Vezércikk
Apu odapörkölt egy pötit…
Na de ki az az apu? Jogos… Apu – vagyis eredetileg Daddy – Donald Trump elnök egyik beceneve, amit Milo Yiannopoulos adott neki, tiszteletteljes rajongása jeléül. Ha nem is vált az elnevezés általánossá, de egyes szubkultúrákban – így a hazai nem hivatalos Trump Fan Club-ban is – megragadt. Szóval „Daddy” most azt csinálta, amit az állampolgárok joggal várnak el tőle: megvédte őket.
Az iszlám kiirtja a felvilágosodás eszméjét
A hit alapvető attitűd, amely az ember sajátja, és amelyből, ha életképes civilizáció keretein belül él az egyén, mindig és mindenhol vallás születik. A vallásból intézményesül az egyház, majd közösség jön létre ennek „talaján”. A közösség pedig – a maga kollektív hitével – megteremti a kultúrát. Az egyén e kultúrán keresztül – akár beleszületik, akár választja azt – szemléli a világot. De mivel e világlátás minden különböző kulturális gyökerű civilizáció közt különböző, így a multikulturális társadalom, ahol ezeket az eltéréseket szeretnék erőszakkal azonos nevezőre hozni, voltaképp egyfajta utópia, amely anélkül nem valósulhat meg, hogy valamelyik szemlélet csorbát szenvedne. Ez az erőltetett, utópisztikus cél erősödött fel a tavalyi év során Európában, és ezt nevezte a keresztény-ellenes „elit” progresszív, valamint értéksemleges gondolkodásmódnak, amely a felvilágosodás eszméjének örököse. Holott csupán értelmetlen megfelelési kényszer szülte öngyilkos szellemiségről van szó, hisz mindaz, amit a felvilágosodás a mai Európára hagyományozott, szöges ellentétben áll a muszlim bevándorlók ideáival.
Tudhat ez a nemzet valamit, ha egy Magyarország-térképtől ilyen sokan berezelnek
Idestova harmadik hete rugózik egy szépséges Magyarország-térképen a honi balliberális sajtó egy része. E térkép a Fidesz Lendvay utcai székházának egyik falát díszíti, s hazánk 1920 előtti határait, illetőleg vasútvonalait ábrázolja. Néhány agymosott honfitársunk bánatosan följajdult: Juj, csak meg ne sértsük a szomszéd népek érzékenységét!
Tanulunk-e a hibáinkból, vagy jövőre (és 2022-ben) még nagyobb sallerokba lépünk bele?
Néhány óra van hátra 2019-ből, itt a legjobb alkalom közös ügyeink (res publica) idei leltárának elkészítésére. Mit hozott, s mit vett el tőlünk, magyaroktól ez a túlpörgetett, gyorsan tovaröppent esztendő?
Mit nekem te zordon Kárpátok? – Petőfi gargantuális tévedése
Persze, persze, gyönyörű, különleges, magával ragadó az Alföld – és a mienk. És persze, persze, Petőfivel szemben sem én leszek az első, aki szerint a költőnek nem volt igaza, amikor úgy vélekedett, hogy a hegyeink, melyek közül akkor még jóval több volt belőlük a mienk, nem érnek fel a síksághoz – mármint szépségükben. Született is egy adekvát válasz erre, tán még valamikor a hetvenes években: „Mit nekem te zordon Kárpátok?” „Ezt neked!” – és egy jókora nagy fügét mutatott ilyenkor a versmondó. (Azért nem merek lófaszt írni, mert a múlt heti, a liberálisok pöcsmutogatási kényszeréről szóló vezércikkem kapcsán több kommentelő is kifogásolta – komoly morállófasz-lóbálások közepette – a szóhasználatot.)
A pöcsmutogatás liberális kényszere
Egy gimnáziumi barátom jut eszembe… Pontosabban az érettségi után még vagy 15 éven át masszívan együtt bulizó csapatunk egyik meghatározó személyisége. Egy végtelenül aranyos srác, aki mellesleg egy bulizseni. Az, hogy az előző estére mindig csak addig emlékezett, hogy odamegy a bárpulthoz, és kér még egy felest, ez alap. De az is, hogy amikor hajnalban zárt a szórakozóhely, ő még egész biztosan ott volt (hacsak nem sikerült korábban valami csajt berángatnia egy közeli bokorba), és jobb híján a takarítónőnél próbálkozott, hihetetlenül buta részeg fejjel, de kitartóan.
