Pesti Srácok

Vesztegzár

Grosics Gyula élete végéig tartott a kommunistáktól – Nem írt alá az ÁVH-nak, embernek maradva lett legenda

Perutek János Sport 2020 szeptember 28.
Grosics Gyula nemcsak utolérhetetlen legenda, de igazi hazafi, aki ember maradt az embertelenségben. Még idős korában is összerezzent néha, mintha tartana valamitől. Volt mitől, már 1949-ben megdolgozta az ÁVH, de nem írt alá, nem jelentett. Később világklasszis lett, akit ötvenhat után újra elővettek, de abból a pofonból is felállt. Munkatársunk gyerekként találkozott Grosiccsal, akit a legintelligensebb, legérzékenyebb Aranycsapat-legendának látott.

Újrakezdték Örményország és Azerbajdzsán elfelejtett háborúját?

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 szeptember 28.
A világ – és nem mellesleg Európa, és közvetlen környezete is – tele van elfelejtett, befagyott konfliktusokkal, háborúkkal, bizonytalan státuszú megszállt területekkel, el nem ismert államalakulatokkal. A posztszovjet térség is ilyen: Ukrajna egy része már Oroszországé, egy másik része szakadár államként működik, amit tulajdonképpen senki nem ismer el. De létezik és létezni fog az idők végezetéig, a jelen állás szerint. Hegyi-Karabah is egy ilyen zuga a világnak, harmincegy éve van ott valami háború, amit senki nem ért. Csak az biztos, hogy nagyon sok pénzbe kerül és rengeteg szenvedést okoz.

Janikovszky Béla és a bolondokházába zárt feleség – Nézze meg és szavazzon Mező Gáborék filmjére!

PPestiSrácok.hu A Hálózat 2020 szeptember 28.
Beválogatták a legjobb filmek közé Kerekes András és Mező Gábor alkotását, a Levelek a bolondokházából című dokumentumfilmet a Hét Domb Fesztiválon. Ez azért is nagy szó, mert tabutémáról, Janikovszky Béla ÁVH-tiszt sötét történetéről van szó. Ő volt az, aki az elmegyógyintézetbe záratta első feleségét. Akkor, amikor már Janikovszky Évával élt. Most teljes egészében megnézheti ezt és a többi filmet is a Hét Domb Fesztivál honlapján.

Csak Benedek Tiborék elvesztéséről ne kérdezzük – Mélyinterjú a pólóslegenda Molnár Endrével

PPestiSrácok.hu Sport 2020 szeptember 27.
A magyar vízilabda talán legjobb kapusa volt Molnár Endre, aki nemcsak zseniális védéseiről, de humoráról is híres volt. Mindent megnyert, amit meg lehetett, hetvenöt évesen is remek formában van, csak Benedek Tiborék halálával nem tud mit kezdeni. Még beszélni is nehezére esik erről. Szerencsére volt más témánk is, az unokák például követik a nagypapa útját, és szintén vízilabdáznak. „A legnagyobb unokám egyszercsak közölte, hogy beállt a kapuba, mert innentől kezdve védeni akar. Én rögtön mondtam neki, hogy nincs magánál, de fütyült a véleményemre. Hiába, ilyenek a kamaszok...”Mélyinterjú egy lebilincselő sportemberrel.

„Nem fogom a román hokinak nevelni a tehetségeket” – Kercsó Árpád a szénporos pályától a beteljesült álmokig (PS-portré)

PPestiSrácok.hu Sport 2020 szeptember 26.
Kercsó Árpád a magyar jégkorong legendája. Lehetett volna másképp is, de amikor még a rendszerváltás előtt el akarták románosítani a székely edzőt, akkor úgy döntött, inkább az anyaországba költözik. Kercsó Dunaújvárosban csinált csodát, ahol kinevelt egy olyan generációt, amely nemcsak megnyerte a bajnokságot, de a magyar jégkorong történetére is hihetetlen hatással volt. Ladányiék nevét ma is kívülről fújja a fél ország. A válogatott élén élete egyik legszebb győzelmét aratta a románok ellen (köztük játszott több egykori tanítványa is), s bár később elhagyta a nemzeti csapatot és Dunaújvárost, az utánpótlás-nevelésben azóta is meghatározó szerepet játszik. Munkatársunk, Kovács Attila kétrészes, portrénak beillő cikkének második részéből megtudhatjuk, hogyan kötött névleges házasságot, hogyan jártak Budapestre hetente többször egy busszal edzeni, s miért tért vissza másodszor is Magyarországra a székelyföldi edzősködés után. Az első rész itt olvasható.

