Forró drót
Az ukrán külügyminiszter állítja, Szijjártó Péterrel tárgyalt Ukrajna uniós csatlakozásáról
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azt állítja, hogy „konstruktív beszélgetést” folytatott Indiában Szijjártó Péter külügyminiszterrel, és abban maradtak, hogy a jövőben kétoldalú megbeszéléseket tartanak aktuális kérdésekről.Oroszország továbbra is biztosítja a kőolajszállítást Magyarországnak
Oroszország továbbra is szállít olajat Szlovákiának és Magyarországnak a Barátság kőolajvezetéken keresztül, míg Csehország még nem fizette ki a szállítmányokat – jelentette be Nyikolaj Tokarev, a Transznyefty vezetője a Orosz Ipari és Vállalkozói Szövetség kongresszusán, vette észre az Index.Feljelentették a Momentumot a füstbombás mutatványuk után
A Momentumnak jogi következményekkel számolnia az Országgyűlésben előadott füstbombás mutatványuk miatt, amellyel a frakció a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslat elfogadása ellen tiltakozott.A Fővárosi Törvényszék is kimondta a főváros jogellenes működését
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) még decemberben fordult a bírósághoz annak érdekében, hogy megszüntesse a Fővárosi Önkormányzat törvényellenes működését tekintettel arra, hogy a Közgyűlésnek nem sikerült tagjai közül főpolgármester-helyettest választania. A Fővárosi Törvényszék most megállapította, hogy a főváros ezzel elmulasztotta a törvényen alapuló határozathozatali kötelezettségét.Szoros kapcsolat: nő az indiai cégek szerepe a magyar gazdaságban, Budapest és Mumbai között közvetlen légi járat lesz
Az indiai vállalatok egyre növekvő súllyal vesznek részt a magyar gazdaság működtetésében, ötven cég több mint tízezer embernek ad munkát hazánkban, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig januárban 34 százalékos bővülést mutatott - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető továbbá közölte, hogy még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti.Szijjártó Péter: Mi már azelőtt Trump voltunk, mielőtt jött volna az igazi
A magyar kormány Donald Trump volt már jóval Donald Trump előtt azzal, hogy következetesen, régóta nemet mond a migrációra, a genderpropagandára és az ukrajnai háborúra, ami miatt számos támadás is éri Európában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Újdelhiben.Botrány a parlamentben - Elfogadták a Pride-törvényt, füstbe borította az üléstermet a Momentum
A parlament 136 igen, 27 nem szavazattal fogadta el - kivételes eljárásban - a gyülekezési jogról szóló törvény gyermekek védelmével összefüggő módosítását, valamint az ehhez kapcsolódó jogszabályok megváltoztatását fideszes és KDNP-s képviselők hétfőn benyújtott kezdeményezésére. A szavazás eredményének ismertetésekor a Momentum képviselői füstgyertyákat gyújtottak, a szovjet himnuszt játszották le és Orbán-Putyin csókolózós fényképével szórták tele az üléstermet. A füst miatt rosszul lett, ezért sürgős orvosi ellátásra szorult Bányai Gábor fideszes képviselő.Már a hétfői ellenőrzések igazolják, hogy a kereskedők elkezdték csökkenti az árakat
A kormány mindent megtesz a családok, idősek anyagi biztonságáért, védelméért, nem engedi meg, hogy a kereskedelmi láncok elvegyék az emberek pénzét, mert extraprofitot szeretnének maguknak - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a TV2 Mokka című műsorában.Önmaga hatása alá került a lejárt szavatosságú II. Messiás
Miatta módosítanák az Alaptörvényt - nyilatkozta a Blikknek adott interjújában a mára már szerencsére nehezen eladható szórakoztatóipari termékké visszavonult Márki-Zay Péter. A lefokozott Kapitány szerint ő nem adott arra okot, hogy a kormány kitiltsa az országból, de biztos abban, hogy ellene akarják majd felhasználni a módosítást.Minden ellen is tüntet ma a Momentum – Akár több tíz fős is lehet az esti forradalom
Tüntetést szervez a Momentum nevű bohócpárt a Kossuth térre. Ezzel önmagában még nincs is baj – feltéve persze, ha nem akarják népszerűsíteni a szivárványos dolgokat –, az viszont rendkívül szánalmas és egyben vicces is, hogy annyira kicsik, hogy félnek tőle, hogy senki nem lesz kíváncsi rájuk. Ezért a tüntetéssel kapcsolatos Facebook-bejegyzésükben Magyar Péternek, a Kutyapártnak, Jámbor Andrásnak és a Szikra Mozgalomnak könyörögnek, hogy ők is jöjjenek már el, légyszi. A mondanivaló természetesen az, hogy Putyin, meg Orbán, illetve valami olyasmi is el van benne rejtve, hogy a háborút folytatni kell. De nem biztos, az egész teljesen érthetetlen.Mi is megünnepeltük Magyar Péter születésnapját | The Fair Right (videó)
