Pesti Srácok

Magyar ugar

Prejudikált és lejáratta magát a Soros-féle Amnesty, hogy elsőként rúghasson bele a kormányba

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 június 5.
Önmagát nevetségessé és cikivé téve hatalmas bakit sikerült elkövetnie a Soros-féle Amnesty International Magyarországnak: a szervezet már jóval azelőtt megírta és publikálta a sajtóközleményét az Alkotmánybíróság civil törvénnyel kapcsolatos döntéséről, hogy a testület egyáltalán döntött volna az ügyben - szúrta ki az Alapjogokért Központ. A szervezet közösségi oldalára feltett bejegyzés alapján megállapítható, az Amnesty egyértelműen prejudikált, ráadásul egyik verziójukban megdicsérték, másikban kritizálták az Alkotmánybíróságot, abban ugyanakkor következetesek voltak, hogy mind a két dokumentumban hatalmasat rúgjanak a magyar kormányba. Odáig még eljutottak, hogy emiatt két verziót készítsenek, egyet arra az esetre, ha az Ab alkotmányellenesnek találja a törvényt, egyet pedig arra, ha jóváhagyja azt. Arra viszont már nem figyeltek, hogy ne kerüljön ki idő előtt a közlemény, főleg ne mind a kettő...

Lyukra futott haverok miatt szabad a pálya: Ki lesz az új ellenzék? - Ungár-Kiszelly-vita a Polbeatben! (élő 19 órakor!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 június 5.
A baloldal haláltusájáról, az LMP helyezkedéséről, mozgásáról és a jobboldali sajtóról is vitázik ma a PS-Polbeatben Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Kiszelly Zoltán politológus, a 19 órától az R56 Sörözőből élőben közvetített beszélgetés házigazdái Huth Gergely és Szarvas Szilveszter lesznek. A műsorban az is szóba kerül, hogy a 888.hu páros lábbal beleszállt portálunkba és a Magyar Időkbe. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!

Jogerős: kimondható, hogy Czeglédy bűnszervezete pénzelhette az MSZP-t és a DK-t

Pilhál Tamás Magyar ugar 2018 június 5.
Másodfokon is pert vesztett az MSZP. A szocialisták rágalmazás miatt jelentették fel Budai Gyulát és a Fideszt, amiért a párt parlamenti képviselője egy tavalyi sajtótájékoztatón arról beszélt: a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezet által eltüntetett milliárdok egy része az MSZP-hez és a DK-hoz vándorolhatott. A Fővárosi Törvényszék most jogerősen is elutasította a feljelentést, és kimondta, nem volt indokolatlanul sértő Budai véleménynyilvánítása. Az ítélet alapján ezentúl bárki jogkövetkezmény nélkül kijelentheti: az MSZP-s Czeglédy Csaba bűnszervezetet működtetett, s a szálak az MSZP-hez és a DK-hoz vezetnek.

"Nem segítséget kérünk a néppárttól, hanem éppen mi akarunk segíteni nekik" - Portálunk kérdésére tette helyre az uniós támadásokat Gulyás Gergely

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 június 5.
Magyarországra is hatni fog egy esetleges nemzetközi gazdasági válság, amelynek vannak tünetei, de hazánk költségvetése és gazdasági helyzete és stabilitása lehetővé teszi, hogy ne legyünk vesztesei a krízisnek, ha az bekövetkezik - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Portálunk azután kérdezte ezt a tárcavezetőtől, hogy a sajtóban idén is kiszivárgott Orbán Viktor miniszterelnök kötcsei beszéde, amelyben a kormányfő a sajtóhírek szerint arról beszélt, hogy a közeljövőben válság sújthatja Európát, amely érzékenyen érinti majd az eladósodott nyugati államokat. Gulyás Gergely kérdésünkre úgy válaszolt, a magyar gazdaság és költségvetés mostani alapjai erősek, ezért egy esetleges válság a remények szerint nem úgy érinti majd Magyarországot, mint 2009-ben.

