Magyar ugar
Lázár János kimondta, amit sokan gondolunk: Vásárhelyi Jánosnak és minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia (VIDEÓ!)
Az új tarifarendszerről tartott sajtótájékoztatót Lázár János, építési-és közlekedési miniszter, akit a bicskei nevelő kegyelmi ügyével kapcsolatban is kérdezett a sajtó. Arra voltak elsősorban kíváncsiak, hogy miért nem kért bocsánatot az áldozatoktól a kormány. Lázár János elmondta, hogy mindenki a kormányoldalról, aki az üggyel kapcsolatban megszólalt, az együttérzését fejezte ki, továbbá hangsúlyozta, hogy nem a politikusok sorsa az érdekes ebben az ügyben, hanem a gyerekeké. Majd kijelentette, hogy szerinte Vásárhelyi Jánosnak,- aki a bicskei gyerekeket szexuálisan bántalmazta- és minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia. Hozzátette: a Budapest liberális, Demszky-féle városvezetése úgy nevezte ki Vásárhelyi Jánost egy fiúnevelő-intézet élére, hogy tudták róla: homoszexuális. Borvendég Zsuzsanna politikai szerepet vállal
Borvendég Zsuzsanna elévülhetetlen érdemeket szerzett azoknak a kommunista diktatúrában létrehozott hálózatoknak a kutatásában, amelyek a hatvanas évektől, sajnos a 2010-es évekig meghatároztak sok mindent a magyar gazdaságban és szinte mindent a tulajdonosi szerkezetben. Most politikusi pályára lép. Tizenöt napon belül ki kell fizetni csaknem kétmilliárd forintnyi sérelemdíjat a Hableány-katasztrófa miatt (videó)
Kétéves tárgyalássorozat után ma ítéletet hirdettek az eddigi legnagyobb magyarországi kártérítési perben. A Hableány-katasztrófa túlélői, illetve az áldozatok hozzátartozói 4,3 milliárd forintnyi dollár sérelemdíjra perelték a tragédiában részes két hajó üzemeltetőit, a Viking Cruises AG-t és a Panoráma Decket. A bíró végül 1 milliárd 825 millió forintos kártérítést tartott jogos követelésnek és ítélt meg. A pénzt tizenöt napon belül ki kell fizetnie az alpereseknek a felperesek számára. A Hableány sétahajót 2019. május végén süllyesztette el a Viking Sygin szállodahajó a Margit hídnál. Mindössze heten élték túl az ütközést a Hableány utasai és személyzete közül. Alpolgármesteri széket ígérhettek a szexuális zaklatási botrányba keveredett újpesti MSZP-elnöknek, fél éven keresztül eltussolták az esetet
Azonnali hatállyal lemondott pozíciójáról és még az MSZP-ből is kilépett Belán Beatrix, az újpesti önkormányzati kulturális cég vezetője, a helyi MSZP elnöke. A lemondás mögött egy megdöbbentő közlemény áll, amelyből kiderült, hogy Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett nyári táborban „szexuálisan félreérthető” magatartás történhetett egy kiskorúval szemben. Hogy mindez csak fél évvel később került nyilvánosságra, különösen érdekes annak fényében, hogy értesüléseink szerint az önkormányzati választásokra való készülődés során a botránnyal megbukó Belánnak is alpolgármesteri széket ajánlott Trippon Norbert. Oszthatatlan szuverenitás – Huth Gergely véleménycikke a Magyar Nemzetben
Az új államfő, Sulyok Tamás beiktatásakor felhívta a figyelmet az oszthatatlan szuverenitás elvére azaz hogy nem szuverén jogainkat, csupán egyes hatásköröket ruháztunk rá az Európai Unióra. Ennek ellenére a 444.hu hasábjain egy meleg párról készült videót láthattunk, amiben István és Tamás azt ecseteli, hogy hogyan tudtak örökbe fogadni egy ikerpárt Magyarországon. Azt pedig, hogy erről egy balliberális oldal hasábjairól értesülhetünk a Sphera-programnak köszönhetjük, amit az Európai Bizottság támogat, mivel Brüsszelből olyan médiumokat segítenek, amelyek fiatalok széles rétegét képesek megszólítani. Viszont Magyarországon meleg párok nem fogadhatnak örökbe és a gyerekek körében az LMBTQ propagandát nem lehet népszerűsíteni, de akkor hogy lehet, hogy eurómilliókat költ erre mégis az unió? A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint „ótvaros politikát” csinál a baloldal Budapesten, Karácsonyék elhajtották a bicskei áldozatokat
A kegyelmi ügy és a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazási botrány uralta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésnapját is. Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője hosszasan sorolta fel, hogy hányan, hányszor hunytak szemet a baloldali városvezetés alatt a bicskei gyermekotthon igazgatója körül terjedő gyanú felett, majd kijelentette, Karácsony Gergelyék már korábban is segíthettek volna az áldozatoknak, ők azonban ehelyett elhessegették a felelősséget. A kellemetlen kérdésekre mindig cinizmussal reagáló Karácsony tőle szokatlan módon erre válaszolni sem tudott, Wintermantel felszólalása alatt felváltva süllyedt látványos apátiába, majd kezdett ideges mozgolódásba. Válaszadás helyett a baloldali polgármesterek próbálták meg a mundér becsületét védeni, nem különösebben sikeresen.
