A kádári Magyarország igazán kivételes miliőt árasztott. Itt kuksoltunk a vasfüggöny tövében, amelyen azért mégiscsak átleshettünk néha-néha, és ha esetleg olyan érzésünk támadt volna, hogy odaát szebb az élet, egyből vigasztalódhattunk azzal, hogy szocialista „testvéreinkhez” képest mégiscsak vidámabb ez a barakk. Aztán jött a rendszerváltásnak nevezett fordulat, amelyről kiderült, hogy talán csak a módszerek változtak, de a kiszolgáltatottságunk maradt.
Kiábrándulás, keserűség és cserbenhagyottság érzése lett úrrá rajtunk. De ez a csalódás vajon indokolja, hogy mentegessük a menthetetlent? Az átmenet egyik ikonikus pillanatára, Nagy Imrének és társainak temetésére emlékezünk, arra a délelőttre, amikor szimbolikusan is elföldeltük a Kádár-rendszert. Megrendítő volt hallgatni az áldozatok nevének végtelen sorát, döbbenetes és könnyfakasztó volt végre kimondani, hogy gyilkosok bitorolták a hatalmat felettünk.
A katarzis mégis elmaradt, hiszen nem volt számonkérés, nem volt lusztráció, nem volt igazságszolgáltatás, de még a bűnösök néven nevezése is elmaradt – és akkor még nem is beszéltünk a kétes vagyonátmentésekről és vagyonfelhalmozásokról, a privatizációnak nevezett országrablásról. Lassan-lassan alapos történeti feldolgozás alá kell vonni az átmenet éveit, hiszen a miértek megválaszolása értelmezhetőbbé tenné mindazt, ami azóta történt/történik velünk. De egyvalamire figyelnünk kell: mielőtt kellő objektivitással elkezdjük feltárni az okokat, meg kell alkotnunk saját fogalomkészletünket, hiszen a posztkommunista szóhasználat alkalmatlan arra, hogy elbeszéljük a rendszer bűneit.
Sajnálatos, hogy máig Nagy Imre és társainak temetéséről beszélünk, pedig mondhatnánk azt is, hogy az 1956-os forradalom áldozatainak temetése. Ebbe természetesen beletartozna Nagy Imre is, akinek mártírhalálát senki sem akarja elvitatni, de elvenné azt a fájó mellékzöngéjét az eseménynek, hogy még a kommunista rendszer bukását is egy kommunista politikus emlékezetéhez kötjük. Egy olyan kommunista politikus nevéhez, akinek bűnei nem foszlottak szét attól, hogy az utolsó pillanatban nem kért kegyelmet, amelyről egyébként tudta, hogy úgyis reménytelen, hiszen nagyon jól ismerte az övéit és hatalmi logikájukat. Számos ilyen fordulatunk van, amelyek már bevették magukat a gondolatainkba, amelyek spontán módon törnek fel elménk rejtett zugaiból, ha az 1990 előtti időszakról beszélünk. Ezek a kifejezések nem semlegesek, hanem hamis nosztalgiát árasztanak, vagyis használatukkal már eleve elkendőzzük a diktatúra bűneit, más megvilágításba helyezzük a történteket.
Ott van példának egyből a „gulyáskommunizmus”, amellyel önkéntelenül is Kádárt mentegetjük. A rendszer mögött nem kell többet látni, mint egy hatalomtechnikai bravúrt, amellyel Kádár megteremtette saját legitimációját, holott a diktatúra keretrendszere és a hatalomgyakorlás pillérei mit sem változtak: ugyanúgy a megszálló szovjet katonai erő tartotta fenn Kádár hatalmát, mint Rákosiét; ugyanolyan kiterjedt állambiztonsági hálózat monitorozta az emberek mindennapjait és gondolatait, mint az ötvenes években; az igencsak korlátozott magántulajdon megjelenése pedig csak arra szolgált, hogy kioltsa az ellenállási kedvet az amúgy is meggyötört és megtört magyar társadalomból. Hatalomtechnika volt mindez, nem igazi engedmény. A jobb élet illúziója akkor érvényes csak, ha Rákosi őrült személyi kultuszához, vagy Ceaușescu elmebeteg rendszeréhez hasonlítjuk a kádári világot. Kádár csak azért tudott jobbat nyújtani, mert Rákosi előtte túllőtt a célon. De hát érdem ez? Azt gondolom, inkább csak jó politikai felismerés. Kádár János jó taktikus és jó politikus volt, de céljai között mindössze annyi szerepelt, hogy minél tovább fenntartsa saját hatalmát, védje a szocialista diktatúrát és megfeleljen a szovjet elvárásoknak. Hazánk és a nemzet érdekei szóba sem kerültek. Tabu volt az elszakított magyarság sorsa, és a pillanatnyi álszabadság illúziójának fenntartásáért nem volt túl nagy ár több millió magzat legyilkolása sem. Népbetegséggé vált az alkoholizmus és a depresszió, soha nem látott méreteket öltött az öngyilkosság, jelezve, hogy a „legvidámabb barakkból” éppen a vidámság hiányzik.