Most akkor kém volt Dobrev Klára apja? Tényleg lecseréli Fletót az Apró-Dobrev-klán? Itt a Hálózat első adása!

PPestiSrácok.hu A Hálózat 2020 szeptember 25.
Miért kellett a szegény kékfényes Szabó Laci bácsival gúnyolódni? Hogyan nevezhetik a Vörös polip egyik csápjának a kicsinosított, Brüsszelbe rakétáztatott Dobrev Klárát? Hát mit tehet ez a nő arról, hogy nagyapja egy bigott kommunista nagykutya volt, anyja a diktatúra, majd a Horn-kormány háttérembere, apja szinte bizonyosan bolgár kém, nagybátyja állambiztonsági tiszt, férje KISZ-vezérből lett milliárdos? Mit tehet Klára arról, hogy már fiatalon az szt-tiszt Medgyessy Péter kabinetfőnökévé tették? Követve anyját, Piri nénjét, aki hasonló tisztségben dolgozott a pufajkás-ügynökből lett miniszterelnök, a néhai Horn mellett? Hát miért ne akarna a Hálózathoz tartozni Klára asszony? Tényleg attól kell félnünk, hogy most már Gyurcsányék valamelyik gyereke következik?

Rá lehet-e bízni Németországra Európát?

BBBálint Botond Vezércikk 2020 szeptember 24.
A rövid válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. A hosszabb válasz az, hogy ez az alkalmatlanság hovatovább Európa teljes pusztulásához vezet majd. Németország informális vezető szerepe ellenére nem tesz semmit azért, hogy bármi másképp menjen Európában, mint ahogy azt az ultraliberális érdekcsoportok, multinacionális korporációk és a „spontán” káosz akaratából következik. A soros német elnökség sem vezet sehová, a német politikai elit saját előítéleteinek a foglya.

„Nem vagyok Gyárfás falova” – PS-interjú az ellenzék össztüzébe került Petrov Ivánnal, aki megszüntetné az úszósport Budapest-függőségét

Perutek János Sport exkluzív 2020 szeptember 22.
Egészen képtelen történetekkel bombázza Wladár Sándor (jelenlegi MÚSZ-elnök) riválisát, kihívóját, Petrov Ivánt. Az ellenzékkel folyamatosan pózolgató elnök odáig süllyedt, hogy Gyárfás trójai falovának nevezte a fiatal szakembert. A PestiSrácok.hu exkluzív interjút készített a Győri Úszósport Egyesület vezetőedzőjével, aki vasárnap este akár az új elnöke is lehet az úszósportnak. Petrov legfontosabb célja, hogy legyőzze a vízfejet, azaz a sportág Budapest-centrikusságát.

Havas: Leszerepeltünk, leköphetjük egymást – Amikor Hornék megpróbálták kiirtani a nemzeti újságírást

PPestiSrácok.hu Az Öreg Blog 2020 szeptember 21.
Horn Gyuláék nem kegyelmeztek a nemzeti újságírásnak 1994-ben, akkor, amikor a magyar társadalom érintett része visszaszavazta a pufajkás, posztkommunista brigádot a hatalomba. Mindenki sejtette, hogy a bolsevik hagyományokhoz méltó, kegyetlen bosszú következik, és így is történt. Horn utasítására kirúgták az MDF-kormányhoz lojális újságírókat, Chrudinákot alkalmazták, de szerepelni nem szerepelhetett. A kegyetlen szőnyegbombázás láttán még Havas Henrik is felemelte a szavát (feltehetőleg csak pózból), azt ígérte, hogy visszavonul, ha ez folytatódik. Természetesen nem tette. Az sem titok, hogy sok ellenzékbe került konzervatív képviselő is csak hallgatott, semmit sem tettek a kirúgott tévések és újságírók védelmében. Stefka István nem felejt és szembesít. Médiaháború, 23. rész. A háborút követő kegyetlen megtorlás kulisszatitkai.

