Pesti Srácok

Magyar ugar

Gérald C. Lacroix bíboros a PS-nek: az egyház előtt fényes jövő áll

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 szeptember 7.
Azt hiszem, hogy most nagyon nehéz időszakban vagyunk, de ezekben a nehéz időkben az emberek még jobban észreveszik, mennyire szükségük van Istenre – fogalmazott Gérald C. Lacroix Québec-i érsek a Pesti TV stábjának adott exkluzív interjújában. A budapesti Eucharisztikus Kongresszus előadója, aki kilenc éven át szolgált Kolumbiában egy katonai gerillaszervezet által ellenőrzött háborús övezetben, a nyugati társadalom értékválságáról és a katolikus egyház jövőjéről is megosztotta álláspontját, kifejtve: úgy hiszi, fényes jövő áll az egyház előtt. A kanadai bíboros álláspontja szerint a világ, benne hazája nagyon elvilágiasodott, azonban úgy gondolja, hogy a hit megtartásával ez a folyamat még visszafordítható. PS-interjú.

Farkas Attila a Pesti Riporternek: Szent István boldog lehet az örökkévalóságban, hiszen évezredek óta őrizzük Krisztus hitét (Videó!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 szeptember 6.
Vasárnap tartotta nyitóünnepségét az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus (NEK) Budapesten, a Hősök terén, amiről a Pesti Riporter is beszámolt. A téren rengetegen gyűltek össze, akik többek között Petrás Mária, Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes előadását élvezhették, aki könnyeivel küszködve mesélt arról, milyen nagy dolognak tartja, hogy Magyarországon tartják a keresztény világ legnagyobb találkozóját és milyen élmény számára itt fellépni. A Szent István-bazilika nyugalmazott lelkésze, aki a nyolcvanhárom évvel ezelőtti kongresszuson lett elsőáldozó, azt mondta: a pogány magyarságot megtérítő Szent István szerinte boldog az örökkévalóságban, és az, amit ő elkezdett, be is fejeződött; ezért évezred óta őrizzük a krisztusi hitet.

Szent István boldog lehet az örökkévalóságban - dr. Farkas Attila atya a budapesti eucharisztikus kongresszusokról

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 szeptember 5.
A pogány magyarságot megtérítő Szent István boldog lehet az örökkévalóságban, hogy amit ő elkezdett, az be is fejeződött – fogalmazott portálunknak adott interjújában a 92 éves dr. Farkas Attila atya, művészettörténész, a Szent István Bazilika nyugalmazott lelkésze, hozzátéve, államalapító királyunk rendelése szerint a magyarság ezer éve őrzi a krisztusi hitet. Farkas Attilát az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus nyitómiséjén kérdeztük többek között arról, milyen volt a 83 évvel ezelőtti első budapesti kongresszus, amelyen elsőáldozóként maga is részt vett.

"Az Úr betér szívetek hajlékába és veletek marad" - Angelo Bagnasco bíboros prédikációja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 szeptember 5.
"Nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén; nem vagy egyedül az élet csodálatos misztériumával szemben; nem vagy egyedül szabadság és örökkévalóság iránti szomjúságoddal. Bárhol is tartózkodsz, nem vagy láthatatlan. Isten szeretettel tekint rád!" - fogalmazta meg a Szentlélek modern emberhez szóló üzenetét Angelo Bagnasco bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén. A bíboros többek közt arról is beszélt, a hit nem tiltások sorozatát jelenti, hanem egy hatalmas igen az örömre, még akkor is, ha az elkötelezettséget kíván.