Jobb adni, mint kapni – tartja a mondás, ez azonban csak akkor igaz, ha tudjuk, mire vágyik a másik. Magyar Péter esetében azonban ez a kérdés már önálló filozófiai problémává válik. A Mester ugyanis mindent birtokol, amit egy földi halandó valaha is kívánhatna magának: hatalmat, bölcsességet, és egy olyan karizmát, ami még a sziklafalat is képes megolvasztani. Mivel egy ilyen félisten esetében nem könnyű ajándéknak megfelelő dolgot találni, felvetődik a kérdés: mit is adhatunk hát egy ilyen éteri lénynek, aki történetesen március 16-án (majdnem sikerült neki a 15-e) ünnepelte a 44. születésnapját is? Ennek alkalmából Vésey Kovács László barátommal úgy döntöttünk, hogy miközben méltó módon ünnepeljük Magyar Péter születésének napját, adunk néhány tippet, ha esetleg kedveskedhetni szeretnétek valami aprósággal a bölcs vezérnek.Visszavonta az egyik József Attila-díjjal kitüntetett férfi elismerését Hankó Balázs
Azonnali hatállyal visszavonja az egyik díjazott kitüntetését a kulturális és innovációs miniszter. Az érintett valótlan nyilatkozatot tett a tárca szerint, a rendőrség szerint a férfival szemben eljárást indítottak korábban.Megemlékeztek a haláláról, majd ivott egy Rakiját a saját emlékére
Egy darabig a szokásos mederben folytak az események: egy néhai labdarúgó emlékére egyperces gyászszünetet tartottak az Arda–Levszki bolgár bajnoki mérkőzés kezdése előtt. Azonban a hazai klub bejelentette, tévesek voltak az információi, ezért elnézést kért a labdarúgótól és annak családjától. A futballista pedig zseniálisan reagált a nem kis bakira. Üdvözöljük Bulgáriában, ahol bármi megtörténhet!Zelenszkij elhatározta, hogy most már inkább külföldre küldené a katonáit a front helyett
Ukrajna a szürrealitások hazája, ezért már meg sem lepődünk az ukrán elnök által kedden aláírt rendeleten, melynek értelmében háborús helyzetben idegen országba is küldhetik az ukrán fegyveres erők csapatait, nem csak a frontra. A kérdés már csak az, hogy hová vonulna az ukrán hadsereg?Nyilvánosságra hozza az eddig titkosított Kennedy-aktákat Donald Trump
Donald Trump bejelentette, hogy kedden nyolcvanezer oldalnyi módosítatlan aktát hoz nyilvánosságra John F. Kennedy elnök meggyilkolásáról.Donald Trump: az Egyesült Államok Iránt fogja felelőssé tenni a jemeni húszik újabb támadásaiért
Egyre éleződik a viszony az Egyesült Államok és Irán között, miután az amerikai elnök kijelentette, hogy Teheránt fogja felelőssé tenni az irániak támogatását élvező jemeni húszi lázadók újabb támadásaiért.Balliberális egységfront a Pride mellett - Gulyás: Mi betartjuk az Alaptörvényt, ez nem 2006. ősze
Pride volt, van és lesz - nyomatékosította a Momentum az Országházban, de a napirend előtti vita során Gulyás Gergely és Répássy Róbert elmagyarázta a kormány valódi szándékát.Szijjártó Péter: Brüsszel simán oda akarja dobni áldozatnak a kárpátaljai magyar közösséget Ukrajnáért
Brüsszel simán oda akarja dobni áldozatnak a kárpátaljai magyar nemzeti közösséget és a jogait csupán azért, hogy Ukrajnát villámgyorsan, mindenféle normális feltétel nélkül felvegyék az Európai Unióba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.Óvodás szint: a gyermekellátásról hazudozik dacból Magyar Péter
Magyar Péter megint lebukott. Bár ez talán annyira nem meglepő, hiszen lassan egyszerűbb lenne azt megvizsgálni, hogy mikor mond igazat. Mindenesetre a Tényellenőrarról számolt be, hogy megint hamisnak bizonyult Magyar egyik sokat hangoztatott állítása, miszerint a kormány óvodabezárásokat csinál. Bónuszként azt is megtudjuk a Tényellenőr cikkéből, hogy éppen a Tisza leendő szövetségesei, Gyurcsányék indítottak óvodabezárási programot.Szijjártó: A magyar kormány hálás Trumpnak, amiért elzárta a politikai korrupció alapját biztosító USAID-forrásokat
A magyar kormány hálás Donald Trump amerikai elnöknek, amiért elzárta a hazánkban óriási politikai korrupció alapját biztosító USAID-forrásokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.Meloni kijelentette, hogy Ukrajna nem kap olasz katonákat, erre Sorosék gyorsan kimutatták, hogy veszélyben a demokrácia
Olaszország kormánya az igazságszolgáltatást érintő változtatásokkal mélyen aláásta a jogállamiságot, és „súlyos intoleranciát tanúsított a médiakritikával szemben”, ami emblematikus példája Európa mélyülő „demokratikus recessziójának” – állítja egy Soros-birodalomhoz kötődő szervezet a Guardian szerint.Karácsony Gergely bekeményít: "LESZ PRIDE!"
Gergely nem enged a "nyomásnak". Az ő városában márpedig van helye a szivárványos vonulásnak, ebből nem enged. Sőt, azt ígéri, hogy akár idén lehet az eddigi legnagyobb Pride. (Jelentsen ez bármit is...).Németh Balázs lett a Fidesz-frakció új szóvivője
Németh Balázs lett a Fidesz.frakció új szóvivője, jelentették be a frakció Facebook-oldalán. Németh Balázs a tv2, majd az m1 híradójának műsorvezetője volt több éven keresztül. Legutóbb a budapesti atlétikai VB főszervezőjeként köszönthettük.Fába szorult szovjet repesz aknagránátot találtak Óbarok külterületén
Több mint 80 évig volt a fában a kiélesített szovjet aknagránát, ilyet még a harcedzett tűzszerészeink se láttak még. Most találták meg. Fába szorult robbanótest került elő a Fejér vármegyei Óbarok külterületén. - adta hírül tényszeren az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán.Ajánljuk még
































