Forró drót
Egy kórházigazgató szerint használhatatlan szájmaszkokat kapott Belgium Kolumbiától
Az észak-belgiumi Flandria százezer, használhatatlan szájmaszkot kapott Kolumbiától, több közülük szennyezett csomagolásban, használt banános és kukoricapelyhes dobozokba voltak csomagolva, ezért úgy döntöttek, hogy nem használják ezeket a védőfelszereléseket - nyilatkozta kedden a helyi sajtónak Ludo Splingaer, az Amberes RevArte kórház igazgatója.Soros aprópénzzel szúrja ki a magyarok szemét, miközben milliárdokat szakít a járványon
Mintegy 350 millió magyar forinttal segítette meg a balliberális panoptikummá alakult székesfővárosunk járványügyi védekezését Budapest díszpolgára, ami bár jelentős összeg, mégis elenyésző ahhoz képest, amit egyébként "nemes célokra"szokott fordítani. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a koronavíruson már pár milliárd forintnyi extra profitot is bezsebelt - minderről a Tűzfalcsoport számolt be.Románia nem képes statisztikával megállítani a koronavírus-járványt
Romániában egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában, kedden vesztegzár alá vonták a kór gócpontjának számító bukovinai Suceavát, az országban pedig további harminchat kórházat szabadítanak fel a Covid-19 betegségben szenvedők fogadására. Kedden kora délutánig hatvankilencre emelkedett a stratégiai kommunikációs törzs napi jelentésében szereplő halottak száma a hétfőn regisztrált negyvennégyről. A román hatóságok hangsúlyozták: az adatok korrekciójáról van szó, vagyis nem egyetlen nap alatt halt meg újabb huszonöt beteg, hanem a suceavai kórház tizenhárom, múlt héten elhunyt volt pácienséről hétfőn bizonyosodott be, hogy – a halál korábban megállapított okától függetlenül – koronavírus-fertőzésük is volt.Kapás Boglárkának pozitív lett a koronavírus-tesztje (Videó!)
Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka világbajnok úszó. Az olimpiai bronzérmes sportoló kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.Nagyvázsonyban összefogtak a polgárok, szájmaszkokat készítenek és osztanak
Nagyvázsonyban Fábry Szabolcs polgármester, szerkesztőségünk régi ismerőse és rendszeres vendéglátója helyi vállalkozókkal és polgárokkal példát mutatott abban, hogyan lehet egy egész falut ellátni szájmaszkkal akkor is, ha a globális kereslet egyelőre többszöröse a rendelkezésre álló készletnek.Részletes adatokat tett közzé a kormányzat a koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatairól
A hivatalos kormányzati tájékoztatási portálon, a koronavirus.gov.hu-n közzétették az illetékesek a koronavírus-járvány eddigi magyarországi halálos áldozatainak listáját. Az adatok alapján szinte kivétel nélkül minden elhunytnak volt olyan krónikus betegsége, amely veszélyt jelentett az életére. Az elhunytak többsége hetven éven felüli férfi.Fabio Rampelli, az olasz képviselőház alelnöke is nemzeti színű lobogóra cserélte az uniós zászlót (videóval)
Fogytán az olaszok türelme, országukat a szakadék szélére sodorta a koronavírus okozta krízis, északot a gyorsan terjedő kór sújtja, itt rengeteg a beteg, fájdalmasan sok a halálos áldozat, az egészségügyi rendszer az összeomlás szélén tántorog, míg délen leginkább a szegénység szedi áldozatait. Mindeközben az Európai Unió százmilliókat oszt Marokkónak vagy Tunéziának a Covid-19 elleni védekezésre és tétlenül nézi, ahogy összeomlik az unió egyik alapító tagállama - írja a Vadhajtások.Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoz a rendőrség a meghamisított Kásler-levél ügyében
Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoz a rendőrség, miután Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere tíz napja hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban határozta meg az eljárásrendet. A közösségi oldalakon a levél meghamisított verziója kering, ami valótlanul állítja, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként más betegségeket kell megjelölni. A levél a COVID-19 következtében elhunytak számáról is hamis számot, a valódi adat többszörösét közli.Már nyolc mutációja van az új koronavírusnak amerikai kutatók szerint
A vírusokhoz hasonlóan az új koronavírus is mutálódik, már nyolc törzse van világszerte – közölték amerikai szakemberek. A jó hír ugyanakkor az, hogy ezek a mutációk nem veszélyesebbek az eredeti vírusnál – mondta Trevor Bedford, akinek Nextstrain.org nevű honlapja követi a vírus genomját azon minták alapján, amelyeket szerte a világból megküldtek nekik. Az új mutációk azonban számos információval szolgálnak a kutatóknak.Diabetes társaság: járvány idején a cukorbetegek maradjanak otthon és folytassák a kezelést! (Videó!)
Fontos, hogy minél több cukorbeteg otthon maradjon és folytassa a tablettás, illetve az inzulinos kezelést, valamint ellenőrizzék vércukor szintjüket – hívta fel a figyelmet a Magyar Diabetes Társaság elnöke kedden, a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában. Kempler Péter hangsúlyozta, a cukorbetegek különleges helyzetben vannak a járvány esetén, azonban a megfelelő vércukor beállítás, a diabetes jó anyagcserehelyzete segíthet abban, hogy minél kisebb eséllyel kapják el a koronavírus-fertőzést.Németországban lassul a járvány terjedése, Hollandiában újabb korlátozásokról dönthetnek
Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedden délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel – 7,1 százalékkal – több az egy nappal korábbi 62 435-nél. Hétfőn még nyolc százalék feletti mértékben, több mint négyezer-hétszázzal emelkedett az igazolt fertőzések száma, az előző héten pedig rendszerint meghaladta a tíz százalékot a napi növekedési ütem, azonban a vírus okozta betegségben elhunytak száma az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma.Már mindegyik nyugat-balkáni országban kijárási tilalom van a koronavírus miatt
A többi nyugat-balkáni ország után Montenegró is kijárási tilalmat vezetett be keddtől, hétköznapokon este hét és hajnali öt óra között, hétvégenként pedig délután három és reggel öt óra között lesz tilos az utcán tartózkodni Montenegróban. A hatszázhúszezres Adria-parti államban keddre kilencvenegyről százötre emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma. A kormány korábban lezárta a szárazföldi, légi és tengeri határokat, megtiltotta a tömeges rendezvényeket és bezáratta az iskolákat az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében.Tállai András: négyhavi járulékot nem kell befizetnie több tízezer, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásnak
A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól a magyar gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében; a szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után hetvenegyezer forintról mond le havonta az államkassza, csak azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék dolgozóik állását – nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek.Az Amnesty volt munkatársa élesen bírálta a Soros-szervezet jelenlegi tevékenységét
Deme Dániel még a 90-es évek elején Prágában csatlakozott az akkoriban Mianmarral foglalkozó szervezethez, ami elmondása szerint "mára vakvágányon van, az Amnesty mára már teljesen átpolitizálódott". Véleménycikkében azt írta, hogy az ezer szálon Soros Györgyhöz köthető egylet a koronavírus okozta krízist is öncélú, kis politikai agitációkra cinikusan felhasználó, furcsa kis csoporttá változott.Szijjártó Péter: kétszázötvenhét, Észak-Amerikában rekedt magyarért indult el két repülőgép
Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt kétszázötvenhét magyarért indult két repülőgép kedden – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. A tárcavezető kifejtette: Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik, eddig több, mint ötezerötszáz magyar állampolgár hazatérését segítették.Mráz Ágoston Sámuel: a parlamenti felhatalmazás nem korlátlan hatalmat, hanem gyors döntéshozatalt jelent
Az országgyűlési felhatalmazás nem korlátlan hatalmat jelent a kormánynak, hanem gyors döntéshozatalt – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a parlament hétfőn elfogadta a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt.Újabb halálos áldozatot követelt Magyarországon a járvány, emelkedett a gyógyultak száma is
Tizenhatra emelkedett keddre Magyarországon a koronavírus-járványban elhunytak száma, ugyanakkor hárommal több, harminchét a gyógyultak száma – közölte a hivatalos kormányzati tájékoztatási portál, a koronavirus.gov.hu. Itthon igazoltan négyszázkilencvenkét ember fertőződött meg, hatvanegyen vannak karanténban, és eddig 14 146 mintavételt végeztek el a szakemberek.Sajtóklub: nonszensz, hogy ekkora bajban online tüntetésen tiltakoznak valami ellen, ami nincs
Rendhagyó volt a hétfői Sajtóklub, Bayer Zsolt helyén ezúttal Huth Gergely ült, Huth Gergely helyett pedig Bayer Zsolt jelentkezett be Skype-on. Rajtuk kívül természetesen ott volt Gajdics Ottó, a Szabad Föld és a Karc FM főszerkesztője, valamint Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője is.Harmadolta a járvány a Momentum népszerűségét
A Momentum Mozgalom március eleji nyolcszázalékos támogatottsága a teljes népesség körében három százalékra csökkent – derült ki a Publicus Intézetnek a Népszava számára készített, a hétvégén publikált közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint, míg a Fidesz népszerűsége és a járványellenes intézkedések hatására a kormányba vetett bizalom nőtt, addig a Fekete-Győr András vezette, parlamenten kívüli ellenzéki pártot kedvelő biztos szavazók tizenkét százalékos aránya a harmadára apadt. A látványos, az ellenzéki térfélen is egyedülálló visszaesésnek több oka lehet, például az, hogy a Momentum beállt a balliberális ellenzéki pártoknak a kormány koronavírus kapcsán hozott intézkedéseit bíráló kórusába anélkül, hogy önálló véleményt fejtettek volna ki – írta a Magyar Nemzet.Magyarázta már el bárki egyszerűbben, hogy mi az a koronavírus? (videó!)
