Egy napra jugoszláv lemezborító lettem
Állítólag nem is a Jugoton adta ki azokat a lemezeket, melyeket a különböző, nem annyira az APEH fennhatósága alatt működő piacokon árultak a rendszerváltozás idején, csak a zágrábi cég brandje nálunk a minőséget jelentette, így szakmányban vásárolhattuk azokat a hamisított lemezeket, melyek borítójára rátették az Iron Maiden fotóját és ráírták, hogy Metallica – Ride the Lighting. Valami hasonló jugót toltam tegnap, amikor a Senkihelyettes kettőről elhittem, hogy ő maga Azahriah, és még a cikk címébe is beleírtam a mulatós király nevét. A Telex meg kiröhögött, de ez egy ilyen műfaj: aki hülye, azon nevetnek. Trumppal a szólásszabadság is visszatért Hollywoodba
Az új Pókember-rajzfimsorozat főszereplőjének hangja, Hudson Thames simán kimondta: tartott attól, hogy a széria idegesítő és woke lesz. És még mindig dolgozhat Hollywoodban. Lassan kezdhetünk hozzászokni, hogy senkit nem canceleznek, senkit nem tesznek tönkre a véleményéért. Gyógypedagógiai kísérlet Azahriah és Puzsér felfogóképességének javításához (Javítva, frissítve)
Puzsérnek és a budai hegyvidék lakossági csalogányának nem sikerült kihámozniuk, miről írtam hétfőn, erről pedig hosszú percekig voltak képesek értekezni az Önkényes Mérvadó című sulitévés műsorban. Akkor azzal a céllal láttam neki a fogalmazásnak, hogy egy kis fényt viszek a haladó nyilvánosságba, elmagyarázom, miért nem történt tragédia a szankciók megszavazásánál. Elbuktam. Második számú gyógypedagógiai kísérlet következik. (Frissítés a végén.)
Lépésről-lépésre hódít a nagy HR-összeesküvés – Kószáló Ladikpisztoly S01E07
A kelenföldi, a kárpátaljai és a felvidéki összeadta, hogy mit tud a határon túli magyarokról, és természetesen ez még így is semmi ahhoz képest, amit az éttermiség tud. Az értékalapú külpolitika ösvényein bolyongva próbáltuk megérteni a világot, de rájöttünk, hogy rossz helyen bolyongunk. Lelepleztük a nagy HR-összeesküvést, amelynek keretében kis kommunisták épülnek be egyre többen a nagy politikai, gazdasági, kulturális és oktatási rendszerekbe, hosszú távon jelentős károkat okozva az egész országnak. Végül a Bindzsisztángate-ből is csurrantunk-cseppentünk egy keveset, hiszen rájöttünk, hogy Majka nem is okvetlenül Magyarországra utalgat a baloldalnak utolsó reménysugarat kilövellő slágerében, hanem egy teljesen másik kis világra… A Bölcsészkapitány angol fordulatokból olvasta ki az orosz szálat a bombás üzenetben – Kószáló Ladikpisztoly S01E06
A nagy felismerések és a nagy drámák hetén vagyunk túl. Zelenszkij Davosban ráébredt, hogy őt átverték a nyugatiak, Ukrajna sosem lesz a NATO tagja és a győzelem-elméleteire is csak addig bólogattak, amíg nem kerültek azok semmibe. Nálunk meg az egész ország drámatagos lett, hiszen a gyerekeknek nem kellett matekból röpdogát írniuk egy internetbetyár miatt. A legmókásabb epizódot az Index szállította: megszólítottak egy nyelvészt, aki szerint biztos hogy magyar ember írta oroszból a bénán lefordított anglicizmusoktól hemzsegő levelet. Nyelvészbölcsészen ennyit még sosem röhögtünk. A haladó nyilvánosság képtelen feldolgozni, hogy felnőtt emberek felnőttként viselkednek és ezért születhetett kompromisszum a szankciókról
Szijjártó Péternek az egész hétvégéje ráment arra, hogy a 360 fokban forgolódó kollégájának és az Oroszországot felosztani, darabokra törni kívánó Észt Birodalom Kallasának elmagyarázza, akkor járulunk hozzá a szankciók meghosszabításához, ha Ukrajna felhagy Szlovákia és Magyarország energetikai abúzálásával. Náluk átment az üzenet, a cselédsajtó viszont azóta is béni képpel néz, és nem értik az egészet. Elmagyarázzuk! Izgatottan várjuk a Fehérorosz elnökválasztás végeredményét, vajon hány százalékot szavaz meg magának Lukasenko?
Reggel 8-kor Fehéroroszország-szerte (Belorusszia-szerte) kinyitottak a szavazóhelységek, ahol úgy lehet csinálni, mintha demokrácia lenne. A idillhez azzal járult hozzá Lukasenko (Lukasenka), hogy saját magán kívül további öt jelöltet engedett regisztrálni, akik méltóságteljesen alulmaradhatnak.
Szijjártó gyógypedagógiai-fejlesztő foglalkozást tartott az uniós kollégáinak, közben lesorosbérencezte Donald Tuskot
A külügyminiszter Donald Tusk lengyel kormányfő primitív megjegyzésére reagált, miszerint Putyin csapatában játszunk, amiért nem szeretnénk, hogy Ukrajna tönkretegye Magyarországot. A fejlett nyugaton is kopogtat a valóság az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, ezért új mesét kell hazudni
Glenn Diesen, a norvég professzor szerint vége a hosszú ideje tartó manipulációnak; a politikai és médiaelit kezd narratívát váltani, ahogy az ukrán proxyháború a végéhez közeledik és a Nyugat lassan kész beismerni a vereségét Ukrajnában. Szemlézi nekünk a Mandiner. Visszakérdezett az IPSOS, hogy mégis mi a bajod?
