Világugar
A pénzről, a hatalomról és a szír migránsokról szól a kurdok elleni etnikai tisztogatás
A török hadsereg megindította a szárazföldi műveleteket is Északkelet-Szíriában a Béke Forrása nevű hadművelet keretében. A dolog persze mindenről szól, csak éppen nem a békéről: az Eufrátesz vöröslik a vértől, amihez a NATO-tagországok egyöntetűen asszisztálnak. Erdogan török elnöknek persze nagyon is érdekében áll a kialakult helyzet: egy népet képes feláldozni annak érdekében, hogy török fennhatóság alá helyezze Észak-Szíriát, ahová törökországi szír menekülteket telepítené, miközben lebontaná a kurd föderációt. A helyzet persze nemcsak megalománia: komoly uniós pénzekről is szó van, amivel a török elnök a hatalmát biztosítaná be, plusz megakadályozná egy, a Földközi-tengerhez vezető „kurd folyosó” kialakítását, ami meg az olajbiznisz szempontjából sem mindegy. Akkora hatással volt Greta Thunberg Trudeau-ra, hogy a miniszterelnök már egyszerre két repülővel járja az országot
Bármennyire is furcsa, egyre több bizonyíték lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a klímahiszti valójában csak egy politikai eszköz, és valójában a legzöldebb zöldek sem veszik komolyan, kivéve persze, ha az utcán kell vergődni. A minap éppen Justin Trudeau "bukott le" azzal, hogy a kanadai választások előtt néhány héttel egyszerre két repülőgépet használ, hogy "hatékonyabban tudja járni az országot". Vicces tény, hogy mindez azután derült ki, hogy a kanadai miniszterelnök Greta Thunberggel találkozott, a találkozó alkalmával pedig nagy egyetértésben beszélgettek a közelgő klímakatasztrófáról, és arról, hogy a vezetők felelőssége megálljt parancsolni a bajnak. Nem lesz könnyű dolga az ellenzéknek, ha fel akarja venni a versenyt Várhelyi Olivér tapasztalatával
Trócsányi László helyett Várhelyi Olivér diplomata lett Magyarország jelöltje az uniós biztosi posztra. A hazaáruló ellenzék – akik nem bírták elviselni, hogy a volt igazságügyi miniszter kitart Orbán Viktor és a magyar kormány migrációs politikája mellett – valószínűleg abban reménykedett, hogy egy gyengébb jelölt érkezik majd, azonban Várhelyi személyében egy tapasztalt diplomatát, kemény ellenfelet kaphatnak, aki valószínűleg mindenkinél jobban ismeri az EU működési mechanizmusait. Trump kisakkozta a 2020-as győzelmét? – Egy újabb szappanopera az amerikai politikában
Trump ismét bebizonyította, hogy egy zseniális kommunikációs stratéga, hiszen sikerült kiprovokálnia, hogy a demokraták megindítsák ellene az impeachment-eljárást, azaz megpróbálkozzanak a leváltásával. Ennek keretében kiderülnek majd legfőbb demokrata riválisának, Joe Bidennek – és fiának, Hunter Bidennek – a piszkos ügyei Ukrajnában, aki így kibukhat a versenyből. Trumpot úgysem lehet leváltani, hiszen kényelmes többsége van az amerikai szenátusban. Ám az egész botránnyal elérheti, hogy a 2020-as elnökválasztáson a mai helyzet alapján a szélsőbalos Elizabeth Warrent fogják ellene indítani, akit könnyedén legyőzhet. A hölgy mindent államosítana a klímacélokra hivatkozva, és lényegében korlátlanul beengedné a bevándorlókat. Szóval totál bolond, akit könnyű lesz megverni. Az álcivil és álszent embercsempész, Carola Rackete is felszólalhatott a LIBE-bizottság konferenciáján
