gyárfás tamás
Ihász Sándor hamarosan a bíróságon találkozik barátjával, Gyárfás Tamással
Továbbra is következetesen tagadja bűnösségét Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője azonban még nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem indított hivatalból vizsgálatot, amikor barátjától, Gyárfás Tamástól megkapta azokat a dokumentumokat, amelyek alapján aztán Gyárfásnak a Fenyő-gyilkosság feltételezett felbujtójaként kellett bíróság elé állnia. Ihász és védője a hivatali visszaélés miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán számos olyan körülményt igyekeztek kibogozni, ami alapján kiderülhet, hogy a vádirat mely részei alapulnak tényeken, és melyek következtetéseken. Az eljárásban pénteken új szerepben debütál Gyárfás Tamás, akit tanúként hallgat majd meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Fenyő-gyilkosság – Az egyik tanú szerint Gyárfás és Fenyő mérhetetlen módon nem szerették, sőt, utálták egymást
Fegyverrel ment tárgyalni a később meggyilkolt Fenyő János Csúcs Lászlóhoz – mondta a Magyar Rádió egykori elnöke csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, amely tanúként hallgatta meg őt a néhai médiamágnás meggyilkolásának ügyében. A bíróság arra volt kíváncsi, hogy Fenyő és a merénylet egyik felbujtójának tartott Gyárfás Tamás között mennyire mérgesedett el az a vita, amely az RTV újság kiadói joga miatt alakult ki közöttük, de Csúcs nem emlékezett annak részleteire. A másik tanú, Born Ádám – aki Fenyő János médiabirodalmában dolgozott, ám 1996-ban Gyárfásék megkerülésével a Nap-kelte főszerkesztőjévé nevezték ki – azt mondta: Gyárfás és Fenyő mérhetetlen módon nem szerették, sőt, utálták egymást; két, egymásnak feszülő ember voltak. Fenyő-ügy: kiderült, Ihász Sándor írta alá a Gyárfás lehallgatását elrendelő határozatot
Korábbi, írásbeli vallomásának felolvasásával folytatódott a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész, Ihász Sándor elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt rója Ihász terhére, hogy 2017 októberében barátjától, Gyárfás Tamástól egy, a Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, ezzel pedig szerintük hivatali visszaélést követett el. Ihász – aki amúgy a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértője – egy korábbi tárgyaláson boszorkányüldözésnek tartotta az ellene indított eljárást. Fenyő-gyilkosság – Gyárfás szerint a nyelvész szakértő börtönbe akarja juttatni őt
A Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, a Portik által titokban rögzített beszélgetések elemzésével folytatódott szerdán a több mint huszonhárom éve elkövetett Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan Gyárfás azt igyekezett bizonyítani, hogy a felvételeket elemző nyelvészeti szakvélemény következtetései hamisak. A Gyárfáshoz hasonlóan az ügyben felbujtással vádolt Portik Tamás szerdán közölte: vannak olyan rögzített hangfelvételek, amelyeken Princz Gáborral, a Postabank korábban elhunyt vezérigazgatójával, valamint az ebben az ügyben is nyomozó Kovács Lajossal, az ORFK úgynevezett döglött ügyek osztályának vezetőjével beszélget. Sőt, olyan felvétel is van, amelyen a szintén elhunyt Kiss Ernő volt dandártábornokkal, volt XIII. kerületi rendőrfőkapitánnyal beszél. Hogy ezek hol vannak, arra azonban Portik nem volt hajlandó válaszolni.