Világugar
Nagy-Britanniának és az Európai Uniónak is óriási pofont jelent a Brexit
Az EU-ból való kilépést követő átmeneti időszak végén, január 1-től új korszak kezdődött az Európai Unió és Nagy-Britannia kapcsolatában. Nógrádi György arról beszélt, hogy biztonsági partnerként az EU milyen módon és korlátok mellett működhet együtt a jövőben az Egyesült Királysággal – írja a hirado.hu. A biztonságpolitikai szakértő a vakcinák beszerzésével kapcsolatos uniós eljárásokról és az ebben a kérdésben kialakult vitáról is kifejtette a véleményét a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Egy amerikai keresztény újságíró szerint Trump-sapkás antifások támadták meg a Capitoliumot
A Hit Rádió vendége volt egy neve elhallgatását kérő amerikai újságíró, aki jelenleg New Yorkban dolgozik, onnan számolt be az ott kialakult helyzetről. A keresztény riporter a mainstream médiában dolgozik, azért kérte, hogy ne nevesítsék, mert így nem tudják elszámoltatni a "haladóként" emlegetett sajtóban. Állítása szerint a tavaly novemberi választás óta szinte "minden a feje tetejére állt" és sokan nem értik, mi történik a tengerentúlon. Arról is beszélt, hogy nem Donald Trump uszította a tömeget a Capitoliumnál, de beszélt az Antifáról, valamint Nancy Pelosiról is. Hodorkovszkij vagy Nyemcov sorsa vár a hazatérő „orosz betegre”, Navalnijra?
Oroszország lázban ég, mindenki Alekszej Navalnijt várta, aki a Vnukovo repülőtérre érkezett volna meg a németországi kezelését követően. A különböző hatóságok már korábban megtették a szükséges lépéseket: a tüntetéseket a Covid-19-járvány rendeletére hivatkozva betiltották, miközben fizetett ellentüntetőket toboroztak a repülőtér környékére. Már tegnap készenlétben helyezték a főváros, Szentpétervár és más nagyvárosok rendvédelmi szerveit, ideértve a rendőrség, az FSZB munkatársait, továbbá az OMON, a Roszgvargyija egységeit is. Ezzel egyidejűleg a megfelelő szervek összehangolt megelőző intézkedéseket tettek: napok óta lehallgatják a telefonbeszélgetéseket, megfigyelik az interneten történő kommunikációt és megtörtént egyes aktivisták megelőző őrizetbe vétele, továbbá a repülőtér megközelítését tiltó határozatot adtak át a Navalnij-stáb vezetőinek, illetve munkatársainak – írja a Fantanka.ru. Ukrajna, ahol mindent szabad, főként befogni a szánkat
Szombaton lépett érvénybe az ukrán parlament által elfogadott nyelvtörvény 30. cikkelye, amelynek értelmében nem egyszerűen korlátozzák, hanem ellehetetlenítik a nemzetiségi nyelvhasználatot. A magyar iskolák a négy elemi osztály után csak az államnyelven oktathatnak, a boltokban, kávézókban csak ukránul beszélhetünk és csak ezen a nyelven szolgálhatnak ki minket. Ukrajna Európába tart – szól a hangzatos lózung, és az EB legutóbbi, Minority SafePack-re vonatkozó vétója kapcsán ez már nem is akkora paradoxon. Hofival élve: szabad ország, szabad befogni a pofád. Szilveszter Berlinben, avagy Tripoliban is így szokás