A szülők kiállnak a Lisznyai igazgatója mellett, aki bocsánatot kért sértő szavaiért

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 június 5.
A portálunk által múlt héten nyilvánosságra hozott hangfelvétel dacára úgy tűnik, nem a gyerekeket fegyelmezni próbáló igazgatóval van a legnagyobb gond a Lisznyai Utcai Általános Iskolában, hanem azzal az édesapával, aki a gyerekét rávette, készítsen hangfelvételeket az órákról, amelyekkel ő majd lejárathatja az igazgatót. Portálunknak több szülő jelezte: kiállnak az igazgató mellett, aki jó tanár, a gyerekek is szeretik őt – az említett édesapa viszont egy notórius feljelentő, aki szerintük valamiért tönkre akarja tenni a neki nem szimpatikus igazgatót.

A nemedet megválaszthatod, de a toleranciádat nem

Magyar ugar 2018 június 5.
Nincs nagyobb öröm a haladó éttermiségiek és propagandisták számára, mint amikor látszólag legitim módon leostobázhatják azokat, akik tőlük különbözően látják a világot. Ezt az elméleti muníciót rendre a szintén elméletekben utazó haladó tudomány szokta szolgáltatni számukra – erre tartja a baloldal a társadalomtudósait. Ezek a társadalomtudósok ezúttal kivételesen nem brit tudósok voltak, hanem Ausztráliából győzködik arról a népet, hogy a normalitáshoz való ragaszkodás, a helyes megkülönböztetése a helytelentől maga a kínos butaság, az együgyűség, a primitívség, az ösztönlénység. Mégsem nemes hát a vadember?

Frank Füredi: A társadalom egyre kevésbé képes szocializálni a fiatalokat

Bécsi Éva Magyar ugar 2018 június 5.
Az elismert szociológus, író és társadalmi kommentátor, Frank Füredi Budapesten is előadást tartott A szocializáció válsága és a fiatalok téveszméje: Nyelvi tanulságok címmel. Füredi, aki a tavaly év végén megjelent A célkeresztben: Magyarország című könyvében is foglalkozott a kérdéssel, rámutatott, hogy kik és mik befolyásolják leginkább a gyermekek és a fiatalok szocializációját.

Ezek tényleg teljesen hülyék és tényleg semmit sem értenek az őket körülvevő világból

Ambrózy Áron Magyar ugar 2018 június 4.
Szerkesztőségünk dinamikus duója úgy döntött, köszönhetően a Facebook targetált hirdetésének (ennek még lesz szerepe később), hogy hétfő este ellátogat a Budai Liberális Klubba, megtekinteni Krémer Balázs szociológus és neves haladó értelmiségi beszélgetését a 168 óra újságírójával, Ónody-Molnár Dórával, hátha választ kapunk arra a kérdésre, hogy „Hogyan lehetünk ennyire hülyék?” És ők a Fidesz szavazókra gondoltak. A betevő könnyeinkért mentünk, valamint hogy megtudjuk, hol tartanak most a gyászmunkában, de a gyászmunka szakaszai (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás) közül ők a szombatot és a vasárnapot választották, azokból is azt, ami április elsejére esik, így nem csak a betevő nedűnek, hanem a teljes látleletnek is a birtokába jutottunk: ezek tényleg teljesen hülyék és tényleg semmit nem értenek az őket körülvevő világból.

Trianon – Erdély megszerzői most is félnek

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 június 4.
Huszadszor szervezte meg az idén a Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a trianoni megemlékezését. Amint Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: az eseményt hagyományosan a békeszerződés aláírásának órájában tartják az Erzsébet parkban, ahol egykor az Országzászló állt. A főszervező hozzátette: felkérésükre az idei megemlékezés időpontjában is megkondultak a sepsiszentgyörgyi templomok harangjai.

Bősz Anett: van elég hitem, erőm és kitartásom ahhoz, hogy lejöjjek a lámpavasról (PS-videó)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 június 4.
Sokszor emeltem fel a szavam az ellen, hogy valakit – ha csak virtuálisan, de – lámpavasra húzzanak, nekem van elég hitem, erőm, kitartásom, állóképességem ahhoz, hogy lejöjjek erről a lámpavasról – mondta Bősz Anett a PestiSrácok.hu-nak. A Magyar Liberális Párt ügyvivőjét az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság hétfői, „Stop Soros” törvénycsomag elleni tiltakozó megmozdulásán kérdeztük arról, hogyan érintette az az össztűz, amely a Párbeszéd frakcióból való kilépése után zúdult rá. A képviselőnő az interjúban arról is beszélt, az MSZP nélkül sem a Párbeszéd, sem ő nem szerzett volna parlamenti mandátumot. Arra a kérdésre, hogy kilépése után mennyire számíthat akár a szocialisták, akár a párbeszédes képviselők támogatására, Bősz Anett azt válaszolta, ha valaki valóban komolyan gondolja azt, hogy demokrata ellenzéki, akkor régi sérelmek – amik egyébként benne is lehetnének – nem befolyásolhatják a munkáját. Tudniuk kell azt, hogy változatlanul szükségünk van egymásra - mondta.

