fenntarthatóság
Áder János: az az ambíciónk, hogy minden második évben egy fenntarthatósági expót rendezzünk
Az az ambíciónk, hogy minden második évben egy fenntarthatósági expót rendezzünk – mondta Áder János volt köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol a politikában korábban betöltött szerepeiről is beszélt.Elmúlt a tavalyi aszály, és túlságosan is megnyugodtunk
Két minisztériumon áll vagy bukik a táji vízvisszatartás és a fenntartható tájgazdálkodás ügye, így az ezekért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom is két irányba kénytelen ingázni. A négy éve alakult mozgalom folyamatosan az Alföld kiszáradására, elsivatagosodására figyelmeztet, és a vele, valamint a Vízválasztó Mozgalommal együttműködő geográfusok, mérnökök, egyetemi tanárok és gazdálkodók által kínált, átfogó javaslatcsomagot népszerűsíti a sivatagosodás megfordítására. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal sikerült a rövid párbeszéd nemrég, az Agrárminisztérium részéről viszont teljes érdektelenség övezte a segítő szándékot.Szijjártó: csakis a világ blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély a Föld megőrzésére
Sok rendkívül fontos feladat áll az emberiség előtt annak érdekében, hogy meg lehessen őrizni jelenlegi formájában a Földet a következő nemzedékek számára, de erre csakis a világ ismételt blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.Szijjártó Péter: a világ ismételt blokkosodása akadályozza a legégetőbb globális kihívások megoldását
A jelenlegi súlyos biztonsági kockázatok elterelik a figyelmet az emberiség előtt álló legfőbb kihívásokról, a világ újbóli blokkosodása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok teljesítését – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.Egy hónap műanyag nélkül: szemléletformáló kihívást hirdetett a Pannon Egyetem
Ihletet kapott a közösségi médiában terjedő kihívásból a veszprémi Pannon Egyetem és a fenntarthatóság megteremtésének elkötelezettjeként egy olyan kihívást hirdetett, amelynek teljesítése nem csak valódi eredmény, hanem értelme, mérhető haszna is van. Segít a személetformálásban, hogy megértsük miért fontos, hogy fogyasztókból tudatos felhasználóvá váljunk és ráébredjünk, nem lehetetlen megszabadulni a lebomlásra képtelen hulladékoktól. A feladat, egy hónapra kiiktatni az életünkből a műanyagot.A fiatalok kezében van a fenntarthatóság előremozdítása
A fiatalok kényszeríthetik ki azokat a változásokat, amelyek képesek arra, hogy előremozdítsák a fenntarthatóságot – mondta dr. Gelencsér András, a veszprémi Pannon Egyetem rektora abból az alkalomból, hogy az intézmény együttműködési megállapodást írt alá a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével. A Pannon Egyetemet méltán tartják a fenntarthatóság egyetemének; erre épül az egyetem stratégiája, az intézmény működése, és itt képzik a tudatos, fenntartható gazdálkodás alapjait megteremteni és működtetni képes szakembereket. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével való együttműködés azt a célt szolgálja, hogy hozzájáruljanak a következő nemzedék környezetvédelmi, fenntarthatósági, zöldipari szakmai ismereteinek bővítéséhez, valamint a hazai környezetvédelmi és zöldipari szakember-utánpótlás biztosításához.Áder János: fenntarthatósági fordulatra van szükség
A fenntarthatósági fordulat szükségességéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlés elnökével.Gelencsér András a PS-nek: az egyetlen biztos pont rövid távon a nukleáris energia
A globális fogyasztói társadalom extrém növekedése, amiben nincsenek sem korlátok, sem fékek, felgyorsította azokat a folyamatokat, amelyek végén egy apokaliptikus kép, Mad Max-i világ tárul elénk. Feléljük az erőforrásainkat, először az unokáink jövőjét, ami viszont nem várt pofon, hogy mindazok a problémák, amit távoli jövőnek hittünk, a jelenünkké váltak. Energiaválság van, ellátási bizonytalanság van és olyan gazdasági válság, aminek nem látjuk a végét ‒ erről beszélgettünk Gelencsér András akadémikussal, légkörkutatóval, a Pannon Egyetem rektorával. Mindaz, ami ma körülöttünk történik, az a turbófokozatba kapcsolt globális fogyasztói társadalom működésének egyenes következménye, ami a Föld rohamosan csökkenő erőforrásainak elosztásáról szól ‒ véli Gelencsér András.Fenntartható bíróság – A Pannon Egyetem segíti optimalizálni a Veszprémi Törvényszék működését
Együttműködési megállapodást írt alá a minap a Veszprémi Törvényszék és a körforgásos gazdaság megteremtésében kulcsszerepet betöltő Pannon Egyetem annak érdekében, hogy a törvényszék épületeiben egy optimálisabb gazdálkodásra térjenek át a jövőben. Az ünnepélyes aláíráson a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Navracsics Tibor miniszter is részt vett. A veszprémi Pannon Egyetem vállalt küldetése, hogy a fenntarthatósághoz kötődő, több tudományterületet felölelő, nemzetközileg jegyzett képzési és kutatás-fejlesztési tevékenységei által aktív részese legyen az élhető jövő formálásának. Ebben a szellemben működnek együtt a Veszprémi Törvényszékkel is. A most aláírt megállapodás értelmében fenntarthatósági szempontból felmérik a Veszprémi Törvényszéket, majd közösen fejlesztési javaslatokat dolgoznak ki a hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás és az energetika területén a törvényszék működésének optimalizálására. A cél az, hogy megteremtsék a gazdaságos és környezetkímélő működés alapfeltételeit.Ajánljuk még