Konferenciát tartott ma a LIBE-bizottság, amelyen a kutatási és mentési feltételek megvitatására fókuszáltak a Földközi-tenger térségében. Az ülésen a német nemzeti ünnepről is megemlékeztek, de hangsúlyosabb volt a visszaemlékezés arra, hogy 2013-ban Lampedusától nem messze több, mint 300 migráns halt meg a Földközi-tengeren, és mindig sokan veszítik életüket, miközben próbálják az európai partokat elérni. A Hidvéghi Balázs által csak "bevándorláspárti szeánsznak" nevezett eseményen a Sea-Watch 3 nevű, civilnek álcázott hajó kalózkapitánya, Carola Rackete is felszólalhatott, és természetesen melegebb éghajlatra küldte az európai polgárokat, akiknek szerinte szégyenkezniük kellene amiatt, hogy nem segítenek a bevándorlókon. A fideszes politikus szerint az, hogy a Soros-hajót vezető Rackete nevű hajóskapitányt hősnek állítják be, egy álszent színjáték. Orbán Viktor számonkérését követelik Soros magyar civiljei – Budapestre érkezik a finn miniszterelnök
Ma este találkozik Budapesten Orbán Viktor a finn miniszterelnökkel, Antti Rinnével, aki a magyar és a lengyel kormányt is számon akarja kérni a jogállamiság ügyében. A két ország között hűvössé vált a viszony, amióta Helsinkiben úgy döntöttek, hogy az Európai Unió soros elnökeként továbbléptetik a Magyarország elleni, jogállamiságot érintő kötelezettségszegési eljárást. Nem meglepő, hogy a találkozó és a megbeszélés apropóján Soros György magyarországi szervezetei is akcióba léptek: az Amnesty International például nyílt levélben követeli Antti Rinnétől, hogy kérje számon a magyar miniszterelnököt, álljon ki nyilvánosan az állítólagosan "megtámadott bírák és civilek mellett". Bayer Zsolt publicista is levelet írt, de ő Orbán Viktornak, amelyben azt kéri, tegyen fel kérdéseket kollégájának az igencsak aggasztó finn jogállamiságról, például az alkotmánybíróság ottani hiányáról.
Túl bonyolult lenne leváltani Trumpot egy évvel az amerikai választások előtt
Nancy Pelosi, az amerikai Képviselőház demokrata elnöke megindította a Donald Trump amerikai elnök elmozdítására irányuló, úgynevezett impeachment eljárást. A hisztéria előzménye, hogy a demokraták szerint Trump nyomást gyakorolhatott az ukrán államfőre, hogy nyomozást indítson lehetséges ellenfele, Joe Biden volt amerikai alelnök fia ellen, miközben a Fehér Ház visszatartotta az Ukrajnának szánt katonai segélyt. Az impeachment egyébként egy hosszú és bonyolult procedúra: eddig sohasem sikerült leváltani vele elnököt, sőt, valójában senki sem tudja, hogy miként kellene pontosan lezajlania egy ilyen eljárásnak. De akkor mire jó az egész? Valószínűleg a szavazók megijesztésére, politikai hangulatkeltésre, hiszen a demokraták is legfeljebb azt érnék el, hogy Mike Pence lenne az Egyesült Államok elnöke, ez pedig a választási kampány közepén senkinek sem érdeke. A világvége-kufárok legkelendőbb portékája a kisded Greta
Ránézésre, ekkora távolságból nehéz eldönteni, hogy Greta Thunbergnek odafigyelésre és gondoskodásra van-e nagyobb szüksége, vagy ördögűzőre. Ami biztos, hogy sem egyik, sem másik szakma nem képviselteti magát a stábjában; annál többen vannak olyanok körülötte, akik nem a tengerben úszó műanyagszemétért, hanem a könnyen megszerezhető, morálpánikból kinövő dollárfa bőséges terméséért hajolnak le. Hogy mertek mindannyian hozzám jönni egy kis reményért? – kérdi a kis Greta dühösen pityeregve. Jogosan: hozzá a gyermekded kioktatás mellett pénzért érdemes fordulni. Most kiderülhet, hogy van-e értelme az ENSZ klímacsúcsainak
