Magyar ugar
Bús Balázs nem vállal semmilyen közösséget a korrupcióval átszőtt óbudai DK-s vezetéssel és lemondásra szólítja fel őket
Semmilyen közösséget nem vállal Bús Balázs (Fidesz) a korrupciós botrányba keveredett óbudai, DK-s vezetéssel. Leszögezte: a választásokat megelőző és a választásokat követő letartóztatások és korrupciós ügyek kapcsán Óbuda politikai vezetése, és a testület megválasztott baloldali képviselői soha nem látott morális válságba sodorták a kerületet. Ezért úgy döntött, hogy nem veszi fel az önkormányzati képviselői mandátumát, egyben felszólítja lemondásra mind a most még regnáló kerületi vezetést, mind a megválasztott új testületet, és új választásokat sürget. Amire kevés az esély, annyira ragaszkodik a baloldali ellenzéki vezetés a székükhöz. Ha nem fogják fel, hogy hol rontották el, akkor megérdemlik, hogy eltűnjenek - így bírálta az ellenzéki pártokat az MSZP volt társelnöke
Meg kell erősíteni az MSZP-t, most már „a magyar baloldal léte a tét” - mondta pártja történelmi veresége után Komjáthi Imre, a szocialisták lemondott társelnöke. A baloldali politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy „megunták a választók a tökölődést". Komjáthi szerint, ha az ellenzéki pártok nem fogják fel, hogy hol rontották el, akkor megérdemlik, hogy eltűnjenek. Azt is elárulta, hogy a történtek ellenére újraindul az MSZP elnöki pozíciójáért, írja az Index. "Nem tehettem meg, hogy ne mondjam el azt, amit láttam" - Járai Judit kapta a Jótollú újságíró díjat
Járai Judit vehette át idén a Jótollú újságíró díjat a Nézőpont Intézet szervezésében megrendezett ünnepség keretében, ahol a külpolitikai újságíró, író, szerkesztő köszönőbeszédében többek között kiemelte, nagyon fontos, hogy "a világot magyar szemmel nézzük és magyar szívvel mutassuk be". Portálunk érdeklődésére kiemelte, tapasztalhatóan átalakulóban van a média, ugyanakkor a jelenleg divatos rövid anyagok, az egymondatos üzenetek „elbutítanak bennünket”. Úgy vélte, ezért sem lehet ez a jövő útja, lesz egy visszatérése az értékteremtő műsorokhoz, cikkekhez, rádió és tévé műsorokhoz. Lebuktunk, Magyar Péter ott sem volt (Cikkünk allergéneket, glutént, és szarkazmust tartalmaz)
Mióta a Média1 hamarabb tudott a PestiTV megszűnéséről, mint szerkesztőségünk azóta egyértelmű, hogy a portál a NER zsebéből, és az adófizetők pénzéből él. ezért nem is meglepő, hogy most aljas, megátalkodott módon megtámadta a szeplőtelen Magyar Pétert. Kötelességünk tehát megvédeni a megváltót a propaganda aljas támadásától. Költséghatékonyabb és gyorsabb lenne az újraválasztás, ha Karácsony Gergely lemondana
Sokáig ment a találgatás, hogy vajon valóban le fog-e mondani a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra Vitézy Dávid javára. Végül azoknak lett igazuk, akik a törölköző bedobásra tippeltek, csakhogy ez olyan későn következett be, hogy már csak kihúzni lehetett Szentkirályi nevét a szavazócéduláról, teljesen leszedni nem. A többi között ez is közrejátszott abban, hogy újra kellett számolni a szavazatokat, mert sokan annak ellenére is rá szavaztak, hogy már nem volt induló. Ennek eredményeképpen egy nagyon szoros versenyt láthattunk Vitézy és Karácsony között és újraszámlálásra is szükség volt. Jelen állás szerint 41 szavazattal nyert Karácsony, aki azonban a Kúriához fordult annak érdekében, hogy új választást írjanak ki Budapesten. Ennek a herce-hurcának viszont semmi értelme, hiszen, ha komolyan gondolná egyszerűen csak lemondana és már vonulhatnánk is az urnákhoz. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint ezt azért nem teszi, mert így ha a Kúria elutasítja akkor az megint az ő győzelmét erősíti. Ilaria Salis után Magyar Péter is a mentelmi joga mögé bújhat a részeg balhéja után
Megvan az a kép az amerikai filmekből, amikor a szektavezér őrült tömegeket gyűjt maga köré, megvezetett fiatalokkal szervez vad orgiákat, ahol ömlik az alkohol és ki tudja, még mi, miközben elhiteti híveivel, hogy az isteni igazsághoz az ő testén keresztül vezet az út. Majd amikor a film főszereplője, a fiatal FBI-ügynök végre lebuktatja, akkor mégis felmentik a vallásszabadságra és az egyházak sérthetetlenségére hivatkozva, mert mint kiderül, kapcsolata van a bíróságokkal? Na, most nem erről lesz szó, csak arról, hogy az EP-mandátum felmentést adhat Magyar Péternek a részeg bulin elkövetett garázdaság alól. Nem is tudom, miért írtam a felvezetést...