Miért használjuk mégis ezeket a kifejezéseket? Miért a rossz példákhoz hasonlítjuk a kádári világot? Miért nem azt nézzük meg, hogy hova jutott mondjuk Ausztria a hetvenes évekre, amikor a huszadik század közepén hasonló helyzetből indult, mint mi. Tudom, hogy a pesti vicc szerint Lenin igazán rendes volt, hiszen visszaadta a labdát a focizó gyerekeknek, pedig közéjük is lövethetett volna, de tényleg így kell gondolkodnunk a múltunkról több, mint három évtizeddel a rendszerváltás után is?
Ezek a gondolatok a nemrég megjelent, Csurka Istvánról készült tanulmánykötet bemutatóján fogalmazódtak meg bennem. Véleményként elhangzott, hogy Kádár János és Aczél György értettek a kultúrához és a valódi tehetségeket emelték fel, ők kaptak lehetőségeket, amelyeknek köszönhetően időtálló remekművek születtek, vagyis a Kádár-rendszer értéket teremtett. Az időtálló remekművek megszületését nem vonhatjuk kétségbe, de azt igen, hogy emögött valódi kultúrpolitika és igaz szándék lett volna. Hiszen a kultúrpolitika célja egy nemzet, egy kulturális közösség értékeinek megőrzése, a közösséghez tartozás megerősítése, vagyis a nemzeti identitás védelme és a nemzet szellemi felemelkedésének elősegítése. Kádár és Aczél céljai között azonban nem szerepelt más, mint a nyugalmi helyzet fenntartása, a hatalom biztosítása, vagyis nem beszélnék kultúrpolitikáról, csak hatalomtechnikáról. Az értelmiség kezelése a szövetséginek hazudott rendszer egyik központi eleme volt: a tehetséges művészeket lekötelezettségi körbe vonták, kegyként osztogatott megjelenési lehetőséget biztosítottak számukra, amelynek természetesen elfogadható egzisztenciális vonzata is volt, de közben éreztették velük, hogy ezt bármikor megvonhatják tőlük.
A bizonytalanság és a kiszolgáltatottság elengedhetetlenül ott lapult minden engedményben: sose lehetett tudni, hogy mikor és miért került egy művész a tűr-tilt-támogat kategóriák bármelyikébe, és azt sem, hogy mikor esik ki onnan. Szó sem volt itt a tehetségről, csak a rendszer legitimációjáról. Maguk mellett tartották azokat a művészeket, akik alkotásaikkal bizonyíthatták a totális terror fojtogató elnyomásához képest a szabadabb levegőt, az élhetőbb világ látszatát. Az valóban igaz, hogy közéjük is lövethettek volna, de akkor egyenes lett volna az út az újabb forradalomhoz, a rendszer megbuktatta volna saját magát. Ehelyett mi történt? Idézem Csurka István 1986-ban elhangzott szavait, amelyeket ma egy állambiztonsági ügynökjelentésből ismerhetünk:
Magyarország igazi problémája nem 1945-ben, hanem 1956-ban kezdődött. Addig a Rákosi kor nem tudta kiölni az emberekből a hazafiság érzetét, a nemzeti hovatartozást és büszkeséget. Ugyanakkor ’56 után az állam más irányba orientálta a tömegeket, mondván, kapsz autót, nyaralót, lakást, csak ne törődj semmivel. Ezzel passzívvá tette az embereket, akik nem hajlandók mással foglalkozni, gondolkodni. Sajnos ki kell jelentenem, mondta, bármennyire is fáj, hogy több forradalomra nem számíthatunk, és nem a hatalom erőssége miatt, hanem mert az emberek nem akarják. […] Ezt követően megkérdezték tőle, egyetért-e azzal, ami most Magyarországon van, és mit lehet tenni? – Az anyagi oldalt nézve egyetértek, azonban a baj ott van, hogy az emberekben nincs még szunnyadó haza iránti érzelem sem, hazafiság vagy önérzet, demokratizmus iránti vágy.
