húsvét
Azt kérték, készítsek egy interjút húsvétra...
Nem is olyan régen írtam egy felháborodott cikket arról, hogy egy litván fickó kijelentette, a kárpátaljai magyarokat nem éri jogsérelem, hiszen nem panaszkodnak. Akkor ecseteltem, hogy fegyverrel a homlokunknál nehéz panaszkodni. Kárpátalja most felkapott téma, s mint kárpátaljai magyar egyrészt kötelességem foglalkozni vele, másrészt szívesen is teszem, hiszen fel kell hívni a figyelmet az otthoniakra, arra hogyan érinti őket a háború, hogy élnek túl, hogy szenvednek. Van azonban egy bökkenő: ha ideát nem is, de szülőföldemen még él a cenzúra. A természet nem tárgyal, a gravitáció pedig nem egy vélemény
Nemrég bekerült az alkotmányba: az ember férfi vagy nő lehet. Vagyis a rendelkezés alapján két biológiai nem létezik, a férfi és a nő. Ez pedig azért problémás, mert eleve problémás az, hogy ennek bele kellett kerülni egy alkotmányba… szóval van egy evidencia, amit törvénybe kell foglalni, mert ez a túlélésünk záloga, de bizonyos körök nem biztos, hogy maguktól tudják. És ez gáz. Olyan ez, mintha azt kellene leírni, hogy van kezünk. Szóval ilyenkor húsvétkor, amikor jó esetben a feltámadásról, örök életről elmélkedünk, akkor az embernek eszébe jutnak olyan elhanyagolható apróságok is, mint például a megmaradás. És persze “ha már homár”, akkor elgondolkodunk azon is, hogy manapság akkora a jólét, és olyan korlátlan a szabadság és az ezzel járó unalom, hogy már nem az élelemért, a biztonságért folyik a harc, hanem konkrétan azért, hogy szabadon választhassuk meg a saját öngyilkosságunk formáját. Pedig ha egy ember, vagy egy nemzet nem vállalja fel azt, aki – vagy ami –, megszűnik létezni. És ez igaz az egész emberiségre is. Magyar huszárok húsvétja az első világháború frontvonalában
Az 1914 és 1918 közötti időszakról elsősorban a Nagy Háború rémképe jelenik meg előttünk. Egy olyan háborúé, amelyhez – hazájuk hívó szavára – Európa minden országának fiai büszkén és boldogan csatlakoztak, a polgárok – anyák, feleségek és idősebbek – pedig virágokkal kísérték útjukra fiaikat és férjeiket. Majd a dicsőséges bevonulás és boldogság addig soha nem látott pusztításba és tragédiába csapott át, amely óriási emberáldozatokat követelt. De a háború vészterhes időszakában – amikor a harcban álló nemzetek fiai a győzelem reményében egymás ellen harcoltak – még akkor is megjelent előttük, ahogy huszárjaink előtt is, egy kis reménysugár, amelyet nem tábornokok és politikusok hoztak el hőseinknek, hanem az egyik legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét szent ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. Így, erre a kis időre a béke reményébe vetett hit a keleti frontot is átjárta, ahol huszárjaink és a cári hadsereg katonái harcoltak egymással. 
