katasztrófa
Zápor Péter és a vihartépte tiszás becsület
Zápor Péter hiába törölte a posztját, késő volt, minden normális ember végleg megtanulhatta, hogy miféle alak a tiszások császára.Hableány-katasztrófa: bevált a védelem taktikája, elfogultság miatt újratárgyalják az ügyet
Előlről kezdődik a Hableány-katasztrófa miatti per.Baljós, hogy megszűnt az omlás a parajdi sóbánya fölött - Egyre világosabb, hogy Bukarest és a román vízügy a fő felelős
Egyre több releváns szakértői vélemény lát napvilágot az elárasztott parajdi sóbánya állapotáról és sorsáról. Az is egyre világosabb, hogy a Salrom állami bányavállalat vezetői és a vízügyi hatóság pontosan ismerte a problémákat, mégsem tettek semmit a Korond-patak betörésének megelőzésére. Közben hétfő délelőttig nem történt a felszínen újabb bányaomlás azt követően, hogy vasárnapra óriási kráterek keletkeztek a már régebben bezárt Dózsa-bánya fölött és közel félszáz családot kellett kitelepíteni. A szakemberek attól tartanak, hogy a viszonylagos nyugalom rossz jel lehet és egy nagyobb omlás következhet, ami akár sós árvizet is kilökhet a járatokból, ezért megfeszített munkával mobilgátakat emeltek a veszélyeztetett utcákban.Már az összeomlás fenyegeti a parajdi sóbányát – Vizsgálat indulhat a felelősök beazonosításért
Mint ismert, a parajdi sóbányába a hét elején tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize, miután a heves esőzések nyomán lezúdult áradattal érkező hordalék elszakította a patak medrét védő geofóliát – írja a szekelyhon.ro.Bukarest csak kizsigerelte a parajdi sóbányát, a helyi székelyek megélhetése másodlagos volt
Az első letaglózó hírek után még elhamarkodott volna ítélkezni a parajdi sóbánya pusztulásának felelőseiről, de az biztos, hogy a Székelyföld talán legtöbb turistát vonzó attrakciója egyhamar nem tud látogatókat fogadni. A bánya tizenegy szintje óráról órára telik fel vízzel, miután - a heves esőzések hatására - a megszokott vízhozamának százszorosára áradt a Korond patak, aminek most minden vize a bányába ömlik. Még nem tisztázott, hogy az évek óta egyre súlyosabb beázások megakadályozására végzett munkálatok, azaz a patak - most megsemmisült - mesterséges mederbe terelése okolható-e a katasztrófáért, de egy biztos: a helyi magyar vállalkozók, amit csak lehetett, kimentettek a látogatótérből, s már gyertyákkal, koszorúkkal siratják a környékbeliek legfőbb megélhetési forrását.Egyre többen "őrülnek bele" a hírekbe – Dezse Vű
Amikor tragikus dolgok történnek a világon, nem számít, hogy mennyire van tőlünk mindez messze, nem tudunk nem odafigyelni rájuk. Sokan nemcsak figyelnek, de szimpatizálnak is azokkal, akikkel a rossz dolgok történtek, sőt, olyanok is vannak, akik valahogy az események részesei akarnak lenni, netán segíteni szeretnének. És ezek nem csak a WOKE-liberálisok. Az elmúlt években rengeteg szomorú és nehéz dolog történt a világban, itt volt nemrég a COVID, aztán az orosz–ukrán háború, aztán az ezzel járó pénzügyi válság, aztán jött a Hamász mészárlása. Mindez ahhoz vezet, ami kezd jól látszani a közösségi médiában: a köznyelven csak megőrülésnek hívjuk, de van neve is, úgy nevezik a sokkal okosabbak, hogy "compassion fatigue", vagyis magyarul valami olyasmi, hogy valaki belefárad az együttérzésbe. És ez amennyire normális, éppen annyira nem is normális.Joe Biden nyaralgatott, miközben emberek haltak meg - The Right Brothers
Az ellenzéki média imádja zaklatni azokat a magyar politikusokat, akik nyaralnak. Igen, akik simán csak nyaralnak. Csakhogy Joe Biden nem simán nyaralt, hanem konkrétan nem érdekelte, hogy közben egy tűzvészben emberek halnak meg. Nyilván ennél fontosabb, hogy nem egy jachton töltötte a szabadságát, az esetről a haladó média természetesen nem számolt be.Ajánljuk még