Pesti Srácok

Vesztegzár

Elveszítettük a gyűrűk magyar urát – Csollány Szilveszter olimpiai bajnokot gyászoljuk

KAKovács Attila Exkluzív 2022 január 24.
Másfél hónapos, megfeszített küzdelem után ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász. A sydney-i olimpia gyűrűbajnoka tavaly, december elején került kórházba a koronavírus következményeként. Bár állapota hamar válságosra fordult, mégis reménykedtünk: talán van visszaút és a kitűnő sportember felépül betegségéből. Sajnos nem így történt, az olimpiai bajnok tornász hétfőn visszaadta lelkét a Teremtőjének. A Magyar Torna Szövetség Csollány Szilvesztert a saját halottjának tekinti.

Svédország, Anglia, Afrika, előadás a KGB-hez sorolt berlini „iskolában” – Kisebb csoda, hogy Bolgár Györgyöt csak 1988-ban akarták beszervezni

MGMező Gábor A Hálózat 2022 január 24.
Tudta, hogy Bolgár György a Marx Károlyon, azon belül is a nemzetközi szakon végzett? És hogy rögtön a Rádióba került a későbbi HVG-s főszerkesztővel, Lipovecz Ivánnal együtt? És azt, hogy a Rádió alapszervezeti KISZ-titkáraként beszélt a feladataikról az Ifjúkommunistában? És azt, hogy még fiatal riporterként előbb Kelet-Európába, majd Nyugat-Európába utazhatott? Esetleg azt, hogy a KGB fedőszervezetének tekinthető berlini iskolában tartott előadást? Vagy, hogy a szintén oda sorolt lapban írt afrikai kalandjáról? Bizony, mert Bolgár György Zimbabwébe ment, éppen akkoriban, amikor ott a szovjetek által is támogatott Mugabe került hatalomra. Bolgár azt mondta, csak jóval későbbi, washingtoni kiküldetése idején akarták beszervezni, de arra bátran nemet mondott.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 január 22.
Egészen elképesztő szálai voltak a német–magyar külkeres kapcsolatoknak. Az előző cikkekben már bemutatott ex-náci kulcsfigura, Emil Hoffmann létrehozott egy újságot, amelyet a magyar kommunisták támogattak, cserében Hoffmannék a diktatúrát mosdatták. De nemcsak ott, a politikában is. Az igazán érdekes az a történet, amelyben Kádár János és felesége találkozott Leányfalu környékén egy német újságíróval. Az egészet az állambiztonság szervezte meg és a végeredménye egy propagandacikk lett, amelyben a nép hősét, a szeretett Kádár Jánost ünnepelték német nyelven.

Miniszterelnök-jelöltek közötti vita akkor lesz, ha majd komolyan vehető ellenzéki jelölt is lesz

BBBálint Botond Vezércikk 2022 január 21.
2006 óta Magyarországon nem volt miniszterelnök-jelölti vita, abból az egyszerű okból, hogy azóta sem volt olyan jelöltje az ellenzéknek, akivel jóérzésű ember leült volna vitatkozni bármiről is. Persze 2002-ben Medgyessy és 2006-ban Gyurcsány sem volt komolyan vehető jelölt, csak akkor balszerencsénkre elfogadtuk, ha nem is hittük el, hogy a magyar balliberálisok alkalmas jelöltet képesek és akarnak állítani a miniszterelnöki pozícióra.

