Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Erővel a békéért - Trumpot ismét Nobel-békedíjra jelölték
Donald Trump amerikai elnököt is jelölték az idei Nobel-békedíjra - erősítette meg a hírt csütörtökön Henrik Urdal, az oslói Békekutató Intézet igazgatója a norvég Nettavisen című honlapnak. Trump immár harmadszor jelölt, 2016 óta folyamatosan felterjesztik. Az indoklás idén is ugyanaz, nevezetesen, hogy Trump alapelve, "erővel a békéért" (peace through strength).Ideje, hogy a civil szervezetek hozzájáruljanak a közös terhek viseléséhez
Mivel Magyarország a migránsválság kezdete óta egymilliárd eurót költött határvédelemre, ezért indokolt, hogy azok a civil szervezetek, amelyek a határvédelmi kiadások aránytalan növekedését előidéző illegális magatartást támogatják, hozzájáruljanak a tevékenységükből fakadó közös terhek viseléséhez - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Demokratának adott interjújában.Katalán válság - Az ENSZ-hez fordul három őrizetben lévő katalán politikus
A leváltott, szakadár katalán kormány három fogva tartott tagja az ENSZ önkényes letartóztatásokkal foglalkozó munkacsoportjához fordul - jelentette be ügyvédjük, Ben Emmerson Londonban csütörtökön.Kósa Lajos: nem tehertétel a 2,7 millió nyugdíjas, hanem lehetőség a társadalom számára
Nem tehertétel a 2,7 millió nyugdíjas, hanem lehetőség a társadalom számára - jelentette ki Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter Debrecenben.A Frontex újabb művelettel segíti az olasz határvédelmet
Új műveletet indít a Földközi-tenger térségében az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex), hogy segítse Olaszország határellenőrzési tevékenységét - közölte az uniós szervezet csütörtökön.Gyurcsány szerint Orbán lerombolta a köztársaságot (Videóval!)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a harmadik magyar köztársaságot "lerombolta Orbán diktatúrája". A magyar köztársaságok fájdalmasan rövidek voltak, az első alig három hónapot élt meg, a második sem volt sokkal hosszabb, a harmadikat pedig húsz év után rombolták le a DK elnöke szerint. Mindennek - ahogy látja - magyar politikusok tombolása az oka.Újra őrizetben az Amnesty International törökországi elnöke - Három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak a jogvédő civilek
Nem sokkal azután, hogy bírósági felügyelet mellett szabadlábra helyezte egy isztambuli törvényszék szerdán az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet terrorizmussal vádolt törökországi elnökét, Taner Kilicet újból őrizetbe vették és letartóztatták - írta csütörtökön az Evrensel török ellenzéki napilap. Kilic az ügyészség szerint társaival a legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt Ankarából Isztambulba indított és heteken át tartó tiltakozó menetét "erőszakká és társadalmi káosszá akarták alakítani". Tevékenységük során három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak.Szijjártó: új dimenzióba kell átléptetni a magyar gazdaságot
A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szegeden.Novák Katalin: elindult a határon túli családokat támogató Köldökzsinór program
Elindult a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program. A támogatásokkal a kormány anyagilag is el akarja ismeri azokat, akik magyar gyermeket vállalnak a világ bármely pontján - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Bocsánatot kért gyalázatos, székelyeket fenyegető szavaiért a volt román kormányfő
Bocsánatot kért közösségi oldalán csütörtökön Mihai Tudose volt román miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket szerinte "félreérthető kijelentésével" megsértett. Tudose egy január 10-i tévéműsorban egy hasonlat révén áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat. Az exkormányfő úgy fogalmazott (amit elég nemhéz félreérteni), "hogyha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik kitették azt".A Jobbik szerint a fiatalok analfabéták, a nyelvoktatási rendszer rossz, ezért a nyelvvizsga-követelményt is eltörölnék
Butulj magyar! Nem baj, hogy a megfelelő nyelvismeret hiánya egy egész generáció legnagyobb hátránya a nemzetközi versenyben, a Jobbik a fiatalokat, a következő generációt is hasonló helyzetbe sodorná. A párt bejelentette, hogy megválasztásuk esetén ők azonnal eltörölnék a nyelvvizsga-követelményt a felsőoktatási felvételinél. Tehát a Jobbik szerint szaporítsuk csak a diplomás, több diplomás, idegen nyelven megszólalni sem képes értelmiségiek sorát ... Duró Dóra a Jobbik politikusa sajtótájékoztatóján a magyar fiatalok képességeit is méltatta: a szegény gyerekek butulnak, tanulmányi eredményük romlik, a tizenéves kamaszok jó része pedig szerinte analfabéta.Növelte az önkormányzatok támogatását a Miniszterelnökség
