Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókbankja a rendszerváltoztatás után is pénzmosodaként működhetett
A külkeres maffia történetét kutatva messzire vezetnek a szálak. Keveset beszélnek például a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókbankjáról, a CW Bankról. Ennek feladata volt az állami külkereskedelmi vállalatok nyugati ügyleteinek finanszírozása a pártállam idején, de a demokratikus átrendeződés után tovább folytatta működését. 1999-re legalább hetvenmilliárd forintnyi veszteséget halmozott fel a Magyar Köztársaság költségvetésének terhére, amelynek meghatározó része a rendszerváltoztatás után keletkezett, amikor a bank hatalmas hitelállományt helyezett ki többnyire a volt keleti blokkból érkezett vállalkozókhoz. Valójában ezek nem voltak „igazi” hitelek. Néhány „vállalkozóhoz” kerültek ezek a pénzek úgy, hogy törlesztés nem lesz. A kétes hírű üzletemberek többsége vagy a Szovjetunió, vagy valamelyik szatellitállam titkosszolgálataihoz volt köthető, sőt még arról is szóltak a hírek, hogy a Stasi vagyonát a CW Bankon keresztül mentették át a fordulat után. A bécsi magyar fiókbank tehát feltehetően pénzmosodaként üzemelt.
Az MNVK-2. Csoportfőnökségen belül „egy – a közérthetőség kedvéért lobbinak nevezett – csoportosulás uralkodott. Tagjai főleg az apparátusból és a hadsereg politikai vonaláról érkezett vagy küldött olyan megbízható személyek voltak, akiknek kapcsolatai messze túlmutattak a kommunista és szovjetbarát felfogáson. Ezek célja a sokszor – tevékenysége természetéből adódóan – törvényen kívüli eszközeivel való önérdekű manipuláció” – írta Práczki István katonai hírszerző a visszaemlékezéseiben arról a külkeres maffiát segítő kemény magról, akik a katonai felderítés tisztjeiként nyújtottak titkosszolgálati fedést a gazdasági visszaélésekhez.
Egy-két résszel korábban már olvashatták, hogy a külkereskedelem felhasználásával végrehajtott országrablás egy elég szűk körhöz volt köthető. Az MNVK-2-n belül sem volt ez másként. A külkereskedelmi vállalatok felügyelete az Operatív Szolgálat A/5. Alosztályához (belföldi operatív támogató alosztály) tartozott, amelynek vezetését hosszú időn keresztül Kapás Pál ezredes látta el. Ez a kis létszámú – hat-nyolc főt foglalkoztató – alosztály elsősorban politikai tisztekből állt, akiknek bekötöttsége a párt belső köreihez sokkal közvetlenebb volt, mint a felderítés többi részlegén szolgálatot teljesítőknek. Legfontosabb feladataik közé tartozott a tippkutatás, vagyis a potenciális megnyertek megtalálása és behálózása.
Éhes disznó megnyertségről álmodik
A megnyert ugyanaz a személy volt a katonai hírszerzésnél, mint az ügynök az állambiztonságnál – csak éppen pozíciójukkal sokkal jobban jártak! Őket soha nem presszióval vették rá az együttműködésre, hanem mindig „hazafias” alapon vállalták a feladatokat, amiért tisztes ellenszolgáltatás járt, ráadásul ehhez a szerephez nem kapcsolódott társadalmi megvetés. Őket nem tekintették besúgónak, nem közösítették ki és kövezték meg virtuálisan, mint a sokszor kényszer alatt aláíró társaikat.
Igaz ugyan, hogy elvileg nem is foglalkoztak belsőreakció-elhárítással, vagyis nem kellett az ismerőseikről jelentéseket írniuk, de olyan kiváltságokban részesültek, amelyek csak a pártállam működtetőinek privilégiumai voltak. Szakmailag képzett, nyelveket beszélő embereket szervezett be a katonai hírszerzés, vagyis a megnyertek hálózata tele volt tehetséges és profi külkereskedőkkel, no meg újságírókkal is.
Az MNVK-2-n belüli pártközeli maffia és válogatott megnyertjeik voltak azok, akik megkezdték a nyugati offshore céghálózat kiépítését. Létrehozták az Eurocomot, amely a katonai hírszerzés fedővállalataként működött, és amelynek segítségével elkezdődött a külföldi terjeszkedés. Első vegyesvállalatuk a kettős könyvelésű Intereurop volt, bécsi és vaduzi központtal. A cégalapítás egyik kulcsfigurájaként Dévai István, a Metalimpex vezérigazgató-helyettese szerepelt, aki természetesen megnyertként vett részt az üzletben.
Dévai az ötvenes évek második felében lett a legbelsőbb kör tagja, amikor a frankfurti kereskedelmi kirendeltségen teljesített szolgálatot Sebestyén János beosztottjaként. Hazatérése után visszatért eredeti munkahelyére, a Metalimpexbe, vagyis nem követte Sebestyént az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságba, de a közöttük lévő szoros „munkakapcsolat” nem szűnt meg. Dévai jelentős volumenű valutakitermelést végzett a katonai felderítés számára, miközben tartotta a kapcsolatot az összes meghatározó külkeres személyiséggel és igyekezett előnyben részesíteni a korrupciós háló másik végén álló nyugati nagyvállalatokat.