Hogyan lehet szeretni a Sátánt? – Ügynökjelentések Szálasi Ferenc özvegyéről

PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2020 szeptember 20.
„Apró Antal egy proli” – mondta ki az igazságot Lutz Gizella egy ügynöki jelentés szerint. Kevés embernek mond valamit az asszony neve, pedig Szálasi Ferenc felesége volt, a nyilasvezér özvegyeként előbb tizenkét évet raboskodott a kommunisták börtönében és Kistarcsán, majd szabadulása után is megfigyelték. A legtöbbet az az orvos jelentett róla, aki a bizalmába férkőzött, de még érdekesebb, hogy Szálasi egykori helyettese, Jancsuskó Gábor is besúgta. Szálasiné egy jómódú üzletember lánya volt, Szálasival a végjátékban, 1945-ben házasodtak össze, akkor, amikor Hitler és Eva Braun. Ez mindent elárul kapcsolatukról és jellemükről. Lutz Gizella talán nem sejtette, hogy ettől a bélyegtől sohasem szabadulhat. Ő is a kommunista diktatúra áldozata volt, de férje történelmi bűnei miatt nehéz lenne sajnálni, megszánni őt. Tóth Eszter Zsófia történész írása a PS-nek.

Egy valódi diktatúra hétköznapjai Fehéroroszországban - "A mi brandünk"

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 szeptember 20.
Talán nem tanulság nélkül való a magukat diktatúrába képzelő polgártársaink számára bemutatni, hogy egy igazi diktatúrában, egy „hibrid rendszerben” milyen dolgok is történnek a tüntetőkkel, az ellenzékiekkel. Fehéroroszországban talán követendő példaként tekintenek a tömegoszlatás 2006-os, Gyurcsány Ferenc által „jogszerűnek és arányosnak” tekintett technikáira. Mindenesetre nem könnyű eldönteni pusztán a sérülések alapján, hogy jogszerűen és arányosan okozták őket Gyurcsány rendőrei, vagy egy diktátor pribékjei az elkövetők. Ezt a döntést kénytelenek vagyunk az olvasóra bízni.

Aczélék gyűlölték, ma hatalmas összmagyar siker – A Tavaszi Emlékhadjárat inspiráló története (PS-interjú)

PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2020 szeptember 19.
Amikor 1985-ben megalapították a Történelmi Lovas Egyesületet, természetesen kivívták a kommunista pártvezérek rosszallását. Hiába terveztek nyugat-európai lovagtúrát, a tervet Aczél elvtárs lesöpörte az asztalról. 1989-ben, a Tavaszi Hadjárat 140. évfordulóján mégis megszervezték az első emlékhadjáratot. Azóta hatalmas siker, s bár idén először (az átkozott koronavírus miatt) elmaradt, más programokkal pótolták. Munkatársunk, Kovács Attila az emlékhadjárat ötletgazdájával, Fülöp Tibor Zoltánnal beszélgetett. „Fontosnak érzem, hogy a Tavaszi Emlékhadjárat a Kárpát-medence több térségébe is elviszi a hagyományőrzéshez kapcsolódó programokat – mondta a PS-nek, hozzátéve, hogy "ezzel, hitünk szerint sikerül részt vállalnunk a közösségteremtésben, és elősegítenünk a hasonló értékrendű magyar emberek egymásra találását. Úgy érzem, ezen felül is van mire büszkének lennünk! A Történelmi Lovas Egyesület, történelmi szerepét betöltve, megteremtette a ma már virágzó 48-as katonai hagyományőrző mozgalom magyarországi alapjait. Kezdeményezésünkkel megtörtünk és kitapostunk egy olyan utat, amelyet előttünk nem járt be még senki, és amely mára már szerencsére sokak által használt országúttá szélesedett.”

