a hálózat
A Hálózat – Krassó látta, hogy aki Rajkéktól, Demszkyéktől függetlenül próbált szamizdatot kiadni, az csúnyán megütötte a bokáját (Videó!)
Maroknyi ember Krassó Györgyre emlékezett a legendás rendszerváltó születésnapján, október 19-én. Sajnos tényleg csak maroknyian voltunk. Molnár Tamás (Inconnu), Jakab Lajos (Áramlat Kiadó) és társaik azt is bejelentették, hogy megalakították az Antikommunista Szabad Sajtó Egyesületet, hogy ne csak az antifasisztáknak, de az antikommunistáknak is legyen végre egy közös csoportja. A hetvenes, nyolcvanas évek letagadott, el nem is ismert ellenállóival természetesen Krassóról is beszélgettünk, aki hihetetlenül tisztán átlátott már akkor szinte mindent. Nem véletlenül határolódott el az SZDSZ-től, hiszen felismerte, hogy nem a rendszerváltást, hanem az átmentést képviseli. Ahogyan Gondos Béla, a „Könyves” mondta még korábban: „Látta, hogy aki Rajkéktól, Demszkyéktől függetlenül próbált szamizdatot kiadni, az bizony csúnyán megütötte a bokáját, míg az előbbiek mindig megúszták egy ejnyebejnyével.” Emlékezzünk a valódi antikommunistákra és adjuk meg nekik, ami jár! Páratlan párosok: Havas Henriknek egy titkos megbízott (Forró Tamás), Juszt Lászlónak egy szigorúan titkos tiszt (Zeley László) jutott szerzőtársnak
2003-ban Teller Ede levelet írt, amelyben nekiment a Fidesznek és a magyar ellenzéknek. Az írást örömmel leközölte a Népszabadság. Csakhogy kiderült, hogy hamis. A levelet szeptember 15-én jelentették meg, pár nappal Teller Ede halála után. Szerzője Zeley László, az ismert rádiós-riporter volt. 2011-ben kiderült, hogy ő is szigorúan titkos tiszt volt, méghozzá őrnagy; elmondása szerint egy másik egykori szt-tiszt, az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter kérte meg Teller felkeresésére a hamis levél idején. Zeley László néhány évvel ezelőtt visszaemlékezett arra, hogy utazgatott ki a Szovjetunióba, ahol összebarátkozott egy KGB-ssel, aki a szovjet atomtudósokra vigyázott. Innen már sejthető: nyilván felsőbb utasításra került a nyolcvanas évek végén Teller Edéhez közel, már annyira, hogy interjúkat készítsen vele. Ezt a kapcsolatot használta ki újra 2003-ban. A nyolcvanas években Zeley László állandó szerzőtársa egy miniszterhelyettes fia volt, a Rádió fiatal tehetsége, aki Szófiában végzett és akiben szintén tökéletesen megbízott a rezsim. Juszt Lászlónak hívták. Párosuk nagyon is emlékezet a Forró Tamás–Havas Henrik duóra, amelyből egyikük szintén a BM-nek dolgozott és szintén izgalmas, korábban tiltott témákról is írtak. Úgy fest, így működtek tökéletesen ezek a szelep-kettősök. A jó kommunisták és a jó szamizdatosok legendája – Az SZDSZ születése, avagy az ÁVH-s, rákosista családi, baráti kör
„Amikor pár napja írtam egy bejegyzést a szamizdatosokról, félreértés lett belőle. Nyilván nem az egész szamizdat-mozgalmat kérdőjelezem meg. Hanem a különleges, kiemelkedő, leginkább terjesztett szamizdat, a Beszélő hátterét igyekszem újravizsgálni. Azt (ezt) a brigádot, amelynek vezető tagjairól lépésről lépésre, de csak kiderült, hogy egyrészt mind befolyásos kádercsaládok gyermekei. Kettő: a kései Kádár-rendszerben az elit életét élhették. Szinte mind nagy lakásokban, villákban, zömmel másoktól elvett helyeken nevelkedtek. És így vagy úgy – de inkább így – be voltak kötve a Párthoz. És akik értelmiségiként szinte mind olyan munkát műveltek, ami a köz számára vagy teljesen haszontalan vagy egyenesen kártékony volt. Egy súlyosan traumatizált, betegesen zárt társaság. Ahogyan Máthé Áron történész mondta nagyon frappánsan: ez volt az ÁVH baráti kör.Vagy inkább az ÁVH-s, rákosista családi, baráti kör.” A Tanácsköztársaságtól az SZDSZ-ig. Mert mindig szükség van a jó kommunisták és a jó liberálisok legendájára. Vezércikk. „Útlevél kell? Majd megkérdem anyámat” – Egy zseniális jelenet az alakuló SZDSZ-ről és az „üldözött” Rajk-butikról