Práczki Istvánt hamar eltávolították
Az Eurocom alapításának szakmai fogásait Práczki Istvánra bízták, aki gyakorlottan hozta tető alá a céget, de mivel nem tartozott a katonai felderítésen belüli „lobbicsoportba”, hamar eltávolították a vállalat közeléből.
Nem úgy Dévait, aki a Metalimpex éléről segítette a külkeres érdekcsoport gazdasági manővereit: az Eurocomon és leányvállalatain (Intereurop) keresztül játszotta ki a szigorú külkereskedelmi szabályokat. Az Intereurop Wien egy jugoszláv céggel közösen működtetett bécsi iroda volt, amely arra szolgált, hogy mind a Metalimpex, mind partnerének kilétét fedésben tartsa. A jugoszláv társnak, egy Mile Jovanovits névre hallgató kereskedőnek szintén Vaduzban bejegyzett cége volt, a Fercom International Steel Company East.
Kijátszották a hazai pénzügyi ellenőrzést
A Külkereskedelmi Minisztériumhoz beterjesztett engedélyeztetési kérelem azzal indokolta az Intereurop létrehozásának szükségességét, hogy kereskedelmi irányelvek korlátozták a különböző országok felé az export mennyiségét, holott sokszor nagyobb lett volna a felvevőpiac, így az exportőr kénytelen volt közvetítő céget bekapcsolni az ügyletbe. Hasonló szempontok alapján volt érdekelt Jovanovits is a cégalapításban, mivel Jugoszlávia felé irányuló üzleteit saját maga nem bonyolíthatta, így „mind a Fercomnak, mind pedig vállalatunknak szüksége van arra, hogy egyes esetekben rejtve maradjon. Ezt a célt szolgálja, hogy a társulásba egy megfelelő osztrák céget, az Intereurop Export GmbH-t bevonjuk.”
A fennmaradt iratokból nehéz kibogozni a szálakat, hogy kik és hányan voltak a tulajdonosok valójában az Intereuropban, azok miképpen osztozkodtak a bevételen, de az világos, hogy a fő csapásirány a cégalapítás után a reexport lett, és az is, hogy mindent megtettek a hazai pénzügyi ellenőrzés teljes kijátszására.
Újra feltűnik Salusinszky
Az Intereurop alapításában számos olyan figura is részt vállalt, akikről már olvashattak ebben a sorozatban. Ilyen volt például Salusinszky István, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöke, aki sokat tett azért, hogy a külkereskedelmi vállalatok megkapják a cégalapítás jogát a nyugati világban.
Salusinszky korábban maga is megnyert volt, a katonai hírszerzés embereként vezette a kereskedelmi kirendeltséget Rómában, és hazatérte után is az érdekcsoport tagja maradt. Amikor 1974-ben a Metalimpex fedésében elkövetett gazdasági visszaélések miatt nyomozni kezdett a hatóság, Salusinszky is aggódni kezdett:
„Salusinszky elvtárs, a Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója tart attól, hogy Dévai letartóztatása nyomán a BM firtatni fogja a Metalimpex Bécsben lévő és Vaduzban bejegyzett közös vállalkozásának hátterét. A hírforrás szerint Salusinszky megjegyezte, hogy akkor pedig nagy baj lesz.
A hírforrás közlése szerint ez a közös vállalkozás egy nem létező vállalat, mert nincs bejegyezve a Pénzintézeti Központban. Ennek következtében nem áll hazai pénzügyi ellenőrzés alatt, nem fizet be nyereséget, pénzügyi műveletei nem követhetők nyomon, a befolyt pénzekből annyit könyvelnek el, amennyit akarnak, és a cég alkalmazottaiként Bécsben dolgozó magyar állampolgárok nem részesülhetnek a Magyar Népköztársaság jogi védelmében.
A vállalat esetleges sikertelen pénzügyi ügyleteiért az anyagi terhet és hátrányt nem az állam, hanem a Metalimpex kell, hogy fedezze, nyilvánvalóan hamis pénzügyi könyvelés vagy egyéb hamisítás útján” – olvashatjuk a nyomozás során begyűjtött ügynökjelentésben.
A kulcsfigura: Fekete János
A Metalimpex elleni nyomozás során az állambiztonság egyre több információt szerzett a pénzügyi machinációkról; rájöttek, hogy az MNVK-2. illegális forrásokkal egészíti ki költségvetését, amely forrásokból természetesen sokkal több jut magánzsebekbe, mint titkos akciók finanszírozására. Láthatóan irritálta őket a törvénytelen pénzszerzés és egyszerre irigyelték is a konkurens szervezet praktikáit: igyekeztek minél több részletet megtudni az MNVK-2. működésének „üzleti alapra” helyezéséről. Kikérték tőlük Dévai jelentéseit is, amelyeket megnyertként adott a felderítés számára.
