Gulyás Gergely a Kormányinfón: a Momentum eredményei alapján nincs öt százaléka a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon (VIDEÓ)
Európa több országában megrengette a kormányokat a választások eredménye, ugyanakkor hazánkban beszédes adat, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség annyi szavazatot kapott, mint a második, harmadik és negyedik induló összesen – jelentette ki a Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter kiemelte: a választói felhatalmazásnak is köszönhető, hogy hazánk korrekt módon tudott megegyezni a NATO főtitkárával, és kimaradhat az Ukrajna-misszióból. A Momentum Mozgalom választási eredményei kapcsán kitért arra: örömteli, hogy "nincs öt százaléka a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon". Döntött az NVB – Újraszámolják az érvénytelen szavazatokat Budapesten
12:4 arányban döntött úgy a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a bemutatott bizonyítékok figyelembevétele után újraszámoltatja a szavazatokat Budapesten. Mint ismert, Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy több kerületben látványosan sok érvénytelen szavazat született a főpolgármester-választás során, ezért kérte a szavazatok újraszámlálását. Az NVI ülésének ellenzéki delegáltjai mindent elkövettek, hogy minél kevesebb érvénytelennek elkönyvelt szavazatot ellenőrizzenek, hiszen ez Karácsony Gergely érdeke. Attól sem riadtak vissza, hogy a korábbi döntésüket korrigálni akaró szavazóköri bejelentők büntetőjogi felelősségét firtassák... Stoltenberg garantálta Magyarországnak, hogy kimaradhat a NATO tervezett Ukrajna-missziójából – Katonát nem küldünk és nem kell pénzelnünk sem a háborút (VISSZANÉZHETŐ)
Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy Magyarország nem kíván részt venni az Ukrajnát érintő NATO-erőfeszítésekben, és én ezt az álláspontot elfogadom – jelentette ki Jens Stoltenberg a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatón. Mint hozzátette, megállapodás született arról, hogy Magyarország hogyan tud távol maradni az Ukrajnának nyújtott támogató műveletektől, azaz magyar katonák nem fognak részt venni ezekben a tevékenységekben és magyar pénzügyi eszközöket nem használnak fel ezekre.
Orbán Viktor: háborús helyzetben, nehéz csatában arattunk fontos győzelmeket (VISSZANÉZHETŐ)
"Budapesten és Magyarországon a mai napon két választást tartottak, mind a kettőt megnyertük" – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz-KDNP eredményváróján. A miniszterelnök hozzátette: „nehéz csatában arattunk fontos győzelmeket”. Sikerrel bevett baloldali fellegvárak - A megyei jogú városok tekintetében jól hajrázott a Fidesz-KDNP
A megyei jogú városok politikai életében sem jelent meg Magyar Péter új pártja, így tehát az öt évvel ezelőtti politikai paletta pártjai mérkőznek meg általában egymással. Az ellenzék már öt éve is azzal a taktikával próbálkozott, hogy civil szervezetek, egyesületek mögé bújtatta a jelöltjeit és a listáit. Ezeknek az összefogásoknak a többsége felbomlott, ha nyertek is, és az egymással összeveszett szereplők új felállásokban próbálkoznak, részben egymás ellen is indulva. Nagy várakozásokkal tekintettek a polgármesterválasztás előtt a jobboldali erők többek között Győrben, Hódmezővásárhelyen, Egerben, Baján és Miskolcon... Orbán Viktor: „Sohasem gondoltam, hogy ekkora súlya lehet egy európai parlamenti választásnak”
„Az utolsó előtti pillanatban vagyunk. Ez egy olyan háborús menetelés, egy olyan háborús pszichózis, amelynek két különböző helyen van a forrása. Az egyik Brüsszel, a másik pedig Washington. Tehát ahhoz, hogy ezt a háború szerepét meg tudjuk állítani, először változást kell elérnünk Brüsszelben, és utána változást kell elérnünk Washingtonban” – jelentette ki a Tényeknek adott exkluzív interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: „sosem gondoltam volna, hogy valaha egy európai parlamenti választásnak olyan súlya, felelőssége és lehetősége lesz a változásra, mint változás előidézésére, mint ennek az európai választásnak”. Nekünk, magyaroknak külön építészeti utunk van, nekünk ezt kell járnunk – Elkápráztatta a világot az új Néprajzi Múzeum a FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi gáláján
Külön építészeti utunk van, nekünk, magyaroknak mindenféleképpen ezt az utat kell járni – fogalmazott portálunknak Lánszki Regő építészeti államtitkár az idei, Szingapúrban megrendezett FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton elnyert díjakról szóló sajtótájékoztatón. Mint kiemelte, a szingapúri gálán 25 ország képviselőivel volt alkalmuk egyeztetni a magyar építészeti hozzáállásról, amelyek során egyöntetű elismerés fogadta, hogy a fejlesztések a zöldfelületek megtartásával valósultak meg.