Hétfőn megkezdődött New Yorkban az ENSZ klíma-csúcstalálkozója. A szakértők szerint az emberi eredetű globális felmelegedés több évtizedes időtávon ugyan, de megállítható, ehhez azonban regionális szintű klímavédelmi intézkedésekre van szükség. Az eseményen hatvanhat ország állam, illetve kormányfői vesznek részt, közöttük Áder János is, aki beszédet is mondott. A magyar államfő kifejtette, hogy az ENSZ szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás jelentette feladatokban. A találkozó hasznosságának valószínűleg nem tesz jót, hogy António Guterres döntése értelmében csak a konkrét tervekkel rendelkező országok vezetői szólalhatnak fel, az ENSZ főtitkára így kipöckölt a sorból olyan államokat, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, vagy az olajkitermelésből élő Szaúd-Arábia. Bár a klímaváltozás manapság a leggyakrabban kommunikált témák közé tartozik – nem kis mértékben a köré gründolt globális hisztéria-hadjáratnak köszönhetően –, kérdés marad, hogy New Yorkból konkrétumokkal távoznak a résztvevők, vagy újabb, később be nem tartott vállalások hangzanak csak el. Soros New Yorkban maga adta át a kottát a bosszúszomjas Timmermansnak
Legtöbbször az elhallgatás vagy a félrenézés a válasz arra a teljesen jogos kérdésre, hogy miért és miről egyeztet rendszeresen Frans Timmermans volt és leendő európai bizottsági alelnök Soros György amerikai milliárdossal, ideológussal, spekulánssal és feketeöves felforgatóval. A kérdés nemcsak a nemzetállami, hanem az összeurópai szuverenitást is érinti, ám mivel a szuverenitás olyan dolog, amelyről a nemzetközi baloldal eldöntötte, hogy rossz és meg kell haladni, több indoklást nem is szívesen fűznek hozzá a témához. Iskolakezdés az Egyesült Államokban – Tanulás, diákszerelmek, tömegmészárlások
Elkezdődött az új tanév. Ilyenkor rendre láthatóan maguk is segítségre szoruló pszichológusok tűnnek fel a tévében, hogy az iskolakezdéssel járó gyermekpszichózisokról beszéljenek; az esti híradók kisiskolások sutára sikeredett interjúival töltik ki a kiszabott adásidőt, sőt, még a hírügynökségek is lehoznak néhány rövid cikket az igazán ergonomikus táskapántokról. Csapdában a liberálisok: igaza van az iszlámnak a nőkről?
"Az iszlámnak igaza van a nőkről". Néha a legegyszerűbb igazságok ütnek a legnagyobbat. Így alakult ez az Egyesült Államokban is, ahol ez a rövid tőmondat, amelyet egy nagyvárosban plakátoltak ki, kiverte a biztosítékot a liberálisoknál – írja a deansdale.blog.hu. A jogvédők, liberális tótumfaktumok és "gondolkodók" kigúvadt szemmel hörögtek, de saját csapdájuk nem engedte őket szabadon. Az üzenet egyszerűsége gúzsba kötötte az álságos szólamok hangoztatóit, hiszen ingoványos talajra érkeztek. Mi van akkor, ha kikelnek az üzenet ellen? Akkor azt az iszlámot támadják, melyet liberális berkekben védeni illik, hiszen az iszlamofóbia ellen küzd a világ szivárványos fele. Másrészt a küzdelem a nők jogaiért is hatalmas szeletet igényel a büszkén kitűzött liberális zászlón, azt meg mindenki tudja, hogy a muzulmánok hogyan tekintenek a nőkre. A burkába öltöztetett, másodrendű állampolgárként kezelt muzulmán nők ugyanis nem éppen a liberalizmus és a feminizmus végső vágyát megtestesítő állapotban élnek. Hogy lehet ebből jól kijönni, ha az ember mai értelemben vett liberális?