A film, amiről még a jobboldal is hallgat, pedig a bolsevik rémuralom megismétlődhet, ha nincs összefogás

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2021 szeptember 5.
Naponta találkozunk azzal, hogy "fidesztelenítenek", bebörtönöznek, elveszik a vagyonunkat az ellenzékiek, ha ők kerülnek hatalomra. Ugye ismerősek ezek a mondatok? Mi pedig már meg sem lepődünk ezen, pedig lehet, hogy mégiscsak emlékeztetnünk kellene magunkat arra, hogy tanulni kell a múlt hibáiból. Vannak emberek, akiknek az egész életük bizonyság arról, mennyire szeretik hazájukat, akik számára kiemelten fontos, hogy ne történhessen meg újra az a borzalom, amit egykor a magyarok ellen követtek el idegen hatalmakat szolgáló gazemberek, akiknek rémtetteiről nagyon szeretnek hallgatni. Vajon miért próbálják letagadni, átírni a magyar történelmet? Hogyan lettek a bolsevik vérengzésekért felelős személyekből elismert hősök? A halál népbiztosa című film díszbemutatóján döbbent csend volt a nézőtéren, Stefka István és Csurka Dóra filmje az egyik legmegrendítőbb alkotás arról az időszakról, amikor bárkit, bárhol kivégezhettek a bolsevikok csak azért, mert más ideológiát képviseltek. És ami napjainkban is megtörténhet. Hogy ennek mekkora esélye van? Az Ügy című műsorban erre a kérdésre kerestük a választ Stefka Istvánnal, Békés Mártonnal és Borvendég Zsuzsannával. A "Lenin-fiúk" ma is köztünk élnek, és ha nem vesszük észre az intő jeleket, ha nincs meg a nemzeti összetartás, akkor könnyen előfordulhat, hogy mindaz, amivel fenyegettek, valósággá válik. És azt a borzalmat nem akarjuk, nem akarhatjuk újra átélni, de a közöny, valamint az, hogy nincs meg bennünk a kellő óvatosság, veszélyérzet, pontosan ezt idézheti elő.

Magyarország ismét a katolikus világ középpontjában, kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 5.
Vasárnap kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A nagygyűlés az oltáriszentség ünnepe, a Krisztus testéből épülő egyház egyetemességének és egységének kifejezése. Magyarországon második alkalommal kerül megrendezésre, az 1938-ban tartott (34.) eucharisztikus világkongresszust is Budapesten rendezték meg. A katolikus tanítás szerint az oltáriszentségben (eucharisztiában) Jézus Krisztus teste és vére jelenik meg a pap áldása nyomán. A megváltó jelenléte által tehát, az ostyán és a boron keresztül a hívő keresztyén az Istennel való legbensőségesebb egyesülésen esik át. Az első eucharisztikus kongresszus alulról szerveződő módon indult el, Dél-Franciaországban. A tizenkilencedik század végén Franciaországban felerősödtek az egyházellenes hangok, erre válaszul szervezett bizonyos Emilia Tamisier egy zarándoklatot 1875-ben, amelyen több mint ötvenezer ember vett részt.

A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt – Elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en!

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2021 szeptember 4.
Hálózatok egykor és most – elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en! A kiváló és népszerű történész portálunknak írt cikkeiben pontról pontra, kulcsfiguráról kulcsfigurára bemutatja azt a hálózatot, amely mind a múlt századunkat, mind ezt a századot meghatározza. Az első részben egyfajta bevezetésként körüljárja, hogyan is telepedett és telepszik rá ez a folyamatosan átalakuló, de valójában nagyon is örök „társadalomjobbító” erő a világra. „Minden „társadalomjobbítónak” és „egyenlősítőnek” álcázott ideológia mára csak a gyökereitől erőszakkal elszakított ember kihasználásáról és a hatalom koncentrációjáról szól, vagyis valójában emberellenes. Olyan az egész, mint egy évszázadok alatt fokozatosan levezényelt mesterterv, amelynek középpontjában mindig a hatalom és a pénz állt. Minden történelmi lépcsőfokon voltak valakik a háttérben, akik az adott pillanatban haszonélvezői voltak az addig elért „eredményeknek”. A Mediciek, a Fuggerek, a Rothschildok vagy a Rockefellerek szerepe közismert, és a kortárs pénzhatalmi centrumokból is ismerünk néhány nevet, multinacionális gigavállalatok tulajdonosait, akik számára a fogyasztóvá degradált tömeg az éltetőerő. Megvásárolják az újságírókat, létrehoznak „civilszervezeteket”, megválasztatják a számukra megfelelő politikusokat, vagy egyéb közfunkciókat ellátó személyeket – egy fokozatosan terebélyesedő hálózat apró építőköveit.” Ismerős? Jó szórakozást nem kívánhatunk, de a látás képessége hosszabb távon csak a javunkra válhat.