29 országban kíváncsiskodott az IPSOS piac- és közvéleménykutató cég, hogy mennyire pesszimista a társadalom, és annak mi az oka. Magyarországon az egészségügy miatt. Roppant tanulságos ez az eredmény. Megdöbbentette Fico a “civil szervezeteket”: Szlovákiában választást kell nyerni a hatalomért
Utcára vonultak a “civilek” Pozsonyban a drágább gázért és a demokráciáért. Így ennek nem sok értelme van, ezért hozzátették, hogy Szlovákia Európához tartozik, nem pedig Oroszországhoz. Ugyan így sem lett több értelme a tüntetésnek, de legalább meglóbálhatták büszkén a szlovák zászlót, ami a Paintben átszínezett magyar címertől eltekintve az orosz zászló. Ukrajna megpróbál meggyőzni minket arról, hogy két pont között a legrövidebb út, ha ők pénzt kapnak
Ukrajna készen áll arra, hogy azeri gázt szállítson Európába; minderről maga Zelenszkij elnök úr tájékoztatta a világ közvéleményét. Nem győzünk álmélkodni, hiszen Azerbajdzsán felől teljesen felesleges Ukrajna felé kerülni, de ez nem számít, hiszen a molekula mellé csomagolnak morált is, annak pedig, mint az közismert, kifejezetten magas a fűtőértéke. Kösz, Trump!
Még csak nyomozzuk, hogy milyen irányba fog kanyarogni Trump friss elnöksége, de az már most látszik, hogy csak jól járhatunk vele. Teljesen mindegy, mekkora adókat vet ki a kínai akkumulátorral működő autókra és mire nevezi át Rákosrendezőt, de legalább ki lehet mondani nyilvánvaló igazságokat, meg lehet fogalmazni alapvető érdekeket. Pl. azt, hogy nem szeretnénk részt venni Ukrajna kiterjesztett öngyilkossági kísérletében, maradnánk a fűtés mellett. Áldozatpózba vágta magát Magyar Péter, az utolsó ember a Földön, akit egy kézzel írt üzenetben fenyegettek meg
Majdnem elsiklottunk a rettenetes hír felett, hogy Magyar Pétert bizony megfenyegették. Egy komoly, kézzel írt feljelentést fenyegetés kapott, amiben kilátásba helyezik a kiherélését. A hívei ettől éktelen haragra gerjedtek, és a szeretet jegyében kínhalállal fenyegetnek mindenkit, aki nincs jó véleménnyel tanítójukról és vezérükről. Igen, fellelhető némi bájos diszkrepancia. Megijedtek a a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tagjai, hogy a fanatizmusuknak, korruptságuknak és a hülyeségüknek lesz következménye
A fejlett nyugaton divatos antiszemitizmus és Palesztina-kultusz, illetve az ezek mögött rendre megtalálható katari és iráni pénzügyi motivációk nem maradnak következmények nélkül. Trump beiktatása óta az ICC tagjai már lábujjhegyen járnak, hátha megússzák, hogy teljesen törvénytelenül, mindenféle bizonyíték nélkül elfogatóparancsot adtak ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joav Gallant volt izraeli védelmi miniszter ellen. Bolygó Kapitány választásokon ugyan nem indul, de legalább hülye
Káprázatos interjút adott a kisebbik Soros az Financial Timesnak. Ő a bizonyíték arra, hogy nincs szükség vérfertőzésre ahhoz, hogy az arisztokrácia generációról generációra egyre fogyatékosabb legyen. Meg már generációkra sincs szükségük a leépüléshez, elég az ideológia és a bölcsészettudomány. Nem haldoklunk, hanem így élünk – és nem is rosszul | Kószáló Ladikpisztoly S01E05
Számokkal feldobott bölcsészet hallható a kísérleti Ladikpisztoly-adásban, amelyben szakértő vendéggel beszélgettünk arról, mit lehet kiolvasni a legismertebb gazdasági mérőszámokból. Katona László közgazdász, folyamatmenedzser elmesélte, mire alkalmas és mire nem a leggyakrabban emlegetett mutató, a GDP. Az megállapítható, hogy sem az anyagi jólétet, sem a boldogságot nem ábrázolja, de pont azért vannak egyéb mérőszámaink is, hogy közelíthessük a valóságunkat. A magyar háztartások pénzügyi vagyona viszont olyan ütemben növekszik, hogy ha hátradőlni nincs is okunk, a minden összeomlásáról szóló rémtörténeteket is érdemes fenntartásokkal kezelni. Részletek és gazdasági laikusoknak való kifejtés a beszélgetésben. Trump, a fogantatás pillanata, a Telex és az a titokzatos zigóta
Trump győzelme egyeseket a kétségbeesésbe kergetett. A kapitulációt bejelentő és Magyarország területéről kivonuló woke-nagykövetség utolsó csatlósaként a Telex című pixelhalmaz pl. olyannyira kitart az elmúlt években elterjedt tudománytalan babonák mellett, hogy éktelen dühvel képes érvelni már az általános iskolai tananyaggal szemben is.