Följelentik a szocialisták az Emmi-t
Az MSZP feljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen közérdekű adat eltitkolása miatt a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján. Túszul ejtett egy őrt, majd megszökött a bíróságról egy fogoly - A rendőrök lelőtték a bűnözőt
Életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították azt a férfit, aki megtámadott egy őrt a Fővárosi Törvényszéken pénteken délben; a fegyvert egy biztonsági őr fejéhez szorította, így menekült el - írja az Index. Az utcán megállásra kényszerített egy autót, majd elhajtott. A rendőrök nagy erőkkel vették üldözőbe, a kocsit Újpalotán feltartóztatták, majd lövöldözés után a férfit elfogták. Állandó kolóniát telepítene a Holdra a NASA
Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA igazgatója csütörtökön Washingtonban egy sajtóbeszélgetésen.
A Gyurcsány-párt át akarja vizsgáltatni a parlamenti szavazógépeket
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására. Az ORÖ csak most reagált Sneider azon kijelentésére, hogy "jöhetnek a cigányok, mindenkit agyonütök"
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szerint Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének nincs helye a politikában a "gyűlöletkeltésre alkalmas" megnyilatkozása miatt. Sneider Tamást egy, a Hír TV által nyilvánosságra hozott hangfelvétel buktatta le még január 28-án. Le kellett zárni a kínai Mount Everest-alaptábort, mert a turisták teleszemetelték
Lezárták a mászóengedéllyel nem rendelkező látogatók előtt az alaptábort a Mount Everest (Csomolungma) északi, kínai oldalán a területen egyre súlyosbodó hulladékprobléma miatt. A korlátozás értelmében a turisták ezentúl csak az 5200 méteren lévő alaptábortól valamivel lejjebb fekvő Rongbuk kolostorig mehetnek fel - írja a BBC hírportálja. Századvég: Felesleges köröket fut Magyarországon Timmermans, a baloldali szavazók sem dőlnek be neki
Az MSZP-szavazók többsége sem ért egyet azzal a politikával, amit Frans Timmermans, Soros György európai embere a bevándorlás kérdésében képvisel - írja a Századvég pénteki közleményében. Ismert, a holland szocialista politikust az EP-kampány részeként hívta Magyarországra az MSZP érzékenyíteni.
Bukik a szoci kormány? - Előrehozott választások Spanyolországban
Előrehozott parlamenti választások kiírását jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő pénteken Madridban. Technikai megoldásnak keresztelte Szanyi az együttműködést a Jobbikkal
Szó sincs arról, hogy az MSZP politikai együttműködésbe kezdene a Jobbikkal az európai parlamenti választásokon, viszont nyitott arra, hogy bizonyos technikai megoldásokat alkalmazzanak - mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Százmilliós csalás kísérlete miatt emeltek vádat egy közjegyző ellen
Vádat emeltek egy közjegyzőként tevékenykedő férfi és bűntársai ellen, akik hamis váltóval próbáltak több százmilliós csalást elkövetni - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken. Megszabadul a MÁV az aluljárók zsibvásárosaitól
Elkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, aminek része a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása - közölte a MÁV pénteken. A vasúttársaság közleménye szerint első lépésként a Nyugati pályaudvari aluljáró bérleti szerződéseit felmondták, s elkezdték az úgynevezett keresztfolyosó rendbehozatalát. Ismét unokázós csalókat fogott el a rendőrség
Elfogtak három férfit a fővárosban, akik miután majdnem 800 ezer forint értékben csaltak ki valutát és arany ékszereket egy idős férfitől, újra pénzt kértek tőle - közölte a rendőrség pénteken. Magyar Nemzet: Elszámolási problémákkal küzd az MSZP Pest megyei szervezete
Az MSZP központi pénzügyi ellenőrző bizottsága nem fogadta el a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be — értesült a Magyar Nemzet. Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's
Pénteken kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A menetrend alapján először a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális minősítési részlege (S&P Global Ratings) vizsgálja a magyar szuverén besorolásokat. „Soha ne add fel, és tedd, ami rád bízatott!” – Simon V. László a Polbeatben
Könnyebb lenne azt felsorolni, hogy mi nem volt még életében Simon V. László, mint azt, hogy mi volt. Az utcagyerekségből az ökölvívás emelte ki, később a Fradi szélsőjeként ő lett a legtöbb válogatottsággal rendelkező magyar jégkorongozó. Bejárta a világot, vezetett többmilliós nézettségű tévéműsort, volt sporttudósító, és írt huszonöt könyvet – többek között olyan legendákról, mint Puskás Öcsi, Papp Laci, a filmrendező Radványi Géza, a repülés egyik úttörője, id. Rubik Ernő, Alfonzó vagy Böjte Csaba ferences szerzetes. És mindemellett 84 évesen olyan friss, hogy ha letagadna tizenöt évet, akkor is azt gondolná az ember, hogy milyen fiatalos így hetven felé közeledve. A konzervatív gondolkodásmódját nyíltan felvállaló örökifjú volt a Polbeat vendége, ahol Stefka István, Vésey Kovács László és Kurtz ezredes próbálták megszabni a beszélgetés menetét, de Simon V. László „mesélőkéjét” nem lehet keretek közé szorítani. A legfőbb üzenete pedig az az egyszerűnek tűnő, sokszor mégis nagyon nehéz küldetés, hogy „soha ne add fel, és tedd, ami rád bízatott”. A szocialisták Brüsszelben árulkodtak, Timmermans magyar belügyekbe avatkozna
A globalista, baloldali uniós törekvések munkavállalókra vonatkozó kérdései is terítékre kerülnek a "túlóratörvény" mellett azon a pénteki munkavacsorán, amelyen Frans Timmermans európai baloldali csúcsjelölt egyeztetne a szakszervezetekkel - tudta meg a Magyar Nemzet. Trump csak hízik, mióta elnök lett
A Fehér Ház orvosa csütörtökön újabb részleteket osztott meg Donald Trump elnök egészségi állapotáról, miután az elnök a múlt pénteken átesett az évente szokásos teljes körű vizsgálaton. Fucsovics elképesztő formában: most a világranglista huszadik helyezettjét győzte le
Fucsovics Márton óriási formában teniszezik: a szófiai döntő után Rotterdamban már a negyeddöntőben jár, miután két szettben legyőzte kilencedik kiemelt, a világranglistán 20. (!) ellenfelét. Teniszezőnkön nem látszik a sorozatterhelés miatti fáradtság; fejben továbbra is nagyon erős, és rendre hozza a fontos pontokat, játékokat. A negyeddöntőben a világranglista hetedikjével találkozik.