Gy. Németh és Kerpel-Fronius is tagadja, hogy ismernék a Városháza elkótyavetyélésén ügyködő ingatlanost (Videó!)
Tagadta Gy. Németh Erzsébet és Kerpel-Fronius Gábor is, hogy ismernék azt az ingatlanost, aki a Városháza elkótyavetyélésének hátterében állhat. A főpolgármester-helyetteseket Bohár Dániel kereste meg pénteken telefonon azzal, hogy milyen kapcsolatban állnak Berki Zsolttal. Gy. Németh szerint senki nem áll semmilyen kapcsolatban, Kerpel-Fronius pedig azt mondta, Berki nevét soha nem hallotta, azt ugyanakkor az egyre nyilvánvalóbb bizonyítékok ellenére hangsúlyozta, hogy a Városháza tervezett eladása nem egyéb, mint egy légből kapott álhír. Karácsony Gergelyt immár a sajátjai is kóstolgatni kezdték, hogy legalább belső vizsgálatot indítson a történtek miatt, a főpolgármester azonban szokásához híven egyelőre bátran lapít. Karácsony nem várt helyről kapott pofont, a Városháza eladásának szándékáról ugyanis épp az az Index közölt pénteken bizonyítékokat, amely korábban testületileg fülig szerelmes volt a főpolgiba.Rég lejárt követeléssel semmizték volna ki a móri ügy megoldóemberét
Megpróbáltuk, nem jött be, bocsika – így is összegezhetnénk azt a történetet, amelyben csaknem húszmillió forintot akart egy, már lejárt követeléssel behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta behajtani, amit a követeléskezelő a felhívás után elismert, és elállt a behajtástól, csakhogy Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Az eset jól megmutatja azokat a jogszabályi hiányosságokat, amelyeket a faktorcégek és a bírósági végrehajtók rendszerszintűen ki is használnak.Holtában is meggyalázta a kőbányai baloldal a nemrég elhunyt '56-os hőst, Dénes Jánost
Megakadályozta a kőbányai baloldal, hogy a kerület saját halottjának nyilvánítsa a napokban elhunyt '56-os hőst, Dénes Jánost. Az esetről Weeber Tibor, a Fidesz–KDNP delegálta alpolgármester számolt be Facebook-bejegyzésében, írását úgy kezdve: Ma nagyon szégyelltem magam. A DK, a Momentum és az MSZP egy-egy képviselője által felrúgott előzetes megállapodás nehezen értelmezhető másképp, mint minősíthetetlen, kicsinyes politikai bosszú, amellyel nemcsak Dénes János emlékét, hanem a gyászoló családját is meggyalázták.Tényellenőrzésnek látszó cenzúrával jelentkezett be a jövő évi választásra az Európai Bizottság és Soros
Bejelentette indulását a 2022-es magyarországi országgyűlési választáson az Európai Bizottság – erre utal, hogy bejelentése szerint a testület támogatja egy magyar nyelvű tényellenőrző oldal indítását a Magyar Jeti Zrt.-vel, illetve a francia AFP hírügynökséggel együttműködve. A függetlenségre, objektivitásra garancia lehet, hogy a leendő tényellenőrök eddig fekete öves ál- és rémhírterjesztőkként funkcionáltak; vélhetőleg számíthatunk arra, hogy tapasztalataikat felhasználják a tényellenőrködésük magasztos feladataiban is. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan új szárnyakra kap a Pegasus-ügy, de azt sem zárhatjuk ki, hogy a tényellenőrök mindentől független íróasztalára fújja majd be a huncut szél az újabb Teller-levelet. Azt egyelőre nem tudjuk, hogyha az Európai Bizottság és a Magyar Jeti Zrt. jövőre együtt bejutnak a Magyar Országgyűlésbe, akkor beülnek Márki-Zay hetediknek nevezett csapatába, vagy önálló, nyolcadik frakciót alakítanak.Jutalmát nem kapta meg, most pedig kisemmiznék a móri ügy megoldóemberét
Szeretne Ön az ötmilliós tőkéjére bő tizenhárommilliós kamatot? Bizonyára, de valószínűleg nem úgy, ahogy a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás megoldóembere, akiről az összes hazai, illetve nemzetközi jogi fórum megállapította már, hogy nem jár neki a nyomravezetői díj. Szebenyi Istvánnak egy bedőlt vállalkozásból maradt fenn ötmillió forintos tartozása, amiről ő tárgyalt volna a bankjával, de az már eladta a restanciát egy követeléskezelőnek. Utóbbi nyolc éve semmilyen formában nem kereste az adóst, a napokban azonban felgyorsultak az események, miután egy tatabányai bírósági végrehajtó felszólította Szebenyit csaknem tizenkilencmillió forint azonnali megfizetésére, miközben munkabérét letiltatta, hétvégi telkére pedig még az értesítés előtt (!) végrehajtási jogot jegyzett be. A történet megmutatja a követeléskezelők és a végrehajtók közötti összefonódásokat, és azt is, hogy miképp igyekeznek behajtani embereken a profi uzsorásokat is megszégyenítő összegeket.Nem vigyorog! – Kuncze maxolja ki Gyurcsányné hitelességét?
