Sok elképesztő pályafutást ismerünk az elmúlt századból, de Gerő Lászlóé még magyar szinten is elképesztő. Gerő volt a szovjet tisztek tolmácsa, aztán személyesen levezényelte az „átállt” Ábrányi Aurél hazarablását, később az Interag vezetője lett, hogy tiltott, ártalmas szereket hozzon be az országba a Shelltől. Utóbbi természetesen hálás volt, hogy Keleten még eladhatta a Nyugaton már betiltott szereket. Lopok, csalok, hazudok, vallotta magáról Gerő László, aki tényleg sebezhetetlennek tűnt.
Gerő László és az Interag neve sokaknak ismerősen cseng. Gerő egyike volt a legnagyobb szélhámosoknak a szocialista világ külkeres maffiájában, „karrierje” végigkísérte a rendszert a kommunista hatalomátvételtől a modellváltás kapujáig. Mi volt a titka? Gátlástalansága mellett minden bizonnyal az, hogy hatalmasságok álltak a háta mögött. Például feltehetően a szovjet titkosszolgálat is, de a hazai biztosan.
A megszállók különleges bizalma
Gerő öt évet töltött szüleivel a két világháború között a sztálini birodalomban. Hazaérkezése után sem szakadt meg a kapcsolata a szovjet szervekkel, hiszen 1945-ben a Péter Gábor által megszervezett Politikai Rendészeti Osztály (PRO) kötelékébe kerülve az itt működő szovjet tisztek mellett teljesített szolgálatot: „A felszabadulás után rövid ideig a PRO-n dolgoztam, mindaddig, amíg a szovjet tanácsadók el nem utaztak.” – írta önéletrajzában. A későbbiekben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, illetve különböző szovjet gazdasági érdekeltségek és katonai szervek alkalmazásában állt – ez a feladatkör is arra enged következtetni, hogy Gerő László már az első pillanattól kezdve a megszállók különleges bizalmát élvezhette.
Ide nem kellett tolmács: Kun András kiugrott szerzetes Péter Gáborral / Fotó: Fortepan.hu
Gázolásnak álcázott likvidálás?
A politikai rendőrséggel mindeközben folyamatosan meglévő kapcsolata 1950-ben átmenetileg megszakadt, miután egy halálos gázolás miatt egy évre elítélték. Ezen történet mögött is meghúzódott egy rejtélyes vonatkozás, amelyet az államvédelem berkeiben és belső pártkörökben is pletykáltak akkoriban: állítólag egy a titkosszolgálat által megrendelt likvidálási akció során dekonspirálódott.
A balesetnek álcázott kivégzést ugyan sikeresen teljesítette, de a hatóság azonosította a baleset okozóját és Gerőt letartóztatták. Illegális műveletek esetén a titkosszolgálati érdek és a megrendelő fedésben tartása fontosabb, mint egy „ügynök” esetleges elvesztése, így Gerőt sem mentették ki a bírósági eljárás alól.
Szabadulása után különböző vállalatoknál dolgozott, állítása szerint polgári alkalmazottként, de a forradalom napjaiban végig a Belügyminisztérium központi épületében tartózkodott, az objektum védelme során meg is sebesült – ezt állambiztonsági személyi anyagából lehet tudni. Ha valóban polgári alkalmazott volt ebben az időben, mit keresett volna a BM épületében?
Bár a fennmaradt dokumentumokból nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy az ötvenes évek első felében miképpen tartotta a kapcsolatot az államvédelmi szervezettel, de 1956-os ténykedése, valamint a forradalom utáni gyors állambiztonsági karrierje arra enged következtetni, hogy személye és az ÁVH közötti kapcsolat soha nem szűnt meg teljesen.
Ügyes hálózatépítőnek bizonyult
1957-ben külkereskedelmi területre helyezték, és egy kereskedelmi közvetítéssel foglalkozó vállalat megszervezésébe fogott. Eleinte egy néhány főt foglalkoztató kis ügynökségről beszélhetünk, amely a hatvanas évek közepére egy hatalmas holdinggá vált. Gerő vitathatatlan tehetséggel fordította saját hasznára a diktatúra merev rendszerét, kapcsolatai behálózták a pártállami hierarchia minden fontos intézményét, de legfőképpen azokkal a körökkel lehettek jó kapcsolatai, akik a külkereskedelem feletti ellenőrzést gyakorolták. Ebben a sorozatban már sokat olvashattak a közvetítő kereskedelem, vagyis a reexport jelentőségéről, arról, miképpen használta ki ezt a lehetőséget a külkeres érdekkör egy korrupciós hálózat felépítésére.