Az igazi renegátok: Donáth Anna és Dobrev Klára legújabb károkozása
A magyar ellenzék szélsőséges része megint nagyot alkotott az európai parlament LIBE-szakbizottságának jogállamiságot féltő, még az év vége előtt a finn uniós elnökség részéről sebtében összegründolt ülésén. Hétfőn, a hónapok óta a saját hazugságspiráljába belegabalyodó, egyre inkább trágár módon mocskolódó gyurcsányista-momentumos tandem ismét az országra támadt. Mára nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy amikor valódi ügyeket figyelmen kívül hagyva, megfoghatatlanul általánosított elvekre hivatkozva féltik Brüsszelben vagy Strasbourgban a magyar demokráciát, gyalázzák az országot és egyre nagyobb büntetési mechanizmusért könyörögnek, akár az uniós pénzek befagyasztását követelik, akkor a nemzet és minden magyar állampolgár érdekeit árulják el. Csak most már arra lenne szükségünk, hogy Donáth Anna és Gyurcsányné Dobrev Klára morálisan elítélendő cselekedeteinek súlyára rámutassunk azok körében is, akiknek köszönhetően ma egyáltalán uniós képviselők lehetnek. Mert látni és láttatni kell azt, hogy olyan világpolgárok kaptak képviselői széket, akik minden órában azon agyalnak, hogy miképp lehetséges még nagyobbat belerúgni Magyarországba – csöppnyi politikai hasznot remélve a megtévesztett polgárok részéről.
A Szeviép-üggyel vége a bírói "függetlenség" mítoszának!
Hogyan gondolhatta a Szeviép vezetőit felmentő bírói tanács három tagja, hogy ezt megúszhatja? Miért gondolta azt ez a három bíró, hogy nem lesz helyi – és persze országos – botrány abból, hogy ezt a Szeged környékén számtalan kis- és középvállalkozást és családot tönkretevő társaságot felmentik? Miért hihették azt, hogy ez az ítélet is elsikkad majd a vállalhatatlan bírósági döntések tengerében?
Betiltott kereszt: az új-SZDSZ-es hülyegyerekek elődjeiknél is jobban gyűlölik a magyarokat
Újabb szintet lépett a honi libsik magyar- és kereszténygyűlölete: Terézváros momentumos polgármestere megtiltotta egy kettős kereszt fölállítását a Nyugati téren. Döntését előbb a tér zsúfoltságával, majd heveny nácizással indokolta. Ám valójában arról van szó, hogy ő és hasonszőrű haverjai karácsony előtt megint bele akarták törölni a lábukat a hívő, keresztény magyarokba. Torz lényüket ez elégíti ki. Az SZDSZ-esek kimásztak a kriptáikból, undorítóbbak, mint valaha, és újra támadnak.
A jogrendszerünk megölt két gyereket
Az önmagáért létező liberális jogállam ilyen: csak a jogszerűségre törekszik, másra nem. Senki sem várja el, hogy a jogrendszer és a jogalkalmazók tökéletesek legyenek. Csak azt szeretnénk, ha döntéseik megfelelnének az alapvető emberi igazságérzetnek és az elemi józan észnek. Két gyermekét verte agyon egy olyan férfi a láthatás során, aki korábban kalapáccsal verte a felesége fejét. A támadás 2016-ban volt és már szabadlábra is kerülhetett; a szakértők szerint már minden rendben volt vele. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy minden jogszerű is volt, hiszen máskülönben hogyan is kerülhettek volna a gyerekei a kezei közé?
Quimby, Lovasi, meg mindenféle csepűrágók
Nincs olyan, hogy konzervatív színház, a színház mindig liberális, tudtuk meg a múlt hétvégén lezajlott tüntetés során Galambos Péter, világhírű magyar politikafilozófustól szinkronszínésztől. Ezt persze eddig is tudtuk: a művészet (valamint a sajtó és a humor) mindig baloldali.
Az összegyurcsányozódás hordaléka
Mi történt? Évekig menekültek a közeléből, nehogy összegyurcsányozódjanak – most meg nemcsak az önkormányzati választásra álltak össze vele, de azóta több helyen át is ültek a Gyurcsány-párt frakciójába az ellenzékiek. Hiába volt tőle hányingerük, végső kétségbeesésükben rájöttek, csak vele tudják csillapítani égő hataloméhségüket. És miként a bölcs mondás tartja: „Hányással is lehet tüzet oltani”.
Ne etessük tovább az artistát! – Önleleplezéssel frissítve! :)
Könyves Kálmán alatt senki nem akart vezérigazgató lenni. Mátyás udvarában nem vágytak filmproduceri karrierre. Ma egyetlen pályakezdő sincs Budapesten, aki főispáni posztra pályázna. Magyarországon egyetlen szakma tudott évszázadokon át folyamatosan újabb és újabb jelentkezőket magához vonzani: a művész. Nem is csoda: azt csinálsz, amit akarsz, sőt, ha nincs kedved semmihez, évekig csak kocsmázol, az állam meg dobálja utánad a milliókat.
