polgárportál
Pórnépi voksparádé
Indul a visszaszámlálás. Lassan kirajzolódik a két szavazótábor, jobb kontra bal, vagyis egyik oldalon a szavazók, a másik oldalon az ellenszavazók. Nehéz lenne megjósolni a végeredményt, de aki követi az országos komment-háborút vagy napi kontaktban van a pórnéppel, esetleg agyinfarktus kockázatával bele mer hallgatni az ATV és a HírTV betelefonálós műsoraiba, az tudja, hogy vannak jól látható sablonok, rengeteg a mérgezett fül, az agyrázkódás pedig ma már nem egy ütés miatt bekövetkezett traumás agyi sérülés, hanem egy politikusok által terjesztett fertőző betegség. (PolgárPortál-publicisztika)Apáti Bence: Levél egy Svédországban élő balerinától
Jómagam nem jártam még Svédországban. A skandináv országok közül is csupán Finnországhoz volt szerencsém. Talán nyolc évvel ezelőtt, jóval a szíriai polgárháború kitörése előtt, amikor még nyoma sem volt migránsoknak, és legjobb tudomásom szerint a mai napig tartják magukat ahhoz a jó szokásukhoz, hogy csak korlátozott számban engedik be őket; akiket pedig mégis nagy durcásan befogadnak, azok inkább a mihamarabbi távozás mellett döntenek, hiszen rohadt hideg van, és nincsenek kávézók minden bokor mellett, ami tudvalevőleg sokkal komolyabb lelki megrázkódtatást okoz az úgynevezett menekülteknek, mint a felrobbanó bombák robaja.Polgári Szilvia: Tűrés, tiltás, támogatás, némi kasztrálás és egyebek (riport)
„Hadd mondjam ki most röviden: azért az mégiscsak szemétség, hogy a náci holokausztról kötelező beszélni – amivel egyetértek –, a kommunista holokausztról épp hogy megengedett, nyugaton nem szeretik ugye, a vörös csillagot sem volt szabad betiltanunk, mint diktatórikus hatalmi jelképet, az iszlám holokausztról pedig szigorúan tilos. Pedig a nácik megöltek hatmillió embert, a kommunisták legalább százmilliót, az iszlám áldozatainak száma pedig minimum kétszázhetvenmillió.” – Márfi Gyula, veszprémi érsek.Heroes Never Die: Félelemben élünk! – egy német nő segélykiáltása (+videó)
Lehetetlennek tűnik az összes bevándorlásellenes videót eltüntetni a világhálóról, pedig sokan kívánják ezt. Mint tudjuk, a Svédországból hazatelepült nőről, vagy a Németországból hazánkba áttelepülni készülő német családról készült felvételeket törölte a legnépszerűbbnek tartott közösségi portál.Reverend: Ez a kérdés, válasszatok!
Hallgatva az emberek beszélgetését magam körül, sokféle nézet, kritika, vélemény hangzik el arról, hogy kire is kell szavazni április 8-án. Hogy mi lenne nekünk, magyaroknak jó. Mindenki másban látja a választás tétjét és másként kívánja megválaszolni azt. Nekem pedig – lelkészként – nincs könnyű dolgom.Nagy Ervin: Békemenet – szent és profán
Az ünnep mindig szent és profán egyben, de lehetőséget kínál arra, hogy egy pillanatra kitekintsünk véges és szegényes létünkből, hogy felemeljük közösen szívünket egy felettünk álló, nálunk, húsvér embereknél nemesebb cél érdekében. Hogy tegyünk a jövőért, cselekedjünk a közösségünkért, mely nélkül élni lehet ugyan, de nem érdemes. Nekünk, magyaroknak több ilyen pillanat is megadatik. Március 15-e, vagy október 23-a is, melynek közös és szent célja egy szóval megfogalmazható: függetlenség. Március 15-e a magyarság és Magyarország szuverenitásának ünnepe. És ennek megvédése a Békemenet kimondott célja.Ambrus Csaba: Trianon szelleme ismét itt kísért
Azért is túlzás a trianoni békeszerződést összehasonlítani a Soros-tervvel, mert ez utóbbi kivitelezésében jóval több hazaáruló vett részt, mint anno a Versailles-ban végrehajtott egyoldalú „földosztásban”. De előbb nézzünk körül egy kicsit Európában. Valami bűzlik Dániában! Penészfoltok jelentek meg a civilizált nyugat egyik nyílt társadalmú demokráciájában. Miután hazájának munkásnegyedeit sikerült migránsgettókká fejleszteni, Lars Lokke Rassmussen dán miniszterelnök bejelentette, hogy a Merkel asszonytól kölcsönzött willkomenskultur tankönyvet most már szeretné visszajuttatni gazdájának. (PolgárPortál-publicisztika)Callidus: Vigyázz, mit kívánsz!
Az elmúlt hetekben volt szerencsém számos helyen megfordulni és számos emberrel szóba elegyedni. Amolyan kisemberek ők, vagy ha úgy tetszik, az utca emberei, akik között akadt hentes, fodrász, kórházi ápoló, hivatali tisztségviselő, és természetesen néhány távoli rokon is; utóbbiakkal csak szökő évente találkozik az ember, ha valamely jelentős életesemény úgy kívánja, s ők ilyenkor megkérdik: hogy vagy? És: írogatol-e még? Hát persze, válaszolom, csupán néhány évvel és kilóval gyarapodtam, meg talán némi tapasztalattal, írok rendületlenül, de csak politikáról, mert mi másról is írhatna valaki, akit hidegen hagy a celebek nemi élete? És amikor mindezt önkéntelenül bevallom, még nem is tudom, milyen szellemet engedtem ki a palackból. (PolgárPortál-publicisztika)Heroes Never Die: A halál szaga
Egy rövid hír jelent meg a Magyar Időkben, majd később más online portálokon is arról a nemrég meggyilkolt és rutinosan feldarabolt olasz lányról, aki minden bizonnyal az Olaszországban egyre erősödő nigériai maffia áldozatává vált. Ilyen hírek olvastán sokan elborzadnak, a vallásosak talán elmormolnak egy halk imát a szerencsétlen, lemészárolt fiatal nő lelkéért, még akkor is, ha a lány életvitelét alapvetően elutasítják, s végül néhányan megdöbbenve konstatálják, hogy Európába – az illegális migráció hozadékaként – megérkezett a kannibalizmus, amit legtöbbünk egy régmúlt időszak „talán igaz, talán nem” legendakörébe sorol. Egy idő után azonban mindenki elfelejti a történetet, mert másnap újabb és újabb rémes esettel kényszerülünk szembenézni. A következő elemzés csak 18 éven felüli, erős idegekkel rendelkező olvasóknak készült, felvilágosító szándékkal. (PolgárPortál-publicisztika)Ajánljuk még

