Németh Szilárd a PS-nek: szimbolikus, hogy a szabadságharcos Wittner Mária születésnapja idén az EP-választások napjára esik
"Nem pártoskodásra, nem széthúzásra van szükség, hanem egész egyszerűen oda kell állni amellé, ami mindannyiunk, ami az egész magyar közösség, egész Magyarország érdeke" - fogalmazott portálunknak Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, aki szimbolikusnak nevezte, hogy idén a szabadságharcos Wittner Mária születésnapja az EP-választások napjára esik. A Fidesz alelnöke a „Készültem az útra” című vándorkiállítás utolsó csepeli állomásának megnyitóján portálunknak kiemelte, Wittner Mária ellent mondva a gonosznak és a gyűlölködésnek mindig a béke pártján állt, hiszen élete során azt vallotta: "csak a békével, csak a szeretettel, csak az összefogással tudunk előbbre menni". Nagy István a PS-nek: az EP-választás tétje a brüsszeli irányváltás, különben a zöld ideológiák terhe alatt Európa feláldozza a hagyományos vidéki életmódot is
"Végtelenül fontos Európa jövőjét tekintve, hogy a vidéki élet hagyományai, a vidéki identitás meg tudjon maradni, mert ez ad egy olyan kohéziót, erőt, amely minden nehézségen átsegíti az Európai Uniót" - fogalmazott portálunknak Nagy István agrárminiszter, aki ugyanakkor kiemelte, soha még ennyire nem volt terhelt zöld ideológiáktól az európai agrárium, amely teljességgel ellehetetlenült. Mint hozzátette, hosszú távon ez a hagyományos vidéki életmód felszámolását jelenti, azaz Európa éppen a gyökereit készül elvágni. Orbán Viktor a Békemeneten: Lassan mondom, hogy Brüsszelben is megértsék, Magyarország nem fog hadba lépni! (VIDEÓ ÉS GALÉRIA)
Soha senki ennyi embert nem tudott fölsorakoztatni a béke mellett, „mert a magyarok választási hadseregének egyetlen célja megőrizni a békét” - jelentette ki Orbán Viktor a Békemeneten elhangzott beszédében szombaton. A miniszterelnök kiemelte: "mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste, mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje". Hangsúlyozta, minden, a Fidesz KDNP-re leadott szavazat az EP-választáson kettőt ér, mivel egyrészt növeli az európai békepártiak súlyát, és megerősíti a háborúból kimaradó Magyarország döntését. Úgy fogalmazott: "beszéljünk egyenesen, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat ma életet ment!" Gergő, itt a villamos! – Egész rendesen szívja Karácsony vérét Vitézy a főpolgármesteri vitán (VISSZANÉZHETŐ)
Vitézy Dávid többször is igen kellemetlen helyzetbe hozta a pénteki főpolgármester-jelölti vitán Karácsony Gergelyt, a csak a belvárosi értelmiség köreiben népszerű zsúrfiút azzal, hogy a külső kerületek problémáira is rávilágított, amelyekkel kapcsolatban Karácsonynak semmilyen programpontja nincs. Vitézy szerint ellenben, mint mondta, ideje lenne felszámolni a külső és belső kerületek közötti különbségeket, például úgy, hogy a külső kerületeket is be kellene vonni Budapest kulturális életébe. Na, hát ha valamitől jobban fázik még a vidékieknél is egy belvárosi, az az, ha egy külvárosi mellett kell, hogy üljön a Sas-kabarén. Karácsony kevés sikerének egyikeként büszkélkedett a béremelésekkel a Városházán, amit annak ellenére is keresztülvitt, hogy a Covid miatt mindenkinek meg kellett húznia a nadrágszíjat. A jelenlegi polgármester komoly kihívásnak nevezte, hogy jelenleg mindenki a külső kerületekbe akar költözni és nehéz a budapestieket a városban tartani, bár meg sem fordult a fejében, hogy az ámokfutása elől menekülnek. A Momentum a csődtől mentette meg Magyarországot – Összegyűjtöttük az EP-jelölti vita legképtelenebb ellenzéki állításait (VIDEÓ)
A Momentum megmentette Magyarországot a csődtől, hiszen hazánk is rendezhette volna a 2024-es olimpiát, ami tönkretette volna a magyar gazdaságot; Orbán Viktor, a káosz földesura félelemmel kormányozza jobbágyait; Orbán Gáspár véres polgárháborúba vezényli a magyar fiúkat; a hazai jégsalátáért megéri felforgatni Brüsszelt – ez csak néhány a csütörtök esti EP-jelölti vitaműsorból, amelyet a közmédia szervezett 110 percben. Bár az ellenzéki felszólalók kevesellték, nekünk már kicsit sok is volt a végére... Egyik ellenzéki sem vette komolyan – Nézze a PS-en az EP-jelölti vitát 20 órától