A Miniszterelnökség újabb, a vidéki önkormányzatok beruházásainak sikeres megvalósítását segítő módosításról döntött. Az öt vidékfejlesztési pályázatot érintő változásnak köszönhetően kevesebb önrésszel, nagyobb támogatásintenzitással számolhatnak a nyertes települések.Már készül az ellenőrzésére az ÁSZ - Matekozhatnak a kamupártok, 1 % alatt jön a visszafizetés
A 2017-es törvénymódosítás értelmében idén már a választáson legalább egyszázalékos eredményt elért pártok kampányra fordított kiadásait is vizsgálja majd az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ közleményben tudatta, hogy már megkezdte a 2018. április 8-i választást követő ellenőrzések előkészítését, melyeket a választást követő egy éven belül köteles elvégezni.Szijjártó: a migrációt biztonsági kockázatként kell elismerni
A migrációt biztonsági kockázatként kellene elismerni, ösztönzése helyett a megállításáról kellene beszélni és a kiváltó okok kezelésére kellene összpontosítani - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorán.Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok - Gyurcsány megfeledkezett az osztrák bankszámlájáról
Az előző évhez hasonlóan, 2017-ben ismételten Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül. A DK elnöke csak az Altus Portfolióból 228 millió forint tulajdonosi osztalékot vett ki. Mivel veszteségei is voltak, így összesen "csak" 200 millió forinttal gazdagodott. A vagyonnyilatkozatok csütörtöktől nyilvánosak és elérhetőek a parlament honlapján. A Magyar Idők már ki is szúrta, hogy Gyurcsány egyébként nem is valós nyilatkozatot adott le, abból simán kifelejtette ausztriai bankszámláját.Több ezer kelet-ázsiai baráttal gazdagodott Vona Gábor a Facebookon
Több ezer külföldi, arab, kelet-ázsiai követőre tett szert Vona Gábor a legnagyobb közösségi portálon szerdán délután. A Jobbik elnökének hivatalos oldala rövid idő alatt elérte 500.000-es rajongói követést. A párt rövid közleményben tudatta, hogy szerintük összehangolt akcióról van szó, támadás érte Vona Facebook oldalát, és tudják ám, hogy "kik állnak a háttérben". Az oldal javításán állítólag már dolgoznak.Orosz elnökválasztás - Elzárásra ítélték Navalnij munkatársait a vasárnapi tüntetésekért
Elzárásra ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus több munkatársát is szerdán a márciusi elnökválasztás bojkottjára szólító hétvégi országos tüntetések nyomán - jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.Vezetői munkakörök összevonása miatt százas nagyságrendű leépítés jön a Tesconál
Napokon belül csoportos létszámleépítést jelenthet be a magyarországi Tesco. Ennek az az oka, hogy az anyavállalat utasítására Magyarországon is egyszerűsítik a vezetői szinteket a munkakörök összevonásával - írja a Magyar Idők. A több lépcsős átalakítások célja az, hogy lefaragjanak az elmúlt évek piaci veszteségéből és központilag javítsanak a Tesco-csoport eredményességén.Washington ismét meghosszabbítja közel hétezer szíriai menedékes státuszát
Donald Trump elnök kormánya közölte szerdán, hogy újabb másfél évvel meghosszabbítja közel hétezer, az Egyesült Államokban élő szíriai állampolgár menedékes státuszát.Kiosztotta egymást az Index két volt főszerkesztője
Az Index volt főszerkesztője, a 444.hu jelenlegi főszerkesztője egy csepeli rendezvényen keményen bírálta az Index későbbi volt főszerkesztőjét, a Politis alapítóját, Dudás Gergelyt, aki szerint viszont Uj Péter igaztalan dolgokat mondott. Néhány tévedés is becsúszott Uj Péter szavaiba - írja a 24.hu.Ádernek nőtt, Orbánnak stagnált a vagyona
Orbán Viktor miniszterelnök törvényes határidőben, szerdán leadta vagyonnyilatkozatát, anyagi helyzetében nem történt érdemi változás -közölte a kormányfő sajtófőnöke. Áder János köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe
Az Európai Unió (EU) nem léphet a nemzetállamok helyébe, hanem csak kiegészítheti őket ott, ahol a képességeiket meghaladó problémákba ütköznek - jelentette ki Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke szerdán Berlinben a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott koalíciós tárgyalás EU-s kérdésekről szóló első fordulója után.Interpol: az ISIS ötven tagja érkezett Európába a menekülthajókon
Az Interpol szerint az Iszlám Állam terrorista szervezet ötven vélelmezett tagja érkezett az elmúlt hónapokban Olaszországba menekülteket szállító hajókon, és most megpróbálhatnak eljutni az Európai Unió más tagországaiba.Magyarország kiléphet az ENSZ migrációs tárgyalássorozatából
Ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz elmozdulás pozitív irányba, Magyarország álláspontja felé, elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.Ajánljuk még

































