v. kende
Az Iszlám Államnak felesküdött V. Kende szerint nem bűncselekmény terroristákkal beszélgetni (Videó!)
Kedden reggel kezdődött a terrorcselekmény előkészületével vádolt V. Kende büntetőpere. A huszonkét éves férfit kommandósok kíséretében, vezetőszáron, kéz- és lábbilincsben szállították a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületébe. Az előkészítő tárgyaláson a vádlott elismerte, hogy chatelt, de szerinte az nem bűncselekmény, azt azonban tagadta, hogy támadásra készült volna. Fenti videónkban Hajdu János, a TEK főigazgatója részletezte azokat az adatokat, amelyek a radikálissá vált fiatalember nyári elfogását szükségessé tették.Jövő héten bíróság elé áll a magyar iszlamista, V. Kende
Jövő hét kedden tart előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék a terrorcselekmény előkészületével vádolt V. Kende ügyében. Az ügyészség vádirata szerint a fiatalember egy társával az online térben abban állapodott meg, hogy közösen, egyidőben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig majd Budapesten követ el – a V. Kende által elkészített csőbombával – bombamerényletet.Siófokon akart a magyar iszlamista tömeggyilkosságot elkövetni – Vádat emelt az ügyészség (Frissítve!)
Terrorcselekmény előkészülete miatt emelt vádat az ügyészség a Budapesti Gazdasági Főiskola diákja, V. Kende ellen – derült ki a fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Az ügyészség vádirata szerint a fiatalember egy társával az online térben abban állapodott meg, hogy közösen, egyidőben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig majd Budapesten követ el – a vádlott által elkészített csőbombával – bombamerényletet.Az Iszlám Államhoz köthető magyar férfire csapott le a TEK (Új infókkal frissítve!)
Egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a TEK főigazgatója az M1-en hétfő este. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.A magyar iszlamista tagadja, hogy el is követte volna a merényleteket, amelyeket megtervezett
A júniusban elfogott, iszlám hitre áttérő férfi a gyanú szerint fővárosi tömegrendezvényeken akart robbantani, de gázolásos merényletekre is készült. Az ügyészség elrendelte elmeorvosi vizsgálatát, az erről szóló szakértői vélemény elkészítése folyamatban van.Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.További vallomásokat tett V. Kende, a kecskeméti iszlamista
Portálunk is beszámolt róla, hogy V. Kendét a hónap elején fogták el kecskeméti otthonában. A gyanú szerint a magyar fiatal felajánlotta a szolgálatait az Iszlám Államnak, tömegbe hajtásos merényletet és az Európa-bajnokság helyszínein szögecses csőbombák felrobbantását tervezte. Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség folytat eljárást a huszonegy éves férfival szemben terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.A CIA segíthetett leleplezni a kecskeméti terroristát
A CIA-tól kaphattak információkat a hazai társszervek az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetkező huszonegy éves kecskeméti egyetemistáról, aki komoly tömegbe hajtásos merénylet végrehajtását tervezhette, ám a TEK lecsapott rá – derül ki a Blikk cikkéből.Ritkán fordul elő Magyarországon a terrorcselekmény előkészülete
A pár napja Kecskeméten elfogott, öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozó egyetemista esete nem az egyedüli eset hazánkban: évente átlagosan három-öt esetben indul terrorcselekmény előkészülete miatt büntetőeljárás Magyarországon. A legtöbb ilyen ügy 2013-ban volt, akkor kilenc esetben kellett eljárniuk a hatóságoknak.Ajánljuk még

