Nem Lehet Más a Politika: Egy párhuzamos Magyarországon Küllői Péternek hívják a miniszterelnököt

MGMező Gábor Vezércikk 2022 január 17.
Csodálatos cég lehetett a Creditum, hiszen már két miniszterelnököt is adott az országnak. Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet. Jóval ismeretlenebb, de hozzájuk hasonlóan dúsgazdag cégtársuk, Küllői Péter lehetett volna a harmadik – legalábbis egy párhuzamos világban. Egy Schiffer Andrással készített interjú szerint Küllői bejelentkezett az LMP-ért, de az volt a feltétele, hogy Schiffer eltűnjön a képből. A cikk után a Párbeszédbe lelépő Rauschenberger Péter meghazudtolta korábbi párttársát, Schiffert, de visszanézve, igencsak valószínű: minden úgy történt, ahogyan a pártelnök mondta. Klasszikus példa arra, hogyan próbál felfalni a hálózat egy ígéretesnek tűnő pártot. És sajnos a végső győzelem is kétségtelen: a mai LMP már összeborult az akkor még lerázott csoporttal.

KISZ KB-delegáció, VIT, New York, Egyiptom, DIVSZ – Így indult a HVG-t 2005-ig vezető Lipovecz Iván karrierje

MGMező Gábor A Hálózat 2022 január 16.
Ha Lipovecz Ivánt sem az állambiztonság, sem a katonai szolgálat (MNVK–2.) nem nyerte meg magának, akkor valamit nagyon ügyesen csinált. Tény, hogy Lipovecz egészen 2005-ig vezetette azt a HVG-t, amelyet két, hozzá hasonló közgazdászból lett újságíró, Vince Mátyás és Gyulai István talált ki Vietnamban, ahol a Magyar Néphadseregnek (és nagy valószínűséggel az MNVK–2.-nek) fordítottak és tolmácsoltak az MNVK–2. megnyertjével, Aczél Endrével együtt. Később Vince 1988-ban arra a Lipoveczre bízta a lapot, aki már gimisként az iskola „KISZ-csúcsvezetőségének” agitprop titkára volt, közgazdász-hallgatóként Finnországba és Szófiába, a VIT-re utazhatott, majd a Rádió és a KISZ embereként Egyiptomot, Chilét, Amerikát és Svájcot is megjárta. Majd később bonni tudósító volt. Ennek ismeretében nyugodtan írhatjuk, hogy hálózati újságírónak tekinthetjük.

A nemzetellenes oldal továbbra is gyalázkodik, mert képtelen az önmagával való szembenézésre

KAKovács Attila Magyar ugar 2022 január 16.
Bizonyára olvasóink is megfigyelték, hogy az ellenzéki térfélen időről-időre ismétlődnek bizonyos kommunikációs elemek, amelyeket a politikusok, a kiszolgáló média és az úgynevezett értelmiségi megmondóemberek folyamatosan ismételgetnek. Sokáig a „fékek és ellensúlyok” állítólagos lebontása volt a téma, aztán „a liberális demokrácia felszámolása” került terítékre, legújabban pedig a „párhuzamos világok” és a „véleménybuborékok” korát éljük. Van egy közös pontja ezeknek az imamalomként hajtogatott mantráknak: annak helyettesítésére szolgálnak, hogy a magát egykor kommunistának, aztán a szocializmus építőjének, mostanság pedig éppen demokratikusnak nevező politikai oldal végre őszintén szembenézzen önmagával, bő egy évszázada zajló nemzetellenes ténykedésével és ebből következően azzal, miért utasítja el őket a magyar társadalom hazáját szerető és nemzetét féltő többsége.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Már 1957-ben azon spekuláltak a német nagytőkések, hogy a valamikori privatizáció során ők rabolhassák le Magyarországot

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 január 15.
1956 novemberében vérszomjas és őrült leszámolás kezdődött. A kádári propaganda „fasiszta elemek” garázdálkodásáról szónokolt, akik a „demokratikus szocializmus”, a „népi demokrácia” rendje ellen törtek. Pedig a valódi rend maradványait 1944. március 19-én végleg felszámolták; az exlex állapotot 1945 után a szovjet megszállás és a kommunista hatalomátvétel évtizedekre rögzítette. A hazugságrendszer esszenciája, hogy Kádár a szélsőjobboldali elhajlással megvádolt ’56-os hősök ellen náci-nyilas gazemberekre támaszkodva építette a hatalmát és gazdaságát. Vigyázat, a következő sorok az emberi jóérzésre (és vérnyomásra) ártalmas elemeket tartalmazhatnak, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

