nagy ervin filozófus
Az Európai Egyesült Államok emberkísérletének végnapjai
Miközben a koronavírus-járvány megdöbbentő módon terjed és szedi áldozatait Európában, addig az unió intézményei bénultan figyelik a tragikus jelenséget; az integráció mélyítésének szellemisége, a kozmopolitizmus pedig szemünk láttára vívja haláltusáját ezekben az órákban. Történelmet írunk, de nem mi, hanem a járvány rója a sorokat. A „nagy európai program” – a mesterséges konföderáció, amely az elmúlt évtizedekben átlépett a nemzetállamok fölött – és a „legnagyobb európai program” – az Európai Egyesült Államok létrehozása – egy icipici élőlény, egy vírus miatt mára megfeneklett. Ahogy enyészeté lett az européer ember, a világpolgár álma is. A vírus megfertőzte a korlátok nélküli szabadság eszméjét, a kozmopolitizmust, és újraélesztette egy-egy nemzet szuverén cselekvésének, mint a „globális betegség” gyógyítására alkalmas eszköz használatának igényét. Az elmúlt száz évben szüntelen fellobbanó kulturális-politikai harcnak, a kozmopolitizmus és a patriotizmus küzdelmének új szakaszába léptünk, az előbbi erőfölénye azonban a fájdalmas veszteségekkel járó járvány miatt megrendült. Rémhír kufárok, avagy az ellenzéki sajtó becstelensége
A média a nyugati ember ópiuma. Leláncol, rabságban tart – függőséget okoz. Ugyanakkor informál, segít tájékozódni a világban, meghatározza helyes szándékainkat és cselekvéseinket, rosszabb esetben manipulál és butít. De van, hogy helyettünk gondolkodik, a mögötte állók érdekei szerint csomagolja be a történéseket, majd készen tálalja azt. A sajtószabadság a demokrácia egyik alapjoga, így – mint minden jog esetében – lehet vele élni és visszaélni. Ahogy igaz az is, hogy a jog – legalábbis a konzervatív olvasat szerint – nem csupán a szabadság mértékét jelöli ki, hanem kötelességet is jelent, illetve felelősséggel jár. Az „objektív-független-haladó” (a „balliberális” jelző szinonimái) média mikor riogat és félelmet generál valódi bűnt követ el, és mint minden bűncselekmény esetében jogos a büntetés igénye. Így a kormánypártok javaslata, azaz a rémhírkeltés és -terjesztés büntetőjogi szigorítása nem csupán társadalmi érdek, hanem a válságkezelés egyik eszköze kell hogy legyen – nem véletlen az, hogy nem támogatják a Btk. módosítását az ellenzéki politikusok, miközben a „lakáj-sajtójuk” nyűszít, mint a dorgálástól rettegő, asztal alá piszkító kutya. A börtönbiznisz és ami mögötte van
A jog mindenek felett! – ez lett a liberális demokrácia parancsa, a „jogállamiság” kategorikus imperativusa. Aztán van úgy, hogy kártyavárként omlik össze az igazság, darabjaira hullik a mesterségesen megalkotott társadalmi tájkép szépsége a jog súlya alatt; mi, esztétikai szemlélődők pedig jobb esetben kongatjuk a vészharangot, de van, hogy inkább fintorogva fordítjuk félre orcánkat. Mert, ami jogilag megállja a helyét egy liberális demokráciában, nem mindig helyes, nem minden esetben igazságos, ám, ha ennek ellenére mégis erőltetjük azt, akkor köphetünk egy jó nagyot az igazság sírjára… Ahogy ezt megteszik manapság – a joggal visszaélve – azok az ügyvédek és azok a Soros alapítványok által támogatott NGO-szervezetek, amelyek milliárdokat "alkudtak ki" az elmúlt évtizedben az elítélteknek, hivatkozva az „ellátás” minőségére. Mementó a „Tőke mesternek” – Tőkéczki tanár úr síravatása
Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész, dunamelléki református főgondnok két éve hagyott itt minket. Síremlékét temetésének második évfordulóján, 2020. január 23-án avatta fel a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület nevében Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen beszédet mondott Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a „Tanár úr” egykori tanítványa, későbbi doktoráltja. A fekete obeliszken, melyet Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készített, a Jelenések könyvéből származó Jézus-idézet olvasható: „Légy hű mindhalálig, s neked adom az élet koronáját”. Momentum versus SZDSZ – hasonszőrű, de különböző képződmények
Sokan vélik úgy, hogy a Momentum és az egykori SZDSZ közé vastag egyenlőségjel biggyeszthető, csupán generációs különbség van. Habár az utóbbi megállapítás igaz, és a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség is hasonlóan sugároz mindkét formáció politikájából, illetve a hagyományos családmodellel való szembenállásban is ugyanazt az álláspontot véljük felfedezni, jómagam mégis úgy vélem, hogy bőven akad különbség a két fura képződmény között. Az egykori szabad madarak ugyanis másolták a nyugati liberális mintákat, a kádárizmusban megszokott megalkuvásuk röpítette őket a posztkomcsik ölébe, a klasszikus műveltségük miatt voltak gőgösek, kizárólagos szakértőknek és különlegesen tehetségesnek mutatták magukat; míg a momentumos nyikhajok francia érdekeket képviselnek, nem másolnak semmit, a pénz- és a hataloméhség végett fogtak kezet a szocikkal és Gyurcsánnyal, klasszikus műveltségük nincs, helyette „jól informáltak”, a pökhendiség mellett szemtelenek és pimaszok, megjelenésük pedig a XXI. századi, a belvárosi, jómódú trendiséget sugallja. Az SZDSZ a liberális értelmiséget, a „progresszív” tudósembereket és a dekadens művészvilágot igyekezet maga köré gyűjteni, a Momentum pedig a hipszter fiatalokat tekinti fő bázisának. Az iszlám kiirtja a felvilágosodás eszméjét
