m. richárd
Meghalt M. Richárd
Meghalt M. Richárd – közölte a férfi családja az Instagramon. Ő volt az, akit 2021 júliusában jogerősen három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset miatt baleset miatt, továbbá korábban a kecskeméti maffiaperben is elítélték.Válságos állapotban lehet M. Richárd a második sztrókja után
Válságos állapotban, közvetlen életveszélyben lehet M. Richárd a második sztrókja után. Mint portálunk is beszámolt róla, a Dózsa György úti baleset miatt börtönbüntetését töltő M. Richárd múlt héten kapott sztrókot, miután decemberben már volt egy. A mostani eset súlyosságát jelzi, hogy az elítélt a jogi képviselője szerint eszméletlen állapotban került lélegeztetőgépre.Újabb sztrókot kapott M. Richárd
Újabb sztrókot kapott M. Richárd. A Dózsa György úti gázolás elkövetője immár másodszor kapott agyi infarktust, jelenleg a berettyóújfalui rabkórházban ápolják.Vádlott pszichiáter adhatott szakvéleményt M. Richárdnak
Az a pszichiáter főorvos adhatott szakvéleményt a gondnokság alá helyezéshez a Dózsa György úti gázolónak, aki ellen két hete emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet.Fél oldalára lebénult M. Richárd a sztrókja után
Elmarad M. Richárd pere, akinek állapota nem teszi lehetővé, hogy megjelenjen a bíróságon – mondta a Dózsa György úti gázolás kapcsán elhíresült férfi ügyvédje – írja a Ripost. Mint a PestiSrácok.hu elsőként számolt be róla, december 29-én M.Richárd sztórkot kapott a szombathelyi börtönben, jelenleg a berettyóújfalui kórházban lábadozik.Agyvérzést kapott, súlyos állapotban került kórházba M. Richárd, a Dózsa György úti kabriós
Agyvérzést kapott, ezért kedden súlyos állapotban kórházba került M. Richárd, akit a Dózsa György úti halálos baleset miatt ítélt három és fél év szabadságvesztésre a bíróság - tudta meg a PestiSrácok.hu. A Facebookon a férfi haláláról kezdtek el terjedni hírek, de ezt forrásaink nem erősítették meg.M. Richárdnak semmi vagyona, és a nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettsége
Hétfőn kihallgatták M. Richárdot, akit a Dózsa György úti baleset miatt nyáron már három és fél évre elítéltek. Ezúttal egy vesztegetési ügy miatt hallgatták ki: a vád szerint pénzért akarta visszaszerezni a korábban már bevont jogosítványát. A tárgyaláson kiderült az is, hogy a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő férfinek nyolc általánosa van, vagyona viszont nincs.Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen három és fél év fogházra enyhítette pénteken a Fővárosi törvényszék M. Richárd büntetését, aki egyike volt annak a két vétkes sofőrnek, akik két ember halálát okozták több mint négy esztendeje Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A másik vádlott, a szabálytalanul kanyarodó N. József egy év három hónap, két évre felfüggesztett fogházat kapott, ami ugyancsak enyhítést jelent. Utóbbi terhelt esetében a bíróság előzetes mentesítést alkalmazott, ami azt jelenti, hogy nem minősül büntetett előéletűnek. M. Richárdot a törvényszék véglegesen eltiltotta a járművezetéstől is. Kiszel Zoltánné Nyekita Györgyi bírói tanácsa egyetértett az ügyben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi megállapításával, hogy a tragikus balesethez M. Richárd gyorshajtása és N. József szabálytalan kanyarodása együttesen vezetett. M. Richárd korábban – egyebek mellett – azzal védekezett, hogy vészfékezéssel igyekezett elkerülni az ütközést, az ügyben eljáró igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a fenti módon nem, hanem visszakormányzással lehetett volna elkerülni a karambolt.M. Richárd a Dózsa György úti baleset perén: „a médiacirkusz miatt túl van lihegve ez az egész” (Frissítve!)
Pénteken újra bíróság elé állt a Dózsa György úti halálos baleset ügyében M. Richárd, aki négy év fogházzal megúszta elsőfokon, de az ügyészség jóval súlyosabb büntetést kért rá. A korábban a kecskeméti maffiaperben is elítélt, jelenleg letartóztatásban ülő nehézfiút a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) emellett egy másik eljárásban azzal vádolja, hogy le akarta fizetni a Dózsa György úti ügyben a nyomozást irányító rendőrt. Ítélet július másodikán várható. M. Richárd a tárgyaláson elmondta, szerinte nem a sorozatos szabályszegéseknek, hanem a körülötte zajló „médiacirkusznak” köszönhető, hogy most itt tart.Ajánljuk még