Az 1957-es kereskedelmi közvetítéssel foglalkozó cégalapítás arra utal, hogy Gerő ennek a gazdasági maffiának az első perctől tagja volt, nyilván a háború utáni szovjet gazdasági érdekeltségeknél végzett munkája során már megismerhette a szisztéma működtetésének ideológiai és elméleti alapjait.
Gerő László Ilkeivel és Dézsyvel / Fotó: Napi Magyarország, archív
Ábrányi Aurél hazarablása
Mindeközben a titkosszolgálat folyamatosan foglalkoztatta Gerőt, nem is akármilyen akciókban. Az ötvenes–hatvanas évek fordulójának egyik legnagyobb port kavaró kémkedési ügyében egy újabb illegális művelet kivitelezésével bízták meg, ezúttal külföldön.
Ő szervezte meg és hajtotta végre Ábrányi Aurél hazarablását. Ábrányi Aurél újságírót 1948-ban egy sikertelen „disszidálási” kísérlet után a Katona Politikai Osztály beszervezte, és Bécsbe telepítette. Ábrányi a szabad világban azonnal jelentkezett a nyugati titkosszolgálatoknál, innentől kezdve a francia és az amerikai hírszerzésnek dolgozott, és közben egy kémhálózatot szervezett itthon maradt barátai, ismerősei között, miközben a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítójaként dolgozott.
Miután az állambiztonság ráébredt Ábrányi „hűtlenségére”, felszámolta az itthon lévő hálózatát, és 1956 nyarán bíróság elé állította tagjait.
Innentől kezdve Ábrányi első számú ellenségnek számított, és 1961. október 12-én – Gerő László közreműködésével – elrabolták Bécsből, és egy szőnyegbe csavarva szállították haza egy kocsi csomagtartójában. 15 év fegyházbüntetésre ítélték, azonban szabadulása után nyomtalanul eltűnt, máig nem tudhatjuk, mi történt vele – feltehetően meggyilkolták.
Ábrányi Aurélék / Fotó: Új Magyarország, archív
Jött az Interag, a nagy dobás
Miközben Gerő ilyen akciófilmbe illő „terepmunkát” kivitelezett, a fehérgalléros bűnözői kapcsolatrendszer kiépítése is jól haladt. Gerő felkérése az Interag megszervezésére telitalálat volt – bárkitől is származott az ötlet. Egy közvetítő cég beékelése a külkereskedelmi forgalomba ugyan évtizedek óta alkalmazott „bolsevik trükk” volt, de rövid idő alatt akkora sikert elérni, mint amekkorát Gerő produkált, kivételesnek számított. Legnagyobb húzása az volt, hogy a hatvanas évek első felében elnyerte a Royal Dutch Shell petrolkémiai vállalat kizárólagos magyarországi képviseletét. A Shell, az 1949-es államosítás után, 1960-ban jelent meg újra Magyarországon, és 1966-ban nyitotta meg első töltőállomását.
Az eredményért Gerő alaposan megdolgozott, ugyanis erőteljes lobbitevékenységbe kezdett a Dieldrin és Aldrin vegyi anyagok magyarországi alkalmazása mellett. E két súlyosan mérgező vegyületet rovarirtó szerként alkalmazták a második világháború alatt és után, azonban a hatvanas évekre már kiderült, hogy használata beláthatatlan következményekkel jár a környezetre és az emberi szervezetre egyaránt. Mérgező vegyületei hosszú ideig nem bomlanak le, a talajból bekerülnek a növényekbe, majd az állati húsba is, amelyen keresztül az embert is megbetegítik.
Gerő behozta a tiltott növényvédő szert
Több nyugati országban be is tiltották használatát, Gerő azonban hosszú értekezésekben fejtette ki a minisztérium döntéshozói számára, miért kell figyelmen kívül hagyni a szerinte megalapozatlan aggodalmakat, és növényvédőszerként alkalmazni a vegyszert. Lelkesedésének magyarázatát ott kell keresnünk, hogy a fent említett két vegyület előállítója a Shell vállalat volt, amely cég újabb piacokat keresett a Nyugaton már kiszorulóban lévő termékének, és Gerő felvállalta a Shell érdekeinek képviseletét Magyarországon.
Nyilván személyes anyagi érdeke volt a legfőbb motiváció számára, hiszen a nagy multinacionális vállalatok sok pénzt voltak hajlandók fizetni azért, ha beszabadulhattak a keleti piacokra. Különösen akkor jelentett számukra kiemelkedő profitot a szocialista államokkal való kapcsolat, ha olyan termékeket értékesíthettek itt, amelyek Nyugaton már eladhatatlanok voltak.
