orosz-ukrán béketárgyalás
Rettegek a diktatúrától! - Az Öreg vendége Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke
Nem akárki mondja. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki súlyosabbnak ítéli meg a helyzetet, mint ami a szovjet megszállás alatt volt, azaz Magyar Péter színre lépése az 1930-as évek németországi nácizmusának korszakát idézi. Szerinte a Tisza Párt elnökének folyamatos agresszív, durva fenyegetőzése, megfélemlítése nemcsak az embereket érinti, hanem az állami alkalmazottakat – rendőröket, ügyészeket, bírókat, politikusokat, jobboldali országgyűlési képviselőket stb. – akik végzik törvényesen a munkájukat.Németország Ukrajnával közösen akar nagyhatótávolságú rakétákat gyártani
Friedrich Merz német kancellár Berlinben találkozott Zelenszkij ukrán elnökkel és bejelentették, hogy a két ország közösen fog nagyhatótávolságú rakétákat gyártani. Német technológiával ukrán üzemekben fogják beindítani a fegyvergyártást. Merz ismét megerősítette, hogy a végletekig hajlandó Kijev támogatására mert nem hagyja, hogy Oroszország megnyerje ezt a háborút.A Vatikán lehet a béketárgyalások újabb helyszíne - Ott talán nem mernek majd akkora botrányt csinálni a felek, mint Isztambulban
A botrányosra sikeredett isztambuli béketárgyalásokat követően egyre határozottabban körvonalazódik egy újabb, ezúttal a Vatikánban megrendezendő tárgyalás körvonalai.Miért is mondtuk azt mindig, hogy Ukrajna ezt a háborút elvesztette?
Az EU is elvesztette, csak mi még eddig nem fizettünk több százezer ember életével ezért a vereségért. De Ukrajna úgy tűnik most, hogy igazán rendesen, drámaian, véresen és végleg elvesztette a háborút. Úgy ahogy mi az első és a második világháborút.Zötyögősen indul az isztambuli tárgyalás
Kezdetét vette az orosz-ukrán tárgyalás Isztambulban, de a jelek szerint egyelőre meglehetősen nehezen indul a párbeszéd a felek között. Az oroszok például kijelentették, hogy csak úgy hajlandóak komolyan beszélni, ha sem az amerikaiak, sem a törökök nincsenek jelen. Ez a feltétel pedig meglehetősen nehéz úgy, hogy Kijev pórázást az USA tartja, a megbeszélés pedig Törökországban van.GEOrgPOLITIKA: Elengedi Trump az orosz-ukrán konfliktus rendezését?
Az amerikai sajtót uralja az a hír, hogy a Trump kormányzat két lehetőséget lát az orosz-ukrán háború befejezését illetőleg: gyors tűzszünet és a béketárgyalás megkezdése, vagy „drop it”, azaz elengedik az egész folyamatot és inkább az USA fontos ügyeire koncentrálnak a továbbiakban.Ezek miért nincsenek a fronton?
Azért lássuk be, lehet élvezni a demagógiát. 150+ jeles magyar tudós és értelmiségi állt ki – mivel mással is, mint egy aláírással – Ukrajna mellett. Csupa olyan ember, aki egyetlen nyugati árazású tüzérségi lövedék sem vásárolt nekik. Tudják, olyan tüzérségi lövedéket, amelynek a háború kezdete óta majdnem a tízszeresére ment föl az ára nyugaton. Gyengébbek kedvéért lefordítom: egy darabbal többet nem gyártottak belőle, mint szoktak, csak majdnem tízszer annyi európai pénzt el lehetett költeni rá. Másképp fogalmazva, hogy a matematikusok is értsék, a rengeteg pénz/lövedék egyenérték nem az ukránok javára változott.Kedves haladó embertársam, ha nem szereted, hogy hülyének néznek, akkor ne legyél hülye!
Sokszor jogosan vádoltok minket a nagy pofával, hogy mostanában hajlamosak vagyunk teli szájjal büszkélkedni azzal, hogy igazunk volt. Erre az idegesítő szokásunkra tök nyilvánvaló ellenlépés volna, ha nem beszélnétek ökörségeket.Kocsmai igazságok – Az EU-nak, Nyugat-Európának jelenleg nincsenek olyan kompetens vezetői, akikkel bárkinek érdemes leülni komoly dolgokról tárgyalni
Az EU már szövetségként is komolytalan, Anglia jelentéktelen és az egész társaság még lelkesen a woke vonaton ül, még le akarja győzni az oroszokat és mindenki helyett is zöldíteni akarja a bolygót, valamit befogadna boldog-boldogtalant, akárhonnan és akármilyen célból is érkezik a földrészünkre. Nem csodálkozhatunk, hogy a jelenleg hatalmon lévő európai elitet igazából sem az amerikaiak, sem az oroszok nem veszik komolyan. És ez az eljelentéktelenedés a jelenlegi európai elitek bűne, ennél sokkal fajsúlyosabb Nyugat-Európát vettek át 1990 után az elődeiktől. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Ajánljuk még