Miközben Soros Sztárközgazdásza látszólag marhaságokat ír, sose felejtsd el, hogy létezik a NAGY TERV

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2021 szeptember 4.
Az, hogy a George Soros szócsöveként (is) működő Project Syndicate oldalán megírja a Sztárközgazdász, hogy Magyarországot ki kell zárni az unióból, majd utána mindjárt a lengyeleket is, nem mondható túlzottan meglepő eseménynek. Ám az, hogy a Sztárközgazdász párhuzamot von a Talibán és Magyarország között, enyhén szólva is ijesztő, ugyanakkor sértő és gyalázatos. Daron Acemoğlu professzor, azaz a Sztárközgazdász szerint ugyanis az afgán misszió kudarca bebizonyította a Nyugat számára, hogy külső erővel nem lehet demokráciát építeni. Így Magyarországon sem kellene ezt erőltetni. Jól értjük? Eddig tényleg a Nyugat építette volna erőszakkal Magyarországon a demokráciát? Soros és társai tényleg tudnak még mélyebb mocsokban tapicskolni.

Pesti Riporter – Ifj. Lomnici: ha bebizonyosodik Cseh Katalin bűnössége, öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat (videó)

JAJuhári Andrea Magyar ugar 2021 szeptember 4.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának vendége, amelyben Cseh Katalin ügyéről volt szó. Mint a PestiSrácok.hu pénteken megírta, költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Momentum EP-képviselőjáhez köthető botránnyal összefüggésben a NAV. A Századvég jogi szakértője szerint, ha bebizonyosodik Cseh bűnössége, akár öttől tíz évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Portré a legbátrabb és legdolgosabb magyarról, a méhlegelők koronázatlan királyáról, Karácsony Gergelyről (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 szeptember 3.
Karácsony Gergely sosem maradhatott ki a hírekből és tudósításokból, hiszen a nyírtassi és zuglói vátesz már nemcsak kerületeket tesz tönkre, hanem a fővárost is legyalulta szűk két esztendő alatt. A zombitempóban pusztító főpolgármester azonban immár lelakta Budapestet, így a közlekedési káoszt, a kiürített kasszát és a koncon marakodó gyurcsányistákat maga mögött hagyva nagyobb falatra fáj a foga, ez pedig nem más, mint Magyarország. Ne legyenek kétségeink, mindenki mosolygós Karigerije hazánk tönkretételében is legalább ilyen tempósan venne ki a részét, ez pedig a Karantént egy rövid összegzésre ösztökélte. Karácsony pályafutását nem lehet másképp kezelni, mint összeomlások sorozataként, amelyekből mégis zseniális áldozatpózban igyekszik kiderülni. Az, hogy naponta derül ki, hogy nagy rá a kabát, hogy a nyelvvizsgájáról és a Gyurcsány-korszak alatti tanácsadói munkájáról is folyamatosan hazudik, és nincs egyetlen épkézláb gondolata sem, az már nem meglepetés, az azonban igen, hogy vajon hogyan tudja ezt éveken keresztül elhitetni a mögötte állókkal. Karácsony már 2018 tavaszán, az országgyűlési választások napjának délutánján kijelentette, hogy őt kell kinevezni miniszterelnöknek, és az sem szegte kedvét, hogy veretes szövetségével együtt összesen 11 százalékig jutott, azt is felfele kerekítve. A mobilerdők büszke bajnoka csak hadovál a zöldről, miközben uralma alatt csupán a benzingőz mértéke növekedett, de így van ez mindennel, amibe belefog. Természetesen az ígéretek végtelenek és tulajdonképpen az örök életről szólnak, a félelmetes valóság azonban mutyit, korrupciót, működésképtelen fővárost, egymással marakodó baloldali potentátokat és milliókkal fölöslegesen kitömött, több focicsapatnyi tanácsadógárdát tár elénk. A Karantén ebben a rövid portréban szembesíti Karácsonyt a szép szavakkal és a valósággal.

