andrássy út
Idén is lefoglalta a Mi Hazánk az Andrássy utat a Pride elől
A Mi Hazánk idén is lefoglalta a Budapest Pride szervezői előtt a felvonulásra korábban rendszeresen használt helyszínt, az Andrássy utat, így ott biztosan nem lehet majd megtartani a rendezvényt. A felvonulás szervezői egyelőre nem reagáltak a párt bejelentésére.Nemzetközi hajtóvadászattal, hét év után elkapták az Andrássy úti órabolt brutális kirablóit
110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást – olvasható a rendőrség honlapján.Folytatódik a retrószoci korrupció Terézvárosban
Terézvárost furcsa kis lila matricák lepték el az Andrássy úton. A Momentumlila papírkákon két szoci képviselő, Hatvani Csaba és Bálint György beszélget. A szövegbuborékban annyi áll: "Dehogy akartuk mi megkárosítani a terézvárosiakat, csak egy 14 milliós kölcsönszerződést kötöttünk". Bár az előbb említett két politikus megkárosította Terézváros lakóit, Soproni a transzparencia jegyében hallgat, mint a sír, és hagyja, hogy Bálint György továbbra is a testület tagjai maradjon. A terézvárosi Fidesz-frakció most újból feltette a kérdést: hogyan lehet az, hogy nem él a polgármester a veszélyhelyzet adta jogkörének lehetőségével és hívja vissza pozícióiból Bálint Györgyöt?Fidesz: ha Karácsony Gergelyen múlna, egész Budapestről kitiltaná az autókat
Újabb autósellenes intézkedést vezetne be Karácsony Gergely főpolgármester. A városháza hivatalos közösségi oldalán szavazás indult arról, hogy hétvégente lezárják-e az Andrássy utat és a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől. A budapesti Fidesz szerint, ha Karácsony Gergelyen múlna, akkor egész Budapestről kitiltaná az autókat.Dadaista verssel köszöntötte V. Naszályi az Andrássy út lezárását
V. Naszályi Márta diadalittasan számolt be közösségi oldalán arról, mennyire jó ötletnek tartja, hogy a főváros egyik legforgalmasabb útját, az Andrássy utat Karácsony Gergelyék átadták a gyalogosoknak a hétvégére és ő is bőszen kihasználta ezt. Csak jött egy kis bibi: a magyar helyesírás.Hány polgármester kell öt méter műfű felszedéséhez? (Videóval frissítve!)
Tarlós István még főpolgármesterként nagyjából a tízezredik budapesti fa elültetéséből kerekített olyan médiaeseményt, amilyet a baloldali polgármesterek egy tucat fa elültetéséből vagy akár minden utcaseprésből szoktak az elmúlt hónapokban. Most éppen az Andrássy úton, az Oktogonnál cseréltek ki néhány fát, amelyeknek a gyökérzete tönkrement – állítólag a műfű miatt –, továbbá elkezdték felszedni a műfüvet. Ebben a világrengető eseményben pedig nemcsak Soproni Tamás terézvárosi polgármester akart villogni, hanem természetesen Karácsony Gergely, sőt, a helyetteseik is."Ez egy csoda, hogy nyugodtan lehet itt sétálni..." – Az utca emberét kérdeztük autómentességről, klímahisztiről, felelősségről
Klímavilágvégét hirdető, vörösből zöldre átvedlett politikusok és aktivistáik vs. a klímaváltozást, az emberi pusztítás jelentőségét elhazudó, Gaia istennőben hívő szektás sarlatánok – ők vívják most a választások közeledtével egyre hangosabban, később majd jóval halkabban értelmetlen és üres szócsatáikat, jobbára egymás szórakoztatására. Portálunk ugyanakkor az autómentes hétvége alkalmával az utca emberét, elsősorban gyerekeseket szólaltatott meg arról, túl van-e tolva a klímapara, vagy azért van ebben az ügyben tennivalónk, és ha igen, kinek. Meglepő dolgokat tapasztaltunk.A budapesti zöldért aggódik Karácsony, Zuglóról viszont nem bontja ki az igazság minden elemét
Politizálás helyett továbbra is a zöld körül forognak az ellenzéki politikusok gondolatai. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt és Soproni Tamás VI. kerületi polgármester-jelölt számos csúsztatást előadva, együtt aggódott az Andrássy út fáiért és gyepéért kedden, aztán menet közben maga Karácsony is kénytelen-kelletlen elismerte, hogy az általa irányított Zuglóban fákat gyilkoltak meg. A PestiSrácoknak sajnos nem állt módjában kérdezni az ellenzék főpolgármester-jelöltjétől, ő ugyanis saját szavai szerint nem hajlandó nyilatkozni portálunknak.Ajánljuk még