Ki áll a 24.hu mögött? – Varga Zoltán milliárdos, avagy a Nyugatra küldött közgazdász, akit a KISZ-csúcstitkár Hardy Ilona emelt fel

MGMező Gábor A Hálózat 2020 szeptember 13.
Varga Zoltán ma a Central Médiacsoport Zrt. tulajdonosa, Magyarország 61. leggazdagabb embere. Állítása szerint teljesen független vállalkozó, ahogyan az általa tulajdonolt 24.hu is teljesen független – ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Most megnézzük, honnan indult el a pályája. Elmondása szerint bonyhádi bányászcsaládból származik, s előbb Lengyelországban „csencselt”, majd a Balatonon két ismeretlen társával felépített egy külföldi újságokat terjesztő hálózatot. Az NDK-s turistákra épült üzlet után közgazdász-hallgatóként AIESEC-ösztöndíjjal Nyugat-Németországba mehetett. Ez az AIESEC volt az a nemzetközi közgazdász-szervezet, amelynek magyar ágát előbb egy titkos munkatárs, majd Sarlós Gábor társadalmi kapcsolatként vezette. Elmondása szerint Varga kint megszedte magát, majd mindent elkaszinózott két este alatt. Szerencséjére itthon a magyar „tőzsdekirálynő”, Hardy Ilona mellé került. A ma is ünnepelt Hardy KISZ-csúcstitkárként kezdte, a korabeli propaganda-cikkek szerint el sem tudta képzelni az életét a kommunizmus nélkül. Persze az ELTE-n is KISZ-káder maradt, aztán még idejében váltott: friss jogászként egy nagyhatalmú kommunista bankvezér személyi titkára lett, és innen megindult felfelé. Vele párhuzamosan Varga is, akit később éppen Hardy segített nyugati lehetőséghez. Mert a hálózat éppen így működik.

„Óriási érzés, hogy a fiam is ott szurkolt” – Bacskai Balázs szép győzelemmel tért vissza

PPestiSrácok.hu Sport 2020 szeptember 12.
Rácz Félix, Magyarország legismertebb ökölvívó menedzser-promótere idén bedobta a törülközőt. Pályafutása során már másodszor. Sokan féltünk attól, hogy legjobb profi ökölvívóink isszák meg ennek a levét, ahogyan Rácz első kivonulását megszenvedte a Kovács „Vipera” Attila féle társaság. Ezért is örültünk, amikor bejelentették a New School Promotion megalakulását, majd azt, hogy megrendezik az első gálájukat, amelyen legtöbbre tartott bokszolónk, Bacskai Balázs is fellép. A rendezvénybe persze bezavart a koronavírus visszatérése, de a szervezők végül ezt is legyőzték. Bacskai ismét bizonyította klasszisát és a gála is jól sikerült.

Navalnij túl önálló lett, ezért kellene meghalnia? – Az oroszok szerint a politikust saját „bábmestere” unta meg

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 szeptember 12.
Közismert tény, hogy Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin legismertebb politikai ellenfele, és az is, hogy valaki megmérgezte. Az azonban elgondolkodtató, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság és miért, miben hibázott. A Nyugat és Amerika szerint az oroszok állnak a gyilkossági kísérlet mögött, az oroszok álláspontja más: szerintük éppen saját támogatóinak lehetett egyre kellemetlenebb Navalnij, aki önállósította magát. Az amerikai verziót már ismerjük. Szerzőnk, az orosz ügyekben igen jártas Erdélyi E. Péter összeszedte a PS-nek, mit gondolnak erről az oroszok. A cikkből kiderül, hogy milyen oligarchák álltak Navalnij mögött, és miért lett a számukra egyre kényelmetlenebb. Bizonyos szakértők szerint ezek az emberek hoztak szakrális áldozatot Navalnijjal. A Nakanune.ru egykori emigrációs lap egyenesen így fogalmaz: „A történet kulcsfigurája Vlagyimir Asurkov – az az ember, aki valójában létrehozta az >Alekszej Navalnij< nevű projektet, és monetizálta azt, most pedig úgy döntött, hogy felszámolja saját agyszüleményét.” A Navalnij-ügy orosz nézőpontokból.

Negyvenöt éves lenne az örökké A-csoportos „Kiscsicsó” – Hokislegendánk, Ocskay Gábor csodálatos pályafutására emlékezünk

PPestiSrácok.hu Sport 2020 szeptember 12.
Negyvenöt éves lenne a magyar hoki egyik legnagyobb legendája, Ocskay Gábor. „Kiscsicsó” nemcsak fantasztikus játékos volt, hanem csodálatos, közkedvelt ember, akit nemcsak Székesfehérváron imádtak. Halála hatalmas tragédia, élete csúcsán hívta magához a Teremtő a hívő, lokálpatrióta fiatalembert, aki házasodni készült, és éppen feljutott a válogatottal az A-csoportos világbajnokságra. Végrehajtva a legnagyobb álmát, titkos reményünket. Ocskay Gábornak nem volt jó a szíve, de életét kockáztatva is játszott, hiszen ez volt a mindene. Rá emlékezünk ezzel az írással. Állandó szerzőnk, Kovács Attila felidézi alakját, eredményeit, karakterét, csodálatos pályafutását.