Lehet-e ennél világosabban megfogalmazni, hogy miért volt ördögibb a Kádár-rendszer, mint az azt megelőző személyi kultusz? Elmosódtak a frontvonalak: az ellenség a barát képében tetszelgett, a barát pedig gyanússá vált, mert a politikai rendőrség még azelőtt cinkossá aljasította és ezáltal hiteltelenítette a potenciális ellenfeleit, mielőtt azok felnőhettek volna a tehetségükhöz és rendeltetésükhöz méltó feladathoz. A lejáratás, bomlasztás és leválasztás lett a diktatúra fő csapásvonala, nem a nyílt fizikai terror. De ettől a diktatúra még diktatúra maradt, és azok, akik felismerték a rendszer lealjasító és gerincroppantó lényegét, és nem kívántak ebben közreműködni, ugyanúgy megtorlásra és ellehetetlenítésre számíthattak, mint korábban – gondoljunk csak Pákh Tiborra. A hősök pedig „mentek a levesbe”, belefőzték emléküket a fortyogó gulyásba, majd leültettek minket a sörpad mellé és még hálásnak is kellett lennünk, hogy megetették velünk, amit kifőztek.
Az 1956-os mártírok emlékezete megköveteli tőlünk, hogy elhagyjuk a diktatúra által ránk hagyományozott fogalmakat, mert amíg ezeket használjuk, méltatlanok vagyunk áldozatukhoz. Életüket adták a nemzetért, hazájuk szabadságáért, a jövőért. Nekik köszönhetjük, hogy maradt valami támpont, amibe kapaszkodva megőrizhettük gerincünk egy darabját, emberi méltóságunk egy részét a Kádár-rendszer idején, és az ő példájukból merítve alakíthatjuk gyermekeink emberhez méltóbb életét. Ne hagyjuk, hogy saját történeteinket az ellenségeink meséljék el nekünk!
Vezető kép: A mártírok újratemetése. 1989 június 16. (Fortepan 77275)
Ezek szerint
2023-06-17 at 08:15
A mai napig is elkísér egy fiatalember hangja, az egyetlen őszinte hang a gyilkosok kenetteljes zsolozsmai közül, akik ezek alatt a percek alatt is a begyűjtött zsákmányt őrizték és szerencsehozó talizmánkent vették magukhoz 56 örökségét.
Most már eldobták ezt a talizmánt, mert nincs szükség rá, tegnap már Nagy Imre mártírhalálara sem emlékeztek az egykori kommunisták.
De van egy- két fiatal ember, akik nem is éltek még akkor és próbálják kutatni a közelmúltat azokból a dokumentumokból ” ami megmaradt”, mert a daráló sem bírta már.
K
2023-06-17 at 06:55
A Zétényi-Takács törvény megszüntetésével, elkaszálásával nyílt utat kapott az elévülés JOGILAG IS.
1956 óta pedig három és félszer 20 év telt el, a rendszerváltás óta pedig több mint másfélszer 20 év telt el.
Tehát jogilag minden elévült, és a gyakorlatban is.
Jelenleg a 2003. év után történtek nem avultak el, és azokat kellene rendbe szedni, de még erre sem futja a képességekből.
Ezért én mindent a jó Istenre bízok, mindenki megkapja a maga ítéletét a halála után az Istentől.
A halál után örökélet következik, ha valaki nem kárhozik el.
Tehát mindenki tudja hogy mit kockáztat , a bosszú az Istenné.
1956-ban rengeteg ártatlan ember halt meg , ami feltétlen együttérzést és gyászt érdemel.
