a hálózat
Békére lelhetnek a besúgottak? – Szabó István nem veszi át az életműdíjat, avagy utoljára a „Képesi-ügyről”
Kezdjük a jó hírrel: Szabó István ma, február huszonhatodikán bejelentette, hogy nem veszi át este a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját. Vehetjük ezt kisebb sikernek a posztkommunizmus, az elkenés, a történelemhamisítás elleni harcban. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy miért is méltatlan Szabó István az életműdíjra. „Képesi” fedőnéven sokakról jelentett ügynökként, volt, akit négyéves szilenciummal sújtottak később, mást letartóztattak, és végül az öngyilkosságba menekült. Szabó először hősies lépésként állította be ügynökösködését, később – pár éve, amikor portálunkon a cikkek megjelentek – már nem nagyon mondott semmit. Bocsánatot nem kért, a film eszközeit sem használta fel a szembenézésre. Erre neves pályatársa sem volt hajlandó: Jancsó Miklós, amikor arról kérdezték, miért is küldött már befutott rendezőként tortát a hatvanéves Aczél Györgynek, teljesen szétkente a választ. Szerinte csak egy gesztus volt. Sok-sok ilyen gesztustól működött olyan remekül a diktatúra. „Meg akarnak ölni, már csak így járhatok” – Médiacézár a célkeresztben, avagy Fenyő János elhallgatott évei
Részegen, egy UZI-val és egy pisztollyal felfegyverkezve botorkált hazafelé Fenyő János 1998 elején, pár héttel a halála előtt. Egy fotós kollégája vallotta ezt, aki találkozott vele a BAH-csomópont környékén. Fenyő a sírás határán volt, és azt mondta: „Meg akarnak ölni baszd meg, már csak így járhatok”. A Fenyő-gyilkosság ügyében éppen most megy a per, ennek apropóján folytatjuk Fenyő felemelkedésének és halálának történetét. Most az amerikai időszakra koncentrálunk, azokra az elhallgatott, nem ismert évekre, amikor Tasnádi Péter szerint Fenyő az amerikai magyar maffia segítségével megszerezte az őt gazdaggá tevő hollywoodi filmjogokat. Felbukkan egy titokzatos fiatalember, Székely Herbert, aki Fenyő bizalmi embere lesz, és Fenyő másik barátja, Perczel Tamás szerint az állambiztonsághoz köthető. Erre bizonyítékunk nincs, de Perczel jól értesültségére igen: ő maga közeli kapcsolatban volt a BM-mel, az állambiztonsággal. Az tény, hogy Székely segít Fenyőnek megszerezni a filmjogokat, majd később fegyverkereskedelemmel kezd foglalkozni, Milipol nevű cége ma is aktív, a magyar állammal is üzletel. Fenyő felemelkedése 2. rész, avagy a média lenyúlásának története. „Erdélyből jön a frissítő szél” – Sok konzervatív filmes még mindig fél, hogy kiutálják a szakmából (Vitézy László-interjú, 2. rész)
„Erdélyből jön a frissítő szél. Az ott szocializálódó fiatalok találtak rá arra a hangra, amely elég bátor, kritikus és fájdalmas igazságokat hordoz” – mondja Vitézy László filmrendező az örök, de most feléledő kultúrharcról. „Az én álmom, amit elmondtam, hogy minden pénteken le legyen vetítve egy magyar tévéfilm. Friss alkotás minden második héten, közöttük a tavalyi darabok ismétlése. Ez azt jelentené, hogy huszonnégy film kellene. De legalább ilyen fontos, hogy végre felmutassunk sztártanárokat, sztárművészeket és sztárorvosokat a nemzeti oldalon. Olyanokat, akik nagyon magas szakmai színvonalat értek el, Magyarországon dolgoznak, és nem tudunk róluk.” Kultúráról, a rendszerváltásról, filmekről beszélgettünk Vitézy Lászlóval – 2. rész. „Áldás volt a jobboldal őszi veresége, mert sokan önteltek lettek” – Vitézy László filmrendezővel beszélgettünk a kultúrharcról és a múlt kibeszéletlen traumáiról
Vitézy László új filmje, a Házasságtörés bemutatója előtt azt mondta, hogy küldetése van. Azt szeretné, hogy olyan filmek készüljenek, amelyekben magyar szerzők művét dolgozzák fel magyar rendezők, magyar színészekkel. Rendezőként a tévéfilmek segítségével emelné fel a magyar népet, mert a mozit már száz éve kisajátították a liberálisok, akik paprikajancsikat neveltek a nézőkből. Vitézyvel a jobboldal hibáiról is beszélgettünk, amely mintha folyamatosan elveszítené a kultúrharcot száz éve, ráadásul megjelent soraikban a hübrisz, az önteltség. Igaz, a kultúrát tekintve nehéz úgy teljesíteni, ha az elmúlt hetven évben minden fontos területét kisajátítottak a kommunisták, majd a liberálisok, és a saját kádereiket, embereiket építették fel. Interjú Vitézy Lászlóval, tabuk nélkül. 1. rész. A börtönből a Mazsihisz ügyvezetői székébe – Kunos Péter és Kovács Mihály agrobankos botránya a modellváltó hálózat működésének iskolapéldája
Az agrobankos Kunos Péter és Kovács Mihály ügyén tökéletesen be lehet mutatni a modellváltó, posztkommunista hálózat működését. Az aranycsempész Kovács Mihály Grósz Károly támogatásával és lekenyerezésével lett az átalakulás meghatározó embere a rendszerváltozás során. Mindenkit meglepett, amikor őt és társát, Kunost 1994-ben letartóztatták, éppen a Horn-kormány hatalomátvétele után. Kovácsék kiszabadításáért hadjáratot indított a balliberális elit: Popper Péter (aki az állambiztonság tanárából addigra már Horn tanácsadójává vált) dörgő hangú cikkben feddte meg a rendőrséget az ÉS-ben, majd ő és társai – mások mellett Jancsó Miklós rendező, Bálint András színész, Sárközy Tamás jogász és Makk Károly rendező – elmentek a tárgyalásokra. Először ünnepeltek, aztán botrányt csináltak, miután a Legfelsőbb Bíróság börtönre ítélte Kunost. Hogy volt-e valaki közülük, aki benne volt abban a 211 csókosban, akit még a bank csődje előtt értesítettek, hogy kivegyék a pénzüket? Nem tudjuk, de azért vélelmezhetjük. A páros érdekében jogászok, ismert értelmiségiek, bankárok, politikusok is felléptek, bemutatva az akkor megkerülhetetlen, az ország minden fontos területét (kultúra, média, bíróság, pénzügy) uraló hálózat erejét. Csattanóként: tudják, ki mentette fel első fokon Kovácsékat? Ugyanaz a Diós Erzsébet, aki Tocsik Mártát, majd Princz Gábort is felmentette... Hálózati, pénzügyes kitérő, avagy a média lenyúlásának története (16. rész). „Tüntessétek már el a dossziémat!” – Harminc éve nyögjük az iratmegsemmisítés következményeit
Harminc éve, 1990 január 5-én értesült a szélesebb közvélemény arról, hogy az ellenzéki politikusokat továbbra is megfigyelik, és megy a gátlástalan iratmegsemmisítés. Az akciót mégis csak 21-én állította le a kormány (!), amelynek vezetői megkapták a titkos jelentéseket. Ma sem tudjuk pontosan, hogy milyen iratokat tüntettek el, de a nyolcvanas évek végéről nagyon kevés dokumentum maradt. Ezért hiába tudjuk valakiről, hogy a hálózat embere volt, vélhetően (ha Moszkvában is így akarják) sohasem tudjuk majd bebizonyítani. Más dossziékat megtartottak, így mindig elő lehetett kapni, amikor meg kellett zsarolni valakit, vagy Medgyessy Péter lebuktatása után bosszú kellett állni egy fideszes vezetőn. Pokorni Zoltán apjának múltját egy gátlástalan moszkovita, egy sötét múltú "újságíró", Meruk József leplezte le. Mert így volt teljes és igazán aljas ez a játszma. Volt, hogy kiderült egy befolyásos, akkor még fiatal riporterről az állambiztonsági múlt, mint a fenti képen látható Forró Tamásról, de ez sajnos a kivételek közé tartozik. Kádárt félreállítottuk, ideje megtömni a zsebeket – Medgyessy, Grósz és az aranycsempész Kovács Mihály titkos története
1988 tavaszán az aranycsempész, agrobankos Kovács Mihály londoni farmján pihent meg Grósz Károly, amikor egy népes küldöttséggel Londonba utazott. Grószt a pénzügyes, külügyes kör jelentős része elkísérte, így a későbbi milliárdos Kapolyi László és Bartha Ferenc, valamint az impexes vezetők java. Ez az éhes társaság már pontosan tudta, hogy a kommunizmusnak vége, a mameluk Kádárt félreállították, ez már az üzletelés és a tökéletesen sikerült hatalom-átmentés időszaka volt. Bár Grósz úgy tett, mintha akkor találkozott volna először Kováccsal, az angol-magyar milliomos már évek óta alkalmazta Grósz fiát, a kevéssé tehetségesnek nevezett Grósz Ivánt, aki később állítólag meggazdagodott ebből a kapcsolatból. Maga Grósz Károly is segített Kovácsnak akkor, amikor utóbbi villát akart vásárolni Budán a nyolcvanas évek közepén, a Pénzügyminisztérium ingatlanmutyija idején, amelyben az OTP és Medgyessy Péter is benne volt. Utóbbi is közeli kapcsolatba került Kováccsal, ahogyan az ismert értelmiségiek közül Popper Péter, Jancsó Miklós vagy éppen a színész Bálint András. Erre a csoportra mindig számíthatott az aranycsempész, amikor perbe fogták, a liberális-balos társaság elment tüntetni a tárgyalásaira, cikkeket írtak, nyomást gyakoroltak a bíróságra. Tény, hogy aki bekerült ebbe a körbe, az mind sokra vitte. Londoni útja során Grósszal az a Pintér Dezső készíthetett interjút, aki egyszerű bűnügyi riporterként kezdte, majd a rendszerváltás után a TV2 elnöke lett. Ő a vezető kommunista politikusok mikrofonállványából lett milliárdos. Hálózati, pénzügyes kitérő, avagy a média lenyúlásának története (15. rész). Dobrev Klára, Fenyő János, Popper Péter – Szavazzon 2019 hálózati emberére! Mottó: Vörös Polip
Pontosan ötven tényfeltáró cikk jelent meg 2019-ben a Hálózat rovatban. Van közülük olyan, amely a portál tíz legolvasottabb cikke közé tartozik. Például az az anyag, amely példátlan módon leleplezte Dobrev Klára hátterét, bemutatva, hogy az egész családja állambiztonsági-hálózati emberekből állt, és Klára asszony az Apró-Dobrev-klán modelljeként tökéletes példánya a vörös polip újgenerációs politikusainak. Nagyot szólt az a cikk is, amely a Videoton elnökének titokzatos haláláról szól, amely mögött a szovjeteket, a KGB-t sejteti. Fontos anyag az is, amely a „békepap” Popper Péter valódi, kegyetlen arcát mutatta be, de kutatói szempontból még érdekesebb az a cikksorozat, amely a nyáron indult, és a médiaátmentés titkos történetét mutatja be. Egy olyan társaságról van szó, amelybe beletartoztak újságírók-fotósok (Gyárfás Tamás, Fenyő János, Havas Henrik), amerikás magyar bűnözők (Bodnár György), reformkommunista politikusok (Virág elvtárs, Békesi László, Pozsgay Imre), bankárok és pénzemberek (Demján Sándor, Bartha Ferenc, Kovács Mihály, Csányi Sándor és mások). Gyakorlatilag ez a társaság döntötte el sokáig a választásokat is, könnyedén megbuktatta az MDF-t, és visszahozta az MSZP-t. MELYIK VOLT A LEGÉRDEKESEBB, LEGSZOMORÚBB, LEGMEGLEPŐBB? TESSÉK VÁLASZTANI! Az ÁVH-s Janikovszkyék sötét titkai – Levelek a bolondokházából, megrázó dokumentumfilmünk ma éjjel 11-kor, a Hír TV-n!
Janikovszky Béla nevét kevesen ismerik, második felesége, Janikovszky Éva annál inkább ismert. Nem sokan tudják azt sem, hogy a férj az ÁVH ezredese volt, aki első nejét a bolondokházába juttatta, miután közös fiukat egy üdülőből egyszerűen elraboltatta. Az elvetemült férfi ekkor már együtt élt a későbbi meseíróval. Dokumentumfilmünk ezt a velejéig sötét, tragikus történetet mutatja be, premiervetítése ma, éjjel 11-kor lesz a Hír TV-n. Holnap, hétfőn délután négy után megismétlik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.