A reinkarnálódott Horn Gyula visszaígérte az egykori szadeszosoknak az elkobozni kívánt Audi kulcsokat? Dobrev kormánytagként számít Horn egykori belügyminiszterére, hogy a beígért általános leszámolás részeként visszahozza a robbantgatások, sorozatos gyilkosságok daliás időszakának kellékeit? Esetleg az egykori belügyért még mindig fogják valamiért Ferencék, és így csak hasznos hülyeként korteskedik a szivárványkoalíciónak? Portálunk lehetséges válaszokat keresett arra, hogy miért bukkant fel Kuncze Gábor Dobrev Klára kampányában.Kegyetlenül elverte Gyurcsánynét Fegyőr a jelölt-jelölti „vitán”
Leáldozóban a piac a közvélemény-kutatók számára: az ellenzéki térfélen manapság már bármelyik hírportál, blog, hangosbeszélő bármilyen alapanyagból bármilyen eredményt ki tud hozni, sőt, annak az ellenkezőjét is. Minek ide már reprezentatív minta, amikor a szerkesztőség büféjében össze lehet állítani a kutatás eredményét, olvasóik meg úgyis elhiszik, hogy vagy felhívtak százezer embert, vagy tényleg másfélmillióan szavaztak a fél órával korábban közzétett felhívásukra. Profi gárda ebben a kormány által a bűzös, kénköves tóba fojtott Index, amely Fekete-Győr Andrást hozta ki a vasárnapi népszórakoztatás, az úgynevezett miniszterelnök-jelölt-jelöltek vitájában. Fegyőr úgy elverte a más hasonló orgánumoknál a rendre az élbolyban (Bangónésan: élbojban) versenyző Klárikát, mint szódás a lovát.Az utolsó töltényig – Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán
Az utolsó töltényig – Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán címmel megjelent Szabó Péter és Szebenyi István új könyve, amelyet csütörtökön mutattak be Nyíregyházán a Szülőföld Könyvkiadó, a Jósa András Múzeum és a Magyar Huszár Alapítvány szervezésében. A kötetet Bene János címzetes múzeumigazgató mutatta be, majd Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka méltatta azt. A könyv elsősorban az 1. huszárhadosztályt, mint az utolsó magyar huszárseregtestet, annak 1943 és 1945 közötti lengyel, fehérorosz és magyarországi végső küzdelmeit mutatja be, emellett ismerteti a haderőnem magyarországi történetét is. A Magyar Honvédség parancsnoka a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a könyv bemutatja azt a virtust, amelyet a huszárság képviselt, és ami olyan fontos a mai magyar katonáknak is.Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen három és fél év fogházra enyhítette pénteken a Fővárosi törvényszék M. Richárd büntetését, aki egyike volt annak a két vétkes sofőrnek, akik két ember halálát okozták több mint négy esztendeje Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A másik vádlott, a szabálytalanul kanyarodó N. József egy év három hónap, két évre felfüggesztett fogházat kapott, ami ugyancsak enyhítést jelent. Utóbbi terhelt esetében a bíróság előzetes mentesítést alkalmazott, ami azt jelenti, hogy nem minősül büntetett előéletűnek. M. Richárdot a törvényszék véglegesen eltiltotta a járművezetéstől is. Kiszel Zoltánné Nyekita Györgyi bírói tanácsa egyetértett az ügyben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi megállapításával, hogy a tragikus balesethez M. Richárd gyorshajtása és N. József szabálytalan kanyarodása együttesen vezetett. M. Richárd korábban – egyebek mellett – azzal védekezett, hogy vészfékezéssel igyekezett elkerülni az ütközést, az ügyben eljáró igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a fenti módon nem, hanem visszakormányzással lehetett volna elkerülni a karambolt.Kokaint árult egy pénzügyőr, letartóztatták
Más kábítószerek mellett kokainnal is kereskedett egy pénzügyőr törzszászlós, aki adagonként huszonötezer forintért értékesítette ügyfeleinek a drogot – közölte a PestiSrácok.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Keresztes Imre tájékoztatása szerint a negyvenkét éves férfi letartóztatását elrendelte a bíróság, az ügynek három gyanúsítottja van.A Fővárosi Ítélőtábla szerint mégis kémkedett az oroszoknak KGBéla
Mégis kémkedett az Európai Unió kárára a KGBélaként ismert volt jobbikos politikus, Kovács Béla – mondta ki másodfokú határozatában szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság ezzel megváltoztatta a korábbi, elsőfokú döntést, amellyel a Budapest Környéki Törvényszék tavaly felmentette Kovácsot a kémkedés vádpontjában. Mivel a két határozat ellentétes, a vádlott a Kúriához fordulhat jogorvoslatért, amit – mivel következetesen ártatlannak vallotta magát – bizonyára meg is fog tenni.Korrupció miatt került őrizetbe egy rendőri vezető – Frissítve: intézkedett a rendőrség