A hit alapvető attitűd, amely az ember sajátja, és amelyből, ha életképes civilizáció keretein belül él az egyén, mindig és mindenhol vallás születik. A vallásból intézményesül az egyház, majd közösség jön létre ennek „talaján”. A közösség pedig – a maga kollektív hitével – megteremti a kultúrát. Az egyén e kultúrán keresztül – akár beleszületik, akár választja azt – szemléli a világot. De mivel e világlátás minden különböző kulturális gyökerű civilizáció közt különböző, így a multikulturális társadalom, ahol ezeket az eltéréseket szeretnék erőszakkal azonos nevezőre hozni, voltaképp egyfajta utópia, amely anélkül nem valósulhat meg, hogy valamelyik szemlélet csorbát szenvedne. Ez az erőltetett, utópisztikus cél erősödött fel a tavalyi év során Európában, és ezt nevezte a keresztény-ellenes „elit” progresszív, valamint értéksemleges gondolkodásmódnak, amely a felvilágosodás eszméjének örököse. Holott csupán értelmetlen megfelelési kényszer szülte öngyilkos szellemiségről van szó, hisz mindaz, amit a felvilágosodás a mai Európára hagyományozott, szöges ellentétben áll a muszlim bevándorlók ideáival. Fekete péntek forever
Miközben a terrorizmus, akár Damoklész kardja a nyugat emberének feje felett lóg, miközben milliónyi szerencsétlen vándorol szerte a világban, sokan nem restek a globális problémáktól jól távol tartva magukat, a bevásárlóközpontok felszínes, de annál izgalmasabb fogyasztói versenyébe fejest ugrani. Mert új és új ingerekre vágynak. Mert lassacskán már nem a valóságban, hanem a végtelen „szerzés” virtuális világában érzik csak boldognak magukat. Még akkor is, ha e boldogság csak látszat, valójában önáltatás, önbecsapás. A fogyasztás pedig – akár a boldogtalan versenyfutás – nemzetközileg intézményesül, majd nevet is kap. Fekete péntek, amely ugyan ebben az évben november 29-re datálódott, de minálunk – mert nekünk mindig több kell! – most már rendszeresen, minden egyes pénteken meg kell lennie – ellenben olyan, mintha valamiről lemaradnánk. Az igazi renegátok: Donáth Anna és Dobrev Klára legújabb károkozása
A magyar ellenzék szélsőséges része megint nagyot alkotott az európai parlament LIBE-szakbizottságának jogállamiságot féltő, még az év vége előtt a finn uniós elnökség részéről sebtében összegründolt ülésén. Hétfőn, a hónapok óta a saját hazugságspiráljába belegabalyodó, egyre inkább trágár módon mocskolódó gyurcsányista-momentumos tandem ismét az országra támadt. Mára nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy amikor valódi ügyeket figyelmen kívül hagyva, megfoghatatlanul általánosított elvekre hivatkozva féltik Brüsszelben vagy Strasbourgban a magyar demokráciát, gyalázzák az országot és egyre nagyobb büntetési mechanizmusért könyörögnek, akár az uniós pénzek befagyasztását követelik, akkor a nemzet és minden magyar állampolgár érdekeit árulják el. Csak most már arra lenne szükségünk, hogy Donáth Anna és Gyurcsányné Dobrev Klára morálisan elítélendő cselekedeteinek súlyára rámutassunk azok körében is, akiknek köszönhetően ma egyáltalán uniós képviselők lehetnek. Mert látni és láttatni kell azt, hogy olyan világpolgárok kaptak képviselői széket, akik minden órában azon agyalnak, hogy miképp lehetséges még nagyobbat belerúgni Magyarországba – csöppnyi politikai hasznot remélve a megtévesztett polgárok részéről. A szexuális másság arisztokráciája
A mai nyugati társadalmak egyik virtuális csúcsát hódította meg az a hangos kisebbség, amely a szexuális másságát egyfajta szellemi gőggel, a haladás univerzális kisajátításával képviseli, és ahol csak lehet – mint valamiféle erényt – mutogatja, hivalkodik vele, büszke rá; hite szerint pedig ez adja meg számára azt a progresszív többletet, amellyel különbözik más, maradi csoportoktól. Úgy viselkednek ők, mintha a különböző szexuális irányultság egyes, a többségtől eltérő (LMBTQ...) formái lennének azok az identitásképző tulajdonságok, amelyek alapján valakit tisztelnünk kellene, mint embert. Habár tény, hogy ez nem igaz minden melegre (hisz voltak, vannak és lesznek is olyanok, akiket a hivatásuk, tetteik, viselkedésül, teremtő erejük, vezetőképességük vagy éppen szorgalmas és kitartó munkájuk miatt tisztelünk), de sajnos az is látszik, hogy egyre inkább az a kisebbség válik hangadóvá, amely a másságának tudatában – minden teljesítményt nélkülözve – egyre inkább arisztokratikusan viselkedik. Hivalkodásukkal, haladónak tartott mivoltukkal – amit a más területen sikeres melegek jelentős része elutasít – mára megteremtették a másság arisztokráciáját, amelynek viselkedése váltja ki az egyébként oly jellemző kölcsönös gyűlölködést. 