Együttérzés és gyász.
apro_marosan_petergabor
2023-06-17 at 01:51
A számonkérés elmaradt, pedig a FIDESZ 1998-2002 között hatalmon volt.
Egyetlen kommunisa gazembert sem vontak feleősségre, pedig lett volna kit és hogyan.
2010 és 2013 között sem született egyetlen törvény sem, amely erről szólt volna.A hibákIDESZ kétharmadával hozhatott volna ilyen törvényt, de nem tette. s ez a fIDESZ egyik legnagyobb hibája. Több mint bűn, hiba!
kanigunda
2023-06-16 at 22:35
K 2023-06-16 at 20:22
Valahogy így. ’56-ban ami közös az a fizikai nyomor és a politikai, néha abszurd
terror elleni lázadás, a többi rész már vagylagos. A tizenvalahány év alatt a magyarság
elszokott az önigazgatás megszervezésétől, ezt újratanulni nem volt elég pár nap. Egy
biztos (idegen tollakkal ékeskedve), egy egész ország mondta, hogy elég. A hogyan tovább
már egy másik kérdés maradt. 35 év után próbáltunk rá újra választ adni. Kétszer nem
lépünk ugyanabba a folyóba, már pedig a a Nyugatot illetően sokan azt hitték, hogy lehet.
A kijózanodás most kezd elindulni.
Nagy a baj és nem a kamatadó az.
Hozzászóló
2023-06-16 at 22:16
K és bl.
Szívfacsaró ezeket olvasni.
Hozzászóló
2023-06-16 at 22:09
Hesslerezredes, a sorosozás, bocsánat ez nem neked szólt. Ezt már külön értettem, más hozzászólásokra reagálva. Amit írtál teljesen egyetértek. Nagyon jól összeraktad.
K
2023-06-16 at 20:22
Sajnos az 1956-os eseményeket olyan porhintés és ködösítés érte, hogy jelenleg nincs is olyan leírás ami egy kicsikét is közelítene a valósághoz.
-Valójában 1956 pár napos rövid eseményein sokféle egymásnak ellentmondó (jobb és bal) lakossági követelés hangzott el, de a leglényegesebb jellemzője a munkástanácsok tömeges megszerveződése volt.
Ezek a munkástanácsok valójában az 1919-es Tanácsköztársaság visszasírása nosztalgiája volt.
A “tanács” szó oroszul “szovjetet” jelent, és így 1956 valójában egy “szovjet” köztársaság megalakításának kommunista kísérlete volt.
Márpedig az 1919-es „A Tanácsköztársaság alkotmánya” cím alatt ennek 1. §-a kimondta: …….A munkás-, katona- és földmívestanácsokban dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett.”
Tehát a törvényhozás, a bíráskodás és a végrehajtás egy intézménybe került, nem különült el, ami törvénytelen gyilkosságokat önbíráskodásokat lincseléseket tett lehetővé.
Elképzelhető hogy a “nyugati hatalmak” azért sem avatkoztak bele ebbe a zavargásba, mert mindezekért a kommunisták “belügyének” tekintették 1956-ot.
A kommunisták rengeteget hazudtak, szinte állandóan, és ha elhiszem azt hogy Nagy Imrét valóban kivégezték, akkor feltételezhető és nagyon valószínű hogy ezért végezték ki.
*******
Tehát 1989. június 16-ai megemlékezés erre a hazugság özönre épült, és további hazugságok szövögetésére adott alkalmat.
-Ebből fakadóan az 1990-es rendszerváltás is egy hazugság volt, mert nem rendszerváltás volt, hanem az “elvtársak” átmentették magukat az új pártokba, és az állami vagyonból amit tudtak elloptak . Ezért nevezte el a lakosság a rendszerváltást gengszterváltásnak.
-Ennek az 1956-ból fajkadó újabb hazugságnak lett az eredménye az, hogy jelenleg olyan külföldi összeszerelő multik, és külföldi nagy és kiskereskedelmi multik vannak hazánkban, amelyek burkoltan kormányellenesek.
-Ezért lenne a legégetőbb szükségszerűség az, hogy ezek a külföldi cégek legalább magyar magán vagy állami tulajdonba kerülnének, úgy hogy legalább a részvények 51%-át vagy nagyobb részét megszereznék.
