Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Áder: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több, mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet
Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten; az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több, mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet. „Allahu Akbar” – mondta az InterCity utasa Tatabányán, majd közölte: ő egy terrorista és robbantani fog
A Tatabányai Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy magyar állampolgárral szemben, aki az „Allahu Akbar” kifejezést használta, majd robbantással fenyegetőzött a vasúti kocsiban történő utazása során – olvasható az Ügyészség hivatalos oldalán. Handó: A vörösterror áldozatainak állít emléket új kötetével a Szolnoki Törvényszék
A vörösterror áldozatainak állít emléket új kötetével – a száz évvel ezelőtti tragikus események kerek évfordulóján – a Szolnoki Törvényszék – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken, Szolnokon. Elkezdődött a szekszárdi gyermekgyilkosság ügyének tárgyalása
Zárt előkészítő üléssel pénteken elkezdődött a hatéves unokahúgát megölő szekszárdi férfi ügyének tárgyalása a Szekszárdi Törvényszéken. Meghalt Marton László
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken. Szijjártó: Semmiféle bírálat nem érhet egy politikust azért, mert teljesíti a népakaratot
Boris Johnson brit miniszterelnök egészen kiváló politikus, aki tudja, hogy mit akar, és a népakarat végrehajtásán dolgozik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Hajszálon múlt a tragédia Pécelen
Az automata vonatbefolyásoló berendezés akadályozta meg, hogy két vonat egymásba rohanjon péntek reggel Pécelen – derül ki a Mávinform közleményéből. Fontos változások lesznek a bankolásban
Fontos változások lépnek életbe a bankolásban: a vonatkozó európai uniós irányelv (PSD2 szabályozás) számos pontja lép hatályba szombaton, ami a mindennapi pénzügyek intézését is érinti; az internetes kártyás fizetési mód egyelőre a megszokott marad – hívja fel a figyelmet az Erste Bank az MTI-nek pénteken küldött közleményben. Orbán Balázs: Magyarország és Közép-Európa felértékelődött Brüsszelből nézve
Felértékelődött Közép-Európa és Magyarország súlya Brüsszelből nézve – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára péntek reggel, az M1 aktuális csatornán. Több településen hét, nyolc vagy kilenc polgármester-jelölt is akad
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hermánszegen indulna a legtöbb, szám szerint kilenc polgármester-jelölt az októberi önkormányzati választáson – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére pénteken. Valószínű, hogy Olaszország megnyitja kikötőit a migránsok előtt
Az új olasz kormány valószínűleg megnyitja a kikötőket a migránsok előtt, vagy sokat lazít majd a mostani szabályozáson – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő péntek reggel, az M1 aktuális csatornán. Vádemelés a terézvárosi ingatlanügyletek miatti bűnügyben
A Fővárosi Főügyészség tizenöt személlyel szemben nyújtott be vádiratot; a vádlottak között az ingatlanügyleteket támogató önkormányzati képviselők és az azokat nem ellenző jegyzők találhatók – minderről Ibolya Tibor fővárosi főügyész számolt be.
Szabadfogás: Az adás, amikor Kukorelly felháborodva kéri ki magának, hogy a béke barátja lenne (videó)
A legutóbbi Szabadfogásban Huth Gergely kénytelen volt megígérni Kukorelly Endrének, hogy nem fogja többé a "Szeressük egymást, gyerekek mozgalom" kirakatfigurájának titulálni, mert az író-költő manifesztálta: ő "nem a minden áron való megbékélés híve, hanem a korrekt, értelmes vitáé". Ennek Jeszenszky Zsolt különösképpen örült is, mert mint emlékeztetett rá: úgy hírlik, Kukorelly jó bunyós. A műsorvezető a Pikó-Karácsony-féle törvénytelen adatgyűjtés kapcsán hiába hozta fel példaként, hogy 2002-ben a rendőrség tétlenségén és a választási iroda "mulasztásán" (is) múlt, hogy nem sikerült rábizonyítani a werberizálódó MSZP-re a törvénysértő választási "utaztatást", 2006-ban pedig az egész országban megfigyelt láncszavazások megszervezését, továbbá, hogy a rendőrség hivatali kötelessége a választási visszaélések feltárása és talán nem kellene megismételni a választás tisztaságát fenyegető hibákat; a műsor "vörös karéja" nem tágított, szerintük ugyanis Putyin módszereivel félemlíti meg Orbán Viktor a fővárosi ellenzéket. Orbán: Magyarország nagyszerű embert delegált az Európai Bizottságba
