szovjetunió
Bálint Botond: Mélyállam Magyarországon
"A 2010 utáni kormányzás nem más, mint a most már teljesen külföldre bekötött balliberális mélyállam nemzeti alternatívájának megteremtése. Vagyis az államtól elorzott hatalmi jogosítványok visszavétele. Az ellenzéki mélyállam defenzívában van, és a léte elleni támadásként él meg minden olyan kormányzati tevékenységet, amely a forrásait csökkenti, illetve kétségbe vonja az ideológiai őrületeit." – írta Bálint Botond, a PestiSrácok.hu vezető szerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.Hirtelen azoknak lett fontos a haza, akik máskor tíz centért árulják azt – Politikai Hobbista
A Hobbista Keménymagban körbejártuk, hogy kik próbálták szándékosan félreérteni Orbán Balázs szavait '56-ról, és '56-ban milyen járműveken érkeztek meg Budapestre azok a kritikusok, akik ma is azokban a villákban laknak, amiket még szovjet segítséggel rekviráltak. Szóba került még a napokban közvetített amerikai alelnökjelölti vita, valamint az is, hogy tényleg esznek-e macskát az USA-ba költöző haiti menekültek. Jeszi arra az álnaiv kérdésre is próbált választ találni, hogy ha 2005-ben a Független Objektív Sajtó szétszedte a republikánus kormányzatot a Katrina-hurrikán utáni hiányosságokért, akkor vajon miért nem teszik ugyanezt a jelenlegi demokrata kormányzattal a hurrikánkezelési csődje után.Hisztéria est magistra vitae
Az 2. világháborút követő években az amerikai külpolitika hisztérikusan félt attól, hogy Kína és (É-)Korea után sorban esnek el Dél-Kelet-Ázsia államai, és kerülnek szovjet befolyás alá egy helyi, kommunista kormány irányításával. A vietnámi háborút is emiatt nem voltak képesek elengedni, rettegtek, hogy Vietnám után az Indokínai-félsziget többi országa következik, aztán Malajzia, Indonézia, Burma és végül India is szovjetbarát, kommunista uralom alá kerül. Oktalan volt a félelem, de nem tanultak belőle, sőt. Ma ugyanettől rettegnek, csak Ukrajnától húzzák a vonalat Portugáliáig.Ha Magyarországra jössz, tartsd tiszteletben a törvényeinket!
Akkor is, ha történetesen nem gazdasági migráns, hanem amerikai szenátor vagy. Ezek a törvények ugyanis meglehetősen régóta megszabják, hogy a magyarok úgy intézik a dolgaikat, ahogyan ők szokták, és nem kedvelik, ha ebbe valaki más kívülről beleokoskodik. Lehet persze legyinteni, hogy az USA erős és hatalmas, ám a történeti alkotmányunk csaknem ezerkétszáz éve így rendezi be Magyarország életét. Ha az amerikaiak – Szijjártó Péter felhívására – most úgyis a krónikákat forgatják, hogy mikor fogadtak miniszteri szinten képviselői delegációt, akkor egyúttal azt is kikereshetik, hogy mely országoknak van ilyen hosszú, megszakítatlan törvénykezési hagyományuk.Karácsony ukrajnai útja kínosan hasonlít arra, amit egy fiatal kommunista polgármester csinált a 80-as években
Amikor annak idején Karácsony Gergely Ukrajnában járt, és magát diplomatának képzelve a magyar embereket próbálta képviselni (amire nem volt felhatalmazása), miközben a magyar kormányt szidta, tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a helyzet, olvastam már hasonlóról valahol. Azt is tudtam, hogy a dolognak van egy erősen kommunista szála is, de sehogy nem jutott eszembe akkor, hogy hol és mikor történt hasonló eset. A minap viszont Dinesh D'Souza könyvét olvasgatva beugrott egy egyetemi töri óra, és rájöttem, hogy tényleg. A főpolgármester nagyon hasonló dolgot csinált, mint annak idején Bernie Sanders, az USA nyíltan kommunista, szociáldemokrata politikusa, Vermont állam korábbi kongresszusi képviselője csinált az 1980-as évek elején a Szovjetunióban tett látogatásakor. Véletlen lehet mindez?Vlagyimir Putyin: nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása
Nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő az elnöki emberi jogi tanács hétfői moszkvai ülésén.Teljesen irrelevánsak Putyin ’56-ra vonatkozó szavai
Bevallom, többször is utána kellett nézzek a hírnek, annyira nem tűnt hihetőnek. Vagy tán nem is az elhihetőségével voltak fenntartásaim, hanem az időzítéssel. Vagy akármivel, alles zusammen. Történt ugyanis, hogy Putyin a minap bejelentette, hiba volt annak idején a Szovjetuniónak megszállnia Csehszlovákiát és Magyarországot.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Szovjetuniónak 1989-ben már nem volt sem ereje, sem érkezése beleszólni a magyar határnyitásba
1989. szeptember 10-én megnyitották az osztrák–magyar határt a keletnémet menekültek előtt. Horn Gyulát mai napig hősként ünneplik emiatt a nyugati haladárok, holott mindez a szovjet blokk összeomlásának szükségszerű velejárója volt és nem egy ember kimagasló teljesítménye. A határnyitáshoz vezető események ráadásul hónapokkal (sőt, évekkel) korábban kezdődtek. Folytatjuk a múlt héten elkezdett történetet.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Teljes a kudarc? A kommunisták akkor sokkal nagyobb méretekben megcsinálják újra! – A gyapottermesztés magyarországi története (II. rész)
1948-ban megérkezett az ukáz: Magyarországból gyapottermelő „nagyhatalmat” kell varázsolni. Az első egy-két évben a déli, napos területeken próbálkoztak a termesztéssel, de 1951 tavaszán olyan határozat született, amely minden képzeletet felülmúlt. A minisztérium négy északi megyében – Komárom, Nógrád, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár – is beállította a tervbe a gyapottermelést. Nógrádban 10 holdon próbálkoztak a melegigényes növény termesztésével, de – nem fogok meglepetést okozni – egyetlen grammot sem sikerült betakarítani.Ajánljuk még