Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Újra összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
A Nagykörút káoszba borult közlekedése végre Karácsony Gergely figyelmét is felkeltette: a főpolgármester hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az ügyben. Az Év Kilátója kerestetik! (VIDEÓ)
Pályázatot írt ki az Aktív Magyarország az épített kilátók népszerűsítése érdekében. Mint közleményükben fogalmaznak, a hegyek vonulata a horizonton, a távoli városok pompája, a Balaton víztükre – három a legszebb dolgok közül, amiben egy kilátóba felmászva gyönyörködhetünk. Országgyűlés – Orbán: Járványhelyzetben erkölcstelen és káros a kormány ellen folytatott harc (Videó!)
A forró ősz után forró, a 2022-es parlamenti választásokig tartó forró időszak következhet – erre utal Orbán Viktor hétfőn, a Magyar Nemzetben megjelent írásán kívül az Országgyűlés őszi ülésszakának ugyancsak hétfői kezdetén tapasztalható hangulat is. A parlamenti munka újabb fejezetét a miniszterelnök nyitotta meg napirend előtti felszólalásával, amelyben összegezte a koronavírus-járvány miatt megtett intézkedéseket, azok gazdasági, társadalmi hatásait, felvázolta a kór második hullámának kezelésére kidolgozott stratégiát, és előrejelzést adott annak várható hatásairól is. A kormányfő arra kérte az ellenzéket, hogy segítsék a kabinet munkáját, ne akarjanak minden egyes járványtani kérdésből politikai tőkét kovácsolni, de a kérés süket fülekre talált: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezúttal is spirituális énjét csillogtatta meg, és egyebek mellett a Bibliában nem található bibliai idézetekkel szórakoztatta az erre fogékonyakat. Jakab Péter Jobbik-elnök ultimátumot adott volna a kormánynak, ha pimaszságáért Kövér László házelnök nem vette volna el tőle a szót. Schmuck Erzsébet azt vonta kétségbe, hogy a magyarok túlélik a mostani válságot, mire Orbán Viktor azt válaszolta neki, ezért üdvös mindannyiunk számára, hogy az ellenzék ellenzékben van. A parlament hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu-nak interjút adott Hollik István: a Fidesz kommunikációs igazgatója az ellenzék viselkedéséről és a kormány feladatairól is beszélt stábunknak. Jakab szerint az ország vesztésre áll a koronavírussal és a válsággal szemben
Magyarországnak nemcsak a vírussal, de közben Orbán Viktorral is meg kell küzdenie – reagált a Miniszterelnök hétfői országgyűlési beszámolójára Jakab Péter. A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor akkor érzi jól magát, ha vezérlő tábornoknak képzelheti magát. Gyurcsány: A kormány megöli a holnapot
Egy plakátműveltségű ember sehova nem vezető, téves eszméi rendszerbe foglalt szófüzérének titulálta Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor országgyűlésben elhangzott helyzetértékelő beszédét. A Demokratikus Koalíció vezére ugyanakkor úgy vélte, a magyar miniszterelnök Sárkányölő Szent Györgynek képzeli magát, aki az Európai Unió sárkányával viaskodil. Gyurcsány úgy fogalmazott: "az Európai Unió nem sárkány, de ha végül is az lenne, biztosíthatom, ez a sárkány Önt fogja legyőzni". Elhunyt Strausz János, az Alkotmánybíróság volt tagja
Életének 87. évében elhunyt Strausz János nyugalmazott bíró, az Alkotmánybíróság volt tagja – adta hírül közleményében az Alkotmánybíróság weboldala.
Szijjártó: Arra van szükség, hogy a munkanélkülivé vált európaiaknak újra legyen munkájuk
Arra van szükség, hogy a koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé vált európaiaknak újra legyen munkájuk – emelte ki Szijjártó Péter az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői, brüsszeli ülését követően. Magyar siker: a Semmelweis Egyetem kutatóinak az elsők között sikerült megvizsgálni az aktív koronavírus szerkezetét
A Semmelweis Egyetem (SE) kutatóinak a világon az elsők között sikerült megvizsgálniuk az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel hétfőn. Többször is fizettek az otthon gyártott kamueuróval
Többször is fizetett a családi manufaktúrában legyártott hamis 100 és 200 eurós bankjegyekkel az a XI. kerületi fiatal pár, akiknél rendőrségi házkutatás során több, mint hatezer eurónyi hamis pénzt találtak, továbbá ezek előállításhoz szükséges eszközöket, mobiltelefonokat, hamis okmányokat és egy rendszámtáblát foglaltak le – írja a police.hu. Orbán Viktor: A Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront 2022-ben döntő ütközetre készül
Csatába hívó üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktor a mai Magyar Nemzetben. Többek közt arról írt, hogy a múltban minden nap meg kellett küzdeni, hogy megszerezzük vagy kézben tarthassuk a saját döntés jogát, a nemzeti önrendelkezés léte pedig ma is kockán forog. Ma a legnagyobb veszélyt a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. Itthon, a belpolitikai ügyeinkben sem szabad áltatnunk magunkat, mert az ezt a szabadságunkat veszélyeztető, többszörösen bukott baloldal döntő ütközetre készül. Mögöttük lesz a nemzetközi média, a brüsszeli bürokraták és a civilnek álcázott NGO-szervezetek, és mindent el fognak követni a hatalomért. Polgármestert és képviselő-testületet választanak vasárnap Mohácson
Időközi önkormányzati választást tartanak a Baranya megyei Mohácson szeptember 27-én, mert júliusban a képviselő-testület feloszlatta magát. Kovács Mirella, a Mohácsi Helyi Választási Iroda vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a választópolgárok polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelöltekre is voksolnak majd; utóbbiak közül nyolcat közvetlenül, egyéni választókerületben választanak meg, míg három képviselő a kompenzációs listáról juthat be a testületbe. Börtönbüntetésre ítélték a villamosokkal bunyózó férfit
Nem jogerős börtönbüntetést kapott az a férfi, aki ittasan villamosokra, villamosvezetőre és utasokra támadt tavaly novemberben – közölte a fővárosi főügyész hétfőn. Az elkövető négy nigériai állampolgárt üvegekkel dobált meg, majd a peronon is tovább zaklatta a várakozókat.