A teljes magyar gazdaságot és mezőgazdaságot talpra kellene állítani, és ki kellene szedni a külföldiek kezéből.
bl
2023-06-16 at 20:05
A nyugati liberalizmus ellenőrzött utánérzése. Ez volt a magyar csoda alapja.
Mosógép, tévé, porszívó, hűtő, autó, SZOT-beutaló, NŐK LAPJA, stb. Ugyanaz ami nyugaton zajlott lezajlott nálunk is csak ellenőrzött formában, nálunk is volt beat-nemzedék, hosszú haj és lengő nadrág, mintha mi is a nyugat lennénk, pedig nem, mert a tehetség csak a saját karámjában bégethetett, onnan kitörni nem volt szabad. A nyugatot lerohasztotta a liberalizmus, minket meg lerohasztott a nyugati liberalizmus utánérzése, meg az állampárti gyámkodás. Se itt, se ott nem születtek gyerekek, se itt, se ott nem volt fontos semmi, csak konzumidiotizmus, a fogyasztás, a fogyasztói társadalom kiteljesedése. A rendszerváltással ez a fogyasztói társadalom teljesedett be úgy, hogy legtöbbször csak valami hitvány utánérzés jutott nekünk a szegénységünk okán.
Nemzet? Hit? Ezek mind eltűnőben voltak/vannak, mert az így érző emberek tábora egyre kisebb és kisebb és kisebb. Ezt megfordítani..
Hesslerezredes
2023-06-16 at 19:15
Hozzászóló2023-06-16 at 19:06
Csak jelzem, hogy én soha a büdös életben nem róttam fel Orbánnak a Soros-ösztöndíjat.
Én csak azért nem kaptam, mert 90-ben kiszálltam a politikából.
Ha folytatom, elfogadtam volna és máig nem lenne lelkifurdalásom.
Sorosról akkor itt még senki nem tudott jóformán semmit sem, én sem és Orbán sem.
És jól tették, hogy éltek vele.
A probléma máshol van, ott, ahol én révültem a dolgokat alább.
Hozzászóló
2023-06-16 at 19:06
Jó volt olvasni a hozzászólásokat. A mások által unásig felvetett filléres Soros ösztöndíjra reagálva: a férjem is kapott ilyen ösztöndíjat pályázatra, és semmi köze nem volt a politikához. Én is segítettem neki az itthon végzett munkájában, azt se tudtuk ki az a Soros. Egyszerűen a pályázati bírálóknak tetszett a pályázati anyag.
rozika
2023-06-16 at 18:56
” nincs érdemi magyar gazdaság.
Csak idetelepült multinacionális magyaroszág-i gazdaság van” Hesslerezredes
Sajnos bizony így van!
Hol van az az idő, amikor 12 cukorgyárról kellett számot adnia egy gimnazistának! Ma azt az egyet sem kötelező ismernie.
Hesslerezredes
2023-06-16 at 18:54
Jó, ha észben tartjuk, hogy a történelem alulnézetből és “felülnézetből” – ég és föld különbsége.
Tisztességes ember egy másodpercig nem kérdőjelezi meg az 56-os “pesti srácok” és társaik jószándékát, becsületességét és: HŐSIESSÉGÉT!!
De.
De ettől még – végtelen keserűséggel és dühvel – tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy szegények abszolút megvezetett balekok voltak.
Olyan “Jacques Bonhomme” balekok, mint én is, és itt még sokan mások 88-89-90-ben.
Az az igazság, hogy iszonyatosan át lettünk baszva!!!
És ebben az gigantikus átverésben sajnos – SAJNOS!!! – nem kis – habár nem is döntő – mértékben a Fidesz és Orbán is partnerek voltak és a mai napig is – még mindig – azok.
Most sem mondják el az igazságot és nem mondják el, hogy mit miért tesznek.
Az sem lenne baj, ha azt mondanák, hogy basszátok meg hülyegyerekek (azaz: én, mi) egy nagy hadházit a seggetekbe, nem tudunk többet tenni, mert:
– levadásznak bennünket egyenként és abszolút valóságosan vadásznak le, ezt mondták nekünk, ha sokat ugrálunk,
– és levadásszák a családtagjainkat, eltüntetik, megölik, deportálják őket, ha sokat ugrálunk,
– nem kapunk semmilyen hitelt a gazdásághoz, a költségvetéshez, de garantálják, hogy nem kapunk energiahordozót sem,
– bevonul a NATO és agyonvágnak mindenkit, FEMA-táborokat csinálnak és kiirtanak minden patriótát.
