polgárportál
Csobai Vera: Lavírozás, keverések-kavarások
A magyar ellenzéki pártok identitása kétes, teljesítményük kritikán aluli, s a csőd szélén lavíroznak. El sem tudják képzelni, hogy egy megmérettetésen csak úgy egyszerűen, simán, becsületesen is részt lehet venni. Nem – azt nem lehet, hiszen még az esemény előtt két héttel azt sem tudják biztosan, ki kivel, hogyan és miért fog összefogni. Ki az, aki becsapva a választókat magát függetlennek kiáltja ki, és akként is indul a választásokon. Mert ugye a gyakorlatban nincs olyan, hogy független. (PolgárPortál-publicsiztika)Keresztény fiatalok távolították el a CEU abortuszpárti installációját (riport)
Fekete Péntek néven szervezett egy igencsak ízléstelen performanszot a CEU egyik munkatársa a Lengyel Nagykövetség elé, március 22. és 24-e között. A demonstráció célja az volt, hogy felszólaljanak a lengyelországi abortusztörvény szigorítása ellen. A résztvevők fémvállfákat és piros szalagokat aggattak a nagykövetség épülete előtti fákra. Szerencsére akadtak olyan keresztény magyar fiatalok, akik az éj leple alatt leszedték ezeket a szégyenteljes mementókat.Ambrus Csaba: Miért falazik a köztévé az ellenzéknek?
Lehullt a lepel. Kiderült, hogy a propagandista, kormány-barátnak álcázott köztévé valójában hosszú évek óta az ellenzéki pártok szekereit tologatja. Azzal, hogy nem ad teret a betegesen hazudozó, olykor „szellemileg” is félrészeg nemzetárulóknak vagy „elfelejti” kielemezni egy vaksötétben felállított árnyékkormány Holdról is szembetűnő alkalmatlanságát, azzal többet tesz értük, mint az ATV, az Index és az RTL klub együttvéve. (PolgárPortál-publicisztika)Nagy Ervin: Ágnes asszony a Jobbik mocskos leplét mossa
Hogy Mirkóczki Ádámnak vagy Heller Ágnesnek hajlott-e nagyobbat a gerince a múlt héten, azt döntse el mindenki maga. De hogy anatómiaprofesszornak sem kell lennünk ahhoz, hogy megjósoljuk, ennek itt, vagy ott, előbb-utóbb reccsenés lesz a vége – az tuti. És a legpikánsabb az egészben az, hogy a Heller és a Mirkóczki által képviselt csoportok, mint gyenge nádszálak, bizony egymás felé hajlanak, és lassan össze is fognak békében érni.Polgári Szilvia: Insallah (riport Georg Spöttle előadásáról)
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Bundeswehr nyugalmazott hadnagya, a Német Szövetségi Nyomozó Hivatal volt munkatársa tartott előadást március 21-én a Polgárok Házában. Az Európa Védelmében, a migrációról hétről hétre című előadássorozat harmadik megszólalójaként a legfrissebb adatok alapján elemezte a párhuzamos társadalmak jelenléte által okozott németországi feszültségeket, beszélt a bűnözésről, nemkülönben a beilleszkedési akarat hiányáról. Spöttle azt mondta, a migráció olyan, mint az orosz rulett – ha nem fogják el a bevándorlókat és nem adják el rabszolgának, ha nem fulladnak bele a tengerbe, vagy nem éri őket egyéb baleset az út során, túlélhetik. Aztán hogy Európa túléli-e ez a kísérletet, már más kérdés. De ne feledjük, minden egyes ember halála Merkel, Soros és a brüsszeli elit lelkén múlik.Peterdi Péter: Logót a semminek
Nézem ezt a levélpapírt, és az a kínos érzésem támad, hogy a Jobbik elnöke minden bizonnyal II. Rákóczi Ferencnek képzelte magát, ahogy levelet ír a francia királynak, majd gondosan ellátja azt a pecsétgyűrűje lenyomatával. XIV. Lajos egy jó emberöltővel idősebb volt a fejedelemnél és hatalmának korabeli súlya össze sem hasonlítható a háttérhatalmi machinációk eredményeképpen hatalomra jutott, Vona kortársának számító Macronéval, akinek atomtáskája ugyan van, tekintélye viszont nemigen. Gáborunk azonban úgy érzi, Párizs megér egy misét, és érdemes lehet hajbókolni, hiszen gondolatban ő már a magyarok fejedelme, aztán ki tudja: talán a világ is elismeri majd annak. Hiú ábrándokból nincs hiány.Apáti Bence: A Migration Aid egy hazudozó, hazaáruló szervezet
Siewert András egy oknyomozó újságírónak – akinek nem sejtette valós kilétét – arról beszélt, hogy Soros és a hozzá kötődő szervezetek legfőbb célja, hogy maximalizálják a milliárdos politikai befolyását Magyarországon. Ráadásul azért, hogy a pénzügyi érdekei érvényesüljenek. „Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok” – jelentette ki a Migration Aid vezetője, aki többek közt arról is beszélt, hogy a szervezet a tranzitzónába való bejárását arra használta fel, hogy illegális adatbázist építsenek a menekültekről, méghozzá titokban. No és persze nekiállt holmi izraeli – értsd: zsidó – titkosszolgálati szálakra is utalgatni, és nem átallotta az ügyet megíró Bayer Zsoltot “lemoszadügynöközni” (!), ami annak fényében különösen izgalmas, hogy néhány hónapja még ő maga, Kálmán Olgánál, egy ízléstelenül nagy sárga csillaggal a pólóján adott egy emlékezetes interjút.Callidus: Vágó István és a tömeggyilkosok
Vágó István, vegyészből idegenvezetővé, majd „kvízprofesszorrá” avanzsált vegyület, ismét tudatlanságáról és/vagy rosszindulatáról tett tanúbizonyságot. Persze mi mást is várhatnánk a bérmálkozók pártjának elnökségi tagjától? Hiszen a kampánynyitójukon maga Gyurcsány, a mindig józan és kiegyensúlyozott pártvezető listázta be a katolikus egyház lefejezését délután négy és hét közé, mégpedig uralkodása első napjára.Hoppál Hunor: A fejetlenség mesterei
Áll a bál az ellenzéknél. Ezen kijelentés nem oly meglepő, hiszen ez a 2014-es összefogósdi óta szinte megszakítások nélkül így van. Ám mostanra a káosz olyan fokára léptek, hogy a közéleti híreket egészségtelenül nagy mértékben fogyasztó ember is csak kapkodja a fejét: mégis mi történik?Ajánljuk még

