Amíg 2011-ben 81, addig most 663 pedofil van börtönben – Tények ellen hadakozott a pedofilozó, de a gyermekvédelem iránt különben érzéketlen baloldal
A gyermekvédelem iránt különben érzéketlen baloldali pártokban még keddre is maradt szufla, ha egy kis pedofilozásról van szó. A DK, a Momentum és a Párbeszéd egy országos pedofilhálózat rémképét vázolták fel felszólalásaikban, amelynek magját a kormánypártok képeznék. A kormánypárti reakciók ugyanakkor azt firtatták, hogyan lehet, hogy az ellenzék által meg nem szavazott gyermekvédelmi szigorítások megnyolcszorozták az elítélt pedofilok számát. Hivatalosan is megszűnt az ellenzéki összefogás a XVIII. kerületben (Videó)
Hivatalosan bejelentette, hogy elindul a polgármesteri székért a XVIII. kerületben Banga Zoltán, a városrész LMP-s színekben politizáló önkormányzati képviselője. Indulása azért is különösen pikáns, mert a kerületet az a Szaniszló Sándor vezeti, aki a DK önkormányzatokért felelős árnyékminisztere, és akinek pártja éppen a DK vezetésével létrejövő ellenzéki összefogást sürgeti az önkormányzati választásokra készülve. Szimbolikus kerületben omlott tehát össze legkorábban az ellenzéki szivárványkoalíció. Simonka György célkeresztjéből szabadult Fidesz-tag a PS-nek: „Nem az ellenséghez rohangál, aki valóban tisztulást akar”
A Battonyai Járásbíróság bűncselekmény hiányában felmentette Galló Ferencet, akit Simonka György jelentette fel, azt állítva, hogy Galló ellopta a több millió forint értékű rendezvénysátrát. Az ügyben négyszer szüntették meg az eljárást, mivel a hatóságok egyértelműen észlelték, hogy nem történt bűncselekmény. A békési ügyészeknek valamiért mégis fontos volt, hogy bíróság elé kényszerítették az abszurd vádat. A Békés vármegyei Medgyesbodzás korábbi alpolgármestere, egyébiránt harminc éve Fidesz-tag Galló Ferenc azt követően került Simonka célkeresztjébe, hogy nyilvánosan szembefordult a bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolt politikussal. Többek közt kiírta a közösségi oldalára, hogy már senkinek sem kell tartania Békés vármegye császárától, mert már nem ő fújja a passzátszelet, ugyanis 8 és fél év börtön vár rá. A férfi első fokú ítéletét követően nyilatkozott lapunknak. Azt mondta, a mai napig nem bánta meg, hogy felvállalta a véleményét, akkor sem, ha vastagon megfizette az árát. Állítása szerint amellett, hogy Simonka évek óta rángatja, két marketinges vállalkozása is azért ment csődbe, mert a választókerület elnöke megtiltotta a polgármestereknek, hogy munkát adjanak neki. „Aki a megtisztulást akarja szolgálni, az befelé kritikus, és nem az ellenzéki sajtóhoz és az ellenséghez rohangál. Engem a Simonkával való szembefordulásomért soha, semmilyen retorzió nem ért. Nemhogy nem nevezett senki árulónak, még vállon is veregettek a bátorságomért” – fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Galló Ferenc. Orbán Viktor: Ma nyolcszor annyi pedofil van börtönben, mint a baloldali kormány ideje alatt
Elfogadta az Országgyűlés a tavaszi ülésszakának első napján Novák Katalin köztársasági elnök lemondását; helyére megválasztották Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét. A szavazásokat követően azonnali kérdések következtek, ahol Orbán Viktor rakta irányba a pedofilozó baloldali képviselőket, amikor elmondta: a pedofiloknak a kormányban sosem volt, ma sincsen, és nem is lesz kegyelem, így nem véletlen, hogy nyolcszor annyi pedofil van börtönben, mint a baloldali kormány ideje alatt. Rozsdára festettek a Lánchíd felújításakor? – Az A-Híd állítja, minden tökéletesen csináltak
