Magyar ugar
Orbán Viktor a Békemeneten: Lassan mondom, hogy Brüsszelben is megértsék, Magyarország nem fog hadba lépni! (VIDEÓ ÉS GALÉRIA)
Soha senki ennyi embert nem tudott fölsorakoztatni a béke mellett, „mert a magyarok választási hadseregének egyetlen célja megőrizni a békét” - jelentette ki Orbán Viktor a Békemeneten elhangzott beszédében szombaton. A miniszterelnök kiemelte: "mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste, mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje". Hangsúlyozta, minden, a Fidesz KDNP-re leadott szavazat az EP-választáson kettőt ér, mivel egyrészt növeli az európai békepártiak súlyát, és megerősíti a háborúból kimaradó Magyarország döntését. Úgy fogalmazott: "beszéljünk egyenesen, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat ma életet ment!" Brüsszelig hallatszódhat a Békemenet üzenete – Hatalmas tömeg érkezik a Margit-szigetre, hamarosan beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök
Tizedik alkalommal rendezik meg a Békemenetet, amelyet új útvonalon, új helyszínen tartanak és a “béke szigetén” ér majd véget. Lomnici Zoltán korábban közölte: az eseményre mindenkit várnak, pártpolitikai hovatartozás, ideológiai kötöttségek nélkül, ez alapvetően pártpolitikán túlmutató kérdés. Várhatóan ez lesz a legfontosabb, egyben eddig legaktuálisabb Békemenet, amelynek fő üzenete már-már életmentő, tekintettel a rendkívül kiélezett háborús helyzetre. A gyülekező 12–13 óra között kezdődött a Lánchíd pesti hídfőjénél. A Békemenet onnan vonul a Margitszigeti Alsó-nagyrétig, ahol délután három órától beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Ellenjelöltet küld az akarattyai polgármesterre a kikosarazott ingatlanügynök
Pár héttel ezelőtt jelent meg bemutató cikkünk Balatonakarattya önkormányzati függetlenné válásáról, mint azonban olvasóink felhívták rá a figyelmet, ezzel nem mindenki elégedett, főleg azok nem, akik megpróbáltak trükközni a nyaralóövezet ingatlanjainak felvásárlásával. Lassan mondják, hogy mindenki megértse: az öntözés nem oldja meg az aszályproblémát
Még nem tudjuk, milyen időt tartogat nekünk az idei nyár, de máris aszályos a hangulat, és a belügyminiszter kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot az egész országra. A két évvel ezelőtti, rendszerszintű problémákra rávilágító csapásból nem vontak le rendszerszintű következtetéseket, és főleg nem intéztek rendszerszintű változtatásokat az illetékesek. Valami azonban lassacskán azért megmozdult. Az öntözés majd megoldja az aszályproblémát – kommentelték sokan még olyan cikkek alá is, amelyek arról szóltak, hogy az öntözés miért nem oldja meg az aszályproblémát. Ezzel párhuzamosan a szakmai megszólalások is rendre csodafegyverként tüntették fel az öntözésfejlesztést. Ez az indokolatlan és tarthatatlan hurráoptimizmus oszladozni látszik, de egyelőre nem nagyon teszik a helyébe a fontos emberek azt a megoldást, amely valóban megoldás lenne. Gergő, itt a villamos! – Egész rendesen szívja Karácsony vérét Vitézy a főpolgármesteri vitán (VISSZANÉZHETŐ)
Vitézy Dávid többször is igen kellemetlen helyzetbe hozta a pénteki főpolgármester-jelölti vitán Karácsony Gergelyt, a csak a belvárosi értelmiség köreiben népszerű zsúrfiút azzal, hogy a külső kerületek problémáira is rávilágított, amelyekkel kapcsolatban Karácsonynak semmilyen programpontja nincs. Vitézy szerint ellenben, mint mondta, ideje lenne felszámolni a külső és belső kerületek közötti különbségeket, például úgy, hogy a külső kerületeket is be kellene vonni Budapest kulturális életébe. Na, hát ha valamitől jobban fázik még a vidékieknél is egy belvárosi, az az, ha egy külvárosi mellett kell, hogy üljön a Sas-kabarén. Karácsony kevés sikerének egyikeként büszkélkedett a béremelésekkel a Városházán, amit annak ellenére is keresztülvitt, hogy a Covid miatt mindenkinek meg kellett húznia a nadrágszíjat. A jelenlegi polgármester komoly kihívásnak nevezte, hogy jelenleg mindenki a külső kerületekbe akar költözni és nehéz a budapestieket a városban tartani, bár meg sem fordult a fejében, hogy az ámokfutása elől menekülnek. Nemzeti Kör: ez az eddigi legfontosabb, legaktuálisabb Békemenet lesz (VIDEÓ)
Ez lesz a legfontosabb, egyben eddig legaktuálisabb és várhatóan legnagyobb Békemenet, amelynek fő üzenete már-már életmentő, tekintettel a rendkívül kiélezett háborús helyzetre – minderről a Nemzeti Kör adásában Huth Gergely és vendégei, ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője és Stefka István, a Békemenet főszervezője beszélgetett, akik felidézték fel a kezdeteket is, és beszélgettek arról, mi hívta életre az első ilyen eseményt 2012 januárjában.