Lehet őszintén beszélni a nyolcvanas évekről? Igen. Az Eltörölni Frankot című film bemutatja a korszak valóságának azt a szeletét, amelyet következetesen letagadnak. Van benne több fantasztikus jelenet: az egyikben egy hatalmas lakásban tartanak összejövetelt, ahol összegyűlt a budapesti értelmiség színe-java. A csóró punk pszichológus barátnője útlevelet akar saját maguknak, hogy elmeneküljenek. Végül a nagyképű házigazda – vagy annak barátja – azt mondja: „Majd megkérdem anyámat.” Nem tudom, hányan vigyorogtak el a nézőtéren ennél a jelenetnél, én igen. Nyilván megláttam az SZDSZ-t, a Rajk-butikot, ezt az egész vízfejű, egykor volt maoista és újbaloldali, akkor még újgazdag bandát, akinek szülei összeharácsolták ezeket a lakásokat és villákat. És milyen a sors, még előtte, éppen aznap beszéltem egy volt III/III-as tiszttel, aki azt mondta, hogy a nyolcvanas évek valójában arról szólt, hogy megpróbálták előbb Aczél asztalára tenni a Beszélőről készült jelentést és másolatot, mielőtt maguk a szamizdatosak odatették volna. Hát akkor, ennyi. Publicisztika. Az ÁVH-tól a CEU-ig: Hanák Péter nemcsak feljelentette Kosáry Domokosékat, de még a fiókjaikat is átkutatta
Száz éve született Hanák Péter történész, s ennek apropóján nagy, méltató írás jelent meg róla a Népszavában. Tudjuk, hogy ez már önmagában sokatmondó (felhívás arra, hogy megnézzük, kit dicsérnek épp), még inkább az, amit a szerző elfelejtett közölni. Hanák Péter a negyvenes években a Párt utasítására nemcsak részt vett az egykori Teleki Intézet „megtisztításában”, de az akcióban mindenben kiszolgálta az ÁVH-t. Hanák először átkutatta egy idősebb történész fiókját, majd erről feljegyzést, azaz feljelentést küldött az ÁVH-nak. Később segített Péter Gáboréknak a további bizonyítékgyűjtésben, és amikor a méltán elismert és Angliában is tisztelt Kosáry Domokos előtt lebukott, akkor a terrorszervezet utasítása szerint felháborodottan tiltakozott. Kosáryékat végül elküldték, egy történésztársuk meg a halálba menekült, az ÁVH szerint „búcsút intve” a „Vörös Paradicsomnak”. Ezt persze azóta is elhallgatják, ahogyan Hanák Péter múltját is. Pedig a sátáni kezdet sokat adott, a karrierje természetesen beindult, egy ötvenhatos kitérő után a hatvanas évektől már Nyugaton, az Egyesült Államokban vendégeskedhetett, s az sem lepett meg senkit, hogy a nyolcvanas években ő lett a CEU egyik alapító tagja. A másik legismertebb név egy hírhedt ex-sztálinista, ex-rákosista: maga Vásárhelyi Miklós. Bemutatjuk Hanák különösen visszataszító indulását. PestiTV, Hálózat: Kit néztünk mi? Első rész: Ipper századostól Vitray hadnagyig
A Tévé csillagai voltak. Szakértőknek, kedves embereknek voltak álcázva. Valójában volt közöttük több ex-ÁVH-s, politikai tiszt, munkásőr, de a lényeg: a meghatározó riporterek és újságírók jelentős része valamelyik erőszakszervezet embere volt. Sokan már elmentek, mások jólétben, rivaldafényben öregedtek meg és most már csak ülnek és mesélnek. Most megmutatjuk kicsit a másik arcukat. Nem árt, a cikkek, portálok, tévék jelentős része továbbra is ajnározni fogja őket. A Mestereket. Lássuk a titkos, elrejtett történeteket. Kit néztünk mi? Első rész. Amikor az ENSZ főtitkára személyesen törölte le Kádár arcáról a vért – Hazugság és elektrosokkolás a Legvidámabb Barakkban (Videó!)
A hatvanas években még számtalan politikai fogoly sínylődött Kádár diktatúrájának börtöneiben – köztük Pákh Tibor. Bár Kádár János 1963-ban azt hazudta, hogy egyetlen politikai fogoly sincs már rács mögött, ez volt a csúcspontja annak a gusztustalan színjátéknak, amelyet U Thant ENSZ-főtitkár hazánkba érkezésére építettek. Az egész egy jól megtervezett ceremónia része volt: Kádár úgy tett, mintha lemondott volna a megtorlásról, a burmai politikus meg úgy, mintha ezt elhitte volna. A lényeg az üzlet volt, a Magyar Népköztársaság elvesztett jó hírének visszaállítása, a forradalmárok ügyének elhamvasztása. Pákh Tibor a börtön hírhedt vezetőjétől kért kihallgatást: helyreigazítást akart, hiszen nem elég, hogy bebörtönözték, még le is tagadták. Ezután jöttek az elektrosokk-kezelések. Persze voltak még gerinces magyarok: Pákh hálásan emlékezett Bibó István levelére, amelyben a nagytekintélyű szellemi vezető Kádártól kérte a politikai foglyok valódi elengedését. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.