El tudom képzelni, hogy ez (is) megy (mehet) a háttérben.
De ez ellen csakis és egyedül a legszélesebb nyilvánossághoz fordulás a megoldás: álljon ki Orbán az összes tévén egyszerre este 8-kor és mondja el, hogy ilyen kibaszott szar a helyzetünk (kötelezze az összes csatornát a műsoridő átengedésére, ezt állami erőszakkal el is érhetné), hogy senki ne mondhassa, hogy bameg én nem hallottam, mert nem hallhattam.
És akkor este 9-kor már ott is leszek/leszünk a Kossuth téren és fegyvert fogunk és az életünk árán is elzavarjuk ezt a mocskos Pénzháttérhatalmi EUSA illuminátus-szabadkőműves bűnbandát innen.
………………………..
Ja, hogy az utóbb említett bűnbanda ide leágazása a Fidesz is??????
ezért nem megy a dolog?????????????????????
ezért megy a titkolódzás, a hazudozás, a demagógia??????????????
Kyrie eleison!!!!!!!!!!!!!!!!!
Orientál
2023-06-16 at 17:21
Kádári diktatúra haszonélvező elvtársai mára betagozódtak a balliberális zöld Gyurcsányék szervezeteikbe pártjaikba ,kádár maga 1981-ben hazánkban találkozott a kapitalista imperialista egyik bank vezérével és ő mondta hogy pénzügyileg nem szovjetek hanem ők irányítják hazánk pénzügyeit és erre Kádár mondta hogy ezzel ő tisztában van.
Sas
2023-06-16 at 16:50
A sajtót már 1990 előtt eladta Mester Ákos típusú banda.Aztán pl. Pintér Dezső milliárdos lett-TV 2.
Sas
2023-06-16 at 16:48
Szinte az összes hazai exportképes vállalatot kinyírta az un. nomenklatúra-burzsoázia.
Sas
2023-06-16 at 16:46
Anno un.egyszintű bankrendszer volt, a kereskedelmi bankok az MNB-n belül voltak-elképesztő károkat okozva.
PG
2023-06-16 at 16:30
Az odáig rendben van, hogy az 1956-os áldozatokat, (hősöket) megünnepeljük, de én Nagy Imrét és társait nem tekintem annak. Ők csak sunyi komcsik voltak, mögöttük a rengeteg aljasság, amit műveltek. Sőt még az sem biztos, hogy “nem kért kegyelmet”, mert akkoriban is úgy hazudtak mindenről, mintha könyvből olvasnák. Szerintem ezt csak utólag agyalták ki és terjesztették el róla, hogy valamiféle szimpátiát keltsenek iránta. 1989-ben Nagy Imre újra temetésén még Orbán Viktor is abban a hamis tudatban volt, hogy Nagy Imre valami hazafi volt és ellenálló.
Egyébként “Hesslerezredesnek” igaza van.
nemzeti
2023-06-16 at 16:01
Csak a betonba döngölés maradt el.
Kezükben maradt a gazdaság,a nagykereskedelem.
A nagykereskedőket most is Gyurcsányék irányítják
az árképzésben.
Kormányváltó hangulatot akarnak az árakkal.
OKTATÁS,EGÉSZSÉGÜGY,NAGYKERESKEDELEM- Bolsik irányvonala.
Senki Alfonz
2023-06-16 at 14:19
Cila! Ön a kapus Cila a Nagykunságból? Egyébként a hoozzászólás teljesen igaz!
Ó tempora
2023-06-16 at 13:35
Csodálatos emlékek. Csodálatos képek. Milyen fiatal volt Orbán VIktor ? És milyen lelkes és milyen tiszta ? És milyen magyar ?
kanigunda
2023-06-16 at 13:13
“… A békés átmenetnek az volt az ára, …”
Nem ez volt az ára, csak elhittük. Pontosabban a SzaDeSz féle (ál)kozmopoliter
svihák banda ezt meg akarta etetni velünk, részben sikerrel mint ahogy ezt a
fenti példa mutatja.
kanigunda
2023-06-16 at 13:10
Hesslerezredes 2023-06-16 at 12:28
Egy fél generációt gyötri ez a dilemma. Sokkal-sokkal átgondoltabban kellett volna
ahhoz az “átépítéshez” hozzáfogni. DE, ez már veszett fejsze nyele.