Bús Balázs: Kiss László polgármesternek le kell mondania az óbudai korrupciós botrány miatt, miután letartóztatták a helyettesét és a kampányfőnökét is (videó)
Kiss László nem lehet tovább Óbuda-Békásmegyer polgármestere, miután a márciusban kirobbant korrupciós botrány elérte közvetlen helyettesét, valamin a kampányfőnökét is - írja Facebook-oldalán Bús Balázs fideszes politikus. Csütörtök reggel volt az óbudai alpolgármester és a békásmegyeri piacigazgatójának meghallgatása a Budai Központi Kerületi Bíróságon, ahol elrendelték a letartóztatásukat 30 napra. Még márciusban kezdték el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai őrizetbe venni a gyanúsítottakat az óbudai önkormányzatot is érintő korrupciós ügyben. Két vallomás is arról szól, hogy Kiss Lászlónak is le kellett adni a korrupciós pénzekből. Háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre Brüsszelben – Orbán Viktor a Kossuth rádióban (VIDEÓ)
A Mercedes most egy olyan beruházást hoz létre Magyarországon, ami 3800-4200 új munkahelyet jelent majd Kecskeméten – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve, hogy olyan modelleket és azok alkatrészeit gyártják majd ott, amiket eddig még be sem mutattak. Privát Pride Piknikre invitálja az influenszereket és családjaikat David Pressman
A csúcson pörög David Pressman amerikai propagandagépezete. Egy, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívó szerint a nagykövet most nem a szokásos átnevelő vacsorára invitálja az általa arra méltónak talált influenszereket, hanem egy nagyszabású piknikre, aminek a témája nem más, mint a szivárványos közösség, az LMBTQ. Mindezt természetesen a Pride-hónap apropóján, Családi Pride Piknik néven. Ami még érdekesebb, hogy ide nem csak a kiválasztottak jöhetnek, az invitálás ugyanis a meghívottak családjára is vonatkoznak. De persze mindennek semmi köze nincs a baloldali pszichológiai hadviseléshez, nyilvánvalóan csak arról van szó, hogy a nagykövet nagyon jó ember. Nyilván. Szürreálisak Magyar Péter vádjai a Schadl-Völner ügy kapcsán, lehetetlen manipulálni a nyomozati iratokat
Frissítve! A kormányt szidó levelet mindenki megkapja Botka Lászlótól, a pénzügyi támogatást nem
Egy olvasói levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben egy felháborodott nyugdíjas írta meg, hogy Szegeden 1500 nyugdíjas nem kap abból az egyszeri támogatásból, amit a város korábban szocialista, ma már függetlenként politizáló polgármesterétől kapnak a szépkorúak. Legalábbis azok, akiknek alacsony a nyugdíjuk, a többiek nem fontosak ezek szerint. Az azonban felvet kérdéseket, hogy a szegedi önkormányzat honnan tudja, hogy kinek alacsony és kinek magas a nyugdíja? A levél továbbá ellentmondásokba is ütközik, hiszen először a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról írnak, majd a "kivéreztetett önkormányzat" a zsebébe nyúl, mert mégis van pénz lóvéra. Bakondi György a PS-nek: már 2015-ben egyértelmű volt, hogy az NGO-k segítik az illegális bevándorlást (Videó)
Zsigmond Barna Pál és Bakondi György közös sajtótájékoztatót tartott szerdán az illegális bevándorlás aktualitásaival kapcsolatban. Az államtitkár és a tábornok kijelentette, hogy az uniós hatóságok példátlan kettős mércét alkalmaznak hazánkkal szemben: más tagállamokban üdvözlik azokat a migrációellenes eljárásokat, amelyeket Magyarország esetében büntetnek. Ennek legnagyobb példája pedig az Európai Unió Bírósága által ránk mért több százmillió eurós bírság.