A macskás uszító megint túllőtt a tűréshatáron: nácinak ábrázolja és nevezi Novák Katalint

Magyar ugar 2021 szeptember 3.
Egy egész napja terjedhet a Facebookon Homonnay Gergely Novák Katalint "nácizó" és a minisztert Hitlerként ábrázoló képe, gyalázkodó soraival. Úgy látszik, ha a gyűlöletkeltés és az önkényuralmi jelképek ábrázolása a balliberális oldalon jelenik meg, az abszolút elfogadható és tolerálható a jobboldali felhasználókat mindenért is tiltó és szankcionáló cenzoroknak. Ezerszer megfogadtuk már, hogy tudomást sem veszünk a melegségét büszkén vállaló macskás felforgató provokációiról, de olykor sikerül annyira túlfeszítenie a húrt, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mostani posztja jól mutatja, hogy nekik minden mindegy: vagy azért, mert van rajtunk sapka, vagy ha nincs, hát azért, csak okádhassa a gyűlöletet. Homonnaynak azért jutott eszébe, hogy nácinak nevezze Novák Katalint, mert az elfogadhatatlannak nevezte Parragh László meleg tanárokról szóló kijelentését, ezzel pedig gyakorlatilag a homoszexuálisok mellett állt ki.

Pesti Riporter – Gy. Németh Erzsébet válaszokat ígért, de inkább becsokizott (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 2.
Vége Karácsony Gergely egyszemélyes uralmának a fővárosban, hosszú szünet után tegnap ült össze először a Fővárosi Közgyűlés, ám valamilyen különös oknál fogva most sem a Budapestet érintő kérdésekről volt szó, a forgalmi dugókról vagy a köztisztasági problémákról, hanem az országos ügyeket feszegette az ellenzék. A kínos kérdések elől azonban elmenekültek a baloldaliak; egyetlen legény volt csak a gáton, nem más, mint a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, akitől megtudhattuk, hogy Karácsony Gergellyel ellentétben az ő pártelnöke korán kel. Az ígérgetős Gy. Németh Erzsébet lobogó hajjal szaladt el kérdéseink elől a tanácsterembe, ahol aztán kollégájával „becsokiztak”.

Ughy Attila a Pesti Riporterben: nem Karácsony stílusa, hogy beismerje, ha elrontott valamit (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 2.
Bár június 15-e óta ismét összeülhetnek az önkormányzatok képviselő-testületei, Karácsony Gergely csak szeptember elsejére jelentette be a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, amelyen több előterjesztésről is szavazott a testület. A legnagyobb érdeklődést a 2023-as atlétikai világbajnokság támogatásának visszavonásáról szóló előterjesztés övezte. A Pesti TV Pesti Riporter című műsorának szerdai vendége Ughy Attila, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője volt, aki elmondta: nem Karácsony stílusa, hogy beismerje, ha elrontott valamit, az ellenzék pedig városvezetés címen politikai kampányt folytat. Az átláthatóság jegyében Karácsony Gergelynek ismét nem lehetett kérdéseket feltenni, sőt, egy hátsó ajtón csempészték az ülésterembe, kikerülendő a média nyilvánvalóan kellemetlen kérdéseit. A baloldali szavahihetőség kapcsán pedig Gy. Németh Erzsébet tartott bemutatót, aki bár ígérte, hogy válaszol az atlétikai vb kapcsán felmerülő kérdésekre, de megint csak kitért stábunk elől.