A 2020-as év Európában számtalan lemondással járt. Alkalmazkodnunk kellett a szabályokhoz, be kellett tartanunk a minket és társadalmunkat védő intézkedéseket. Ezek bizonyos mértékben átalakították ünnepeinket, ünneplési szokásainkat is. Az ebből fakadó akadályokat ki jobban, ki rosszabbul viselte, de alapvetően a hazai tapasztalat azt mutatja, hogy a magyarok tudomásul vették a rájuk vonatkozó szabályokat. Ellenben Németországban a vad Kelet népe ismét alakított, ami sok európai szemében igen visszatetsző volt, hisz eddig rendhez, fegyelemhez, az egymás iránti tisztelethez voltak szokva. A jövevények számára mindez idegen. Nekik nem számít a másik élete, tulajdona, testi épsége, nyugalma; az a lényeg, hogy ők jól érezhessék magukat és duhajkodjanak. A német CDU továbbra is Merkel markában marad - Orbán Viktor bízik az együttműködésben
Január 16-án tartotta a legnagyobb német, valaha jobbközép-konzervatív párt, a CDU harmincharmadik, de első digitális közgyűlését egy berlini vásárcsarnokban felépített stúdióban. 1001 küldött otthonról a tévén, laptopról, tablagépről követte a közönség nélkül lebonyolított sorsdöntő pártgyűlést. Sorsdöntő, mert a következő pártelnök határozza meg, hogyan kezelik majd Angela Merkel hagyatékát, tovább mennek-e a balratolódás útján, vagy – ha Friedrich Merz nyer – létrejön-e egy visszarendeződés a konzervatív értékek felé. A közvélemény-kutatások szerint a párttagok többsége Merz felé hajlott, a Merkel-hívők viszont mindent megtettek azért, hogy őt megakadályozzák. De az elnököt nem a párttagok, hanem a küldöttek választották meg és ez bizonyult Merz nagy hátrányának – vesztett. Orbán Viktor a választás után levelet írt a CDU új elnökének, Armin Laschetnek, amelyben kifejtette, bízik abban, hogy a Fidesz és a CDU együttműködése hozzájárul a magyar-német kapcsolatok fejlődéséhez
Nagy Ervin balladája: Soros-könyvből idézett szó szerint, pár perc alatt letiltotta a szöveget a Facebook
Nem tettem semmi mást, csak a „hivatalos” Facebook-oldalamon kitettem egy 2000-ben megjelent Soros-könyvből vett idézetet, amiben a szerző egyes szám első személyben „elismeri”, hogy olyan hálózatot hozott létre, amely a nyílt társadalom megvalósítása érdekében akár szembeszállhat egyes kormányzatokkal is. (Tehát Soros György szerint is létezik a Soros-hálózat.) Három perccel később a fotót, majd a szöveget is hamis információnak bélyegezte az FB „központi cenzúrája”. Megdöbbentő, hogy ha egy Sorostól származó idézet, amennyiben őszinte és valós, de nem éppen a legjobb színben tünteti fel a nyílt társadalom eszményét, akkor ellenőrzésre, majd blokkolásra és tiltásra kerül. A posztot ugyanis nem sokkal később levette a közösség oldal... A következő te leszel? Hegyi-Karabah – Ismét tárgyalóasztalhoz ültette Putyin Moszkvában az azeri elnököt és az örmény kormányfőt