Orbán Viktor: Elfogadhatatlan, hogy valaki más döntsön a magyarok véréről (Visszanézhető!)
Nem kell visszaállítani a sorkatonságot, és ez Magyarországon sincs napirenden – szögezte le Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Mint mondta, Európában ugyanakkor valamilyen összeurópai szinten szeretnék ezt kezelni, ám hazánk ezt nem támogatja. A kormányfő rámutatott, hogy a háború egy olyan szörny, amit folyton etetni kell, ahelyett, hogy azt a pénzt, amit ott elégetünk, Európa versenyképességének növelésére fordítanánk. A főváros közműszolgáltatójának tenderbajnoka a Trippon házát felújító, visszaosztó építőipari cég
Ugyanaz az építőipari vállalkozás újította fel hálából Trippon Norbert 200 milliós házát, hálából a zsíros munkákért, mint amelyikről tényfeltáró riportsorozatunk csütörtökön megjelent első részében írtuk meg, hogy generálkivitelezőként vitt el keretszerződés keretében egy munkát a főváros közműszolgáltató cégétől, amit végül egy alvállalkozói piramislánc alján egy kis családi vállalkozás végzett el ténylegesen. Azt a céget pedig nemes egyszerűséggel nem fizették ki a láncban felette szereplők. A szóban forgó Szin-Ker Kft. a BKM Zrt. és elődje, a FŐTÁV tenderbajnoka, zsinórban nyeri a közbeszerzéseket, főként eseti építési munkákra kötött úgynevezett keretszerződéseket, alkalmanként 300–500 millió forintos összegben. Nemcsak a közműszolgáltatónál és Újpesten, hanem 2019 óta több baloldali vezetésű önkormányzatnál is tarolt a cég, az évi több milliárdos árbevételből addig mókoltak, amíg végül mindössze évi néhány millió forintos adózási kötelezettségük keletkezett. A Momentum a csődtől mentette meg Magyarországot – Összegyűjtöttük az EP-jelölti vita legképtelenebb ellenzéki állításait (VIDEÓ)
A Momentum megmentette Magyarországot a csődtől, hiszen hazánk is rendezhette volna a 2024-es olimpiát, ami tönkretette volna a magyar gazdaságot; Orbán Viktor, a káosz földesura félelemmel kormányozza jobbágyait; Orbán Gáspár véres polgárháborúba vezényli a magyar fiúkat; a hazai jégsalátáért megéri felforgatni Brüsszelt – ez csak néhány a csütörtök esti EP-jelölti vitaműsorból, amelyet a közmédia szervezett 110 percben. Bár az ellenzéki felszólalók kevesellték, nekünk már kicsit sok is volt a végére... Nézőpont: jelentős a Fidesz előnye a közvélemény-kutatásokban, öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson
A Momentum és a Demokratikus Koalíció lehet a legnagyobb kárvallottja Magyar Péter berobbanásának a közelgő uniós választásokon, de mivel a DK–MSZP–Párbeszéd közös listájának első négy helyén DK-s politikus áll, így feltehetően a Momentumon kívül az MSZP és a Párbeszéd sem fog képviselőt juttatni Brüsszelbe – hangzott el a Nézőpont Intézet csütörtöki konferenciáján, ahol öt közvélemény-kutató műhely mutatta be legfrissebb adatait a 2024-es EP-választás várható eredményeivel kapcsolatban. Elhangzott: a Fidesz–KDNP 47 százalék körüli szereplésével is a top 3 legsikeresebb uniós párt közé kerülhet. "Lesírt, hogy pénzt kell költeni" – Mártha Imréék botrányos fenyvesi üdülőfelújítása, ahol még az alvállalkozót is kisemmizték
2022-ben újíttatta fel a fővárosi önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló BKM Nonprofit Zrt. a FŐTÁV balatonfenyvesi üdülőjét. A közbeszerzés-köteles munkát az eseti munkákra kötött keretszerződésbe szuszakolták bele. A főváros közműszolgáltatója rendszeresen ír ki ilyen keretszerződéseket közbeszerzésre, amely tendereken rendre ugyanazok a szereplők. Az alábbi történet szerinti munkát végül még csak nem is a tenderbajnokok végezték el. „Úgy mondták, a »főnöknek« megy a pénz” – Korrupcióval vádolják Óbuda „főnökét”, Kiss László polgármestert