Nincs újabb kiskapu az ügyvédi kamarának, a fővárosi főügyész személyesen tájékoztatta őket Czeglédy újabb gyanúsításáról

Magyar ugar 2021 szeptember 2.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész az ügyvédi törvény előírásai szerint tájékoztatta a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát Czeglédy Csaba újabb gyanúsításáról – tudta meg a PestiSrácok.hu Budai Gyulától, akinek írásbeli kérdésére válaszolt a főügyész. A Fidesz országgyűlési képviselője a múlt héten fordult a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnökéhez, és kérte, hogy folytassanak le újabb fegyelmi eljárást Czeglédyvel szemben, a szombathelyi ügyvédet ugyanis azt követően, hogy felfüggesztették kamarai tagságát költségvetési csalás miatti vád alá helyezése miatt, újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg. Tóth László azt felelte Budainak, hogy nem tudnak intézkedni, hivatalosan ugyanis a gyanúsításról őket senki sem tájékoztatta.

Jakab "nyomorgó" kisgyermekes anyukája megint lebukott – most nyaraltak tíz napot a horvát tengerparton

Magyar ugar 2021 szeptember 1.
A Facebook egyik horvátországi utakat gyűjtő nyílt csoportjának bejegyzéséből kiderül, hogy augusztusban 10 napot nyaralt Horvátországban, méghozzá tengerparti medencés apartmanban az a nő, aki a minap Jakab Péter vállán sírt, hogy Magyarországon nem lehet megélni, itt nyomorogtak, ezért kisfiával Ausztriába menekült. A Jobbik elnöke saját közösségi oldalán egy ölelkező képet is megosztott a nővel és fiával, ami mellé azt írta: a nő csak azért utazott el fóti fórumára, hogy reményt adjon neki, mert ő bezzeg azért dolgozik, hogy senkinek se kelljen kényszerűségből elhagyni a hazáját. A PestiSrácok.hu kiderítette, hogy az asszony nem az egyszerű nép hangja, mint aminek Jakab próbálta beállítani, hanem beépített jobbikos, és a sztori akkora kamu, mint Korózs mentőtisztje... A hölgy ugyanis nem más, mint Opra Rita, a Jobbik volt barcsi képviselőjelöltje, aki LinkedIn profilja szerint Fóton él, Barcsot pedig vélhetően azért hagyta el, mert 300 ezer forint lakbérhátralékot halmozott fel az önkormányzat felé és végrehajtást indítottak ellene. Munkahelye is volt éveken át, gyermekjóléti szolgálatvezető volt a barcsi családsegítőnél, a munkaviszonya pedig konfliktusos körülmények között szűnhetett meg.

Karácsonyék nem kérnek az atlétikai világbajnokságból (Cikkünk frissül)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 szeptember 1.
Közel egy éve nem ülésezett a Budapest demokratikus főpolgármestere által vezetett képviselő-testület, most azonban már a koronavírus-járvány mögé sem bújhat a Városháza, újraindul a közgyűlési "szezon". A testület szeptember elsejei ülésén a testület napirendjén szerepel a Karácsony Gergely által egyszemélyben meghozott döntések csomagban való jóváhagyása, valamint az atlétikai vb vétója, de a dugókról és a költségvetés módosításáról is szavazni fog a testület a 11 órakor kezdődő ülésen. Az átláthatóság jegyében Karácsony Gergelynek ismét nem lehetett kérdéseket feltenni, sőt, egy hátsó ajtón csempészték az ülésterembe, kikerülendő a média nyilvánvalóan kellemetlen kérdéseit. Annyit viszont megtudtuk, hogy a főpolgármester szerint sokkal sikeresebb volt a fővárosi járványkezelés, mint amit az országos átlag mutat, a Pesti úti idősotthon katasztrófája pedig "szakszerű eljárás" volt. Az atlétikai vb vétója kapcsán a főpolgármester bemutatta, miért is nevezték "kampány közgyűlésnek" az ülést a Fidesz–KDNP-frakció tagjai, Karácsony ugyanis egyetlen némi nemű népszerűséget hozó, de már okafogyott szlogenjét hosszasan tárgyaltatta a testülettel.

