Forró drót
Magyarázatot kért a francia kormány a szállást követelő migránsok elleni rendőri fellépés miatt
Hétfő este csaknem ötszáz illegális bevándorló az őket támogató, államilag finanszírozott szervezetek segítségével sátrakat állított fel a párizsi République téren, hogy így követeljenek sürgősségi szálláshelyet, a tüntetést a francia rendőrség oszlatta fel, oszlatógránátokkal és könnygázzal terelték ki őket a térről a szomszédos utcákba, ami heves tiltakozást váltott ki több francia politikusból. Magyarország első a kultúra támogatásában az európai országok közül
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén összegezte az hazai kulturális támogatási rendszert. A miniszter szerint az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben. Nem engedték be Grezsa Istvánt Ukrajnába
Keleti szomszédunk továbbra sem bír magával, arra hivatkozva, hogy Magyarország október végén beavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba, kedden ukrán határőrök nem engedték át a Beregsurány-Luzsanka határátkelőnél Grezsa István miniszteri biztost. Az ügyről a Jevropejszka Pravda hírportál tett jelentést, amit később az ukrán külügyminisztérium is megerősített. Hatpontos javaslatcsomagot jelentett be Varga Mihály az ügyintézés és a fizetés felgyorsításáért
Hatpontos tervet jelentett be Varga Mihály az ügyintézés és a fizetés felgyorsításáért, az intézkedés-csomaggal kevesebb személyes találkozást és gyorsabb ügyintézést szeretne a gazdaságvédelmi operatív törzs elérni. A miniszter kétperces videóbejelentkezésében a részletszabályokra nem tért ki, azokra várni kell, amíg rendelet lesz a tervekből. Hungary Helps: modern szakképző központ létesül magyar támogatással Kenyában
Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levélben köszönte meg Magyarország anyagi támogatását egy szakképző intézmény felépítéséhez a kenyai kangemi Munkás Szent József egyházközség fejlesztési programokért felelős igazgatója. A Hungary Helps Program célja, hogy a szükséget szenvedő, üldöztetésnek kitett vagy humanitárius katasztrófák sújtotta területen élő embereket és közösségeket megsegítse, különös tekintettel az üldözött keresztényekre, a helyben megmaradásukat támogassa – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Rogán Antal: a nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját
A nemzeti konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése a kormány számára nem formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány és az alkalmazandó válságkezelés idején is – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek hatvankét százaléka kért és támogatott.
Láng Zsolt: Karácsony vizsgálja ki a BKV buszbérlését!
Levélben kéri a Fidesz fővárosi frakciója Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy vizsgálja ki a BKV buszbérlésének ügyét. Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a BKV egy olyan – offshore hátterű – cégtől bérelne buszokat, amelyet az erről szóló tender kiírása előtt egy héttel jegyeztek be. A vállalatnak egyetlen alkalmazottja van, és referenciákkal sem rendelkezik, miközben a vezetőségét Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársának, Leisztinger Tamásnak a csapata adja. Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren
Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren, a fenyőt Székesfehérvárról, a Surányi utcából hozták, hogy millióknak okozzon örömet a fővárosban – számolt be a feol.hu. A díszítéshez kétezer-ötszáz folyóméter fényfüzért használnak, tizenhatezer darab energiatakarékos, színes LED-izzóval. Az Ország karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig tűzifaként, rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés hivatala. Operatív Törzs: keddtől ismét bevezetik az időseknek fenntartott vásárlási időszakot
A járvány lassítása és az idősek védelme érdekében keddtől ismét vásárlási idősávot vezettek be a 65 éven felüliek számára - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón. Müller Cecília országos tisztifőorvos ugyanitt arról beszélt, a települések 91 százalékában van igazolt fertőzött. Kiemelte, Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérváron nőtt a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, ezekben a városokban a fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani. Égésgyorsítót használhatott a két halálos áldozatot követelő rákospalotai tűz okozásával gyanúsított férfi