Amint elmúltak a tizenegy napig tartó orosz karácsonyi-újévi ünnepek, Vlagyimir Putyin orosz elnök azonnal tárgyalóasztalhoz ültette Moszkvában Ilham Alijev azerbajdzsáni elnököt és Nikol Pasinján örmény miniszterelnököt, hogy megvitassák a Hegyi-Karabahot érintő kulcsfontosságú lépéseket. Amint már korábban megírtuk, Hegyi-Karabahban 2020. szeptember 27-én háború robbant ki. Baku és Jereván 1988 februárja óta vitatja a régió tulajdonjogát, amikor a Hegyi-Karabah Köztársaság bejelentette elszakadását az Azerbajdzsántól. 2020. november 9-én Putyin, Alijev és Pasinján aláírták a hegyi-karabahi ellenségeskedés teljes megszüntetéséről szóló közös nyilatkozatot. A dokumentum előírja, hogy az azeri és az örmény feleket az elfoglalt helyeiken kell megállítani, számos régiót Baku irányítása alá helyeznek, és orosz békefenntartókat telepítenek a frontvonal, illetve a Lacsini folyosó mentén, amely a területet Örményországgal köti össze. Hidegháborús nosztalgia – Joe Biden visszahozhatja az ellenséges viszonyt Észak-Korea és az Egyesült Államok között
Miután a hétvégén a Koreai Munkapárt kongresszusa megerősítette Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt a pozíciójában, és őt választotta hétfőn a párt új főtitkárává, felvetődött a kérdés, milyen lesz majd a bő egy hét múlva beiktatásra kerülő új amerikai adminisztráció kapcsolata a kommunista diktatúrával. Donald Trump amerikai elnök négyéves ciklusa alatt többször is tartott hivatalos találkozott Kim Dzsongunnal, egyszer még Észak-Korea területére is átlépett, amikor a két Korea közötti határszakaszon, Panmindzsonban találkoztak. Trump volt az első amerikai elnök, aki észak-koreai területre lépett. Borítékolható azonban, hogy Biden az Obama-éra taktikáját követi majd, ami azt jelenti, hogy meg sem próbálja oldani a feszültséget országa és az ázsiai állam között. Századvég: a nemzeti identitását senki nem akarja feladni
Az Európai Uniós, és most már az unión túli közvélemény alakulásáról fest világos képet az Európa Projekt, korábbi nevén Projekt 28 – írta a hirado.hu. A Századvég 2020-ban is meghatározó európai témakörökben kérte ki a huszonhét uniós, és további három unión kívüli országok véleményét, közöttük a britekét is. A vakcina engedélyezését alapos vizsgálat előzi meg
A második vakcina is zöld utat kapott a héten az Európai Bizottságtól. Az amerikai Moderna oltóanyagát minősítette biztonságosnak az Európai Gyógyszerügynökség, így már a napokban megindultak a szállítások az Uniós országokba. A gyártóval százhatvanmillió adag vakcinára van előszerződése az uniós intézménynek – írta meg cikkében a hirado.hu. A demokrácia végjátéka Amerikában
Az USA mindig is irányított demokrácia volt, csak a két nagy párt jelöltjének volt esélye megnyerni az elnökválasztást. Az újabban „mélyállamnak” nevezett összefonódás-rendszer a gazdaság, az államapparátus, a választott tisztviselők és a különböző gazdasági szereplők között már Kennedy idején is leválthatatlan volt. Amerika sorsa akkor fordult tragikusra, amikor a „mélyállam” kulcspozícióiból a pénzügyi rendszer cápái kiszorították a hagyományos termelővállalatok képviselőit. A nyolcvanas évektől középosztály-ellenes kormányzás kezdődött, mert a termelővállalatok topmenedzserei összefogtak a pénzügyi szektor vezetőivel és együtt már rendszeresen erősebbnek bizonyultak, mint a választókra támaszkodó politikai vezetés.