OV halotti beszéde nem erkölcsi aktus volt hanem pőolitikai. Így a temetés értéke
a szimbolizmusban rejlett és nem egy tévelygő és ráb… ráfázott komenista tisztára
mosdatása.
Nyugati Ádám
2023-06-16 at 13:10
Hesslerezredesnek igaza van. A békés átmenetnek az volt az ára, hogy a kommunista és a liberális szövetség vegye át a tényleges gazdasági és kulturális vezetést úgy állami, mint civil hálózati irányítással. Minden parlamenti pártban a vezetők között is megvoltak a médiával összenőtt pénzoligarchia harmad, negyed osztályú megbízottai. Ennek volt az a következménye, hogy az átrendeződést az összes volt szocialista országhoz képest a magyarok fizették a legnagyobb, máig ható árat a washingtoni elvek (liberalizálj, privatizálj, deregulálj) megvalósításáért. Az egészben az a legszomorúbb, hogy 2012-ig még a legfelsőbb posztokon (Simor András MNB elnök) is ott voltak azok, akik pontosan tudták, hogy mit és miért (természetesen a megbízók kegyéért) csinálnak a saját hasznukra, és a köznép kárára. A mai magyarországi ellenzék döntő részének még az életben maradáshoz is a nyugati támogatásra van szüksége. Manapság a liberál-bolsevikok folyamatosan azon ügyködnek, hogy a magyar gazdaság minden fejlesztését, értéktermelő, exportképes árú termékeket hatóságilag ne tudjon előállítani.
Hozzászóló
2023-06-16 at 12:52
Cila:
Borzalom volt ez nagyimréstül mindenestül. A nagyanyám vasvillával kergette el a padlássöprőket. Csak az ötvenhatosokat sajnálom. Szerencsétlen nemzedék.
Cila
2023-06-16 at 12:42
Az én szülőfalumban (Nagykunság) egykoron, a kommunisták állandó (házi) jelzője a piszkos volt és mindenki tudta, nagyimre a padlásseprő miatt, hányan jutottak az éhhalál szélére. Vicces, hogy nemzeti hősként fogadtadták el a hazaaruló elvtársai.
Hozzászóló
2023-06-16 at 12:41
Épp most akarnak gyilkos migriket is a nyakunkba akasztani nyugati szövetségeseink, ha a kelettel nem lennénk jóban, akkor biztos a pusztulásunk.
Hesslerezredes
2023-06-16 at 12:28
Teljesen jogos a kommunista rendszer elítélése.
Az úgy volt velejéig rothadt, amilyen volt.
De fel kell tenni a kérdést, hogy ami helyette jött és amiben immár cca. 33 éve élünk – kb. annyit, mint amit a Kádár-korszakban éltünk – jobb-e, különb-e, mint ami előtte volt???
Vagy csak máshogy szar??
Mert a jelek szerint NINCS 3. ÚT!!!
Lehet, hogy azért nincs, mert: nem lehet.
Én csak kérdezek.
Magam sem tudom a választ.
(De, tudom: nem kellett volna fejest ugrani a kapitalizmusba, védővámokat és minden lehetséges ipar-védelmi lépést meg kellett volna tennünk, nem eladni az élelmiszer-nagy és kiskereskedelmet a multiknak, nem eladni a bankrendszert, nem eladni a közműveket (!!!), nem venni fel külfödről több kölcsönt, adósságkönnyítést kellett volna kérni/kikövetelni! – mondtuk ezt annak idején páran, le is lettünk kommunistázva, ki lettünk röhögve – itt az eredmény).
Írysz
2023-06-16 at 11:22
“Kádár János és Aczél György értettek a kultúrához és a valódi tehetségeket emelték fel,”
Beszélgettem Radnótiné Fannival. Mesélte, hogy Aczél műveletlen volt,
ő ajánlott neki könyveket.