Tudta, hogy a HVG-t Vietnamban találták ki? – Vince Mátyás Saigonban tartalékos tisztként tolmácsolt, majd fiatalon az új lap főszerkesztője lett

MGMező Gábor A Hálózat 2022 január 9.
Médiaátmentés és médiaátállítás [1]. – folytatjuk a Hálózat korábbi sorozatát, és mivel nem tudjuk, hanyadik résznél is hagytuk abba (egy idő után már nem számoztuk), inkább újrakezdjük a számolást. Egy igazán legendás lap, a HVG történetét vizsgáljuk meg, amelynek eredete (Rise of the HVG) még minket is meglepett. Néhai Aczél Endre egyik korábbi hozzászólása adta az ötletet, hiszen megfogott, mit is keresett ennyi újságíró Vietnamban, és hamar kiderült, hogy nemcsak ott kolbászoltak (a békéért), de közben a HVG ötlete is megszületett. Kevéssé szívderítő, hogy két tartalékos tiszt találta ki: Gyulai István (a Világgazdaság alapítója) és egy szemtelenül fiatal közgazdász, Vince Mátyás. Utóbbi 33 évesen meg is kapta a HVG főszerkesztését, amelyben szerinte is szerepe volt a vietnami hónapoknak. Később olyan fontos politikusok álltak a lap mögé, mint Beck Tamás (MSZMP PB-tag) és Tatai Ilona. Utóbbi onnan is ismerős, hogy később mind a hírhedt Creditumban, mint Gyurcsány Ferencék Altusában is komoly szerepet játszott. Bizony, ez a hálózat.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 január 8.
A frankfurti kereskedelmi kirendeltség üzletfelei között időről időre megjelent egy igencsak fura figura. Már az ötvenes évek első felében is többször kapcsolatba lépett a magyarországi külkeresekkel, de csak a forradalom után lett rendszeres látogatója hazánknak. Lelkesen segítette a hazai politikai elit nyugati kapcsolatrendszerének építését és terjesztette Kádár jó hírét a nagyvilágban. A neve: Emil Hoffmann. Egy újabb echte náci kalandjai az antifasizmus bajnokaival.

Félelmetes: Magyarország szinte az egyetlen a térségben, ahol két hét alatt nem buktatható meg külföldről a kormány? (Videó!)

MGMező Gábor A Hálózat 2022 január 4.
Tényleg Amerika dönt errefelé mindenben? Vagy azért Nyugat-Európa és Oroszország is beleszól abba, hogy mi legyen velünk? Az biztos, hogy a térségünkben azt látjuk, egyre-másra megdőlnek a kormányok – gyakran egyértelműen titkosszolgálati és/vagy külföldről irányított akciók után. Bulgáriával kapcsolatban Washington egyszerűen „kijelentette”, kit akar vezetőnek. Ausztriában válság válságot követett. De Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában vagy Romániában sem jobb a helyzet. Maróth Gáspár meglátása szerint nagyjából Magyarország az egyetlen a térségben, ahol nem dönthető meg egy-két hét alatt a kormány. És az igazán félelmetes, hogy ezt a magyar kormánnyal amúgy kritikus Schiffer András is éppen így látja. Miért kezeli Amerika Kelet-Közép-Európát egyfajta banánköztársaság-térségként?

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres története

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 január 2.
Filmre kívánkozik a következő cikk hősének – antihősének – története. Junger Károly egy zalaegerszegi rabbi fiaként futott be elképesztő karriert a kommunizmusban. A frankfurti magyar kereskedelmi kirendeltségen dolgozva kulcsszerepet játszott a szocialista-nyugati üzletekben, minden eszközt bevetve kétségtelenül ügyesen dolgozott. Az ÁVH-nál az ő tartótisztje is Bauer Miklós volt. Az ötvenes évek közepén aztán váltott, disszidált és egy nagy német cégnek dolgozott. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna sorozatát.