Csütörtökön este nyolc órától élő adásban vitázik az EP-választáson induló tizenegy párt listavezetője a közmédia csatornáján, amelyet a PS-en élőben is követhet. A Várkert Bazárban lezajló 100 perces vita helyszínén nem lesznek nézők. Nézőpont: jelentős a Fidesz előnye a közvélemény-kutatásokban, öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson
A Momentum és a Demokratikus Koalíció lehet a legnagyobb kárvallottja Magyar Péter berobbanásának a közelgő uniós választásokon, de mivel a DK–MSZP–Párbeszéd közös listájának első négy helyén DK-s politikus áll, így feltehetően a Momentumon kívül az MSZP és a Párbeszéd sem fog képviselőt juttatni Brüsszelbe – hangzott el a Nézőpont Intézet csütörtöki konferenciáján, ahol öt közvélemény-kutató műhely mutatta be legfrissebb adatait a 2024-es EP-választás várható eredményeivel kapcsolatban. Elhangzott: a Fidesz–KDNP 47 százalék körüli szereplésével is a top 3 legsikeresebb uniós párt közé kerülhet. Gulyás Gergely a PS-nek: Európa öncsonkító módon tönkretette a saját versenyképességét
Európa öncsonkító módon tönkretette a saját versenyképességét, pedig korábban volt esélye arra, hogy harmadik gazdasági szuperhatalomként zárkózzon fel az Egyesült Államok és Kína mögé - fogalmazott portálunknak Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető minisztert többek közt arról kérdeztük a Kínával kötött stratégiai partnerség hogyan változtatott a Berlin-Moszkva-Isztambul igazodási koordinátarendszeren. Gulyás Gergely a Kormányinfón: napi hatmilliós bírságot akar fizettetni az Európai Bizottság, amiért védjük Európa határait az illegális migrációtól (visszanézhető)
Az Európai Bizottság az Európai Bíróságon keresztül akarja megbírságolni Magyarországot, amiért védjük Európa határait az illegális migrációtól – mondta el Gulyás Gergely az aktuális kormányinfón. A Kancelláriaminiszter hozzátette, a döntés már megszületett, de azt csak az EP-választások után után fogják bejelenteni. Eszerint napi hat millió forintot kell büntetésként fizetnünk a határvédelemért. Kiemelte, a háborús pszichózis súlyosbodását jól jelzi, hogy Manfred Weber az Európai Néppárt elnöke a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését javasolta a férfiaknak és nőknek egyaránt, az észt elnök pedig katonák küldését követeli Ukrajna területére. Szijjártó: az uniós magyar elnökség alatt közelebb hozzuk Szerbiát a tagsághoz, mint bármikor korábban (VISSZANÉZHETŐ)
Elfogadhatatlannak, méltánytalannak és megalázónak tartjuk, hogy Szerbiát immáron tizenöt esztendeje várakoztatja az Európai Unió – jelentette ki Szijjártó Péter a szerb-magyar külügyminiszteri csúcstalálkozót követően pénteken. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, három éve egyetlen egy új fejezetet sem sikerült megnyitni a tárgyalások során, holott a Szerbia által biztosított lendületre ma a hanyatló formában lévő Európai Uniónak nagyobb szüksége van, mint a szerbeknek az uniós tagságra. A Mestertervről ment tárgyalni Blinken Kijevbe, amellyel az elnökválasztások eredményeitől függetlenül láncolnák Ukrajnát katonailag és gazdaságilag az USA-hoz
Ha minden összejön a Biden-adminisztrációnak, még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt tető alá hozhatják azt a kétoldalú megllapodást, amely tíz évre határozza meg Ukrajna és az Egyesült Államok viszonyát, az időküzben megválasztott elnökök személyétől már függetlenül. A találgatásoknak Antony Blinken hirtelen látogatása Ukrajnában nem is engedett tág teret, az amerikai külügyminiszter ugyanis vázolta a mestertervet, amelynek lényege: az USA egy erős Ukrajnát akar felépíteni lényegében magának, a lehető legszabadabb piaccal. Cserébe biztos alapokon védelmi szolgáltatást nyújtanak, és ha úgy alakul, természetesen a védelmi szerződés meghosszabbítható.