A Legfőbb Ügyészségen, a már folyamatban lévő nyomozáshoz kapcsolódva tett bejelentést egy sok évtizedes tapasztalattal rendelkező festő-mázoló szakember, amiért a sajtóban több - szerinte - arra utaló fotóra és videóra lelt, amelyek bizonyítják, hogy szakszerűtlenül, a fémtiszta felület létrehozása (csiszolás, vagy homokfúvás nélkül), közvetlenül a rozsdára hordták fel a festéket a Lánchíd régi szerkezeti elemein. A bejelentést a PestiSrácok.hu-hoz is eljuttatta. A kivitelező A-Híd Zrt. megkeresésünkre tagadta mindezt, szerintük a felújítás 25 évre szól, a képeket pedig tévesen elemezte a bejelentő. Sulyok Tamás Magyarország új köztársasági elnöke – „Kölcsönös meghallgatás és megértés révén szeretnék bizalmat építeni” (VIDEÓ!)
Elfogadta az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján Novák Katalin köztársasági elnök lemondását. A kormánypártok pedig az Alkotmánybíróság elnökét, Sulyok Tamást jelölték erre a posztra. A baloldal kivonult már a szavazás előtt a teremből, ennek ellenére kétharmados többséggel megszavazták Sulyok Tamást öt évre államfőnek. A képviselők továbbá megszavazták a svéd NATO-csatlakozást, amit csak hat képviselő nem támogatott, így minden akadály elhárult és a svédek beléphetnek a katonai szövetségbe.
Orbán Viktor: A szabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen ne fordulhasson elő, a kegyelmi kérelmet nem lett volna szabad elfogadni
Hatalmas csörte volt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján a parlamentben, hiszen a gyermekvédelem szigorításáról, a svéd NATO-csatlakozásról is szó volt, a továbbiakban pedig az új államfő megválasztására kerül sor. Orbán Viktor a pulpituson mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kegyelmi kérdésben csak egyféleképpen lehetett volna dönteni: el kellett volna utasítani, minthogy Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia uralkodik. Később pedig kitért arra, hogy a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt vezetőjét a baloldal tette az intézmény élére, tartották őt ott húsz éven át és a jelenlegi kormány záratta börtönbe. A momentumosok pólóban jelentek meg az ülésen, Tordai Bence Alekszej Navalnij előtt tisztelgett a teljes baloldallal, Gyurcsány Ferenc pedig a Bibliából idézett annak ellenére, hogy hétvégi évértékelőjében még a kereszténység ellen emelte fel a szavát. Kocsis Máté felszólalásánál pedig elszakadt a teljes ellenzék cérnája, de ennek ellenére is kimondta a frakcióvezető, hogy Varju László egy bűnöző. Független civil nincs – ennek egy újabb példája a Dialógus az Oktatásért szervezet, akik ezt már vállalják is
A legtöbben emlékszünk rá, hogy a Momentum annak idején a NOlimpia elnevezésű szerveződésükkel vált ismerté, és az egyesületből nem sokkal később párt lett, amely ezt egy magyar álom összetörésével érte el, amire a mai napig büszkék. A Dialógus az Oktatásért/Dél-Buda szintén egy civilekből álló szervezet, akik az oktatás ügyét lovagolták meg, a választásokra kanyarodva pedig ezerrel elkezdték tolni az ellenzék szekerét. Mostanra azt is elismerték, hogy bizony kormányellenesek, és nem titkolt szándékuk megbuktatni a regnáló rendszert. Mutatjuk a részleteket! Füssy Angéla az Ultrahangban: ez egy politikai cirkusz, ami már régen nem az áldozatokról, áldozatvédelemről szól