András atya és a székely őrség a testével védte a templomot – Emlékszilánkok a romániai forradalomról

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 január 2.
„András atya nagydarab, erős fiatalember volt, lakatosként érte a hivatás. A forradalom után Székelyföldön is bandákba verődtek a fosztogató oláhok és előszeretettel leptek meg plébániákat, ezért a székelyek éjjel őrséget álltak a templomok körül. András atya nem tartott igényt őrségre. Mikor kérdeztem, mit csinál, ha éjszaka megtámadják, azt válaszolta nyugodtan: hát megverem őket” – székelyek, magyarok és csángók egymásra találása 1989-ben. Íme, Udvardy László írásának második része, amelyben a romániai forradalomra és a segélyszállítmányokra emlékezik.

Segély erdélyi testvéreinknek, hegyen-völgyön, a Secu géppisztoly-sorozatain át – Felemelő visszaemlékezés 1989-ből

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 26.
Egészen felemelő írást kaptunk Udvardy Lászlóról, az Újlak Caritas Alapítvány intézményvezetőjétől, egykori politikai fogolytól. Ő volt az, aki a Pesti TV A hálózat című műsorában arról mesélt, hogyan ült egy koncepciós per miatt diáktársaival éveket a hatvanas években, majd hogyan fordult Erdély felé. Mert 1989 decemberében nemcsak az ország, de az egész magyarság megmozdult: segélyszállítmányok indultak Romániába, és ebben Udvardy Lászlóék is részt vettek. Kalandfilmbe illő, hogyan jutottak el a szállítmányok a magyarokhoz. Az egyszerre szívmelengető, másrészt kifejezetten izgalmas visszaemlékezést két részre osztottuk, most az elsőt olvashatják.

„Nekünk, keresztényeknek hitet, reményt és szeretetet kell adni a világnak!” – Karácsonyi beszélgetés Utcai Róbert csantavéri plébánossal

KAKovács Attila Forró drót 2021 december 24.
Elérkezett a kereszténység egyik legszentebb időszaka, Jézus Krisztus születésének ünnepe. Utcai Róbertet, a délvidéki Csantavér plébánosát – aki 2016-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Áder János köztársasági elnöktől – arról kérdeztük, hogy mit üzen vajon a ma emberének ez a csodálatos ünnep és miként tehetjük a mai, sajátos értékrendű világunkban is különlegessé és Istennek tetszővé a saját Karácsonyunkat.

Hogyan mehetett ki Demszky Gábor 1981-ben „riporterként” a forrongó Lengyelországba? És hogyan került a Világossághoz?

MGMező Gábor A Hálózat 2021 december 19.
Most vagy a kádári állambiztonság volt a világ legostobább, legbénább hasonló szerve, vagy valami nagyon nem stimmel. Nehéz más magyarázatot találni arra, miért is engedték, hogy előbb Rajk László, majd Demszky Gábor „kilátogasson” a forrongó Lengyelországba, hogy „kitanulják” a szamizdatkészítés fortélyait. Pedig pontosan így történt. Igaz, ezt Demszkyék előbb letagadták, amikor 1999-ben nyilvánosságra került az a jelentés, amely az akkori főpolgármester BM-beli látogatásáról szólt. Demszky először az utolsó betűig hazugságnak nevezte a jelentést, igaz, aznap este már beismerte: valóban bement az állambiztonsághoz. Viszont 1976 után tíz évre bevonták az útlevelét! Csakhogy öt évvel később Lengyelországba ment. És rendes munkája sem lehetett! Csakhogy 1976-ban, de a valószínűbb források szerint 1977-ben munkát kapott a kommunista-marxista Világosságnál. Ez különösen azért érdekes, mert elvileg pont azért is ment be a BM-hez, mert korábban nem kerülhetett be a Gondolat Kiadóhoz.