A pszichológushallgatók is ideológiai képzést kapnak!

PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2020 szeptember 9.
A magyar egyetemi hallgatók, ha már eleve nem agymosottan érkeznek a középiskolából, a pszichológia szakon is megtapasztalhatják azt, ahogy a balliberális ideológia vörös és persze szivárványos zászlaja hogyan terül rá a tudományra és borítja középkori sötétségbe. Tulajdonképpen senki nem gondolná ebben az országban, hogy egy pszichológushallgató torkán már az első évében mekkora mennyiségű és milyen töménységű érzékenyítő propagandát nyomnak le. Egyik olvasónk megírta lapunknak az élményeit, hogy bemutassa az egyik itthoni pszichológusalapképzés ideológiai fertőzöttségét.

Amikor „Etus férje” posztkommunista bosszút állt: Horváth Ádámék 180 embert kirúgtak a tévétől

Stefka István Az Öreg Blog 2020 szeptember 8.
Volt egyszer egy szörnyű, sokak által ma is visszasírt sorozat, a proletár-kispolgári életérzést összegző Szomszédok. A sorozatot Horváth Ádám, a diktatúra sokat foglalkoztatott rendezője rendezte. A történetbe beleírta feleségét, a borzasztóan tehetségtelen és irritálóan színészkedő Csűrös Karolát. Ő volt az ország „Etusa”. Kevesen tudják, hogy „Etus férje”, a nemrégiben elhunyt Horváth volt az, aki levezényelte a posztkommunisták bosszúját, és Hornék elvárásának engedve 180 tévést rúgott ki egyetlen nap alatt. Horváth Ádáméknak arra sem volt gerincük, hogy ebben egyenesek legyenek, az utolsó napon két tévéstáb is forgatott, Stefka Istvánék csak „maguknak”, hiszen már nem adták le az anyagukat. Horváthot – ahogyan Gyárfás Tamás cimboráját, Székely Ferencet is – Göncz Árpád nevezte ki. Az Öreg nem felejt: Médiaháború 22. rész, avagy a posztkommunisták és liberális barátaiknak kegyetlen bosszúja.

Ma a PR egyik nagyágyúja Sarlós Gábor közgazdász, aki társadalmi kapcsolatként segítette az állambiztonságot

MGMező Gábor Vesztegzár 2020 szeptember 5.
Nemcsak az ÁVH-s és katpolos tisztek estek puhára (ejtőernyőzték jelentős részüket zsíros és fontos civil állásokba) a Kádár-diktatúrában, de a gyerekeikre is jó világ várt. Éppen így emelkedett fel a nyolcvanas években Sarlós Gábor PR-szakember, szociológus, klímaszakértő, polihisztor, akinek szülei a hírhedt KATPOL-t szolgálták korábban, ő pedig marxos közgazdász-hallgatóként a nemzetközi közgazdász-egyesület, az AIESEC magyarországi vezetője, majd az „anyagtársaság” főtitkár-helyettese lett. Hazai elődje „Kiri” fedőnéven az állambiztonság titkos munkatársa volt, Sarlós társadalmi kapcsolatként segítette a hírszerzést. Olyan lojálisnak és megbízhatónak tartották, hogy végül be sem szervezték, mert társadalmi kapcsolatként is használható volt. „Nem tartom célszerűnek tullépni a mostani szinten, mivel a számunkra fontos témákban /beutazó gyakornokok, kiutazó ösztöndijasok/ társadalmi kapcsolatként is eredményesen tud segitséget nyujtani” - írta jelentésében a vele foglalkozó tiszt. Sarlós a jelentések szerint tényleg segített: „Részletesen ismertette a szervezetet és ezen belül saját tevékenységét. Néhány kiadványukat átadta [...]”. Viszont éppen elég értelmes volt ahhoz, hogy miután karrierje a KISZ-es, AIESEC-es háttérrel együtt beindult, tudta, hogy semmi szüksége sincs az ügynökösködésre. Nem sokat buzgálkodott, így 1988-ban le is zárták a dossziéját. Ő a rendszerváltás után a reklám és a PR területén lett ismert, de az AIESEC-ösztöndíjasaira szép világ vált. Egyikük, Varga Zoltán ma milliárdos, és mások mellett a 24.hu tulajdonosa.

