népesség
Ausztriában csökkent a születésszám, de a bevándorlás miatt nőtt a népesség 2023-ban
Csökkent a születési és halálozási szám Ausztriában 2023-ban, a népesség viszont nőtt a bevándorlás révén - közölte Tobias Thomas, az osztrák statisztikai hivatal vezérigazgatója kedden.Csökkent a születések száma, de lassult a népességfogyás üteme
Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született és 9111 ember halt meg. 2022 szeptemberéhez képest a születések száma 7,0, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 9,8 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.Kína visszaszorítaná az abortuszt, kedvezményekkel fokozná a szülési kedvet
A kínai kormány lépéseket tesz az abortusz visszaszorítása és a termékenységi kezelések könnyebbé tételéért, hogy javítson az ország születési rátáján, amely világszinten is a legalacsonyabbak között van – jelentette be az állam egészségügyi hatósága kedden.Sajnos nőtt a természetes fogyás az év első négy hónapjában
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első négy hónapjában, miután 2,7 százalékkal kevesebb gyermek született és 0,8 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Mint írták, az idei év első négy hónapjában 27 734 gyermek született, 757-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,3 százalékkal alacsonyabb, áprilisban 2,5 százalékkal magasabb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.Kopp Mária Intézet: Töretlen a gyermekvállalási kedv, fénykorát éli a házasság intézménye
Három éve kitartó a magyar párok gyermekvállalási kedve – derül ki a Kopp Mária Intézet szerdán napvilágot látott elemzéséből. Mint arra felhívják a figyelmet, szintén kedvező tendencia, hogy a házasság intézménye „fénykorát éli” Magyarországon: 1995 óta nem kötöttek annyian házasságot, mint a tavalyi évben.Százezerrel nőtt tavaly Sargentini országának lakossága, az érkezők legtöbbje uniós állampolgár
Mintegy 100 ezerrel nőtt tavaly Hollandia lakossága, az érkezők legtöbbje európai uniós állampolgár - közölte a holland statisztikai hivatal (CBS) csütörtökön. A nagyjából 100 ezres nettó növekedés körülbelül fele az Európai Unió tagállamaiból jövők "számlájára írható".Öt másodpercenként hal meg egy gyerek a világon
Öt másodpercenként halt meg egy gyermek tavaly a világon, de az ENSZ kedden kiadott jelentése szerint a legtöbb halálozás megelőzhető lett volna, mivel azokat főként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.2055-re tízmilliárd ember élhet a Földön
Várhatóan csaknem tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben az ENSZ számítása szerint, de a világ népessége már mostanra is meghaladta a 7,6 milliárdot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi, a szerdai népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében. Azt is írták, hogy ugyanakkor mérséklődött a népességnövekedés üteme.Novák Katalin: Európa számára is az egyetlen kiút a családok támogatása
Európa számára a családok támogatása az egyetlen kiút a jelenlegi helyzetből; belső erőforrásokra kell támaszkodni, nem gazdasági bevándorlókra - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Lorenzo Fontana olasz családügyi miniszterrel folytatott pénteki római megbeszéléséről beszámolva telefonon. Hangsúlyozta, ez közös véleményként fogalmazódott meg.Ajánljuk még