Politikai Hobbista: „A segg változhat, csak a nyelv maradjon!” – Dörner György a hazai baloldal birodalmi vonzódásáról (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 1.
Jakab Péternél van valami, ami soha nem változik: az ing. Mindig ugyanazt a fehér kis ficsúringet hordja. Ha tyúkot etet, ha parizert szeletel, ha párttársakkal ölelkezik, ha alszik. Ami viszont folyamatosan változik: a karakter. Egyszer ő a nehézfiú, aki minden gúnyt és támadást elvisel, csak képviselhesse a melóst és kimondhassa az igazságot; egy másik pillanatban pedig ott sír és picsog a pár évvel ezelőtti lejákobozása miatt. Jeszy megfejtette: sosem őszinte, minden pillanata egy megtervezett manír. Ja, és az állítólagos származásán pont ugyanúgy lehet(ne) röhögni, ahogy anno Imrédy Bélán röhögött a budapesti (egyébként zsidó) komikusok sokasága. Afganisztán kapcsán két kérdésre nem tud válaszolni a Hobbista: minek mentünk oda és miért mentünk el? Ha már odamentünk és kitakarítottuk a terroristákat, akkor miért nem fejeztük be a munkát? Mert – valljuk be – elég szarul néz ki, hogy az amerikaiak vezette nyugati koalíció megbuktatta a tálibokat, hogy most átadja a hatalmat... a táliboknak. Sok értelme nem volt eltölteni ott 20 évet és elkölteni végtelen mennyiségű pénzt a népek adóinak temetőjében. A második félidőben Dörner György Kossuth-díjas színművész és színházigazgató volt a Hobbista vendége, aki a fülfájása miatt igazoltan nem vette fel a fejhallgatót. Az Újszínház kapcsán annak ellenére reménykedik az új igazgatói ciklusában, hogy a fenntartó Fővárosi Önkormányzat vezetője, Karácsony Gergely székfoglaló interjújában őt nevezte meg, mint azonnal eltávolítandó ellenséget. A magyarországi baloldal kapcsán pedig kiválóan utánozva Kádár Jánost, előadta annak egyik szövegét, a magyarországi baloldal örök programját, miszerint nem a birodalom, vagyis a segg számít, hanem az, hogy ugyanazok nyalhassák.

Engem mindig az vonzott, ami nagyon nehéz, ami szinte lehetetlen – Hegedűs Csaba a Boomerlázadásban (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 31.
A hétfői Boomerlázadásban Mészáros Nóra és Stefka István vendége Hegedűs Csaba, világ- és olimpiai bajnok birkózó volt. A Pesti TV programigazgató-helyettese feltette a kérdést: miképp értékeli a birkózó bajnok azt, hogy a baloldaliak lekicsinylik a sporteredményeket – utalva itt Farkasházy Tivadar írására a versenyképességről.

Megint hazudik a Média1 - Semmiféle vizsgálat nem marasztalta el a PS és a Pesti TV tartalmait készítő vállalkozást

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 31.
Rászűkült a PestiSrácok.hu és a Pesti TV tartalmait előállító GerillaPresS Lapkiadó Kft-re a Média1.hu nevű oldal és annak kiadója, Szalay Dániel. Legutóbb egy állítólagos névtelen levélre hivatkozva próbálták meg lejáratni szerkesztőségünket, amiért a bíróságon leszünk kénytelenek elégtételt venni. Most pedig azt állítják: a Pesti TV kiadója, a TV2-csoporthoz kötődő Progress Media Hungary Kft. vizsgálatot indított ellenünk, s annak megállapításai miatt döntöttek úgy, hogy a Pesti TV gyártói tevékenységét a jövőben átveszik cégünktől. A valóságban ilyen vizsgálat nem folyt, és a kiadó egészen más indoklással szervezi újra szeptembertől a gyártási folyamatot. A Szalay által delirált vizsgálatnak amúgy sem volna semmi értelme, hiszen a két cég szerződése értelmében a Progress Media Kft. által megbízott revizorok hónapról-hónapra áttekintik a Pesti TV-hez kötődő összes számlát és utalást.