Gerő László / Forrás: Magyar Hírlap, archív
Azt hitték, a természet is leigázható
A szovjet típusú mezőgazdaság nem a minőségre, hanem a hozamra koncentrált, semmilyen ár nem volt túl drága akkor, ha a tervteljesítést tartani lehetett. Nem beszélve arról, hogy a teremtett világ megőrzése és a környezetvédelem ismeretlen szempontnak számítottak, a természetet ugyanúgy leigázhatónak tartották, mint az emberi lelket. A rovarirtószerek, a műtrágyák, a különböző vegyszerek korlátlan használata mérgezte a termőföldeket, a hosszú távú következményeket nem mérlegelték. A Dieldrint és Aldrint valamiféle csodaszernek gondolták, de a vegyszerek rendkívül drágák voltak, így nem tudtak elegendő mennyiséget vásárolni, ezért a magyar vegyipar már egy ideje kísérletezett az előállításukkal.
A szükséges technológiát azonban nem ismerték, így sorozatosan kudarcba fulladtak a próbálkozások. Külön titkosszolgálati akciót is indítottak a megfelelő gyártási technológia kipuhatolásáért, amelynek megszervezésében Gerőre támaszkodtak. Az akció meghiúsult ugyan, azonban a multinacionális céggel való kapcsolat megmaradt, és a Shell az 1960-as évek közepén beléphetett a magyar piacra. Bizonyára sokan emlékeznek még a DDT nevű rovarirtószerre, amely hosszú évekig mérgezte a magyar földeket.
Ennek a szernek a széleskörű magyarországi használata volt az ára annak, hogy Gerő László elnyerje a Shell tulajdonosainak bizalmát. Nyugaton az erős rákkeltő hatása miatt betiltott szerrel nálunk bőven öntözték a szántóföldeket még évtizedekig.
Lopok, csalok, hazudok
A Shell kizárólagos képviselője tehát az Interag lett, amely ennek köszönhetően mamutvállalattá nőtt: „Az 1966-ban 50 fővel dolgozó és mintegy 20 milliós állóeszközzel rendelkező ügynöki vállalat Gerő elvtárs vezetésével az elmúlt 10 év alatt ezer fős nagyvállalattá fejlődött, amelynek 1975. évi forgalma 2 milliárd forint volt.” – olvashatjuk a Külkereskedelmi Minisztérium jelentését.
Nem kérdés, hogy Gerő mindvégig dolgozott az állambiztonságnak: Ábrányi elrablása és a rovarirtó szer technológiájának megszerzésére végrehajtott akció arra utal, hogy kiemelten fontos titkos műveletek végrehajtására használták. Személyi anyagaiból azonban nem derül ki, hogy milyen minőségben tette mindezt. A dokumentumokból csak annyit tudunk, hogy 1967-ben Gerő Lászlót SZT-tiszti állományba helyezték, és 10. számú rendőr százados, illetve D-144-es fedőszámon újra a politikai rendőrség hivatásos tisztjei közé került. Jellemzésében így fogalmaznak róla: „Gerő elvtárs elgondolásainak végrehajtásában rendkívül következetes. Elképzeléseinek megvalósítása érdekében, ha szükséges íróasztalokat kerül meg. Előfordult, hogy egyébként helyes célok megvalósítása érdekében olyan módszereket alkalmazott, amelyeket egyes gazdasági funkcionáriusok kifogásoltak.” Ezeket a kevésbé törvényes és etikus üzleti lépéseit saját maga így kommentálta Dézsy Zoltánnak és Ilkei Csabának egy későbbi interjú során: „Az Interag homlokzatára láthatatlan betűkkel egy jelszó volt felírva: Lopok, csalok, hazudok, hogy becsülettel szolgálhassam a népgazdaság érdekeit.” Hogy mennyit lopott a „becsületes” szolgálat közben? Erről legközelebb.
A sorozat korábbi részei:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Sebestyén János, az „üzletember” a Párt és az állambiztonság felett
Amikor megvettük a Siemens-rádiót, a külkeres maffiát segítettük
Péter Györgynek és Vályi Péternek azért „kellett meghalniuk”, mert a külkeres maffia útjában álltak?
Egy kis elitcsapat irányította azt a pénzszivattyút, amely lerabolta az országot
A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókbankja a rendszerváltoztatás után is pénzmosodaként működhetett
Simon Moskovics, Moshe Sanbar és a külkeres maffia bécsi és izraeli szálai
A Videoton–Waltham csalássorozat, avagy egy „nagy játékos” születése
Horn Gyulát „leszidták”, a Videoton feketelistára került – Mégis folytatódhatott a csempészés
Facebook
Twitter
YouTube
RSS