Óriási korrupciós botrány Óbudán: letartóztathatják Czeglédy Gergő alpolgármestert és Békásmegyei Piac vezetőjét, Kiss László polgármester kampányfőnökét
Frissítve! Magyar Péter felveszi az EP-mandátumát, mert már másik múlt van, mint korábban volt
"Megnyerte" az önmaga által kiírt választást Magyar Péter, így felveszi azt az EP-mandátumot, amelyet megígért, hogy nem fog. Egyúttal kijelentette, a mandátumfelvételére vonatkozó "nem" szavazatokról tudni véli, hogy jelentős részük fideszesektől érkezett, akik nem szerették volna, hogy Brüsszelben tevékenykedjen tovább. Mindenesetre Magyar megérti azokat is, akik csalódtak benne – megteremtve ezzel a csalódott messiáshívők választócsoportját –, azonban azt is elmondta: pártja jó szereplésével már teljesen más helyzet van, mint amikor azt mondta, hogy mindent is el fog árasztani a Tisza, így mégiscsak jobbnak tartja felvenni mandátumát. Átadta európai parlamenti mandátumát Borvendég Zsuzsannának a Mi Hazánk elnöke - Itt van, mit üzent közben Magyar Péternek
Lemondott EP-mandátumáról a Mi Hazánk elnöke (akinek azért nem írjuk le nevét, mert a fránya FB-algoritmusok előszeretettel tiltanak miatta), így azt portálunk egykori vendégszerzője, Borvendég Zsuzsanna kapja meg. A mandátum átadásáról szóló nyilatkozatában T. László egyébként Magyar Péternek is üzent, aki ugyan szintén megígérte, hogy visszalép a listavezetői helyéről, ezt azonban nem tette meg. Korrupciós botrány Óbudán – Őrizetbe vették Czeglédy Gergő alpolgármestert
Ismét nyomozó ügyészek lepték el ma a korrupciós botrány miatt Kiss László óbudai polgármester hivatalát. A PS úgy tudja: házkutatás céljából érkeztek az önkormányzathoz a nyomozó ügyészek, majd őrizetbe vették és magukkal vitték Czeglédy Gergőt, az ellenzék alpolgármesterét. Még márciusban, az akkori rajtaütésben 4 embert vittek el a nyomozó ügyészek a hivatal épületében, bár egyikük sem alkalmazottja az önkormányzatnak. Valamennyien letartóztatásban vannak korrupciós bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítva. Bayer Zsolt: Takarodjatok ki az életünkből, gazemberek! – Tüntetés a hazánkat sújtó, brüsszeli ítélet ellen (Galériával!)
Vérlázító büntetéssel próbálja "megregulázni" hazánkat az EU bírósága: mintegy 200 millió eurós átalányösszeget és azon felül további napi 1 millió eurós büntetést szabott ki Magyarországra amiatt, mert nem engedi be a migránsokat. A példanélküli ítélet miatt Bayer Zsolt publicista tiltakozással egybekötött tüntetést szervezett az EU budapesti képviselete elé, pénteken délután 18 órától. Negyvenegy szavazat különbséggel nyert Karácsony Gergely – Vitézy is megszólalt
Péntek este - több órás megbeszélés után - bejelentette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy befejezték a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását. Miközben mindenki az eredményre várt, újabb hangfelvételek szivárogtak ki Karácsonyról, aki egy korábbi eset miatt kénytelen volt bocsánatot kéni Vitézytől. Főpolgármester úr ma sem fogta vissza magát, közölte, hogy az "NVI fideszes többsége épp most akarja elcsalni a választást." Majd az általa szervezett tüntetésen arról beszélt, hogy "bármi lesz is az újraszámolás vége, akkor is új választást akar, mert ez a demokrácia, a főváros érdeke." Ez tűrhetetlen! - Bayer Zsolt tüntetést szervez péntek 18 órára a Millenárisra a brutális migráns-jóvátétel miatt
Bayer Zsolt tüntetést szervez pénteken este hat órára a budai Millenárisra, az EU budapesti képviselete elé az Európai Unió Bírósága által hozott döntés miatt, amely napi egymillió euró büntetésre kényszerítené Magyarországot, ha nem fogadja be az elosztásra szánt migránsokat. - Ez tűrhetetlen! - fakadt ki Facebook-oldalán a neves véleményvezér. Utalványok váltották fel a választói burgonyát a baloldalon