Újabb, nagyszabású baloldali botrány van kibontakozóban, bár a folytatás szó talán pontosabb ebben az esetben. Ismét súlyos pénzek, fiktív számlák és szerződések kerültek a középpontba, a helyszín pedig Óbuda. Kiss László óbudai DK-s polgármester egyelőre hallgat a még márciusban kirobbant korrupciós botrányról, pedig a szálak egy vallomás szerint hozzá vezetnek. A botrány kirobbanásakor letartóztatott négy gyanúsított, a Kispestről érkező Patek Gábor és csapata a megalapozott gyanú szerint teljesítés nélkül számlázott az önkormányzat felé, az így kicsalt pénzt pedig a választási kampányban is felhasználhatták. Az ügy egyik résztvevője azonban ennél is tovább ment. A PestiSrácok.hu által megszerzett vallomásában azt állította: a gyanúsítottak közlése szerint a visszaosztott pénzekből jutott az óbudai polgármesternek is. A Demokratikus Koalíció kerületvezetőjének a politikai felelősséget mindenképpen vállalnia kell, a kérdésekre azonban már évek óta nem válaszol, ugyanis azok általában rendkívül kellemetlenek számára.
Tóta W. Árpád tudja, hogyan kell rúgni, de azt még jobban, hogyan kell nyalni
Nem az a baj, hogy a HVG mocskos szájú publicistája nyalizik Karácsony Gergelynek, hanem az, hogy hazudik, hazugságát pedig nagy büszkén írásának alanya megosztja saját oldalán. Tóta W. Árpád ugyanis azt állítja „művében” – amelyben először a fideszesekre tesz dehonesztáló megjegyzéseket, mert egy valamirevaló HVG-véleménycikk sem születhet ócsárlás nélkül –, hogy undorító bosszúhadjárat folyik Karácsony Gergely ellen, pedig ő és a balos városvezetők helytálltak a nehéz időkben is. És bár lehet, hogy nem tud becsavarni egy villanykörtét, de világít. Szerintünk viszont inkább csak ég. Kormányváltásra kiképzett ifjúbolsevik influenszerszektát indított a Dobrev–Gyurcsány tandem
Előjött a DK újabb szuperfegyvere, a régi KISZ mintájára létrehozott, hasonló mélységekben dagonyázó Hétköznapi Hősök nevű formáció. Ami a legviccesebb az egészben, hogy a Trockij-tekintetű kisdékás Szuhai Botond igen keményen megmondta az indulásukkal kapcsolatban, hogy "elegük van, hogy hülyének nézik az egész országot", amelyet a DK-szektán kívül mindenki önvallomásként kezelt. Mondta ezt azután, hogy a Gyurcsány házaspár többek között azzal eteti a magyarokat, hogy az elévült büntetések után sem szabadna politikai pályán maradni, miközben nekik 2006-ból papírjuk van ilyenről magán- és közokirat-hamisítás, valamint adócsalás miatt. De ez csak a jéghegy csúcsa – most nézzük a Hétköznapi Hősöket, akiket érdemes inkább úgy elképzelni, mint a lebutított, XXI. századi Lenin-fiúkat és lányokat. Megvan az elismerő véleménye a polgárőrségről, a polgárőrökről Pintér Sándor belügyminiszternek és nem félt kimondani
Magyarország leghosszabb ideje belügyminisztere, dr. Pintér Sándor kemény, következetes, aki természetesnek veszi, ha valaki jó munkát végez. Nagyon ritkán dicsérni is szokott, de ehhez valami nagyot kell tennie annak, akit dicsér. Hétvégén azonban eljött az a ritka pillanat, hogy a tárcavezető már-már szuperlativuszokban nyilatkozott adott esetben egy önkéntes szervezetről, a polgárőrségről. "Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmazni, hogy mi is a polgárőrség Magyarország számára, azt mondanám: Nemzeti kincs! Amit meg kell őrizni, tovább kell erősíteni." - fogalmazott a tárcavezető. Portálunk birtokába került vallomás bizonyítja, hogy egy, az önkormányzattal szerződésben álló cég Trippon házának felújításával fizethetett a sok százmilliós megbízásért
Több ízben beszámoltunk, hogy milyen sötét, és bűncselekmény-gyanús ügyleteket hozott Trippon Norbert 5 éves városvezetése Újpestnek. Miközben az újpestieknek csak omladozó kórházépület, és erdőszéli szellemház jutott, addig Trippon Norbert egy több mint 200 milliós házzal is gazdagodott az elmúlt években. Az Újpest legjobb részén fekvő lakóház felújítására 80-100 millió forintot költött a Trippon-család, amely kapcsán sötét, korrupció-gyanús ügyletekről lehetett Újpesten hallani, néhány nappal ezelőtt pedig házkutatást tartott a NAV a DK polgármester-jelöltjénél. A PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott dokumentumok tanúsága szerint, szó sincs alaptalan pletykákról. Ha a hozzánk eljutott vallomás igaza bebizonyosodik, egy Trippon Norbert által működtetett korrupciós hálózat képe rajzolódik ki, amelynek fenntartója, a DK polgármester-jelöltje nem sajnálta még a saját feleségét is belekeverni a korrupt ügyeibe. Szomorú, hogy Újpest az elmúlt időszakban csak ilyen ügyekkel, és nem a fejlesztéseivel került be a médiába. Itt a Medián friss mérése: legyőzheti Vitézy Dávid Karácsonyt