Korrupciós bűncselekmények miatt vettek őrizetbe egy korábban vezető beosztásban dolgozó rendőrt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint az ügyben két rendőr és egy vállalkozó érintett; előbbieket vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A döntésre jogosult gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt, letartóztatásáról pénteken dönt a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa.Nem válaszol az ügyészség kérdéseire a hivatali visszaéléssel vádolt volt főügyész
Nem hajlandó válaszolni az ügyészség kérdéseire a hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándor – jelentette ki az egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész perének hétfői tárgyalásán. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon megkezdett bizonyítási szakasz első tárgyalási napján Ihász tett vallomást, felszólalásában élesen bírálta a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség munkáját. Ihász Sándort azzal vádolják, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjeként egy, az 1998-as Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át az ügyben később felbujtással megvádolt barátjától, Gyárfás Tamástól, akit meg akartak zsarolni a felvétellel. Az ügyészség szerint Ihásznak tudnia kellett, hogy az adatok új bizonyítékokat jelentenek a leszámolás ügyében, mégsem jelezte ezt a nyomozóhatóságoknak, ezzel pedig hivatali visszaélést követett el.Méhlegelők – Kerpel-Fronius bevallotta: a csőd szélén áll a főváros, ezért lepi el a gaz a közterületeket
Bevallotta Kerpel-Fronius Gábor, hogy mi áll a balliberális budapesti városvezetés legújabb biológiai kísérlete, az egyre szaporodó méhlegelők jelensége mögött: a költségvetés helyzete, az, hogy a büdzséből nyolcvanmilliárd forint hiányzik. A főpolgármester-helyettes stílszerűen szólva nem kertelt, amikor Facebook-bejegyzésében egyértelműsítette, a fentiek azt jelentik, hogy mint a legtöbb fővárosi cégnek, a Főkertnek sincs elég pénze az alapfeladatai ellátására sem.Amikor még teljes volt a csíksomlyói búcsú: három éve így zarándokoltunk az éjszakában Botond atyával (Videó!)
A PS stábja három éve a pálos szerzetesekkel együtt zarándokolt. Még a járvány előtti "békeidőben" a PS stábja a pálos rend vendégházában szállt meg Hargitafürdőn, majd a Bátor Botond atya vezette zarándokokkal tartottunk a pünkösdkor hagyományosan hajnalban induló, Csíksomlyóba tartó útjukra, amely egy kiadós, huszonöt kilométeres túrát jelentett az erdőben. A búcsú szónoka akkor Botond atya barátja, a lengyel pap, Marian Adam Waligóra volt, akinek ékes magyarsággal elmondott beszéde hatalmas sikert aratott a hívek körében. Zarándoklatunk világossá tette számunkra, hogy bár a magyarokat sokszor úgy jellemzik, hogy széthúzó emberekből álló nép, a csíksomlyói búcsú áldott hangulata, békéje három éve is megmutatta, hogy nemzetünk alapvető tulajdonsága az összefogás.Kolhozokba kényszerülhetnek a lakástulajdonosok, ha a baloldal nyer az országgyűlési választáson
A Fővárosi Önkormányzat, az Utcáról Lakásba Egyesület és a Városkutatás Kft. márciusban jelentette be, hogy európai uniós támogatásból egy Fővárosi Szociális Lakásügynökség létrehozását tervezik. A hír nemrég az önkormányzat hivatalos weboldalán is megjelent „Szociális lakásügynökség: bérbeadók véleményét várja a főváros”címmel. Ha valaki felfigyelt a látszólag érdektelen tudósításra, és utánanézett az eredetének, azonnal átlát a szitán. A háttértanulmányokból kiolvasható, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, ha 2022-ben miniszterelnöknek választják, államosítani akarja a lakáspiacot, kollektivizálni a magántulajdonban lévő lakásokat. Ez olyan extrém helyzeteket idézhetne elő, mint például az, hogy a magántulajdonban lévő ingatlanok bérleti díjait nem a tulajdonosaik határoznák meg, hanem az önkormányzat, vagy az állam. Ha a tulajdonosnak szüksége lenne a lakására, akkor neki kellene gondoskodnia a bérlő elhelyezéséről, sőt, még annak többletköltségeit is neki kellene állnia. A többnyire a piac mindenhatóságát hirdető baloldal nem véletlenül támadja minden fronton a lakásprivatizációt, mivel a valódi céljuk az államosítás, egy lakáskolhoz létrehozása.Lapos Föld, Kis-Nagy Magyarország
Ajánljuk még