Lakástűz áldozata lett egy idős pár hétfő hajnalban Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában. A tűz okozásával gyanúsítható ötvenegy éves M. András elfogására hajtóvadászatot indítottak a nyomozók, melynek eredményeként az újpesti járőrök a férfit november 23-án délben a Nyár utcában elfogták. A tűz előtti nap a tűzben elhunyt nagyszülők panaszkodtak a férfire, hogy ittasan átment hozzájuk, kiabált és dörömbölt. A nyomozás szerint a gyanúsított égésgyorsítót is használt – írta meg a police.hu. Példamutató kezdeményezés: megalakult a Nagyvázsonyi Férfiak Csordaközössége
Öt borzderes szarvasmarha érkezett hétvégén a Nagyvázsonyra, a vemhes jószágok jövetele egy különleges kezdeményezésnek köszönhető, megalakult ugyanis a Nagyvázsonyi Férfiak Csordaközössége. A hat férfi közös döntése, hogy közösséget alkotnak, mert a vírushelyzet is rávilágít arra, hogy egymásra vagyunk utalva, ha baj van. A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy példát mutassanak a fenntartható gazdálkodásra, hagyományos legeltetésre és a tájfenntartásra – írta meg a veol.hu. Az egyik kezdeményező Fábry Szabolcs fogatos gazda, nagyvázsonyi polgármester, a PestiTV Krokodilagy című műsorának vezetője. Szlávik: Ismertetni kell az emberekkel, hogyan hatnak a védőoltások
A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szerint ahhoz, hogy minél többen beadassák majd maguknak a koronavírus elleni védőoltást, ismertetni kell az emberekkel, miként hatnak oltások, mi történik a szervezetükben a vakcina hatására. A professzor elmondta, jó eséllyel kilencvenszázalékos hatékonyságú oltóanyagok kerülnek majd piacra, amivel a lakosság ötven-hatvan százalékát kell beoltani a nyájimmunitás kialakulásához.
Hidvéghi Balázs: ragaszkodni fogunk a hagyományos családmodellhez és ezeréves keresztény örökségünkhöz
Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő közösségi oldalán hívta fel a figyelmet Gerhard Müller német bíboros szavaira, aki szembemenve a hazájában uralkodó európai értékeket megtagadó liberális mainstreammel, határozottan kiállt Lengyelország mellett és kijelentette: Lengyelország politikai nyomásgyakorlás áldozata. A bíboros szavaira rákapcsolódva, Hidvégi Balázs azt írta, Kelet-Európa történelem által meggyötört népei belefáradtak abba, hogy állandóan mások mondják meg nekik, hogyan is kellene élniük, így mi is ragaszkodni fogunk a hagyományos családmodellhez és ezeréves keresztény örökségünkhöz. Steiner Attila: Már léteznek az unióban jól működő eszközök a jogállamiság betartatására
Steiner Attila európai uniós ügyekért felelős államtitkár a France24 francia televízióban sugárzott vitaműsorban elmondta, hogy Magyarország álláspontja szerint az Európai Unióban jól működő eszközök léteznek a jogállamiság betartatására, ezért a magyar kormány ellenzi, hogy erre a célra olyan új eszközt vezessenek be, amely felülírná az uniós alapszerződéseket. Az államtitkár beszélt arról is: az unió 2010-2011 óta Magyarországgal szemben indítja a legtöbb vizsgálatot, a legtöbb ügyben eddig sikerült is megegyezésre jutni, de a jogállamiság eszközével az unió olyasvalamit próbálna a tagállamokon számon kérni, amelyet nem lehet pontosan definiálni. Wintermantel: Valami nagyon nem stimmel a BKV buszbérlési pályázatával (VIDEÓ)
A Facebookon tett közzé egy rövid videót Wintermantel Zsolt, melyben felszólítja Karácsony Gergelyt, hogy reagáljon arra a sajtóhírre, miszerint egy korábban nem létező, kamu-gyanús cégtől bérel használt buszokat a BKV. Koronavírus - száztizenhét halott és közel négyezer új fertőzött egy nap alatt Magyarországon
3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 181 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 117 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 008 főre emelkedett, 44 020 -an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 133 853 fő. Az aktív fertőzöttek 22%-a, az elhunytak 25%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7598 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 638-an vannak lélegeztetőgépen. Újabb hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a magyar kutatókat