Betekintés az élenjáró függetlenobjektív német sajtó munkájába
A kereszténységnek több vértanúja van, mint kétezer éve, miközben Brüsszel toleranciáról papol
Európában – az integrációnak köszönhetően közösen – jogi, anyagi és bűnüldözői eszközökkel védjük azokat az egyre sokasodó egyéni, csoportos vagy közösségi identitásokat, amelyeknek a létét veszélyben érezzük. Ha természetes, ha absztrakt, ha ártalmatlan hülyeség vagy politikailag vitatott is az a bizonyos identitás és speciel nem tetszik, akkor is óvjuk a többség vagy egy-egy erőszakos kisebbség támadásaitól – mert így tartjuk helyesnek. Ellenben – miközben valamennyi létező diszkrimináció miatt érzékenyítünk – a keresztények védelmére egy huncut eurócentet sem költünk. Brüsszeli parancsra toleranciát gyakorlunk, majd álszent módon szörnyülködünk, mikor azt halljuk, hogy naponta egy tucat keresztény embert gyilkolnak meg hitük miatt. Mintha elfelejtenénk: a keresztény és a „kulturális keresztény” (cultural christians) identitás a nyugati civilizáció építőköve. Jól élünk benne? Jól érezzünk magunkat a kényelemben? Akkor nemcsak sopánkodni, tenni is kellene már valamit! Leginkább ott, a birodalmi fővárosban, Brüsszelben! Ugyanaz a balhé, ugyanaz a felforgatási forgatókönyv – Döbbenetes a hasonlóság a Fekete-Győr-féle dzsembori és az amerikai tüntetések között (galériával)
Miközben a közösségi média elfoglalja helyét Joe Biden Kamala Harris oldalán, mint a negyedik hatalmi ág, lelkesen igyekeznek elhallgattatni mindenkit, aki fotós bizonyítékot oszt meg arról, hogy nem egészen úgy történt a Capitolium elleni támadás, ahogy azt a függetlenobjektív sajtó tálalja. A közösségi médiában ugyanis egyre többen szolgáltatnak bizonyítékot arról, hogy Antifa/BLM-provokátorok hergelték – és vezették – a tömeget az Egyesült Államok legfőbb törvényhozói testületének épülete elleni támadás során. Az interneten számos olyan kép kering, ahol Antifa-jelképekkel kitetovált tüntetők hergelik a tömeget a törvényhozás épülete elleni támadásra. A Facebook és Twitter a szólásszabadság jegyében valóságos hajtóvadászatot indított az agent provocateur-ökről készült felvételeket megosztók ellen, a tolerancia jegyében a Cukorhegyi gulágra száműzve a hatalom ellenségének kinevezett amerikaiak százait. A balliberális lázítás és az ebből eredő pusztítás azonban nem ismeretlenek hazánkban sem: 2018-ben az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzéki ügynökcsapat produkált a Capitolium ostrománál tapasztaltakhoz hasonló képsorokat a Kossuth téren, betörve a Parlament százéves műemléki ablakait, gránáttal dobálva a rendőröket és szánkókat gyújtogatva. Az, hogy végül nem sikerült bejutni az épületbe, csak a hatóságok felkészültségének és helytállásának volt köszönhető, ráadásul erőszakot sem alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. Akkor Fekete-Győr András volt a zavargások egyik karmestere, aki füstbombát dobott a rendőrök felé (kiemelt képünkön). A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat is emelt ellene. A Kossuth téren készült fotók, valamint az Egyesült Államokból érkező felvételek közti hasonlóság pedig egészen letaglózó: úgy tűnik, a politizálás új korát nyitotta meg a globális baloldal. Ismét felkészül 2022-ben a Parlament? Döntsék el Önök galériánk alapján. Kis vakcinológia, avagy mennyibe kerülnek az oltóanyagok és hogy halad a világ az oltásokkal?
Péntek reggeli interjújában a miniszterelnök egy rövid körképet mutatott az oltásokról. Már csak karnyújtásnyira van a győzelem, amit úgy nevezünk, hogy vakcina. Az uniós vakcinabeszerzés nagyon lassú, ezért tárgyal az ország Izraellel, Oroszországgal és Kínával – mondta el Orbán Viktor, aki azzal folytatta: gratulálhatunk a briteknek, akik több embert oltottak be, mint az unióban. Logikusan következik a kérdés, hogy áll a világ, például az angolok, az USA, vagy az unió a dologgal, mik az árak, mik a számok? Az EU oltóanyagárait – rövid ideig és véletlenül – már régebben nyilvánosságra hozták, továbbá azzal is tisztában vagyunk, mennyi embert oltottak be. Úgy tűnik, az unió lemaradt, mint a borravaló, legalábbis az angolokhoz képest mindenképp. Továbbra is a német polgárok fizetik az olaszok pazarlását, de meddig tűrik Merkelék ámokfutását?