Minden magyarnarancsos és indexes újságíró nézett már pornófilmet („oknyomozás” az „oknyomozók” után)
Mindenki elképzelheti, milyet. Ennek semmi köze semmihez, de szeretnénk követni az ellenzéki sajtó címadási gyakorlatát. Ha szeretnénk feltenni azt a kérdést, hogy milyen békével végződhet egy kultúrháború, akkor a magyar narancs, az index és a hasonszőrű orgánumok végletes intellektuális brutalitásában találhatjuk meg a választ. „A pornóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca” című írásuk pontosan megválaszolja ezt a kérdést. A kultúrharcnak csak az lehet a vége, hogy mi győzünk. Mert annak, amit a liberálisok művelnek, nincs kulturális vetülete: az csak háború, annak minden gátlástalanságával együtt. Ők olyan harcban nem győzhetnek, aminek valami kulturális a tétje. Annyit tudnak vele kezdeni, mint ősember a fluxuskondenzátorral. A cikk címének nincs köze a cikkhez, és a kisbetűk szándékosak.
Mitől szavaz ma valaki balra?
Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy döntéseinket (bármilyen területen, így a politikában is) mi magunk hozzuk, racionális gondolkodásunk, józan belátásunk, saját érdekünk szerint. Nem szívesen nézünk szembe azzal a lehetőséggel, hogy bizony manipulálnak bennünket. Ez esetben ugyanis saját énképünk sérülne. Úgy éreznénk, hogy nem vagyunk elég okosak, hogy esetleg rosszul dönt(ött)ünk, és hát hogy néz ez már ki… Pedig egyáltalán nem szégyen semmiben sem belátni, ha hibáztunk, sőt, ez a legnagyobb emberi tulajdonságok egyike. S különösen nem kell szégyenkeznünk – sem mások, sem magunk előtt – akkor, amikor a manipuláció sokszor olyan erős és alattomos, hogy tényleg a legjobb szándék mellett, önhibánkon kívül is sokan áldozatává válunk.
Megujjaztak egy színésznőt, de Karácsony ma a gaztettet egy évig titkoló elvtársáért tüntet
Hányingerkeltő az egész történet, mint minden, ami a balliberális „kultúrához” kapcsolódik. Megfogdosta egy színésznő nemi szervét Gothár Péter rendező, és ezt az aberrált bűncselekményt egy évig próbálta eltussolni a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor. Ám züllöttségben velük egyenrangú Karácsony Gergely, aki ahelyett, hogy páros lábbal kirúgná a szexuális bűnözőt rejtegető igazgatót, inkább tüntetést szervez a védelmében. Gyalázat! Jól teszi a kormány, hogy ezentúl a számolatlanul öntött közpénzmilliárdokért cserébe beleszólást követel magának abba, mi folyik a belpesti balliberális színházi fertőben. Talpáról a fejére kell állítani ezt a diktatúráról handabandázó, belterjes brigádot, hadd potyogjon ki közülük a többi szexuális zaklató is!
Tizenöt éve szúrták szíven a magyar nemzetet Gyurcsányék
Éppen tizenöt éve történt. 2004. december 5. gyászos napja előtt ugyanazok az alávaló rongyemberek uszítottak külhoni véreink kedvezményes honosítása ellen, akik egy évtizedre rá már az afrikai, ázsiai agresszív honfoglalók betelepítését, a kerítés lebontását követelték „humanitárius” okokból. A vadidegenek jók voltak nekik, a magyarok nem. Gyurcsányék minden szava hazugság és méreg volt: azzal riogattak, hogy ha állampolgárságot kapnának a magyarok, százezrek települnének át, ami sok milliárdos terhet jelentene. „Ne fizessünk rá!” – hergeltek magyart a magyar ellen Szemkilövetőék, akiknek nemzetárulása Károlyi Mihályéval, Rákosiéval, Kádáréval vetekszik.
2019, avagy az év, amikor az idősek szekálása menő lett
OK, Boomer! (magyarul talán Nyugi, Nyugger!) – folyik a csapból is az új internetes mém, amelyet a relevánsnak látszani akaró hagyományos média minden újdonságra kényszeresen fogékony publicistái itthon is felkaptak, nem titkoltan ujjongva azon, hogy mostantól ezzel a két szóval minden, a mai világban már elavultnak számító érvet le lehet söpörni, ráadásul bármiféle szégyenérzet nélkül. Nincs többé szükség vitára, eltérő álláspontokra, a véleménybuborékon kívülről érkező impulzusokra: csak mondd a kéretlen, az idők szavát nem értő okvetlenkedőnek, hogy OK, Boomer!, és már azt se kell kívánni, hogy dögöljön meg az ilyen (az már amúgy sem polkorrekt manapság), hiszen lényegében ugyanazt lehet üzenni vele. Szinte még bátorítják is az olvasókat az online lincselésre: tétje úgysincs, viszont bárki úgy érezheti, hogy a boomerezéssel beviheti a megsemmisítő csapást azon generáció tetszőleges képviselőjének, amelyiket manapság divatos hibáztatni a klímakatasztrófáért, a túlfogyasztásért és minden másért, aminek következtében állítólag már most romokban áll a hópehely-generáció jövője, pedig az még el sem kezdődött.