"Tetszettünk" forradalmat csinálni! - A PestiSrácok.hu instant történelemkönyve az átmenet zavaros évtizedeiről

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 31.
Rendhagyó, instant történelemkönyvvel készült a PestiSrácok.hu és a Pesti TV a múlt hétvégi Tranzit fesztivál Gondolat expo című kiállítására. Antall József néhai miniszterelnök elhíresült mondatának pandantját mottóul kiemelve arra hívtuk fel a figyelmet: nem volt túlzás a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában a rendszerváltozás első szeleitől a 2010-ig tartó időszakot az "átmenet két zavaros évtizedének" keresztelni, hiszen a hatalom jelentős részét ebben az időszakban - a demokratikus- és jogállami normákat felülírva - a posztkommunista hálózatok és a velük szövetséges liberálisok uralták. A "Tetszettünk" forradalmat csinálni! kiállítás előszavát Mező Gábor, a visszatekintés tablóit Huth Gergely írta. A Pesti TV videóján Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója, Mező Gábor kutató, újságíró, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet alapítója, Köbli Norbert, a taxisblokádról is filmet készítő elismert forgatókönyvíró és Hegedűs Zoltán, a legendás UFI alapítója, újságíró-történész, a Tranzit szervezője nyilatkozik a korszakról.

Dobrev Klára vezeti az ellenzéki flúgos futamot, Karácsony esküszik, hogy nem esküszik

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 augusztus 31.
Félidőhöz érkezett az ellenzéki előválasztás, a Gyurcsány-show pedig a leglaposabb brazil szappanoperák fordulataihoz mérhető meglepetéseket hoz: a Bábmester felesége vezeti a baloldal flúgos futamát, Karácsony pedig még mindig elhiszi, hogy valójában ő a főszereplője a műsornak. A féltávhoz közeledve aztán az is kiderült, hogy a jó műsorhoz sok pénz kell, az előválasztásnak nevezett valamihez meg még több, azt azonban azóta sem tudni, hogy a cechet ki fogja állni, sejtjük ugyanakkor, hogy lesz még pénz a választásosdira a „kivéreztetett” baloldali önkormányzatoknál. Kár a sok pénzért, ha már úgyis látni az előre sejtett végkifejletet, amelyen az sem változtat, hogy Karácsony lélekben már megint miniszterelnöknek hiszi magát, pedig annyira felkészült a magyar néplélek megnyerésére, hogy még arra is megesküdött a főpolgármester, hogy nem esküszik fel beiktatásakor az Alaptörvényre. Máris kalapos királynak képzeli magát a biciklis főpolgármester.

A Jobbik volt barcsi képviselőjelöltje Jakab Péternek sírt, hogy itthon már nem tud megélni, miközben a nő a köztartozásai elől menekül (Videó!)

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2021 augusztus 31.
Jakab Péter az utóbbi hetekben, hónapokban maximális fordulatra kapcsolt demagógia, illetve kampányügyileg, mivel látja a számokat és csúnyán le van maradva az ellenzéki előválasztáson, amin amúgy már ő is tudja, hogy nincs sok esélye. Két napja feltett egy videót a Facebook-oldalára, amin egy negyvenes szőke nő arról magyaráz neki, hogy két diplomával nem tud elhelyezkedni itthon, ezért kénytelen Ausztriában dolgozni, hogy elláthassa családját. Ez a nő nem volt más, mint Opra Rita, a Jobbik korábbi képviselőjelöltje, akiről a PestiSrácok.hu kiderítette, hogy több mint háromszázezer forintos lakbértartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, amiért a bíróság végrehajtást rendelt el ellene, de nem tudják behajtani rajta, mert bejelentett munkahelye nincs. Erre szokták a köznyelvben mondani, hogy jó lövés, bedobás.
Ajánljuk még