Politikájának köszönhetően talpra állt a Trianonban halálra ítélt Magyarország - Videósorozat készült gróf Bethlen István miniszterelnök életéről

KAKovács Attila Magyar ugar 2021 december 19.
Nemcsak a történészek és a történelemtanárok, de a magyar múlt iránt érdeklődők körében általánosan is nagy tetszést aratott az Autentika Művészeti Műhely legutóbbi videósorozata, amelyben a Hunyadi-család életét mutatták be részletes alapossággal. Ezen a sikeren is felbuzdulva elkészült a civil szervezet következő tematikus videója, amelyben ezúttal a XX. század egyik legjelentősebb államférfijét, gróf Bethlen Istvánt vették górcső alá.

A vörös cár – Putyin válasza a csecsen válságra és a "nagy alku"

Vesztegzár 2021 december 19.
A jelenlegi orosz politika függvényében nehéz elképzelni, hogy mennyire nehézkesen indult Putyin elnöki karrierje. Az ezredforduló sorozatos válságokkal sújtotta a kilencvenes években egyébként is leamortizált Oroszországot. Gazdasági és társadalmi válságok sora tépázta az országot; félő volt, hogy Moszkva hatalma tovább csökken és újabb darabok szakadnak ki a föderációból. Az új elnöknek meg kellett küzdenie ezekkel a problémákkal és fel kellett vennie a harcot az orosz oligarchákkal. Előző cikkeinkben beszámoltunk Vlagyimir Putyin útjáról a politikába és arról, hogyan foglalta el az elnöki széket, most lássuk, milyen kihívásokkal kellett megbirkóznia elnökségének első ciklusa alatt.

Bayer Zsolt a Salvini-könyv bemutatóján: Az inga vissza fog lendülni, az ördög sosem győzhet! (a teljes műsor)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 19.
Ha valaki figyelemmel kíséri az Európai Unió politikáját, látja, hogy Európa milyen állapotban van, akkor tudja, hogy Európa valami tragikus végkifejlet felé száguld. Ezt a száguldó, abnormális gyorsvonatot valahogy meg kéne állítani! Azok, akik erre a nagy tettre szövetkeznek, például Orbán Viktor, vagy Matteo Salvini, sikerrel fognak járni. Mert ez az inga egyszer vissza fog lendülni, hiszen az ördög mindig fenekedik, de végül sosem győzhet – mondta Bayer Zsolt író, műsorvezető a Matteo Salvini vagyok című interjúkötet bemutatóján, a Plebejus Polbeat felvételén, ahol vele és a kötet civil fordítójával, a magyar kiadás ötletgazdájával, Miklósi Klárával Huth Gergely és Szarvas Szilveszter beszélgetett.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2021 december 18.
Épp ésszel (és lélekkel) felfoghatatlan, hogyan kereskedhetett egy zsidó származású magyar azokkal a német nácikkal, akik nagyon komoly szerepet játszottak a deportálásokban és az ország kifosztásában. A sorozat előző cikkében Borvendég Zsuzsanna bemutatta a „Bródy-klánt”, most Bródy Istvánra kerül a fókusz, aki még meg is magyarázta (magának és a közvéleménynek), hogy miért is szabad a nácikkal kereskedni. Egy olyan külkeresről beszélünk, akinek apósát és anyósát is a nácik pusztították el. Bródy amúgy kulcsszerepet játszott a kommunista–ex-náci üzletelésben, majd a jó pillanatban Párizsba távozott. Miami Beach-en egy bérpalotában éldegélt később, fizetését egy kubai vállalattól kapta. Elképesztő nihilizmus, elképesztő életút.