Azok a tüntetők, akik most a leghangosabban kiabálnak, egy hónappal ezelőtt talán azt sem tudták, hol van Bicske, és hogy van ott egy gyermekotthon. És sehol se voltak, amikor sorra buktak ki a pedofilbotrányok, kőkemény ügyekkel, számtalan esetben baloldali politikai érintettséggel. Azok a politikusok, politikai pártok pedig, akik meglovagolják a kegyelem-ügyet, saját politikai sikerük érdekében felhasználják ezeket a szexuálisan bántalmazott fiatalokat és pajzsként tartják maguk előtt a tragédiájukat. Ez egészen gusztustalan – mondta a Hit Rádió Ultrahang Plusz című műsorában kolléganőnk, Füssy Angéla. A gyermekvédelemmel több mint másfél évtizede kiemelten foglalkozó munkatársunk arra is rámutatott, hogy borzalmas, amit a bicskei áldozatoknak át kellett élni, és a legszomorúbb, hogy ez a cirkusz már régen nem róluk szól. Már régen nem arról beszélnek, nem arról szólnak a cikkek, riportok, hogy mit kellene tenni a hasonló borzalmak elkerülése érdekében, vagy a bántalmazottak rehabilitációját hogyan lehetne segíteni, hanem arról, hogy ki kit ismert, kinek ki volt az ügyvédje és még sorolhatnánk. Az áldozatok sorsa itt már nem téma, mert abban nincs politikai haszon. „Minél több idő választ el a Kádár-korszaktól, annál többen mondják azt, hogy akkor jobb volt” – Fejet hajtott a kommunizmus áldozatai előtt a SZORAKÉSZ
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján szerte az országban számos helyen tartottak koszorúzásokat, megemlékezéseket. A Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) Óbudán, a szervezet által megálmodott és felállított GULAG-emlékműnél tartott gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést. „A zászlót ne hagyjátok a földön heverni! A zászlót vinni kell!” – Vándorkiállítás indult Wittner Mária életéről (VIDEÓ + FOTÓGALÉRIA)
A zászlót vinni kell, a zászlót tovább kell vinnie a következő nemzedéknek is – ez a legfőbb üzenete annak a Wittner Mária életét és munkásságát bemutató vándorkiállításnak, amelynek első állomása Dunakeszi. Mint videónkban elhangzik, Wittner Mária volt az a szabadsághősünk, akit mi is ismerhettünk, akit mint hétköznapi ember is ismerhettünk, mégis egyike lesz azoknak az igazgatási pontoknak, akik korunkban az állócsillagot képviselik. Megnyomorított életek, kettétört gerincek, tönkretett egyházak, szétvert társadalom – A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára
1919-ben még csak felvillantották, mire lehet tőlük számítani. Többre akkor nem tellett, mert a Tanácsköztársaság 133 terrorral átitatott nap után csúfosan megbukott, a gyilkos rendszer működtetői pedig eltakarodtak a hatalomból. Aztán 1945 után elérkezett az ő világuk. Építhették a „népi demokráciát”. Nyomukban elhurcolások, letartóztatások, megkínzások, kivégzések jártak, a paraszti társadalom és az egyházak megtörése, valamint a nemzettudat elsorvasztása. Mert nekünk kommunistából is a legalja jutott... Gyurcsány Orbán-értékelőt tartott: szörnyek kormányoznak és Orbán gyerekeket erőszakol
A volt miniszterelnök évértékelő beszédéről lehetetlen feladat rendes összefoglalót írni. Egyrészt zavaros és összevissza volt, pl. szociáldemokráciával lehet legyőzni a pedofíliát, másrészt a Demokratikus Koalíció technikusai képtelenek voltak hallgatható minőségben lebonyolítani egy élő közvetítést. Amikor Gyurcsány önmaga hatása alá kerülve érzelmesen motyogott, szinte egy szavát sem lehetett érteni, hiába tekertük fel ütközésig a potmétert, amikor meg váratlanul ordítozni kezdett dühében, az ijedtség és szívdobogás miatt nem voltunk képesek koncentrálni. De megpróbáljuk! Egy újabb civil szerveződésre bukkantunk, ami mögött baloldali pártokat találtunk