Lukasenka végzete, avagy az orosz anyácska ölelése – Nemzetközi háttéralku tarthatja hatalomban a fehérorosz vezetőt?

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 szeptember 5.
Lukasenkának az lett a végzete, hogy bár az oroszok támogatására építette rendszerét, mégsem volt hajlandó teljesen alávetni magát. Kinevelt egy nyugatbarát réteget, amely most ellene fordult, és hirtelen két tűz közé került. Mi lehet a játszma vége? A fehérorosz diktátor most Bástya elvtársnak tűnik, mintha elszaladna mellette a világ. Vendégszerzőnk, Erdélyi E. Péter orosz és fehérorosz szakértőket kérdezett a sakkjátszma hátteréről, illetve a lehetséges forgatókönyvekről. A legvalószínűbb, hogy a nemzetközi háttéralkunak megfelelően Lukasenka még egy évig maradhat. De mi lesz utána?

Dupka György nem szavahihető – Kemény választ kapott Kárpátalja mindent túlélő, erős embere

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 szeptember 3.
Krokodilkönnyeket hullat egy krokodil – írja Kárpátalja erős emberéről Zelei Miklós író, újságíró. Dupka felháborodottan vette tudomásul, hogy belekerült abba a cikkbe, amely Kárpátalja sötét múltjáról, sztálinista vezetőiről, erősebben szólva: hazaárulóiról szólt. Hosszú kommentben írta le saját verzióját, erre válaszol most Zelei. „Azt gondoljuk, hogy »a kárpátaljai magyar közösségben korábban kialakult politikai törésvonal« örvendetesen csökkenne, ha Dupka kivonná magát a közéletből és a pénzelosztások fölött diszponáló támogatáspolitikából” – írja Zelei arról az emberről, aki minden időben, minden kormány alatt megtalálta a helyét a nap alatt.

Hegedüs Géza író-ügynök bomlasztott és jelentett, ma a NAT legújabb nyelvtankönyvében reklámozzák

MGMező Gábor A Hálózat 2020 szeptember 3.
Egy kifejezetten rosszindulatú, a kommunistákhoz csak karriervágyból csatlakozó ügynök képével illusztrálni a diákoknak szóló tankönyvet? Úgy fest, még 2020-ben is belefér. Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a NAT idén megjelent könyvének (Magyar Nyelv 9.) kommunikáció című fejezetét egy Hegedüs Gézáról készült joviális fotó és egy tőle származó versidézet nyitja meg. Hegedüs valaha nagyon népszerű ifjúsági író volt, de ahogy a diktatúra legtöbb ismert alkotója, ő is a rezsim hálózatához tartozott. Kemény jelentéseket adott mások mellett Ignotus Pálról, és külön tervvel is jelentkezett a magyar antikommunista emigráció bomlasztására. Jutalma megvolt: zsákszámra jelentek meg a könyvei. S ami a legszebb: évtizedekig azon a Színművészetin tanított, ami még most is kultúrharc egy legfontosabb színtere.

Kocsis Sándor: „Tévedtem és fizetek érte!” – Legendánk lelkét törte meg a Rákosi-diktatúra

PPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 szeptember 2.
Az 1954-es világbajnokság gólkirálya volt. A Ferencváros, a Bp. Honvéd, majd később a Barcelona sztárja. Labdarúgóként a magyar és spanyol közönség kedvence, de a katalán klubnál később edzőként is dolgozott. Azonban hiába a sok emlék, a hatalmas csaták Puskásék Real Madridja ellen, Kocsis Sándor Spanyolországban nem találta a helyét. Kétszer törte meg a kommunista diktatúra: előbb imádott csapatát, a Fradit kellett elhagynia. Aztán a hazáját ötvenhat leverése után. Egyiket sem tudta feldolgozni. Perutek János írása.
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.