A gyerekeknél is fontos az influenza elleni oltás
Bense Tamás házi gyermekorvos fontosnak tartja, hogy idén a lehető legtöbben éljenek az influenza elleni ingyenes oltással, mert az könnyebbé teszi a pontosabb diagnózist, illetve a koronavírus-fertőzés felismerését. Visszatértek az akciócsoportok (Videó)
Újra felállítják azokat a szakmai akciócsoportokat, amelyek a tavaszi védekezés során sikeresen működtek – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban. A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg a hiteltörlesztési moratórium
A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel – erről beszélt a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője hétfőn, az M1 aktuális csatornán. Binder István elmondta: a moratórium bevezetésének köszönhetően 2000 milliárd forint maradt a lakosságnál. Szigorodnak a maszkviselési szabályok, rövidül a karantén, és továbbra is ingyenes a legtöbb tesztelés (visszanézhető videó)
Szigorodtak a maszkviselés szabályai és a kormányfő mai bejelentése szerint az akciócsoportok is visszatértek a koronavírus-járvány második hulláma miatt. A mai naptól kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. Ugyancsak a mai naptól 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni. Könnyítés azonban, hogy rövidült a kötelező házi karantén időtartama. A tisztifőorvos közölte, hogy az eddig elvégzett tesztek elsöprő többsége ingyenes volt, arról pedig a háziorvosok döntenek, hogy az adott eset járványügyi szempontból igényel-e tesztelést. Gáz-riasztófegyverrel lövöldözött egy nő a szomszédaira Gyöngyösön
A hangos zene miatt kezdett lövöldözni szomszédaira egy 59 éves nő Gyöngyösön, a hétvégén. A rendőrség közleménye szerint az asszony, akit felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak, engedéllyel tartott gáz-riasztófegyveréből adott le három lövést a szomszédokra, akik könnyebben megsérültek. Varga Judit: A jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé
A jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn, azzal összefüggésben, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még megválasztása előtt ígéretet tett arra, hogy évente jelentést készítenek a tagállamok jogállami helyzetéről. Csaknem háromszáz illegális migránst fogtak el a hétvégén
Péntektől vasárnapig 298 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 77, szombaton 97, vasárnap 102 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások. A román és horvát határszakaszon 22 migránst fogtak el. Karácsony hajlandó újra egyeztetni a kormánnyal a fővárosi fejlesztésekről
Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára javaslatát, hogy folytassák a nyáron félbeszakadt közös munkát és újra tartsák meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa üléseit. A két oldal októberben találkozik a budapesti városházán – közölte Fürjes Balázs. A fővárosi delegációt a főpolgármester, a kormányét Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti. A kormány javaslatára napirendre kerülhet a fővárosi közösségi közlekedés, valamint a Nagykörút forgalmi átalakításának ügye is. A főváros vezetésére alkalmatlan Karácsony és csapata Tarlós István babérjait aratná le
Míg több fontos fővárosi fejlesztési projekt megfeneklett vagy el sem kezdődött Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt, addig a fővárosi önkormányzat baloldali vezetése a Tarlós István hivatali ideje alatt megkezdett beruházások "babérjait aratná le" – írta hétfői számában a Magyar Nemzet. Összedőlt egy épület az indiai Mumbaiban, tízen meghaltak
Összedőlt egy háromszintes épület Mumbai egyik külvárosában ma hajnalban. 10-en meghaltak, sokan a romok alatt rekedtek. A mentőcsapatok a még mindig folyamatban lévő mentőakcióban 25 embert menekítettek ki, köztük gyerekeket. Elfogták a nőt, aki ricinnel akarta megmérgezni Trumpot
Levélben küldött valaki halálos mérget Donald Trump amerikai elnöknek a Fehér Házba. A boríték, amelyre Trump nevét írták, szombaton érkezett és ricint tartalmazott. A bélyeg arról árulkodott, hogy a küldeményt Kanadában adták fel. Hajdúnánáson a Fidesz-KDNP támogatásával indult jelölt nyert (Kocsis Áron köszönővideójával)
Hajdúnánáson Kocsis Áron, a Fidesz-KDNP támogatottja nyerte a vasárnapi választást. Mint arról korábban a PestiSrácok.hu beszámolt, a város vezethetősége volt a tét.