Egyre több baloldali vezetésű önkormányzatról derül ki, hogy vásárlási utalványokkal akarhatták megerősíteni a szavazói bázisukat. A szokásos "választói burgonyát" felváltotta ugyanis a vásárlási utalvány. Ilyet kaptak a nyugdíjasok Óbudán, Szegeden és most kiderült, hogy Pestszentlőrincen is, de nem mindenhol ér ugyanannyit egy idős szavazó. Óriási kamuval indított Paks új polgármestere – Heringes Anita tagadja, hogy MSZP-s lenne
Látványos média-haknival indított Paks újonnan megválasztott polgármestere, Heringes Anita, aki ezúttal egy civil egyesülettel restartolt az önkormányzati választásokon, függetlenként állítva be a szervezetet. A probléma az, hogy annyira függetlenek és annyira civilek, hogy tagjaik pártkatonákból verbuválódtak: Mezősi Árpád például az MSZP Tolna vármegyei szervezetének oszlopos tagja, vezetője, míg Barnabás István a Momentum színeiben "politizál", de akad ex-jobbikos is közöttük. Heringes Anita pedig az MSZP - frakciótól kap fizetést, az MSZP pártalapítványának kuratóriumi tagja, az MSZP-Párbeszéd színeiben indult 2022-ben az országgyűlési választásokon, közben egyébként független is, ha éppen Paksról van szó. A városban élőket évek óta ordas hazugságokkal áltatja, így például arról, hogy Pakson él, és persze semmilyen párt nem támogatja. Nos, a PestiSrácok.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszokból egyértelműen kiderül: Heringes Anita képviselői alkalmazott az Országgyűlés Hivatalánál (munkaszerződéssel foglalkoztatja dr. Tóth Bertalan frakcióvezető 2022.05.03-től) , vagyonnyilatkozata szerint pedig az MSZP frakciótól kap fizetést. És ez még nem minden. Orbán Viktor: Soros György bírósága hozta meg a Magyarországot elítélő döntést (VIDEÓ)
A Magyarországot sújtó nyolcvanmilliárd forintos bírságról, az európai parlamenti választások eredményeiről és Magyarország NATO-ban beöltött szerepéről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. Rétvári Bence csattanós választ adott a magyarországi szegénységgel riogató baloldalnak
„Bezzeg Románia is megelőzött már bennünket, még ott is nagyobb a jólét, mint nálunk” – ömlik ránk az interneten a magyar baloldal által generált riogatás, amiről most Rétvári Bence, a Belügyminisztérium politikai államtitkára bebizonyította: rémhírterjesztés csupán. A magyar kormánytól független uniós statisztikusok szerint hazánk a középmezőnyben található az úgymond szegénységi listán. Gulyás Gergely a PS-nek: a háborús forgatókönyv szerint végül hazánknak is kötelező lett volna a katonai részvétel a NATO Ukrajna-missziójában
Komoly értetlenséget váltott ki az ellenzéki portálok körében, hogy hogyan is lehet Jens Stoltenberg magyarországi látogatását sikerként elkönyvelni, hiszen a vonatkozó szerződések szerint elviekben amúgy sem lett volna kötelező hazánk számára katonákat, fegyvereket és pénzt küldeni a NATO Ukrajna-missziójához. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón érdeklődésünkre kifejtette: a háborús logika előbb-utóbb belesodorta volna hazánkat a konfliktusba, ez alól szereztünk felmentést. Ajánljuk még
Gyerekkatonák és nyomorékok – Íme az ukrán hadsereg jövője
Kezek nélküli mozgássérült, és krónikus beteg. Nők, és gyerekkatonák, velük akarják feltölteni azt a hiányt, amit semmilyen nyugati segítség nem képes pótolni Ukrajna számára: az emberanyagot. De mi lesz az országgal, ami feláldozza a jövőjét? Berlin Pride: szombaton kora estére antiszemita utcai háborúvá fajult
A vádak: alkotmányellenes és terrorszervezetek - pl. Hammas - jelképeinek használata, rendvédelmi tisztviselőkkel szembeni testi sértés és ellenállás, közrend súlyos megzavarása és rablás. Trump lenyelte Brüsszelt? - Nagy árat fizetünk a kedvező vámtarifáért
A megállapodás olyan termékekre vet ki vámot, mint az autó, a gyógyszer vagy a félvezető. Korond-patak: csőbe terelték a vizét, de a parajdi sóbányán ez vélhetően már nem segíthet