Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Asselborn: Szó sincs migránsok áradatáról
A magyar embereknek meg kell érteniük, ha olyan kormányuk van, amely így folytatja, akkor annak Magyarország uniós tagsága lehet az ára – nyilatkozta az MNO.hu-nak Jean Asselborn. A brüsszeli külügyminiszter hozzátette, Luxemburgban 600 ezren élnek és 800 menekültet kell befogadniuk, a tízmilliós Magyarországnak pedig 1.500 embert kellene, tehát „szó sincs migránsok áradatáról”. Szijjártó: A magyar emberek döntési jogát kérdőjelezte meg Asselborn
Aki a Stop Soros törvénycsomagot kritizálja, az a magyar kormány szuverén döntési jogosultságát kérdőjelezi meg, ugyanis világos, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes az illegális bevándorlás, a magyarok biztonságának érdekével ellentétes a határvédelem lebontása - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten. A tárcavezető többek közt arra reagált, hogy Jean Asselborn a Magyar Nemzet keddi számában megjelent telefoninterjúban azt állította, sem Magyarországot, sem magyar kollégáit nem gyűlöli, csak azt látja, hogy az ország „nagyon rossz felé halad". Budai Gyula: A legnagyobb kudarcom, hogy Gyurcsány még nincs börtönben
A mai ellenzéki figurák nem tudják bizonyítékokkal alátámasztani a kijelentéseiket. Csak bebújnak például az RTL Klub, a HVG vagy az Index mögé, és akkor a vádaskodóból hirtelen megmondóember lesz – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Budai Gyula. Az Orbán-kormány egykori elszámoltatási kormánybiztosa legnagyobb sikerének azt tartja, hogy azt a munkát, amivel a kormány 2010 októberében megbízta, a legjobb tudása szerint elvégezte, legnagyobb kudarcának pedig azt, hogy Gyurcsány Ferenc még nincs börtönben. Mondvacsinált indokkal leckéztetné Lengyelországot az Európai Bizottság
Magyarországnak erkölcsi kötelessége kiállni Lengyelország mellett, amellyel szemben az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz - mondta Gaal Gergely, a KDNP országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a brüsszeli testület kettős mércét alkalmaz, ugyanis a lengyeleknél kifogásolt jogi megoldások más uniós tagállamokban is léteznek, amelyek ellen viszont nem indítottak eljárást. Németországban, Malajziában, Katarban futtatott nőket egy zalai bűnbanda
Németországban, Katarban és Malajziában is futtatott nőket - fiatal lányokat is - egy zalai bűnbanda, amelynek tizenkét tagja ellen kerítés és gyermekprostitúció kihasználása miatt vádat emeltek - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség. A tizenkét zalai bandatag 2011 és 2016 között szervezte nők külföldre irányuló prostitúcióját, fiatalkorúakat is beszervezve. Hidvéghi: Nem bátorítani, megállítani kell a migrációt
Nem bátorítani, hanem megállítani kell a migrációt – nyilatkozta az EchoTV-nek Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette, a Fidesz megközelítése egyértelmű, teljesen meg kell védeni a külső határokat. Hozzátette, felhatalmazást kérnek a magyar emberektől, hogy folytathassák a kiszámítható, biztos és előre haladó politikát.
Milliókat fizethet egy német férfi, mert sokadszor csalt az önkiszolgáló kasszánál
Átszámítva mintegy 65 millió forintnak megfelelő büntetést szabott ki kedden a bíróság egy férfira Németországban, mert csalt az önkiszolgáló kasszánál egy élelmiszerboltban. Az 58 éves üzletemberre azért szabta ki a tetemes pénzbüntetést a müncheni körzeti bíróság, mert a férfi 47 euró (mintegy 14 ezer forint) értékű borjúmájat - jóval olcsóbb - gyümölcsként ütött be a pénztárgépbe. Kétezer tűzoltó várja készenlétben az intenzív havazást
A várhatóan egyre intenzívebbé váló havazás miatt az országban csaknem kétezer tűzoltó áll készenlétben mintegy ötszáz technikai eszközzel - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Hozzátették, ha az időjárási helyzet indokolja, a katasztrófavédelem az érintett megyékben operatív törzset hoz létre és megnöveli a bevethető emberek létszámát. Hivatalosan majd 9 millió liter pálinkát főzettek a magyarok tavaly
Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évvel korábbi értéket, és az otthoni pálinkakészítők is többet főztek, mivel tízmillió forinttal több közterhet, 85 millió forintot fizettek be az államkasszának - derül ki a keddi Magyar Időkből. Bulgária és Románia őrizné a schengeni határokat
Bulgária a schengeni övezeten belüli határellenőrzések megszüntetését sürgeti. Ez ugyanis ellentmond a személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása uniós alapszabadságának - mondta Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter a Die Welt című német lap keddi számában megjelent interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek hírügynökségek. Zaharieva egyben követelte, hogy Bulgária és Románia is csatlakozhasson a schengeni övezethez. Úgy fogalmazott, elvárja, hogy az EU-tagországok 2018 végéig hozzájárulnak ehhez. Ma kiderül a parlamentben, kik a Soros György-rajongók
A parlamentben kedden megkezdik a migrációt támogató szervezetekre, idegenrendészeti távoltartásra és a bevándorlási finanszírozási illetékre vonatkozó úgynevezett Stop Soros törvénycsomag általános vitáját. Téli játékokat akar rendezni Észak-Korea
Észak-Korea képviselője a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) kedden kilátásba helyezte, hogy a 2021-es téli Ázsiai Játékokat közösen rendezné meg Dél-Koreával - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Csang Ung szerint Észak-Korea helyszínként rendelkezésre bocsájtaná a Maszikrijong sípályát Vonszan városának közelében.