A kormányt bosszantani ül be a Parlamentbe Hadházy

Magyar ugar 2018 június 4.
Hétfőn este Hadházy Ákos letette a képviselői esküt. Közösségi oldalán arról panaszkodott, hogy Kövér Lászlónak köszönhetően a napirend után, üres teremben, minden ünnepélyesség nélkül kell ezt megtennie. (Emlékezetes, Hadházy aznap, amikor képviselőtársai ünnepélyes keretek között letették esküjüket, őt kivéve, személy szerint a tüntetőkkel parolázott az Országház előtt, mondván ő ezekkel az emberekkel egyszerre nem fog esküt tenni).

A Jobbik elnöke szerint Dúró Dóráról hamarosan kiderül, esküszegő-e

Magyar ugar 2018 június 4.
Az elmúlt nyolc évben nem volt ennyire egységes a Jobbik frakció mint most. Senki sem fogja elhagyni a frakciót, Dúra Dóra pedig ha nem esküszegő, akkor visszaadja a mandátumát - mondta Sneider Tamás. A Jobbik elnöke, frakcióvezetője arról tartott sajtótájékoztatót, mennyire nem kielégítő a kormány nemzetpolitikája, és hogy pártjuk autonómia munkacsoportot hoz létre. A sajtót szemmel láthatóan jobban érdekelték a Jobbik belülről feszítő kérdések, melyeket Sneider igyekezett ügyesen kikerülni. A PestiSrácok azon kérdésére, hogy Dúró Dórát a pártból is ki fogják-e zárni, Sneider Tamás azt mondta, még nem lehet tudni. A napokban dől majd el, hogy képviselőtársa esküszegővé válik-e vagy sem, ezen úgy tűnik sok múlhat.

Hatalmas szívvel tiltakoztak Soros civiljei a „Stop Soros” ellen (PS-videó)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 június 4.
Ez nem az a fórum, ahol erre megfelelően és részleteiben tudnánk válaszolni - felelte egy hétfői sajtótájékoztatón Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója. A PestiSrácok azt akarta tőle megtudni, hogyan látja a „civil szervezetek” jövőjét azok után, hogy az új olasz belügyminiszter és az új szlovén miniszterelnök is jelezte: csökkentenék a civil szervezetek finanszírozását és a bevándorlók befogadására költött költségvetési forrásokat. Emellett kérdeztünk arról is, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke tervez-e Iván Júlia nyomdokaiba lépni, aki nemrég bejelentette, hogy októbertől más jellegű munkát kíván folytatni.

Fittyet hánynak pártjuk megszűnésére Juhász szegedi emberei, ők "Együtt-frakcióban" folytatják

Magyar ugar 2018 június 4.
Szombaton Juhász Péter videó Facebook üzenetben jelentette be az Együtt – A Korszakváltók Pártja megszűnését. Erre fittyet hányva, az Együtt két szegedi politikusa úgy döntött, ők csak azért is Együtt-frakcióban folytatják az önkormányzati munkát. Vagyis Botka László bukott szocialista miniszterelnök-jelölt városában nem létező pártnak is lehet frakciója a közgyűlésben. Az általunk megkérdezett alkotmányjogász szerint ez minimum aggályos, frakciót ugyanis vagy pártok vagy függetlenek alakíthatnak. Egy már nem létező párt nevét használni a választópolgárok megtévesztése. Ebben az esetben a "szokásos balliberális trükközéssel állunk szemben" - fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán.

