amazon
Betiltott könyveket tett vissza a kínálatába az Amazon – Dezse Vű
Az Amazon az elmúlt években több könyvet is eltávolított kínálatából, vagyis betiltott, mert találta őket elég szivárványosnak. Ilyenkor a WOKE világban az a módszer, hogy veszélyesnek bélyegzik, megállapítják a szakértők, hogy gyűlöletkeltő, és akár tettelgességig is fajulhat az ideológia, ami benne van, és puff. A könyv nem kapható többé. Kivéve, ha már új múlt van, mint most, és már nem a szivárványos ideológia a menő, hanem a patriotizmus, ilyenkor ezek a könyvek visszakerülnek a kínálatba, és kis szerencsével még akciósak is lesznek. Egyik ilyen példa Ryan T. Anderson “When Harry Became Sally” című könyve, amely kritikus szemmel vizsgálja a transznemű ideológiát. A könyvet 2021-ben eltávolították az oldalról, mivel az Amazon akkori álláspontja szerint sértette a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveiket. Ezen kívül visszatették a kínálatba A “No Dress for Timmy” című könyvet is. Ez egy gyermekkönyv, amely egy keresztény kisfiú történetét meséli el, aki bátorságot tanúsít az üldöztetéssel szemben, és kiáll az igazság mellett egy olyan helyzetben, ahol választania kell az igazság kimondása és egy magát lánynak képzelő barát támogatása között. A könyv célja, hogy keresztény alapelveket közvetítsen a 4-9 éves gyermekek számára.Nem sokkal a vérengzés után az Amazon máris pénzt keres a Hamász parancsnokának könyvével
A világ legnagyobb online könyvforgalmazója kínálja Jahja esz-Szinvár Hamász-parancsnok regényét, amely éveken át íródott. Izrael tiltakozik a forgalmazás ellen, de elemzi a művet, mert a Mein Kampf utódját látja benne.Aktivizálta magát a SpaceX versenytársa – Az Amazon megkezdte műholdflottája tesztelését
Pénteken indították Föld körüli pályára Floridából az e-kereskedelemmel és webes szolgáltatásokkal foglalkozó Amazon tervezett Kuiper internethálózatának első két prototípus műholdját, a cég globális lefedettséget biztosító és több ezer műholdból álló internetszolgáltatása első lépéseként.Lekapcsolta az Iszlám Állam egyik oldalát az Amazon
Lekapcsolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet propagandacsoportjának egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) – adta hírül a The Washington Post című amerikai napilap.Bohár Dániel: Már a tőzsdét sem kíméli az LMBTQ-lobbi!
Az ember azt hinné, hogy bármennyire is fontosak az ideológiák, a pénz még mindig felülírja őket. Úgy tűnik azonban, hogy az LMBTQ-lobbinak még a haszon sem szab gátat.Az internet felrobbantásával fenyegetőző texasi férfi fedett FBI-ügynöktől akart bombát venni, ezután el is fogták
Egy amerikai férfi, a 28 éves Seth Aaron Pendley nem mindennapi ügy miatt került az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) látókörébe: a férfi azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az internetet – erről ír a hvg.hu. Pendley az FBI információi szerint a washingtoni Capitolium elleni zavargásokban is részt vett.Végre: kitiltották Trumpot a Twitterről, visszajött a Parleren, azt meg az Amazon kapcsolta le
Megalkották a Gabot, a baloldali közösségi médiák konkurenciájaként, a Google és az Apple pedig lelőtték. John Matze megcsinálta a Parlert, a Twitter konkurenciáját, ugyanúgy járt, sőt, még az Amazon is levágta a szervereiről. A nagy cégeknek elég csak néhányan összefogniuk, hogy koordinálják az információ feletti hatalmat, és kész is a 21. századi cenzúra. Ha úgy döntenek, hogy kiadják az elhallgattatási törvényt Trumpra, akkor egyszerűen csak kitiltják a Twitterről, Facebookról, és megtiltanak minden olyan médiát, ami ellenszegül ennek. Hamarosan ott tartunk, hogy egy VPN-nel – közbeiktatott kiszolgáló hálózattal – kell elrejteni az adatokat előlük, saját szerverparkot kell üzemeltetni és szórólapon terjeszteni a Parlert, amelyről már megtudtuk a 444-től és a Telextől, hogy „konteós” és „szélsőjobboldali”.Nekimegy Amerika a Google-nak
A Google perbe fogásával a tettek mezejére lép az amerikai kormányzat, és hozzáfog a techóriások hatalmának letöréséhez. A kormányzaton kívül a törvényhozás is régóta foglalkozik e cégek versenytorzító gyakorlatával; egy nemrégiben közreadott, közel ötszáz oldalas jelentés elárulhatja, milyen irányba gondolkodnak a washingtoni politikusok a techóriások megregulázásáról. A folyamat kétpárti támogatásra számíthat – írta a hirado.hu.A négy legnagyobb technológiai óriásvállalat vezetőit kérte számon az amerikai törvényhozás
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég – az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook –, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a véleményt a vállalatvezetők szerdai, képviselőházi meghallgatásán.Ajánljuk még