Gyújtsd fel az esőerdőt, és nevezd el klímaváltozásnak
Van-e esélye klímaügyben a józan észnek? A rövid válasz: nincs – legalábbis egyelőre úgy néz ki. Van egy mögöttes, valós természeti jelenség (ill. ennek tudományos vizsgálata), és van egy jogos és üdvözlendő törekvés, a környezetünk védelme, minél egészségesebb és jobb életkörülmények biztosítása az emberiség számára. Mindez azonban annyira átpolitizálódott, hogy sem a tudósoknak, sem az őszinte környezetvédőknek nem sok babér terem.
Már csak arra vagyunk kíváncsiak, napi hány percet melózik Kálmán Olga a milliós fizetéséért a „kultura” (sic!) területén
Mint gyöngytyúk a takonyra, úgy vetették magukat az ellenzéki pártok tagjai és a körülöttük gravitáló, markát tartó siserahad az önkormányzati állásokra és megbízásokra. A megszaporodott alpolgármesteri címek mellett tanácsadói állások tömegei jöttek létre, hogy mindenki előtt világos legyen: nem ellenzéki bástyának épülnek az önkormányzatok, hanem sima kifizetőhelynek tekintik őket. Az egykori népszerű tévébemondó és műsorvezető Kálmán Olga is beállt a sorba. A meglehetősen kamuszagú megbízása abban merül ki a rendelkezésre álló információk szerint, hogy kulturális tanácsokat ad a kultúrával az Örömóda meghallgatása során az elmúlt években már kapcsolatba került Gy. Németh Erzsébet gyurcsányista politikusnak, aki erre láthatóan rászorul, havi egymillió forintért.
Üzenet Erdély terrorista elcsatolóinak: a gyulafehérvári módszer fordítva is működni fog!
Százegy évvel ezelőtt, 1918. december elsején nyilvánította ki önkényesen a hazánk területére befogadott 1228 román küldött, hogy mostantól Erdély nem Magyarországhoz, hanem az úgynevezett Romániához kíván tartozni. A recept egyszerű: telepedj be valahová (akár hívnak, akár nem), ott a nagy jólétben szaporodj el, aztán a kedvező alkalmat (például a befogadó ország háborús kivérzését) kihasználva jelentsd ki, hogy azt a területet átcsapod egy másik államhoz. Mindenféle hamis hízelkedéssel, sűrű hazudozással, kitalált elnyomatás-történettel nyerd el a győztes nagyhatalmak kegyét, akik aztán tálcán át is adják neked az országméretű területet. Ám a ma ünneplő keleti szomszéd jó, ha az eszébe vési: a szeparatizmus kétirányú utca. Bár a magyar politika ezt célként (még) nem hirdetheti, de mi, nem-politikus magyarok igen: túszul ejtett testvéreinkről és ezeréves családi ezüstünkről soha nem mondunk le. Soha!
Angol hülyék, hülye angolok, és ez a hülyeség öl
Csak Isten tudja, hogy hányadik cikket írom már egy merénylet után, a szokásos merénylet után. Liberális ellenségeink imádnak strukturális okokra hivatkozni az elnyomással kapcsolatban, de a nyugati nagyvárosokban szokásos gyilkosságokat – amelyeket muszlimok követnek el a szembejövőkkel szemben – valamiért véletlenszerűnek tekintik. Ugyanígy nem tekintik ezeket a gyilkosságokat az elnyomás eszközének, pedig nehéz a rettegésben tartást másnak gondolni az áldozat szempontjából.
Felfaltam a legjobb barátomat – Egy vérfagyasztó, elhallgatott tragédiától az Örök tél Emmy-díjáig
November 25-én emlékezünk a szovjet fogolytáborokba hurcolt magyarokra. Ugyanezen a napon kapott Emmy-díjat az Örök tél főszereplője, Gera Marina. A sors ajándéka ez. Kiderült, hogy lehet és kell jó magyar filmeket készíteni, olyan témákról is, amelyekről negyven évig beszélni sem lehetett, aztán meg a filmes szakma hallgatott róluk. Egy rettenetes történetet idézünk meg, a saját barátját felfaló egykori fogolyét, aki a szökése közben, az éhezés őrületében ölte meg a társát. Örülünk ennek a díjnak, és újabb filmeket, könyveket akarunk, hogy ne feledjük el azt a tragédiát, amely nyolcszázezer magyart érintett, és amelyről végre beszélni, írni, filmezni lehet.Ajánljuk még