Így csap az asztalra Moszkva – Lavrov szerepe az orosz birodalmi politikában
Szergej Viktorovics Lavrov Moszkva egyik erős embere, Putyin jobbkeze. Oroszország lassan húsz éve kezdte meg visszatérését a globális hatalom pozíciójába – ebben nem kis szerepe volt a 2004-ben kinevezett külügyminiszternek, aki határozott fellépéssel hajtja végre az elnök akaratát. Hogy mégis mi az orosz külpolitika végrehajtójának titka, azt talán az utóbbi években a posztszovjet államokban kirobbant konfliktusok „rendezése” ábrázolja a legpontosabban. Deák Dániel a PS-nek: Biden győzelme után a 2016 előtti éles politikai támadásokra számíthat Magyarország
Az amerikai elnökválasztási kampány eseményei és a szerda esti jelenetek is jól rávilágítottak arra, hogy az amerikai társadalom a véglegekig megosztott, sem a baloldal, sem a jobboldal nem mentes az erőszakos cselekményektől – minderről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a PestiSrácok.hu-nak. Mindenkinek megvan a maga baja: újranyitnak a detoxikálók Oroszországban
Oroszországban idén hivatalosan ugyan csak tíz napig ünnepelték volna az újévet és a karácsonyt, de Vlagyimir Putyin elnök bölcs ajánlására a kormányzók saját hatókörükben munkaszüneti nappá nyilvánították december 31-ét. Így a tavalyi év utolsó napjától január 10-ig bulizhatnak, pihenhetnek az orosz polgárok. Ide kívánkozik az a statisztikai adat, amely szerint januárban átlagosan tizennyolcezerrel több orosz ember hal meg, mint bármely más hónapban, főleg az ünnepi ivászat miatt. Mindez azért érdekes, mert újranyitnak a kilenc éve bezárt detoxikálók Oroszországban, pedig még az alkoholizmus is csökkent időközben. Totális ultraliberális-újkommunista fordulat Amerikában
Jelenleg úgy tűnik a georgiai szavazatszámlálás jelenlegi állása alapján, hogy a republikánusok elvesztik a szenátust is, hiszen a szavazatszámlálást novemberben is a demokraták nyerték. Ez azt jelenti, hogy az USA-ban teljes liberális és baloldali fordulat következett be. A teljesen zavarodott republikánusok pedig képtelenek egységesek lenni. A Trumpot támogató szavazó- és aktivistatábor hiába erős, hiába erősebb, mint bármilyen konzervatív erő valaha is, nem rendelkezik komoly befolyással a mainstream sajtóban, a gazdaságban és az államapparátusban, sőt, még a republikánus pártban és a konzervatív értelmiségben sem. Az unió célja, hogy kissé fájjon a kilépés Nagy-Britanniának
December 31-én lezárult egy korszak és egy új kezdődött Nagy-Britannia, illetve a britek életében. Véget ért az EU-ból való kilépést követő átmeneti időszak, az elválás az uniótól végül békés módon, eddig megrázkódtatás nélkül történt meg. A december 24-én született megállapodás szabályozza az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyát – írta meg a hirado.hu. Nem sérülnek a magyarok jogai a Brexit után
December 31-én lezárult egy korszak és egy új kezdődött Nagy-Britannia, illetve a britek életében. Véget ért az EU-ból való kilépést követő átmeneti időszak, az elválás az uniótól végül békés módon, eddig megrázkódtatás nélkül történt meg. A december 24-én született megállapodás szabályozza az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyát. Kedvezhet Magyarországnak a Brexit, még ha a briteknek fáj is
December 31-én lezárult egy korszak és egy új kezdődött Nagy-Britannia, illetve a britek életében. Véget ért az EU-ból való kilépést követő átmeneti időszak, az elválás az uniótól végül békés módon, eddig megrázkódtatás nélkül történt meg. A december 24-én született megállapodás szabályozza az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyát.