GEOrgPOLITIKA
GEOrgPOLITIKA – Újra tűzfészek lesz Szíria?
Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak bevonásával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török, a szíriai és az iráni hivatali kollégájával megtartott szerdai moszkvai találkozóján. GEOrgPOLITIKA – Putyin szerint a nyugat lerombolja a hagyományos értékeket – A NATO-főtitkár várja az ukránok győzelmét és csatlakozását
„Minden felsőbbrendűségi ideológia visszataszító, halálos és bűnös” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Vörös téren tartott győzelem napi díszszemlén. Putyin ugyanakkor hozzátette, hogy „a nyugati elitek még mindig a kizárólagosságukról beszélnek, egymás ellen uszítják az embereket és megosztják a társadalmakat, véres konfliktusokat és puccsokat provokálnak, gyűlöletet, ruszofóbiát, agresszív nacionalizmust szítanak, lerombolják azokat a családi, hagyományos értékeket, amelyek az embert emberré teszik”. Mindeközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt üzente Kijevnek, hogy Ukrajna tagja lehet az Észak Atlanti Szövetségnek, miután legyőzte Oroszországot. GEOrgPOLITIKA – Győzelmi díszszemle Moszkvában
Ma ünneplik az Orosz Föderációban a náci Németország felett aratott győzelem napját. Ma 78 éve annak, hogy a Harmadik Birodalom kapitulált és feltétel nélkül letette a fegyvert. Vlagyimir Putyin elnök ebből az alkalomból beszédet is tart, amelyről egyelőre nem közöltek részleteket a Kreml szóvivői. A felvonulás főpróbáit a hétvégén és hétfőn tartották. Az orosz média arról számolt be, hogy az ukrajnai, folyamatban lévő katonai műveletben részt vevő egységek is szerepelnek majd a felvonulók között, akárcsak tavaly májusban. GEOrgPOLITIKA – Bahmutban maradnak a Wagner zenészei
Jevgenyíj Prigozsin, a Wagner-csoport tulajdonosa bejelentette, hogy harcosai Bahmutban maradnak és folytatják a küzdelmet az ukrán csapatok ellen. Az orosz védelmi minisztérium annyi fegyvert és lőszert igért a Wagnernek, amennyire csak szükségük lesz. Pénteken Prigozsin azt mondta, hogy a Wagner harcosai súlyos veszteségeket szenvedtek el, az általa 70 százalékosnak nevezett lőszerhiány miatt. Később bejelentette, hogy a Wagner által tartott pozíciókat átadják az Ahmatnak, egy oroszországi csecsenföldi elitegységnek. GEOrgPOLITIKA – Diverzánsok állhatnak a Kreml elleni támadás mögött
Moszkva nem zárja ki, hogy Ukrajnából beszivárgott diverzáns csapat állhat a Kreml elleni merénylet hátterében. Elképzelhető, hogy a robbanóanyaggal megpakolt drónokat Moszkva közeléből indították és alacsonyan, radarárnyékben repültek a célig. A támadást a Kreml légvédelme sikeresen megakadályozta. GEOrgPOLITIKA – Bejelentkezés a CPAC-ről Király Nórával
Ahogy közeledtem a Bálnához és egyre több ismerőssel találkoztam, akik a CPAC-ra igyekeztek, átjárt egy érzés, hogy mennyire jó dolog konzervatívnak lenni, a normalitás talaján állni, elutasítani az eszement genderpropagandát, a bevándorlást, a multikulturális társadalmi modellt és minden hasonlót, ami a nyugati társadalmakat tönkreteszi. A bűnözési hullám, a terrorizmus és a fiatalok identitásvesztése mind ennek a liberális maszlagnak köszönhető.
GEOrgPOLITIKA – Halálbüntetés vár a floridai pedofilokra
„Floridában úgy gondoljuk, hogy csak az a helyes, ha a legsúlyosabb bűncselekményeket a lehető legszigorúbb módon büntetjük” – fogalmazott Ron DeSantis, Florida állam republikánus kormányzója egy új bűnügyi törvénycsomaggal kapcsolatban, amelyet a politikus hétfőn írt alá. GEOrgPOLITIKA – Ismét tombolt az Antifa Berlinben
Az Antifa ismét beváltotta a hozzá fűzött "reményeket" és második éjszaka folytatta a tombolást a német fővárosban. A rendőrség szerint 13–15 ezer résztvevője lehetett a május elsejei anarchista felvonulásnak. A keménymag ismét rátámadt a rendőrökre, kukákat és autókat gyújtottak fel, és azokból készítettek barikádot. A hatóságok és törvényhozás érthetetlen mód már vagy 40 éve tűri a milliós károkozást a német városokban. Nemcsak az autonóm majális alatt törnek-zúznak, hanem külföldi politikusok látogatásakor, vagy ha a G20-csúcstalálkozót Németországban rendezik, és nyaranta vannak a „káosznapok” amikor az anarchista csürhe random ellep egy várost és szinte percek alatt „szétkapják” – kifosztott üzletek, felborított vagy égő autók maradnak utánuk. GEOrgPOLITIKA – 3500 rohamrendőrt vetettek be az Antifák ellen Berlinben
Ismét véresre sikerült az úgynevezett „Walpurgisnacht”, azaz a „boszorkányok éjszakája” Berlinben. A hírhedt női anarchisták mindig április 30-án tartják meg az erőszakba torkolló tüntetésüket és az idén sem volt ez másként. A berlini rendőrség 3500 rohamrendőrt küldött ki az utcákra és készenlétben voltak az SEK terrorelhárítói is. A megmozdulást a „FANTIFA” (női ANTIFA) és a „FLINTA” Feministák, Leszbikusok, Interszexuálisok, Transzneműek és Nonbinárisok” egyesülete szervezte. GEOrgPOLITIKA – Támadhat az Iszlám Állam Németországban
Magas fokú terrorizmus elleni készültség van Németországban, mivel a BND, a Szövetségi Hírszerző Hivatal és partnerszervezetek is olyan információval rendelkeznek, hogy dzsihadisták jutottak be a menekültáradattal az országba. Alig néhány napja, hogy Hamburgban őrizetbe vettek két fiatal szír férfit, akik az interneten bombagyártáshoz szükséges vegyszereket és eszközöket rendeltek meg. Mindkét gyanúsított papírok nélkül érkezett és politikai menedékjogot kértek Németországban. GEOrgPOLITIKA – Drónnal akarták az ukránok meggyilkolni Putyint?
A német Bild szerint az ukránok egy 17 kg-os robbanótöltettel felszerelt drónnal akarták meggyilkolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az UJ–22 típusú kamikaze-drónt az ukrán titkosszolgálat (SZBU) vetette be még vasárnap. A Harkovból indított robotrepülőgépet egy újonnan megnyitott, Moszkvához közel eső ipari parkba akarták irányítani, ahova állítólag Putyin elnök el akart látogatni. Az ukrán SZBU-nak voltak olyan információi, hogy a megnyitóra az elnök Rudnevóba utazik. A drón mindössze 20 kilométerre zuhant le az ipari parktól. Orosz hírügynökségek nem kommentálták az esetet. GEOrgPOLITIKA – A nyugat skizofrén logikája
Szergej Lavrov külügyminiszter szerint skizofrén logika, hogy a nyugati nyilatkozatok szerint Moszkva és Kijev csak Ukrajna sikeres ellentámadása után tárgyalhat egymással. “A céljainkat (Ukrajnában) nagyon világosan és őszintén kijelentettük. De mi a célja az Egyesült Államoknak, a NATO-nak, az Európai Uniónak? Fegyverekkel felpumpálni Ukrajnát, és most van ez a nevetséges elmélet: most biztosítunk Ukrajnának egy sikeres ellentámadást, és akkor majd megkérjük Ukrajnát, Zelenszkijt, hogy kezdjen tárgyalásokat. Ez valamiféle skizofrén logika” – mondta Lavrov az ENSZ-ben tartott sajtótájékoztatón.
GEOrgPOLITIKA – Menekítik a külföldieket Szudánból
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának sikerült a harcoló felek, a szudáni reguláris hadsereg és az RSF (Gyorsreagálású Támogató Erők) milícia között egy 72 órás tűzszünetet létrehoznia. Abd el Fatah al-Burhan tábornok a hadsereg főparancsnoka és Mohamed Hamdan Daglo tábornok az RSF parancsnoka beleegyezett, hogy a külföldi államok evakuálják nagykövetségeiket és a segélyszervezetek irodáit. A világ másik oldalán eközben hivatalos indoklás nélkül távozott Tucker Carlson, a Fox News világhírű riportere. A háttérben egy elhúzódó per és az azzal járó óriási bírság állhat. GEOrgPOLITIKA – Az ukránok már a nyugati országok költségvetését költik
„A nyugati országoknak GDP-jük 1 százalékát kellene elkülöníteniük az Ukrajnának szánt fegyverszállításokra” – mondta Andrij Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes. Melnyik kifejtette, hogy Kijev hálás szövetségeseinek az eddigi segítségért, de ez nem elég. Mindeközben Oroszország az újságíróiknak megtagadott amerikai vízum miatt háborodott fel, Szergej Lavrov szerint „az ország, amely a legerősebbnek, a legokosabbnak, a legszabadabbnak és a legigazságosabbnak nevezi magát, elvesztette a bátorságát” GEOrgPOLITIKA – UFO-felvételt adott ki a Pentagon – Vége a Ramadánnak
Ma kezdődik a muszlimok egyik legfontosabb ünnepe, az Íd al-Fitr, azaz a böjt megtörésének napja, amelyet a törökök cukorünnepnek (şeker bayrami) hívnak, mivel ilyenkor családtagoknak, barátoknak édességeket adnak ajándékba. Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe, amelynek jellegzetessége az ünnepi khutba (szentbeszéd), az ima előtt hét takbir (Allahu akbar kiáltás), és a közös étkezések – gyakran a mecsetekben tálalják fel az ételt. Ez az ünnep az áldozati ünneppel (Íd el-Adha, amikor azt ünneplik, hogy Ábrahám hajlandó lett volna feláldozni fiát Izsákot) együtt a muszlimok számára olyan jelentőségű, mint a keresztényeknek a húsvét és a karácsony. GEOrgPOLITIKA – Kamerák figyelik a fejkendő viselését Iránban
Iráni városok kamerarendszereket építettek ki és azzal ellenőrzi a rendőrség, hogy a nők viselik-e a fejkendőt. Az utóbbi időben több fiatal nő protestből levette a hidzsabját, holott az Iszlám Köztársaságban kötelező a nőknek hajuk elfedése. A teheráni rendőrfőnök megerősítette, hogy a hatóság első alkalommal csak figyelmezteti a szabályszegő nőket és a második esetben már büntetést rónak ki rájuk. GEOrgPOLITIKA – Az ukránok már a gyakorlótéren leamortizálták a Leopardokat – Az oroszok szövetségeseket keresnek
Még a frontra sem érkeztek, az ukránok máris elvesztettek két Leopard 2-t. Az ukrán fegyveres erők helyzetét jól mutatja ez az incidens, miközben a világ vezető hatalmai – legalábbis az euroatlanti régión kívül – egyre inkább a béke irányába mozdulnak. Így az ukránok mozgástere egyre szűkebbnek látszik. Mindeközben egy másik konfliktus lángolt fel, legalábbis diplomáciai szinten: Ebrahím Raíszi iráni elnök kedden arra figyelmeztetett, hogy Izrael bármilyen ellenséges lépése „Haifa és Tel-Aviv elpusztításához vezet”. GEOrgPOLITIKA – Vlagyimir Putyin Herszonban – Manfred Weber kerítést akar
Vlagyimir Putyin orosz elnök meglátogatta a Dnyipro csapatparancsnokságot Herszon régióban és a Vosztok Nemzeti Gárda székhelyét a Luganszki Népköztársaságban – közölte az elnöki sajtószolgálat. „Vlagyimir Putyin a Dnyepr csapatcsoport Herszon területen lévő főhadiszállásán meghallgatta a légi csapatok parancsnokának, Mihail Teplinszkij ezredesnek, a Dnyepr csapatcsoport parancsnokának, Oleg Makarevics ezredesnek és más katonai parancsnokoknak a beszámolóit” – közölte a Kreml. GEOrgPOLITIKA – Nincs többé atomenergia, viszont legálisan füvezhetnek Németországban
A német kormány meghozta talán a legostobább döntését és az Oroszország elleni szankciók miatt kialakult energiaválság kellős közepén, szombaton lezárták az utolsó atomerőművet is. Kinek mit intézett a kormánya, ugye. GEOrgPOLITIKA – Megvan a Pentagon-iratok szivárogtatója
Őrizetbe vettek egy férfit a minősített katonai iratok kiszivárogtatásával összefüggésben csütörtökön Massachusetts államban – jelentette be hivatalosan az Egyesült Államok legfőbb ügyésze. Merrick Garland közölte, hogy a 21 éves Jack Teixeiráról van szó, aki az Egyesült Államok Nemzeti Gárdájának légierejénél dolgozott, mint katonai hírszerző. GEOrgPOLITIKA – Nyári ellentámadást tud csak végrehajtani Ukrajna?
Kijevi hírforrások szerint Ukrajna csak a nyáron tud ellentámadásba lendülni az Orosz Föderáció és a Wagner-csoport harcosai ellen. Denisz Smihal is ezt nyilatkozta a The Hill című, Washingtonban megjelenő napilapnak hivatalos amerikai látogatása során. Az ukrán miniszterelnök ezzel egy időben újabb fegyvereket, lőszereket és modern nyugati vadászrepülőket kért a szövetségeseitől. GEOrgPOLITIKA – Brutálisan nőtt a migránsok száma Németországban
Tavaly óta 78 százalékkal emelkedett a beérkező migránsok száma a Szövetségi Menekültügyi Hivatal számai alapján. Idén csak március hónapban 25 175 illegális bevándorló adta be politikai menedékjogra a kérelmét. Ahogy az elmúlt években tapasztalhattuk, most is fiatal férfiak érkeznek közel-keleti és afrikai országokból. Az év eleje óta 81 ezer személy lépte át papírok nélkül a német határt. Ez azt is mutatja, hogy az embercsempész-hálózatok egyre több illegálist juttatnak be az unió területére. A CDU/CSU konzervatív pártcsalád szerint most tapasztalható az elmúlt évek legnagyobb migrációs hulláma. GEOrgPOLITIKA – Teherán és Baku közt nő a feszültség, Irán új drónokat tesztelt
Iráni lapok szerint egyre nő a feszültség az Iszlám Köztársaság és szomszédja, Azerbajdzsán között. Az azeri médiumok – feltehetően a kormány utasítására – napi szinten kritizálják az iráni kormányt és ez a feszültség már érezhető a diplomáciában is. Az azeri külügy már négy iráni diplomatát minősített persona non gratának és kiutasította őket az országból. GEOrgPOLITIKA – Húsvétkor sem hallgattak a fegyverek
Az ünnepek alatt is nagyon heves harcok folytak a donyecki térségben. Bahmutot (Artyomovszk) még mindig tartják az ukrán erők. A Wagner-csoport már elfoglalta a belvárost, de a nyugati kerületek még mindig ukrán kézen vannak. Ajánljuk még
Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Sikeres volt a mentőakciónk, megmenekült a Püski Könyvesház! (PS-exkluzív!)
Portálunk cikke és tévéadása is nagyban hozzájárult a nagy múltú könyvesbolt megmentésében. Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is. Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.