Megérkezett a Medián legfrissebb mérése, eszerint – amelyet 2024. május 23-a és 25-e között készítettek az LMP–Magyarország Zöld Pártja megbízásából – ha Szentkirályi Alexandra valamilyen okból mégsem indulna a főpolgármester-választáson, akkor lenne a legkiélezettebb a verseny a főpolgármesteri székért, mutatott rá az Index. A Medián pártlistákra vonatkozó felmérésében vezet a Fidesz-KDNP, bejutási küszöbön billeg a Momentum. A plakátbotrány után is van lejjebb: önkormányzati cég munkatársai rakják ki a szombathelyi baloldal zászlóit (Videó)
Szintet lépett a szombathelyi baloldal, úgy tűnik már egy önkormányzati tulajdonban álló társaságot is bevetettek a kampány utolsó heteiben. Egy frissen kikerült videóban az látható, hogy a Szova Nonprofit Zrt. munkatársai teszik ki az Éljen Szombathely baloldali jelölő szervezet zászlóit a városi lámpaoszlopokra, számolt be a VAOL. A helyi baloldal tehát az önkormányzat erőforrásait használja fel a kampányolásra. Gyurcsány ledobta az atomot: Magyar Péter "fideszes"!!!444!!!
Mikor az ember azt hinné, hogy nyugodt napja lesz, nem fut bele semmilyen balos sajtótájékoztatóba, nem kell Dobrev Klára rikácsolást hallgatnia, és úgy általában megkímélheti magát néhány nyugodt, békés frontjelentés elemzésével, akkor jön Gyurcsány Ferenc egy Magyar Péterről költött Facebook-bejegyzése, és mikor ennek feldolgozásánál ránk esik a sor, rájövünk, hogy a kollégáink nem szeretnek minket. Kiss László korábbi alpolgármesterének szürreális világa – Zaklatás, rágalmazás és politikai pedofília az (ex-)DK-s háza táján
Ha nem tudnánk, hogy a baloldalon minden megtörténhet, el sem hinnénk, hogy mi történt éveken keresztül Óbudán. Portálunk meglehetősen furcsa értesüléseket kapott Kiss László volt alpolgármesteréről, ezért utánajártunk, hogy mi igaz Hazai András botrányos hírnevéből. Így jutottunk el volt képviselőtársához, Rózsa Lászlóhoz, akitől olyan információkat kaptunk, amiket nem lehet lenyelni. Volt itt minden: hamisított kopogtatócédulák, szexuális zaklatás, de ami a leggyomorforgatóbb: sunyiban felvett, majd eltüntetett képek egy beteg kisfiúról. Megy a feljelentés! – Magyarék máris fenyegetőzésbe kezdtek a tatabányai balhé után
Amint kiderül róluk valami piszkos dolog egyből feljelentéssel fenyegetőznek. Mindez két szekta jellemzője, az egyik a szcientológusoké, a másik Magyar Péteré. Fanatizmusban, agresszivitásban és hazugságra alapított tévtanokban nincs különbség a kettő között. "Félelmetes volt, mondhatnám, hogy lincshangulat uralkodott" – A személyzet meg volt rettenve Magyar Péter megvadult híveinek viselkedésétől (Videó)
Habár a Robert Fico elleni merénylet tökéletesen megmutatta, hogy hová vezet egy társadalom fékevesztett politikai hergelése, Magyar Péter és szektájának tagjai nem álltak le, újabb és újabb határokat lépnek át. Az új baloldali messiást fanatikusan követő csoport és vezetője az országjárásuk során most Tatabányán csinált botrányt. Néhány fanatikus híve nem ülhetett le egy előre lefoglalt asztalhoz egy teraszon, ezért Magyar odacsődítette a rendezvényéről a csatlósait. A fenti videóban ennek a tatabányai étteremnek a tulajdonosa számol be a Magyar-szekta viselkedéséről. Zokogó pincérnők és pánikrohamot kapó szakács, akit szó szerint ki kellett menekíteni a csőcselék közeléből – ez a következménye Magyar Péter és a hordája agresszív viselkedésének. 00444 – Külföldi ügynökök a magyar sajtóban?
