szászfalvi lászló
A Zrínyik horvát származásúak, de magyar lelkűek és gondolkodásúak voltak
Zrínyi Miklós (1620–1664) erős nemzeti, keresztény Magyarországban gondolkodott, és egész életével azt üzeni, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha lakói, tekintet nélkül a származásukra, összefognak – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Somogy megyei Őrtiloson, szerdán. Németh Szilárd Zrínyiújvárnál a költő, hadvezér, politikus születésének 400. évfordulójára tartott emlékévnek a HM, a Zrínyi-hagyományok ápolásában érintett települések, múzeumok által szervezett záróeseményén hangsúlyozta: a kormány, a Fidesz-KDNP – nem kis ellenszélben – ilyen Magyarországot épít 2010 óta. Pozitív tapasztalatokról számoltak be a kormánypárti politikusok az oltás kapcsán
Mindenkit a védőoltásra való regisztrációra buzdítanak a Magyar Nemzetnek nyilatkozó kormánypárti politikusok, akik pozitív tapasztalatokról számoltak be az oltás kapcsán. Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója hangsúlyozta, hogy sokkal könnyebb lelkileg, amióta tudja, hogy védi őt a vakcina. A KDNP-s Szászfalvi László, aki a kínai oltóanyagot kapta meg, azt emelte ki, hogy nemcsak önmagunkért, hanem egymásért is felelősek vagyunk, és csak akkor kerülhet újra az életünk a régi kerékvágásba, ha minél többen beoltatják magukat. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!