Alapjogokért Központ: Netanjahu távozása rövid távon csökkentené Izrael érdekérvényesítő képességét
Még mindig áll a bál Izraelben az előrehozott választások után, ugyanis a Kék-fehér pártnak 33, a Likudnak pedig 31 képviselője lesz a 120 fős Kneszetben, és egyik tömbnek sincs többsége. Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője portálunknak elmondta: az izraeli belpolitika talán a szokásosnál is jobban össze van kötve a külpolitikával, illetve a biztonságpolitikával; ezért van az, hogy most mindenki a közel-keleti országra figyel. Úgy véli, Netanjahu kiemelt érdeklődéssel és nyitottsággal tekint a közép-európai régió irányába, ezért ha távozna, akkor nehézkessé válna ennek a figyelemnek a fenntartása. Pócza arról is beszélt, hogy egy esetleges váltás rövid távon egészen biztosan csökkentené Izrael érdekérvényesítő képességét, hiszen Netanjahu minden szinten erős vezetőnek számít. Vastapsot kapott Orbán Viktor Olaszországban (videóval!)
Vastapsot kapott Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, Rómában. A magyar miniszterelnök tiszteletére még a Lazio jól ismert indulója, az Avanti ragazzi is felcsendült. Elég egyértelmű tehát az olasz nép üzenete: "Előre, Pesti Srácok!" Átalakulóban a dohánypiac: közeledik a cigarettás világ vége?
Teljesen füstmentes lesz a tokiói olimpia, betiltják a cigaretta árusítását Beverly Hillsben, közeledik a cigarettás világ vége és eljöhet a nap, amikor a világ második legnagyobb dohányipari vállalata már nem fog cigarettát gyártani – négy fontos és pozitív hír az elmúlt időszakból, amelyek azt mutatják, hogy forradalom és teljes átalakulás előtt áll a világ dohánypiaca. Ugyancsak jó, bár meglepő hír, hogy éppen a dohányosokból, a dohánypiacból élő és egymással versengő, de a fejlesztésre és kutatásra is áldozó nagy vállalatok lehetnek azok, amelyek megreformálhatják a piacot és új technológiákat bemutatva alternatívákat ajánlhatnak a fogyasztóknak. A dohányzás visszaszorítása azért is kulcskérdés, mert ezáltal nemcsak a demográfiai és népegészségügyi mutatók javulnának, de a nemzetgazdaságra is pozitívan hatna. Netanjahu külügyi munkatársa a PS-nek: a balközép nem lesz képes kormányt alakítani Izraelben
Politikai patthelyzet alakult ki Izraelben az előrehozott választások után, ugyanis a Kék-fehér pártnak 33, a Likudnak pedig 31 képviselője lesz a 120 fős Kneszetben, és egyik tömbnek sincs többsége. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette szerdán, hogy szövetséget kötött a jobboldali és az ultraortodox vallásos pártokkal, és ígéretük szerint csakis együtt folytatnak koalíciós tárgyalásokat más pártokkal. Ezek a pártok együtt ötvenöt mandátumot szereztek meg a Kneszet 120 képviselőhelyéből a keddi választásokon, vagyis nincs többségük. Reuven Rivlin államfő nem kérte fel Benjámin Netanjahut a kormányalakításra. Portálunk megkereste Tamir Wertzbergert, a Benjamin Netanjahu vezette Likud külügyi koordinátorát, aki szerint a balközép semmi esetre sem lesz képes kormányt alakítani. A politikus kifejtette: azzal, hogy Netanjahu egy blokkban egyesítette a jobboldali pártokat, Beni Ganc, a Kék-Fehér elnökének oldalán pattog a labda, aki nehéz helyzetben találta így magát. Védd a bolygót: Fehér nő, ne szülj gyermeket!