Titkosügynök vagyok, ugye tudsz titkot tartani? – ez a felejthetetlen idézet ugrik be, valahányszor előkerülnek a 444, a Telex, az Átlátszó és egyéb függetlenobjektív médiumok munkatársai, akik teljesen véletlenül jutnak hozzá védett vagy szigorúan bizalmas, titkos információkhoz, amelyekről még dokumentumokat is sikerül a szerencsének köszönhetően megszerezniük. És ha mindez nem lenne kellő bizonyíték arra, hogy mennyire képzett, felkészült, tapasztalt, a szakma csínját-bínját a kisujjukból kirázó szakemberek lennének – mert nyilván ők a nagybetűs újságírók, míg mások csak propagandisták –, akkor mindezt megfejelik azzal, hogy egészen elképesztő tudással vannak felvértezve a titkosszolgálatok működéséről. Ezt azért évekig megpróbálták leplezni, de a múlt héten sikerült elcsúszniuk azon a bizonyos banánhéjon, amikor a 444.hu oknyomozója Szijjártó Pétert próbálta meg igen kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy bizalmas információkat tartalmazó dokumentumot húzott elő a farzsebéből, amire a tárcavezető a tőle megszokott zsenialitással buktatta le kérdéseivel az igen jól informált Soros-bloggert. Ráadásul minderről nem a balliberális sajtó számolt be elsőként, hanem Szijjártó Péter, így aztán már szánalmas utánlövésnek és magyarázkodásnak tűnt a 444 és csatolt részeinek kényszeres bizonyítási kísérlete arra, hogy ők most jól lebuktatták "az orosz kémet". Mármint Szijjártó Pétert, akinek ezért azonnal le kell mondania. A jól megtervezett akció így dugába dőlt, ezúttal nem jött össze a titkosszolgálatok által kedvelt, médiamanipulációra épített politikai támadás, de még ekkor sem adták fel. Pedig talán jobb lett volna "kiegyezni a döntetlenben", mint a Gyalog galopp Fekete lovagjának, így nem kényszerültek volna abba a megalázó helyzetbe, hogy saját magukról rántják le a leplet, amit tényleg nehéz lenne szó nélkül hagyni. A PestiSrácok ezért új tényfeltáró sorozatot indít, amelyben kolléganőmmel, Jurák Katával rávilágítunk néhány izgalmas kérdésre az Átlátszó, a Direkt36, a 444.hu tevékenységével kapcsolatban. Hiszen valóban elgondolkodtató – Szijjártó Péter szavait idézve –, hogy vajon melyik titkosszolgálat adta át számukra azokat a dokumentumokat, amelyekhez egyébként nagyon keveseknek van hozzáférésük? Karácsony szerint ő és csapata azért jó emberek, mert nyomoznak ellenük – Ordas csúsztatással mentegeti magát és ügyvédjét a főpolgármester
Karácsony Gergely megint a Gyurcsánnyal való összefogás étrendi változtatásának tüneteit nyögi, hiszen ismét a keménykedést választva kifejtette: a városházát ellepő régi baloldali figurák és ő maga azért jóemberek, mert nyomozást tartott náluk a NAV. Majd a baloldal örökös miniszterelnök-jelöltje közigazgatási ismereteit csillogtatva arról beszélt, hogy a titkosszolgálat zaklatja őket, mert a NAV házkutatást tartott Tordai Csabánál (akinek a nevét egyébként nem mondja ki a videóban). Spoiler: a NAV nem titkosszolgálati szerv.