyítási pont” – ilyen és ehhez hasonló szavakkal koszorúzta meg tegnap az Index...
A Vasivíz Zrt. közgyűlése megszavazta Molnár Miklós, törvénytelenül kinevezett vezérigazgató visszahívását. Már csak egyetlen kérdés nyitott, hogy...
Áll a bál az elfogadás hónapjában. Karácsony Gergely rejtélyes szándéktól vezérelve felrakta a szivárványos zászlót a Városházára,...
A magyar kormány is támogatja a nemzeti régiók védelméről szóló aláírásgyűjtést – derült ki az Ópusztaszeri Nemzeti...
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt már a politikusok, bírók és rendőri csúcsvezetők ellen eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF)...
Helyreigazítás. A 2020. augusztus 18. napján „Maga alá temetheti Pikót a józsefvárosi menzabotrány: a polgármester nem akart...
Csepin Péter és a Bakonyi Poroszkálók újabb lovasportyára indulnak. Augusztus 20-án kezdődik el a kéthetes túra, amely...
Az egyik hosszú évek óta tinilányok haját szagolgatja, a másik mindent bekapott, amit az arcába toltak. Ez...
Hosszú évek óta kóstolgatják Magyarországot, s az elmúlt hetekben sikerült csúcsra járatniuk a provokálásunkat. A szexuális zavarokra...
Miután a PestiSrácok.hu részletesen megírta, hogy a VASIVÍZ Zrt. Molnár Miklós makacs pozícióban tartása miatt a szolgáltatási...
Harminc nagykövetség és kilenc Magyarországon működő kulturális intézet biztosította támogatásáról a Budapest Pride alkalmából „a leszbikus, meleg,...
A hatalmát visszaszerezni akaró királyi családként viselkedő Apró-klán megnyerte az ellenzéki térfélen a dominanciaküzdelmeket, és már most...
Múlt vasárnap tartottak elnökválasztást Fehéroroszországban, ahol a hivatalos adatok szerint a 26 éve regnáló elnök, Aljakszandr Lukasenka...
Hadházy Ákos, az országgyűlési képviselők magányos harcosa ezúttal a honvédségi Leopardok ellen indított hadjáratot. Az oktondi képviselő...
Hogyan lett a Mátrix című film egy transznemű-hasonlat? Úgy, hogy a szereplők a filmben egy olyan világban...
Hűha! Nos, hirtelen meg kellett kapaszkodnunk, mert amit ma Vadai Ági rittyentett a Facebook-oldalán, az már a...
A mai napon számtalan helikopter-bemutatót, helikopteres rendezvényt tartanak világszerte a forgószárnyas vasmadarak szerelmeseinek. Augusztus 16-a a World...
Nyugatra menekülő orvosok tömegei és a lerabolt egészségügy miatt haldokló magyarok milliói (!) – ez lehetne a...
Az Egyesült Államokból kiinduló rendőrellenes mozgalom első hulláma szerencsére nem nagyon lépett túl az USA határain. Bár...
244 Vál-völgyi fiatalt összesen 117 millió forinttal támogat az idén a Mészáros Alapítvány, hogy megkönnyítsék számukra felsőfokú...
Gyurcsány Ferenc megígérte Fekete-Győr Andrásnak, hogy nem vállal közjogi tisztséget, a Momentum elnöke pedig fellélegzett, hogy a...
A mindössze ötéves Cannon Hinnant a házuk előtt biciklizett az észak-karolinai Wilson településén, amikor a szomszéd házból...
Úgy tűnik, hogy Fradi-szurkolók távolították el és tépték le a ferencvárosi városházára kitűzött szivárványos LMBTQ-zászlót. „Ez a...
A Csornoky-ügy a Rákosi-diktatúra történetének egyik legsötétebb fejezete. A történet azonban nem zárul le az akasztással, tovább...
Jakab Péter a közösségi oldalán osztotta meg a nyilvánossággal azt, hogy támogatják az „előválasztást”, az „egy választókerület,...
Felbuzdult az LGBTQ-harcos a Pride-eseménysorozat alkalmából a baloldali polgármesterekben – már amennyiben a jóemberkedő magamutogatást harcnak tekintjük....
Az ellenzéknek és a balliberális oldalnak minden témáról ugyanaz jut eszébe, az, hogy Magyarországon minden nagyon rossz,...
Meg kell emelnünk a kalapunkat, hiszen a négyezer vagy talán még annál is több sérültet gyakorlatilag egy-két...
Agyonlőtték, feldarabolták és kifosztották áldozataikat – egy férfit és egy nőt – azok az elkövetők, akiknek egyikét...
Beindult az ellenzéki üzekedés. Másfél évig nézhetjük a műsort. Szép szóval, fenyegetéssel, zsarolással, diktafonnal vagy székborogatással –...
Hihetetlen szintre jutott az MSZP, akik zavarukban és végvergődésükben az igen hatásos, népszerű és jól működő rezsicsökkentésbe...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS