a kommunizmus áldozatainak emléknapja
Nem volt olyan régen, amikor a liberálisok szembeköpték a kommunizmus áldozatait - Fekete Rajmund a Mi kérdezünkben
Amikor Orbán Viktor 23 évvel ezelőtt megnyitotta a Terror Házát, melyben Schmidt Mária professzor asszony - nem kis bátorságot tanúsítva - kitette a bűnösök képét is, az volt az a pillanat, amikor a másik oldalon megijedtek. Megijedtek, hogy a magyar történelem narratívája kicsúszik a kezük közül, és nem tudják folytatni azt az orwelli taktikát, miszerint a múlt irányításával a jövőt is megnyerik. Nem véletlen, hogy az SZDSZ - Isten nyugosztalja őket, bár jó, hogy már nincsenek közöttünk - rögtön hecckampányt indított. Amikor az átadón százezer ember hallgatta méltósággal a beszédeket, nem messze a Pa-Dö-Dö-vel eregették a lufikat, szembeköpve a kommunizmus áldozatait, az ő családtagjaikat és mindenkit, aki egy picit is képes nemzetben gondolkodni - mondta podcastműsorunkban az áldozatok emléknapja alkalmából Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója. Nekünk bolsevikból is a legalja jutott - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára (PS-exkluzív!)
Még az első Orbán-kormány döntése volt 2000-ben, hogy február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Bár azok után, amit ebben az országban a bolsevikok műveltek, gyakorlatilag az év bármely napját kijelölhettük volna erre az emléknapra, végül azért esett február 25-re a választás, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Rákosiék Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az a letartóztatás valóban egyfajta Rubicon-átlépést jelentett. Az ezt követő, évtizedeken át tartó terrort, kegyetlenkedést és diktatúrát, valamit ezek társadalmunkra gyakorolt hatásait próbáljuk felvillantani alábbi, az emléknap tiszteletére közölt írásunkban. Amikor már túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség a Fővárosi Közgyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri! Borvendég Zsuzsanna sorozata: Egyszer már legyőztük a kommunizmust, ne felejtsük el ezt a tudásunkat továbbadni a következő nemzedékeknek
Százmillió halott, ennél is több bebörtönzött, tönkretett, kifosztott ember, a meg nem született gyermekek tömegei és a megszületettek feldolgozatlan transzgenerációs fájdalmai. A kiskapuk, a megalkuvások, az „élni csak kell” önfeladások, a félrefordulások, a lesunyt tekintetek és az elkapott pillantások évtizedei. A „ne szólj szám”, a duplagondol és a kettős beszéd „kultúrája”. A csengőfrász rettenetéből főzött hamisgulyás, a kínos felvonulásokért és műmosolyokért nyert langyos sörök és hideg virslik szánalmas szürkesége. Egyszóval: a kommunizmus. Megnyomorított életek, kettétört gerincek, tönkretett egyházak, szétvert társadalom – A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára
1919-ben még csak felvillantották, mire lehet tőlük számítani. Többre akkor nem tellett, mert a Tanácsköztársaság 133 terrorral átitatott nap után csúfosan megbukott, a gyilkos rendszer működtetői pedig eltakarodtak a hatalomból. Aztán 1945 után elérkezett az ő világuk. Építhették a „népi demokráciát”. Nyomukban elhurcolások, letartóztatások, megkínzások, kivégzések jártak, a paraszti társadalom és az egyházak megtörése, valamint a nemzettudat elsorvasztása. Mert nekünk kommunistából is a legalja jutott... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.