Trócsányi László személyében Magyarország nagyszerű embert jelölt az Európai Bizottságba – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök a családpolitikáról szót ejtve kijelentette, hogy "a mi kormányunk alatt történt a legtöbb jó dolog a családokkal", és elmondta, hogy már a második és a harmadik családvédelmi akcióterv részletein gondolkodik. Szijjártó szerint eltúlzott és hisztérikus a szlovák diplomácia reakciója
Eltúlzottnak és hisztérikusnak nevezte a pozsonyi "külügyi bürokraták" reakcióját a magyar-szlovák válogatott labdarúgó mérkőzésen történtekre az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Péterfalvi: Az ajánlóíveken szereplő személyes adatokat jogellenes más célra felhasználni
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleményt adott ki, melyben felhívja a pártok és jelölő szervezetek figyelmét arra, hogy az ajánlóíveken szereplő személyes adatokat a jelöléstől eltérő célra felhasználni jogellenes, mivel az ajánlóívek másolása (sokszorosítása, fénymásolása), illetőleg duplikált adatbázisok létrehozatala az azokon szereplő információk alapján sérti az adatvédelmi rendelkezéseket. Hozzáteszik: számos esetről kaptak bejelentést már, amelyek miatt a hivatal eljárást indított. Czeglédy rendületlenül vádaskodik: "A Szegedi Törvényszék elnöke továbbra is kiszolgálja a hatalmat"
Az eredetileg kijelölt, 3 fős bírói tanács 2 tagja „egyéb okra” hivatkozva kiszállt a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőügyből, de már meg is van, kik ugranak be az elfogultság miatt távozó kétharmad helyére – erősítette meg a hvg.hu értesülését a Szegedi Törvényszék. Czeglédy Csaba szerint viszont a helyükbe lépő, új bírók sem felelnek meg a törvényi feltételeknek. Megvan, mi okozta az angyalföldi tüzet
Egy többemeletes, építés alatt álló, lakatlan épület tetőszerkezetében keletkezett tűz Budapesten, szeptember 12-én délután. A lángok a Cordia ingatlanfejlesztő cég egyik projektjének területén csaptak fel. A vállalat közlése szerint a Young City második ütem D épületének felső szintjén a szigetelés az alvállalkozó szigetelési munkálatai közben gyulladt ki. Hangsúlyozták: a Cordia mindenben együttműködik a hatóságokkal. Trump nem hiszi el, hogy az izraeliek kémkednének ellenük
Donald Trump nem ad hitelt a Politico című lapban megjelent értesüléseknek, melyek szerint Izrael lehallgatja a Fehér Házat. Csak háromféle Brexit létezhet az alsóház elnöke szerint
A londoni alsóház elnöke szerint az Egyesült Királyság EU-tagsága kizárólag a parlament által jóváhagyott módokon szűnhet meg. Ma éjfélig kell dönteniük a bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről
Ma éjfélig kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről; a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több, mint kétezer döntést kell meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben. Drogbandára csaptak le a rendőrök: tetemes mennyiségű kábítószert foglaltak le és fegyvereket is találtak
Bravúros rendőrségi munkának köszönhetően 522 gramm amfetamin, 800 gramm marihuána, 180 db extasy tabletta, fegyverek és több millió forint a mérlege annak az akciónak, amelyet három megyében, tíz helyszínen hajtott végre összesen 168 rendőr. A tíz gyanúsított közül kilencen bűnügyi őrizetbe kerültek – írja a rendőrség hivatalos honlapja. Újbudán is "alig győzték rögzíteni" az ajánlásokat a zöld-sárgák
A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé az ajánlások másolását, és így az azon szereplő adatok rögzítését sem. Úgy tűnik, ez nem mindegyik ellenzéki jelölt számára ismert: Józsefváros, Erzsébetváros, Eger és Üllő után most valószínűleg Újbuda következik a sorban a választási törvény megsértése miatt. Gulyás: Az alkalmas jelölteknek kell bizalmat kapniuk
Az október 13-i önkormányzati választáson az a legfontosabb, hogy azok kapjanak bizalmat, akik képesek a település érdekében kormányozni a helyhatóságot, és a kormánnyal együttműködni - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtökön, Baján.