Újabb hárommilliárd forint áll a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar kutatók rendelkezésére. A jövő évi Élvonal kutatási kiválósági programra 2021. február 16-ig lehet pályázni. Jól látható a kormányok gondolkodásmódja közötti különbség, ha összehasonlítjuk a magyar kutatók számára az elmúlt harminc év alatt folyósított támogatások mértékét. Az adatok a GDP százalékában vannak megadva, tehát reálértékben a különbség még nagyobb. Ismét a Tiszán keresztül próbálkoztak a migránsok Szegednél
Két csoport is csónakkal lépte át illegálisan a magyar-szerb határt Szegednél a Tiszán keddre virradóra – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, az első csoportot mobil hőkamerával fedezték föl a rendőrök négy óra előtt. A csónakban hat férfi ült, líbiai és szír állampolgárnak vallották magukat. Menczer: Orbán Viktornak nincsenek álmatlan éjszakái azért, mert George Clooney marhaságokat beszél róla
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Facebook-oldalára tett ki egy vele készült interjúrészletet, melyben csattanós választ adott George Clooney Magyarországgal kapcsolatos megjegyzéseiről. Mint ismert, a hollywoodi színész egy néhány nappal ezelőtt megjelent videóinterjúban Orbán nevét is bedobta példaként a világban tapasztalható gyűlöletre és dühre. Honvédelem - Bevetésre készen a legújabb Leopard harckocsik
A Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalára kitett posztjában jelentette be, hogy első alkalommal álltak tüzelőállásba a Magyar Honvédség Leopard 2A4HU típusú harckocsijai november 23-án, hétfőn. A bejegyzés kiemeli, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsizászlóaljának lánctalpasai ráadásul azzal is történelmet írtak, hogy első ízben közúton tették meg a laktanya és a szomódi lőtér közötti távot. Rákossy Balázs: Támogatást kap a divat- és kreatív ipar
Figyelemmel arra, hogy a magyar divat és kreatívipar világszínvonalú, és egyre több vállalkozás jelenik meg termékeivel a világ divatpiacain, hétmilliárd forintos keretösszeggel új pályázat jelent meg a divat- és dizájnipari vállalkozások versenyképességét növelő fejlesztések támogatására a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A konstrukció feltételesen visszatérítendő támogatási formát alkalmaz, a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól – jelentette be Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-nek. Koronavírus - Már majdnem hatvanmillió fertőzött a világon
A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 59 131 816-ra emelkedett, a halálos áldozatok száma 1 395 865-re, a gyógyultaké pedig 37 853 018-ra nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 58 615 834 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 387 179, a gyógyultaké pedig 37 477 986 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Pakisztánban két ISIS parancsnokkal végeztek, Bagdadban egyet őrizetbe vettek
Az iraki terrorellenes erők hétfőn közölték, hogy őrizetbe vették a bagdadi repülőtéren az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik magas rangú tagját. Az Abu Nabaa néven ismert férfi, az Iszlám Állam általános igazgatási koordinátora volt, aki a szervezet más tagjaival akart találkozni az iraki városban. Eközben Pakisztánban a terrorszervezet két parancsnokával végeztek Hajber-Pahtunhva tartomány egyik törzsi körzetében a pakisztáni hatóságok. Az Európai Tanács elnöke szerint eljött az ideje az erős transzatlanti szövetség újjáépítésének
Eljött az összefogás ideje egy közös érdekeken és közös értékeken alapuló, erős transzatlanti szövetség újjáépítésére – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölttel folytatott telefonbeszélgetésében hétfőn. Az Európai Tanács sajtóirodájának tájékoztatása szerint Charles Michel üdvözölte Biden határozott elkötelezettségét az Egyesült Államok szövetségesei és az európai együttműködés támogatása iránt. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szintén gratulált Bidennek. Ajánljuk még
Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.