A "tízmillió fociedző országa" az utóbbi hetekben hihetetlen sebességgel konvertálódik át "tízmillió felkent virológus szakértő" hazájává, azonban az álhírek és a tévhitek mellett megannyi kérdés fogalmazódik meg mindannyiunkban a koronavírussal kapcsolatban. A „Csücskék” nevű videós csatorna éppen ezért döntött úgy, hogy lefordítja magyarra az érthetetlen szakzsargonokban megbújó információkat és mutatja be mindenki számára a világszerte pusztító láthatatlan ellenséget, a koronavírustSzijjártó: a nemzetközi liberális mainstream ismét össztűz alá vette Magyarországot a járványügyi intézkedések miatt
A nemzetközi liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azokról a nemzetközi bírálatokról, amelyek a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként meghozott keddi országgyűlési felhatalmazás miatt érték a kormánypártokat. A tárcavezető azt írta, hogy a bukott olasz baloldali miniszterelnök, az örök nagykoalíciós kistestvér német szocialisták, a választást soha nem nyert osztrák zöldek és luxemburgi kommunisták, valamint a szélsőségesen intoleráns északi liberálisok mostani támadásában semmi meglepő nincs: amikor mi valami nagy bajtól védjük meg a magyar embereket, ők mindig megtámadnak minket.Koronavírus – Florida nem engedi kikötni a halottakat és betegeket is szállító holland üdülőhajót
Egyelőre nem engedélyezik annak a holland üdülőhajónak a kikötését Floridában, amelyen halottak és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek is vannak – jelentette be Ron DeSantis, floridai kormányzó hétfőn este. A hajó ezernyolcszáz utassal és a személyzettel a fedélzetén március elején indult útnak Argentínából, majd megkerülve a Horn-fokot, Chile felé hajózott. Panamaváros a hét végén csak némi habozás után adta meg az engedélyt, hogy a Zaandam átzsilipeljen a Panama-csatornán, de azzal a feltétellel, hogy sehol nem áll meg. A Zaandam hétfőn már a Karib-tengeren járt, és hétfőn este kellett volna kikötnie Fort Lauderdale-ben.Mámorban a balliberális média: az egyik amerikai elnökjelölt Orbánt kritizálja
Kaján elégedettséggel töltheti el a hazai „függetlenobjektívnek” mondott ellenzéki lakájmédiát, hogy már egy amerikai elnökjelölt is látni véli a „felhatalmazási törvény” által kiépülő vadkeleti koronadiktatúrát. Nos a magát az emberek emberének, egyben „demokratikus szocialistának” tituláló Bernie Sanders vermonti szenátor Twitter oldalán ítélte el Orbán Viktort, amit a Népszava természetesen azonnal le is közölt.A járvány feltérképezése közben fehér foltokba ütközik az amerikai hírszerzés
Fehér foltokba ütközik az Egyesült Államok hírszerzése, miközben a koronavírus-világjárvány feltérképezéséhez és természetrajzának felvázolásához gyűjt adatokat: Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában komoly akadályokba ütközik, de Iránban sincs könnyű dolga – olvasható a Reuters hírügynökség hétfő éjjeli jelentésében.Ajánljuk még