Ez volt hétfőn a Parlamentben
A kormánypártok képviselői a határvédelemről, az illegális bevándorlásról beszéltek hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Akinek számít az ország biztonsága, az csak a kormányra és a Fidesz–KDNP-re számíthat – mondta Dömötör Csaba államtitkár az Országgyűlésben. Lázár: a következő négy évben az ország dinamikus fejlődés előtt áll
A következő négy évben - politikai stabilitás esetén - az ország dinamikus fejlődés előtt áll, amely komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Tarlós: a BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének
A BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének, szolgáltatásait naponta több mint egymillió ember veszi igénybe - mondta a főpolgármester a közlekedési társaság fél évszázados fennállása alkalmából tartott hétfői budapesti rendezvényen. Szakértő: nemzetállami szinten formálódik ellenállás a kvóták ellen
A kötelező kvóta nemzetek feletti javaslat az Európai Unió (EU) vezetői részéről, az ezzel szembeni ellenállás tagállami szinten, a közép- és kelet-európai országok vezetésével formálódik - mondta a Migrációkutató Intézet főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán. Fazekas Sándor: az uniónak támogatnia kell a családi gazdaságokat
A kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az új közös agrárpolitikának (KAP), a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet - szögezte le Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hétfőn. Felmérés: megelőzte a jobboldali AfD a szociáldemokrata pártot Németországban
Többen szavaznának Németországban a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra, mint a Német Szociáldemokrata Pártra (SPD) – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. Szabadlábra került a korrupcióval vádolt lett jegybankelnök
Szabadlábra került hétfő este a korrupcióval vádolt lett jegybankelnök, Ilmars Rimsevics - derül ki egy internetre föltett felvételből. NVI: már közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek
Az országgyűlési képviselőválasztást megelőző ajánlásgyűjtés első napjáig, hétfőig 68 jelölőszervezet több mint 392 ezer ajánlóívet igényelt a választási irodáktól, eddig 8600-an jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe és már csaknem 50 ezren szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A spanyol pénzügyminiszter lesz az Európai Központi Bank új alelnöke
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén. Varju László nem tudja, hogy pártja, a DK áll-e a határon túliak ellen uszító Facebook-oldal mögött - videóval!
Nem igazán tudja hova tenni a DK-s Varju László azt a határon túli magyarok ellen uszító Facebook-oldalt, amely pártja politikájára rímelő tartalmakat oszt meg, van, hogy lopott fotókra hazug szövegeket írva. Varju azt állítja: még nem is látta az oldalt, így nem tudja megmondani, köze van-e hozzá a DK-nak, de a DK csak jogtiszta fotókat tesz közzé - írja az Azonnali. Több mint 200 szervezet tiltakozik a Stop Soros ellen, a Fidesz szerint a Soros-hálózat össztűz alá veszi Magyarországot
Tiltakozik 18 nemzetközi és további 237 nemzeti keretek között tevékenykedő, külföldi civil szervezet és szövetség az úgynevezett Stop Soros törvényjavaslat-csomag ellen. A Fidesz szerint a Soros-hálózat teljes össztűz alá veszi Magyarországot, mert az a Soros-terv útjában áll. Szijjártó: Luxemburg külügyminisztere gyűlöli Magyarországot
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter „gyűlöli Magyarországot”, ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.