Ezekből kiderül, hogy Salusinszky mellett Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökhelyettese is támogatta a bécsi vállalat pénzeszközeinek kint tartását, vagyis engedélyt adott arra, hogy ne utalják haza az Intereurop nyereségéből a Metalimpexet megillető részt.
A titokzatos Jovanovits szerepe
A Fercom és a Metalimpex nem sokkal az Intereurop életre hívása után újabb közös vállalkozást hozott létre, Metimexco néven. Bár a cég alapítási iratai egyelőre nem állnak rendelkezésemre, annyi nyilvánvaló, hogy a Metimexco is az Intereuropban érdekelt Jovanovits közreműködésével született. Arra szolgáló egyértelmű információ, hogy mi alapján választotta az MNVK-2. Jovanovitsot üzlettársának, sajnos nem derül ki az anyagokból.
A BM korábbi adatgyűjtéséből annyit tudhatunk róla, hogy a cégalapítást megelőző években szoros kapcsolatban állt Arató Ferenccel, a Külkereskedelmi Bank egykori vezérigazgató-helyettesével, akit angol és izraeli szervekkel való együttműködés gyanújával tartottak ellenőrzés alatt, de néhány évvel korábban öngyilkosságot követett el.
(Arató Ferenc egyébként egyike volt azon pénzügyeseknek, akik felfuttatták a reexport-tevékenységet Magyarországon, azt a reexportot, amely aztán megnyitotta a lehetőséget a pénzszivattyú beindításához.)
Egyes értesülések szerint Jovanovits ellen jogerős büntetőjogi ítélet volt érvényben Jugoszláviában, ezért kellett láthatatlannak maradnia az üzletkötések során, más információk szerint azonban a jugoszláv állambiztonsági szolgálatok embere volt, és pusztán a legalizálás érdekében terjesztette magáról a büntetőeljárás legendáját.
A bécsi leánybank szerepe
A Metimexco és a két Intereurop számláit két bécsi banknál vezették, azonban forgalom csak az egyik banknál jelentkezett. A Metimexcónak volt ugyan folyószámlája az MNB bécsi leánybankjánál, a Central Wechsel- und Creditbanknál (CW Bank), azonban forgalom nem zajlott rajta.
A CW Bank feladata volt az állami külkereskedelmi vállalatok nyugati ügyleteinek finanszírozása a pártállam idején, de a demokratikus átrendeződés után tovább folytatta működését, rengeteg megválaszolandó kérdést hagyva maga után. 1999-re legalább hetvenmilliárd forintnyi veszteséget halmozott fel a Magyar Köztársaság költségvetésének terhére, amelynek meghatározó része a rendszerváltoztatás után keletkezett, amikor a bank hatalmas hitelállományt helyezett ki többnyire a volt keleti blokkból érkezett vállalkozókhoz.
(Valójában ezek nem voltak „igazi” hitelek. Néhány „vállalkozóhoz” kerültek ezek a pénzek, rendes hitelszerződések nélkül, vagyis a pénzek kihelyezésekor már nyilvánvaló volt, hogy törlesztés nem lesz.)
A kétes hírű üzletemberek többsége vagy a Szovjetunió, vagy valamelyik szatellitállam titkosszolgálataihoz volt köthető, sőt, még arról is szóltak a hírek, hogy a Stasi vagyonát a CW Bankon keresztül mentették át a fordulat után. A bécsi magyar fiókbank tehát feltehetően pénzmosodaként üzemelt, de a Metimexco mégsem a CW Bank segítségével bonyolította a pénzügyeit. Egyértelműen kikerülték az MNB bekapcsolását a tranzakciókba, pedig a jegybank igyekezett nyomást gyakorolni a vezetésre.
1976. június 23-án a CW Bank vezetője telefonon kereste fel a Metimexco korabeli igazgatóját, Heiszig Józsefet, és kérte fel a fiókbank foglalkoztatására. Heiszig kitért a határozott válasz elől, azonban írásos beszámolójában, amelyet a Metalimpex vezetőségéhez intézett, így fogalmazott: „Az érdekeltek figyelmét felhívom arra, hogy a Metimexco forgalmát nem célszerű a Central Wechsel- und Creditbankhoz telepíteni, inkább több bank között kell megosztani, esetleg egy részét külföldre áttenni.” Vagyis a pénz mennyiségére és mozgására vonatkozó információkat semmiképpen sem akarták láthatóvá tenni bármilyen magyarországi kötődéssel rendelkező intézmény számára, még akkor sem, ha a CW Bank vezetősége is támogatta a különböző offshore megoldásokat.
A sorozat korábbi részei:
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Sebestyén János, az „üzletember” a Párt és az állambiztonság felett
Amikor megvettük a Siemens-rádiót, a külkeres maffiát segítettük
Péter Györgynek és Vályi Péternek azért „kellett meghalniuk”, mert a külkeres maffia útjában álltak?
Egy kis elitcsapat irányította azt a pénzszivattyút, amely lerabolta az országot
A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