Talán a szavazók hülyítése a megfelelő szó arra, amit Budafok-Tétényben csinál a baloldal kampány címszó alatt. Annak idején ugyanis civilek létrehozták a Dialógus az Oktatásért elnevezésű kezdeményezésüket, ami arról szólt, hogy érdemi párbeszédet kezdeményezzenek az oktatásügy szereplői között. A legújabb eseményüknél pedig már a pártlogók is megjelennek, ami annak fényében nem csoda, hogy a rendezvénynek helyet adó Klauzál Ház bérleti díját a baloldali pártok adták össze. Na persze adattal is kell rendesen szolgálnunk, ha részt vennénk a kis összeröffenésen, ami esetleg megkönnyítheti majd a pártok dolgát a választásokkor a mozgósításban. A kerület kormánypárti vezetése természetesen nem kapott meghívót az eseményre. Borbély Ádám: Új facsemetét ültettek a "Ligetvédők" miatt kiégett 100 éves platán helyére a Városligetben
A Városliget Zrt. és a Főkert szakembereinek erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni azt a több mint 100 éves városligeti platánt, amely a magukat „Ligetvédőknek” nevező aktivista csoport miatt keletkezett tűzben sérült meg súlyosan még 2020 tavaszán. Ezt követően az évekig ott táborozó „ligetvédők” elhagyták a Ligetet, az otthagyott táborukból és környékéről a „ligetvédelem” közben felhalmozódott több mint 100 köbméter szemetet kellett elszállítani. A felbecsülhetetlen értékű 30 méter magas, évszázados platán a tűz következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mára teljesen elszáradt, balesetveszélyessé vált, így azt ki kellett vágni - áll Borbély Ádám, a zuglói Fidesz elnökének közleményében. Valójában Demszkyék embere volt a bicskei pedofil igazgató - Tarlós a PS-nek: "A Karácsony, a hős" című filmet vetítik a moziban?
A 2013-ig fővárosi intézményként üzemelő bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatóját Demszky Gáborék nevezték ki a posztjára, még 1990-ben. A gyermekvédelmi szakterületet felügyelő osztályvezetőt, a baloldali sajtóban felkapott Csókay Lászlót pedig ugyancsak az MSZP-SZDSZ koalíció ültette a székébe 2003-ban - hívta fel a figyelmet a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki főtanácsadó, akit Karácsony Gergely napok óta igyekszik felelőssé tenni az ügyben. Tarlós István kimerítő nyilatkozatban, a tőle megszokott maró szembesítéssel utasította vissza utóda és a baloldali sajtó próbálkozását, többek között arra is figyelmeztetve a rágalmazókat, hogy a bicskei igazgató 26 éves ténykedése során az egyetlen konkrét lépést, azaz a feljelentést a mindenkori felettesek részéről ők tették meg ellene. Budapest korábbi első embere azt a sejtését is megosztotta olvasóinkkal, hogy a főpolgármester miért és miről akarja elterelni a figyelmet. Tűzfalcsoport: Magyar Péter családtagja bíróként küldte padlóra a devizahiteleseket
A Tűzfalcsoport egyik devizahiteles ügyvéd olvasója hívta fel arra a figyelmet, hogy a “Ne féljetek” szlogennel kampányoló Magyar Péter “nagyon közeli hozzátartozója” bíróként részt vett a devizahiteleseket gyakorlatilag a jogalkotás tekintetében is teljesen ellehetetlenítő bírósági jogegységi határozat meghozatalában. Orbán Viktor: pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon!
Az új államfő feladata lesz, hogy helyreállítsa az előző köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi döntése miatt megbomlott nemzeti egységet, világossá kell tenni, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.