Hogyan lehet a nyugati, fejlett társadalmakban élő nőket teljesen elbutítani, bűntudatot kelteni bennük, szégyenbélyeget ragasztani rájuk és végül iszonyú kiutat kínálni nekik? Manapság nem is kell túl sok erőfeszítés ehhez a machinációhoz: elég "értelmet" adni a tévelygéseiknek, hamis jövőképet és értékrendszert eléjük varázsolni, és a jóléti semmittevés áldozatai birkaként követik akár az öngyilkosságba is mestereiket. A nők egy csoportja "szülési bojkottot" hirdetett Nagy-Britanniában, hiszen minden újabb gyermek a Földön (Európában) ökológiai armageddont okoz. A BBC műsorába meghívták ennek a remek kezdeményezésnek az ötletgazdáját, Blythe Pepinót és egy aktivistáját; két, fiatal fehér nőt, akik úgy óvják a bolygónkat, hogy felszólítják az amúgy is rendkívül kevés gyermeket világra hozó fehér asszonyokat, hogy kíméljék meg a Földet az újabb gyermekektől. Érdekes, hogy Afrikát és a harmadik világ országait nem említik meg, pedig ott aztán valóban komoly népességrobbanás zajlik jelenleg is. Egy rosszul feltett kérdés, aztán hamis bűntudat kialakítása és a világ meg nem értése alapján egyszerűen társadalmi öngyilkosságra szólítják fel a megfáradt nyugati civilizáció tagjait azon a földrészen, ahol a fejlettségből kifolyólag a legszélesebb látókörű embereknek kellene élnie. Eszközként használták a szexuális erőszak vádját az amerikai feministák Trump főbírája ellen
Egy feminista konferencián vallotta be a Brett Kavanaugh-t szexuális zaklatással vádló Christine Blasey Ford ügyvédje, hogy ügyfelét nem erőszakolta meg vagy zaklatta soha a Donald Trump által a legfőbb bírói posztra kinevezett férfi; az egész történetet csak azért találta ki a nő, hogy megakadályozza Kavanaugh kinevezését. Mint kiderült, annak abortuszellenessége miatt. Mindezt az ügyvéd, Debra Katz rendkívül büszkén adta elő hallgatóságának egy baltimore-i feminista konferencián, kiemelve: bár megdőlt a gyanúsítás, de "mindig lesz egy csillagocska (Kavanaugh) neve mellett", megbélyegezve ezzel a legfelsőbb bírót. Szánthó Miklós a PS-nek: Egy hosszúra nyúló háború közepén vagyunk (interjú)
Az Európai Unió Tanácsában hallgatták meg hétfőn a magyar kormány képviselőjét, Varga Judit igazságügyi minisztert a magyar jogállamiság helyzetéről, szinte pontosan egy évvel azután, hogy az Európai Parlament a hazugságoktól hemzsegő Sargentini-jelentés alapján elindította a 7. cikk szerinti eljárást hazánk ellen. A bevándorláspártiak bosszúhadjárata kapcsán Szánthó Miklós portálunknak arról beszélt, hogy valójában a „liberális ármánykodás Európa-méretű mestertervével állunk szemben”, annak ellenére, hogy úgy tűnhetett, a kozmopolita technokraták megunták a jogállamisággal kapcsolatos vitát. Az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli, a mérsékelt hangvételben szerepe lehet annak is, hogy az uniós politikusok rájöttek: mégsem akarnak muníciót szolgáltatni a magyarországi választási kampányhoz. Választás lesz vagy kiválasztás? – Zuckerbergék az FBI-jal közösen biztosítanák az elnökválasztás tisztaságát
A Facebook 2004-es indulásakor talán ez a furcsa, kváziautista srác sem gondolta volna, hogy a már akkoriban sem túl eredeti ötletéből egyszer egy science fiction könyvek lapjaira kívánkozó óriásvállalat alakul. Azóta eltelt tizenöt év, és mi tétlenül figyeltük, ahogyan az egész életünk néhány magáncég birtokába kerül. A világ még ma is érzi a szeptember 11-i terrortámadások hatásait