Orbán Viktor külföldről történő megbuktatásában bízik Vekerdy Tamás

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 június 3.
Az újabb elsöprő, kétharmados Fidesz-KDNP-győzelem miatt teljesen elgurult a gyógyszere a ballib-potentát Vekerdy Tamásnak, aki Orbán Viktor miniszterelnök megbuktatásáról álmodik és már azzal kapcsolatban veri az asztalt, hogy külföldről jön majd a számára vágyott pillanat. Orbán "végét egy olyan külső esemény jelentheti, amelyre nem lesz válasza a kormánynak" - nyilatkozta a pszichológus a Magyar Narancsnak. Ma Orbánék ismét az urak és cselédek országát építik, ezt akarják valahogy visszaállítani. Ők az urak, a többiek a cselédek - mondta a hetilapnak. A pszichológus szerint ma nem folyik kormányzás, csak a szavazatmaximalizálás mozgatja a kormánypártokat. Arról is beszélt, a kormány örül a kivándorlásnak, mert így egy jól manipulálható „rabszolgatömeg” marad itthon.

Izrael és a magyar kormány ellen kampányolt a Mazsihisz képviselője

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 június 3.
Ugyan a Mazsihisz hivatalosan nem politizáló intézmény, mégis arra lettünk figyelmesek a választás során, hogy a baloldali zsidó szervezet aktívan támadta az akkori kormányt, nem egyszer Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket terjesztve. Főszereplőnk Nagy Ákos, aki egy tavaly év végi cikk szerint a Mazsihisz kommunikációs igazgatója. Nagy a Pázmány médiaszakán még Lovas István előadásait is nagy figyelemmel hallgatta, 2008-ban pedig a Köves Slomó-féle konzervatív EMIH-et támogatta nyilatkozataival, a Mazsihisz lehetséges leváltóiként üdvözölve őket.

Az oktatás lényege értékeink, hagyományaink továbbörökítése - Tizedik alkalommal tüntették ki a kistelepülési oktatókat a pedagógusnapon

Magyar ugar 2018 június 3.
Ma van a pedagógusnap, országszerte köszöntik a hazánkban dolgozó mintegy 165 ezer oktatót. "Egy kistelepülési iskola sokkal több mint oktatási intézmény. A kistelepüléseken dolgozó pedagógusok pedig sokkal többet tesznek annál, minthogy megtanítják írni és olvasni a rájuk bízott gyermekeket" - 2007-ben ezzel a mottóval hívta életre a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány a Pedagógusok a kistelepülésekért-díjat. Elsőként a veszprémi térségben hívták fel a figyelmet a falvak pedagógusaira, akik éppolyan elismerést érdemelnek munkájukért, mint városi kollégáik. "A kormány oktatáspolitikája egyik fontos eredményének tartom, hogy felszámolta a szakadékot a kistelepülések és nagyvárosok pedagógusai között. Az életpályamodellnek köszönhetően a béreket is sikerült olyan mértékben növelni, hogy az kifejezze azt a megbecsülést, ami a pedagógusokat megilleti" - mondta PestiSrácoknak Ovádi Péter veszprémi országgyűlési képviselő, miután tizedik alkalommal adták át az alapítókkal a Pedagógusok a kistelepülésekért-díjat.

Tettekkel bizonyítana a kormány a vidéknek - ígéri Gyopáros Alpár az új kormánybiztos

Magyar ugar 2018 június 2.
"Orbán Viktor miniszterelnök úr Magyarország történetének legnagyobb vidékfejlesztési programját kezdte meg a megyei jogú városok polgármesterivel, ez a fejlődés azonban nem áll meg a nagyvárosok határainál, hanem folytatódik a jövőben a kistelepülésekkel és a falvakkal. Ilyen átfogó vidékfejlesztésről korábban csak álmodni lehetett, most azonban itt a kézzelfogható lehetőség, ami nagy felelősséggel, és még több munkával jár" – mondta a PestiSrácoknak Gyopáros Alpár. A Modern Városok és Modern Falvak Program végrehajtásáért felelős kormánybiztos a napokban vehette át kinevezését. A politikus új feladatáról portálunknak adott elsőként exkluzív interjút. Azt mondta, nagyon megtisztelő számára a bizalom, és hiszi, hogy a kormány támogatásával, egy jó csapattal, átgondolt stratégiával és a települések vezetőivel szép eredményeket és hatalmas fejlődést fognak elérni.
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.