A stílus maga az ember, avagy egyre erősebb a bolsevik jelleg Márki-Zay Péter kommunikációjában

KAKovács Attila Vesztegzár 2021 december 13.
Bármennyire jobboldalinak és konzervatívnak állítja is be magát az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, egy dolog biztosan van, amelyben virtigli baloldali, ez pedig a kommunikációja. Egyszerre megdöbbentő és a jövőre nézve elgondolkodtató is, hogy a saját bevallása szerint egyébként mélyen vallásos, templomba járó ellenzéki politikus hétköznapi, nyilvános kommunikációja és jelzős szerkezetei néhány hét leforgása alatt elérték a Tanácsköztársaság népbiztosainak és a recski internálótábor ÁVH-s pribékjeinek, valamint napjaink balliberális monitorharcosainak szintjét.

„A Száll a kakukk fészkére egy musical volt Mező könyvéhez képest” – Beszélgetés tabukról, politikai pszichiátriáról és az eltörölt hősökről

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 12.
Alkoholizmus, abortusz, őrületre ítélés – a Kádár-diktatúra látszólagos lazasága ellenére az évtizedek alatt tönkretette a társadalmat. Aki szabad akart lenni, aki nem kért a kommunizmusból vagy a szocializmusból, azt egyszerűen őrületnek bélyegezték. Aki írni akart erről, azt tönkretették, cenzúrázták, ivásba, magányba kényszerítették. Mező Gábor könyvéről beszélgettek az M5-ön és sok-sok tabut, hazugságot körbejártak.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hírszerzés, kommunista elitélet, nácikkal való üzletelés, amerikai karrier – A Bródy-dinasztia titkos története

Borvendég Zsuzsanna Vesztegzár 2021 december 11.
Bródy Sándor író irodalmi-történeti jelentősége mindig vita tárgya volt, de az biztos, hogy olyan dinasztiát alapított, amelynek története még a legedzettebb kémfilmek forgatókönyvíróit is meglepné. A tágabb Bródy-család is elképesztően sikeres volt rendszerváltásoktól függetlenül (vegyük csak a távoli rokont, Bródy Jánost), de igazán Bródy Sándor fiainak a sorsa az érdekes. Akik „mini-magyar maffiaként” [Stephen Koch meghatározására utalva] szétspricceltek a világban. Voltak, akik Németországban kereskedtek az exnácikkal, mások Amerikában mentek és ott építettek karriert. Bródy András a kommunisták frankfurti hírszerző központjának központi figurája volt, de feltűnt mellette testvére, István is. Bródy János itthon volt Rákosiék bizalmi embere, aztán egyszer nem jött vissza Amerikából: fia, Alexander Brody így vallott erről a Népszabadságnak: „Amikor Vas [Zoltán] megismert, Moszkvába küldött volna tanulni. Én viszont nem akartam a Szovjetunióba menni – Vas Zoltán segítségével végül Amerikába jutottam ki.” Szóval így működött és működik a hálózat. Ideológiai mázzal, de valójában elvek nélkül. A lényeg a vagyon- és hatalom-szerzés: Alexander Brody kint milliárdos lett és – a többiekhez hasonlóan – aranyéletet élt.

„Matteo Salvini vagyok” – Különleges interjúkötet jelent meg magyarul, Bayer Zsolt előszavával, a PestiSrácok.hu kiadásában! (képgalériával)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2021 december 11.
Matteo Salvinivel, Olaszország korábbi miniszterelnök-helyettesével, a Liga elnökével készített interjúkötetet jelentetett meg a PestiSrácok.hu karácsonyra. A megújuló európai jobboldal egyik vezéralakjaként számontartott, Orbán Viktor fontos szövetségesének számító Matteo Salvini száz, sokszor intim kérdésre válaszol a kötetben és közéleti hitvallását is kifejti. Mindehhez Bayer Zsolt írt ötvenoldalas bevezető tanulmányt, Európa megmentésének útjait keresve.