Sokan a berlini fal leomlásától, illetve a Szovjetunió összeomlásától számítják a XX. század végét, pedig 2001. szeptember 11-e az a nap, amelyet az új világrend, az új, már nem az Egyesült Államok dominálta évszázad kezdetének nevezhetünk. Ez volt az a nap, amikor az abban az időben folyamatosan csendesülő világpolitika egy pillanat alatt felforrósodott és izzó, fegyveres konfliktusok sorozatává vált, miután reggel nyolc és kilenc között 19 arab terrorista eltérített négy amerikai utasszállítót. A gépek közül az AA 11-et a World Trade Center északi, az UA 175-öt a WTC déli tornyának vezették. Az AA 77-essel a Pentagonra zuhantak, az UA 93-ast az utasok megkísérelték visszafoglalni, ezért a géprablók szándékosan földbe csapódtak Pennsylvaniában. A világ egy pillanat alatt megváltozott: Bushék onnantól kezdve számos olyan dolgot megtehettek, amit addig nem, ezzel teljesen megváltoztatták a mindennapokat, a hatásokat pedig a migrációs nyomás, a korlátlan megfigyelés és a kereskedelmi háború formájában mi magunk is érezzük. A brazil családügyi államtitkár szerint a világnak tiszteletben kell tartania országa szuverenitását – Bolsonaro elnök joggal haragszik a sajtóra
Interjút készített a Mandiner Jair Bolsonaro brazil elnök családügyi államtitkárával, amiből kiderül, hogy a hölgy szerint Bolsonaro révén a brazilok végre kiléphetnek a korrupció mocsarából, az elnök pedig egy egyszerű és egyenes ember, aki néha ugyan erősen fogalmaz, de tud alázatos lenni és bocsánatot kérni. Angela Vidal Gandra da Silva Martins kifejtette azt is, hogy Bolsonarót a brazil ellenzéki média össztűz alatt tartja és folyamatosan kiforgatják a szavait, szinte háborút vívnak ellene. Az interjúban természetesen szóba került az amazonasi erdőtüzek jelentősége is, az államtitkár asszony azonban leszögezte ezzel kapcsolatban: a világnak tiszteletben kell tartani a szuverenitásukat. Az olaszok aggódnak az új belügyminiszter személye miatt – Aki rászabadította az afrikai maffiát Itáliára
Míg Matteo Salvinit megbízható, kiszámítható politikusnak ismerték meg, most aggódnak az olaszok, hiszen az utódjának kinevezett Luciana Lamorgese migrációs szakembertől nem igazán tudják, mire számíthatnak. Az eddigiek alapján ugyanis egy dolog biztos róla: nem akarja megállítani a bevándorlást. Tizennégy kormányzati hónapjában Matteo Salvini olasz belügyminiszter mindent megtett, hogy rávilágítson a menekült-befogadási rendszer súlyos hibáira, a nevével fémjelzett migrációs paktum bevezetésének köszönhetően pedig csökkent a bevándorlási hullám az olasz partoknál. Salvini folyamatosan tájékoztatta a közvéleményt az olaszországi belbiztonságot érintő helyzetről; nem csupán az olasz sajtóban, hanem a közösségi média segítségével a nemzetközi színtéren is jelen volt. Ez az új kommunikációs stílus természetesen nem mindenkinek nyerte el tetszését, több kritika érte Salvinit őszintesége miatt – bár az olasz politikus népszerűségén ez kicsit sem vetett árnyékot. Kellemetlenül érezhették magukat viszont az úgynevezett civil szervezetek, akiknek álságos kezdeményezéseit már a világsajtó is figyelemmel kísérte: így tudtuk meg, hogy az NGO-hajók – fittyet hányva az olasz törvényekre – továbbra is illegális migránsok százait próbálják Európába zsuppolni. Salvini népszerűsége azonban leginkább annak volt köszönhető, hogy a belügyminiszter pontosan azt tette, amit választási kampányában ígért. Finnországban már gyűlölet-bűncselekménynek számít egy Biblia-idézet megosztása
A mai nyugat-európai viszonyokhoz képest már nem is meglepetés az, hogy Finnországban nyomozás indult egy kereszténydemokrata politikus ellen azért, mert idézett a Bibliából. A szólásszabadság szerencsétlenségére a homoszexuális lobbi ereje már akkora, hogy a rendőrség is nyomozást indított ellene gyűlöletbűncselekmény gyanúja miatt. A képviselőnő csak amiatt aggódik, hogy a lassan egy Biblia-idézet megosztása is illegális lesz. Az esetet a Mandiner írta meg a Fox News-ra hivatkozva.