Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban elismerte, hogy Orbán Viktor folyamatosan keresi a tárgyalás lehetőségét, emellett pedig...
Nyolcvannyolcmillió forintot követel a kormánytól László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, aki szerint a kerületnek ekkora többletkiadást jelentett...
Az ügyészség álláspontja szerint a megalapozott gyanút erősíti a volt MSZP-s politikus, Donáth László ügyében a nemrég...
Pilhál Tamás kollégánk reggeli írására reagálva levelet kaptunk Erdei Krisztiántól, a Kúria sajtófőnökétől, aki nyomatékosan közölte: “A...
Az e heti Polbeat rendhagyó helyszínen, a szerkesztőség egy üggyel-bajjal berendezett sarkában és rendhagyó vendégekkel készült. Mítoszvadászainkkal...
Vannak rendkívül aljas emberek, akik a névtelenség és arctalanság mögé bújva böfögik fel a keserű epét, saját...
Eddig 3641 fertőzöttet tart nyilván az operatív törzs, az utóbbi egy nap alatt negyvenhárom új fertőzöttet azonosítottak,...
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely részletesen beszámolt a járványhelyzet jelenlegi hazai állapotáról, valamint arról, miként indulhat újra...
Diplomájuk visszaadására szólította fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) nevezett balliberális pártnyúlvány vezetőit Pósán László, az Országgyűlés...
Hétfőtől Budapesten is feloldották a kijárási korlátozást, ennek apropóján megkérdeztük az utca emberét, hogy megtudjuk, hogyan élik...
Ugyanannak a bírónak, Wellmann Györgynek a tanácsa hagyta jóvá a gyöngyöspatai tanárverők és iskolakerülők százmilliós kártérítését, aki...
A Szegedi Tudományegyetem sajtó-osztálya az alább olvasható közleményt juttatta el a Szeged365.hu szerkesztőségéhez, hogy ezzel is segítse...
Bizonyára önök is észrevették, hogy Gurmai Zita mennyire kevésbé félelmetes maszkban, mint egyébként. A futóedzéséhez mértéktartóan a...
Újra nyomozást rendelt el a rendőrség a romagyilkosságok elvarratlan szálai ügyében, a PestiSrácok.hu információi szerint ebben az eljárásban az esetleges...
Nem kisebb feladatra vállalkozott a PestiSrácok.hu szerkesztősége, mint hogy megkeressük a függetlenobjektív média koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legvadabb agymenését,...
A kormány támogatja az egyszer használatos műanyagok kivezetését és az ehhez szükséges technológiaváltást – tudta meg a...
Blaskovics Dávid, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségnek (FIVOSZ) – amely a Fiatal Vállalkozók Hetét is szervezi –...
Egyre furcsább dolgok történnek a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) a hozzá nem értését és lelketlenségét már a...
Az ügyészség döntése nem más, mint bizonyíték a jogállam működésére – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a fővárosi főügyész...
Mérföldkő a szlovák jogrend történetében, hogy először kimondták nemzetközi szinten is: a Beneš-dekrétumok alapján ma is kerül...
Úgy tűnik nem úszta meg Klaus Iohannis, a legrománabb szász, hogy magyarellenes kijelentései miatt a külföldi sajtó...
A ma esti rendhagyó Polbeatben a koronavírus-járvánnyal, illetve a járvány hazai kezelésével kapcsolatos legendák és mítoszok nyomába...
Nem lehet könnyű MSZP-s politikusnak lenni manapság, hiszen rendszeresen szembesíthetik őket azzal, hogy a szocialista vezetésű kormányok...
Fantasztikus dolgokat olvashattunk a múlt héten az Indexen, és az egyik Index-újságíró Facebook-oldalán is. Biztos a többién...
Perújítás elrendelését indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség –...
Elsöprő mértékű ellenzéki hiszti tört ki, miután a március 30-i plenáris ülésén a parlament elfogadta a koronavírus-törvényt....
Ma száz éve, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál pápa. A sokak előtt példaképként álló...
Óriási sokként érte a haladó nyugati újságírókat Orbán Viktor bejelentése, amely szerint a miniszterelnök a járványhelyzet aktuális...
A nemzeti összetartozás napjának apropóján „Összetartoztunk! Összetartozunk!” címmel készített kisfilmet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom...
A liberális elit és az őket vegzáló konzervatív vloggerek ezen a héten is kitettek magukért: az amerikai...
Az állami fenntartású kórházakból került az önkormányzati idősotthonokba a koronavírus – jelentette ki az újabban járványügyi szakértőként...
Kuncze Gáborra, 1994 és 1998 közötti belügyminiszteri tevékenységén kívül, aminek legfőbb eredménye a megélhetési bűnözés fogalmának megalkotása...
Fokozatosan újraindul az élet az országban, de ez nem jelenti azt, hogy visszatérhetünk a válság előtti állapothoz...
Jó lenne, ha a hazai vitákat, belpolitikai konfliktusokat nem kellene exportálni, mert ez nem jó az országnak....
Úgy tűnik, egyre bátrabban veszik célkeresztbe a keresztényeket, köztük a világi lelkipásztorként is tevékenykedő országos tisztifőorvost, Müller...
Kinek a hibája, ha hiányosságok vannak az egészségügyben? Tulajdonképpen az egészségügyünk vagy az egészségünk a fontos? Hisztériát...
Komoly tervei vannak Baranyi Krisztinának a ferencvárosi kerületi újsággal, amelyet a polgármestersége fél éve alatt durván propaganda-üzemmódra...
Magyarországnak – számos mediterrán és nyugat-európai állammal szemben – meg sem kottyant a koronavírus: ezt igazodlja a...
24 álhíroldalt és mintegy 14 kormányellenes uszító csoportot működtet egy beazonosítható kör, a weben és a közösségi...
Az elmúlt napokban két ellenzéki érzelmű embert vont rémhírterjesztésért intézkedés alá a rendőrség. Az intézkedés ténye több,...
Orbán Viktor miniszterelnök kifinomult eleganciával szemléltette pénteken, a Kossuth Rádiónak adott interjújában a főpolgármester és egyes polgármester-társainak...
Havi 500 ezer forintot fizet a baloldali vezetésű szombathelyi városvezetés a korábbi jobboldali, majd a Fidesszel szembeforduló...
Helyezzék hatályon kívül az orbáni felhatalmazási törvényt! Most! – szólított fel valakit (vagy valakiket) a Facebookon csupa...
Az ellenzék alapos munkát végez a kezébe kaparintott önkormányzatokban, amire jó példa Balmazújváros esete is. A felelőtlen...
A pünkösdi hétvégén Balaton-szerte kinyitnak a strandok és kezdetét veszi a nyári szezon. Ami már most tudható,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS