Közel 3000 (!!!) milliárd forintot veszít Magyarország a Horn- és a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok négy autópálya-szerződésén
Ez az aprócska információ az Index-címlap alján árválkodik olyan címmel, hogy azt gondolhatjuk, csak a szokásos Fidesz-ellenes propagandát olvashatjuk a szokásos hatalmas számokkal. De nem: valaki a G7-nél és/vagy a DemNetnél (amire az Index hivatkozik) valószínűleg befüvezett és kiszámolta, hogy a Fidesz által akkor is feltárt és támadott autópályamutyikon mennyit veszített Magyarország, a magyar emberek, és most igazak a számok. A jelenlegi magyar GDP 7 százalékát kitevő kárt okoztak csak ennek a két autópályának a ppp-konstrukcióban történő megépítése és az üzemeltetése során. Köszönjük, MSZP, köszönjük, Gyurcsány Ferenc, köszönjük, magyar liberálisok. Kuncze Gábornak külön. Temetni jöttem, nem dicsérni
Kérlelhetetlen és hajlíthatatlan ellenségünk távozott el, ahogy nagy rajongója, Gyurcsány Ferenc fogalmazott nekrológjában. Lenyűgöző energiával, egy élet munkájával igyekezett mindazt tönkretenni, ami a mi szívünknek kedves. Azonban nem szégyen, sőt, szükséges jó ellenfeleink, ellenségeink életéből, tapasztalataiból tanulni, megérteni, mit csináltak jól és mit csináltak rosszul. Már csak azért is, hogy mikor a mi időnk eljön, ne vereségben hagyjuk magára az utánunk maradókat, mint ő, hanem a megmaradás örömében. Na de mi szükség van az Európai Parlamentre?
Ursula von der Leyen az első nő és az első német az Európai Bizottság élén. Gondolom, az első német nő is, és szinte biztosan az első hétgyermekes német nő is. Ez az elsőzés a média ocsmány szokása, a liberális elmebaj egyik gyönyörű megnyilvánulása: finoman arra utalnak vele, hogy jaj a fehér férfiaknak, lesz még a Bizottság elnöke leszbikus transznő is.
Veszélyes idealisták
Sokféleképpen leírható az a végtelen idealizmus, amely megjelenik az ellenzék, az "értelmiségiek" és a liberálisok ideológiai bírálataiban, amikor azok a kormányt támadják. De mindegyikben tettenérhető ugyanaz a végtelen hit, amely szerint létezik tökéletes társadalom, tökéletes kormányzás, tökéletes igazság, egyenlőség, és tökéletes zsír-, laktóz- és cukormentes vegán latte, aminek az íze is jó. A Demokratikus Koalíció egyetlen nácit sem támogat, csak az összeset! - Gyurcsányék most tudták meg, hogy a jobbikos Janiczak Dávidnak is voltak neonáci megnyilvánulásai
A DK nem lesz ott az ózdi Janiczak Dávidot támogató szervezetek között - közölte a párt nevében a DK Sajtóiroda. A közismerten kényes ízlésű, visszafogott, frissen hullott hó tisztaságú párt ma született bárány vezetősége ugyanis értesült róla, hogy Janiczak Dávidnak "korábban széleskörben köztudott neonáci megnyilvánulásai" voltak. Pártelnökük kígyók iránti vonzalmának hódolva még azt is hozzátették: "bár a kígyó a bőrét levedli, a politikában indokolt az elvek számonkérése". Federer-Nadal mérkőzés a Djokovics elleni döntőért Wimbledonban
Valami nagyon nem stimmel a tenisszel, a női döntő egyik résztvevője meg Serena Williams, aki szintén örökéletűnek tűnik. Unom a Federer-Nadalokat, a Federer-Djokovicsokat, a Nadal-Djokovicsokat. Ez nem természetes. A liberalizmus tökéletes, ti mind fasiszták vagytok
„A kommunizmusba vágynak a Fidesz szavazói” címmel jelent meg könyvismertetés a Liberális Világegyház HVG nevű közlönyében. A könyv nem teljesen időszerű, mert még a „populistákhoz” számolja a liberális Jobbik szavazóit is - nyilván nem az egykori 20 százalékot, hanem a mostani 6-t. De ettől eltekintve pontosan megtudhatjuk, miért szorult a liberális vallás defenzívába az elmúlt években: azért, mert a populisták „elmossák a valódi és hamis hírek közötti határvonalat”.
Forró vizet a fogyasztóra!
Tudom, hogy mindenkit a globális felmelegedés és a társadalmi igazságtalanságok érdekelnek, de a konditeremben a mosdóban kikötötték a hideg vizet. Csak meleg, majdnem forró víz van, ami értelemszerűen ivásra alkalmatlan, a teakészítéshez meg nem elég magas a hőmérséklete. Mint a zuhanyhíradó értesített róla, a jelenség oka nem valamiféle meghibásodás, hanem szimplán az emberi nyerészkedési vágy. Ugyanis a testedzésben kitikkadt közönség nem átallott rájárni a hidegvizes csapokra, utántölteni a környezetszennyező flakonjait, ahelyett, hogy a konditerem kínálatában megtalálható, nem is enyhén túlárazott félliteres „ásványvizeket” vásárolta volna. Ki a tudós és ki nem? És ki fizeti őket?
Ezt a kérdést nem olyan könnyű megválaszolni, mint elsőre gondolná az ember: ma sokkal többen gondolják és hívják magukat tudósnak, mint az a józan értelemből következne. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti rendszerének átalakítása nemcsak a tudományos elitünk rugalmatlanságából és kompromisszumképtelenségéből következik, hanem a nagybetűs „Tudomány” általános romlásából is, aminek a magyar valóságból kivezető szociológiai, politikai és pszichológiai okai is vannak. A hőség miatt erősen romlik a fakenews-ok minősége az Indexen!
A magyar ellenzék az elmúlt napokban több méretes sallert is kapott: egyet saját magától és a szavazóitól az előválasztás kapcsán, a másikat a valóságtól, mert nem Timmermans, sőt, nem is Weber lett az Európai Bizottság elnöke. Ellencsapásként írtak több cikket arról, hogy Karácsony mennyivel népszerűbb Tarlósnál, igaz, ennek ellenkezőjét bizonyító adatokkal teletűzdelve, majd a nem létező fideszes forrásaikra vonatkozó képzelgéseikkel traktálták az olvasókat. De a csúcsot a szerintük kb. meg sem történt Trump-Orbán találkozóra vonatkozó, bizonyára a hőguta tünetei között felbukkanó látomások címlapra felejtésével ugrották meg. Orbán Viktor a politikai elfekvőbe tette Webert és Timmermanst
A titkos diplomácia legszebb pillanatait idézte, ahogy az EU tagállamainak vezetői és a brüsszeli elit megválasztotta az EU valódi és látszatvezetőit a következő öt évre. Mindent elmond ennek a közegnek a szellemi és erkölcsi színvonaláról egyébként, hogy a szocialistáknál teljesen komolyan szóba került a jelölési joguk okán, hogy egy kommunista gyilkos unokája, az egyébként az európai politikában teljesen ismeretlen Dobrev Klára legyen az Európai Parlament elnöke: még szavaztak is róla, és úgy tűnik, alelnököt mindenképpen csinálnak belőle. A csúcsjelöltek megbuktak, és egy teljesen ismeretlen nő lesz a Bizottság elnöke. A bukott Weber és a bukott szocialista jelöltek ráadásul megtették azt a szívességet, hogy világgá kürtölték: a tízmilliós Magyarország miniszterelnöke tette őket vissza a helyükre, a politikai elfekvőbe. Ujhelyi István is igyekezett ezt megerősíteni, köszönet érte. Tarlós hatalmas fölénnyel vezet, Karácsonynak esélye is alig van - olvasható ki az Index felméréséből
Kétféle közvélemény-kutatás van: önbizalom-növelő, meg igazi. Az előválasztási fiaskó után az Index költségén a Závecz Research megkérdezte a budapestieket, hogy valamiféle képet kaphassanak a csata utáni helyzetről. Biztos kérdeztek olyasmit is, aminek van értelme a lényeg szempontjából, de azt - nyilván az eredményt látva - nem kötötték az olvasók orrára. Még a végén következtetéseket vonnának le belőle! Ellenben a legacélosabb kérdés és eredmény, amit még le mertek hozni, ez volt: van-e esélye Karácsonynak legyőzni Tarlós Istvánt. 47 százalék szerint van esélye, aztán, hogy győz-e, ki tudja? Beszédes, hogy fordítva ezt már nem tették fel, vagy nem hozták le. Ilyen egy sufnituningolt, manipulált felmérés! Gyurcsányék vesztettek - A nevetségesség megmaradt
Az előválasztás Budapesten visszarendezte a politikai erőviszonyokat az ellenzéki térfélen. A Gyurcsány-párt Kálmán Olgás bepróbálkozása csúfos kudarcnak bizonyult. Láthatólag Dobrev Kláráéknak nem volt terve arra az esetre, ha Karácsony Gergely túléli azt, hogy a DK és személyesen Gyurcsány Ferenc elárulta és becsapta őt. Az ellenzéki előválasztással csak a szokásos castingot hangszerelték át egy kicsit. A nevetségesség megmaradt. Csodavárás, fényevés és Márki-Zay Péter, aki miniszterelnök-jelöltséget nyert egy időközi polgármester-választáson
Sosem bocsájtom meg a hódmezővásárhelyieknek, hogy Márki-Zay Pétert rászabadították az országos nagypolitikára. Nem tudom, Lázár János miért vezekel, hogy kénytelen elindulni ellene, de az biztos, hogy ha ez nem jutalom, hanem büntetés, akkor a legkegyetlenebbek közül való. Nála jobban csak azokat a városházi dolgozókat sajnálom, akik nap, mint nap kénytelenek a Márki-Zay ragyogásában élni - stílszerűen: belekóstolni abba a fénybe, amit áraszt. Szív alakú vörös ágy, tudományos kutatás, pezsgőfürdős sarokkád
Mélyen felháborít bennünket, hogy az inkriminált, a tudományos kutatásban oly fontos rekreációt biztosító helyiséget az intézet új, érzéketlen, a dolgozókkal nem törődő vezetése felszámolta. Hová vitték a szív alakú ágyat? Kihez került a pezsgőfürdős kád? Hol lazulnak a programfejlesztésben megfáradt kockák? Arról van szó ugyanis, hogy egy sajnálatosan igaznak bizonyuló álhírből az derült ki, hogy az MTA SZTAKI ragadványnevű intézetében volt ilyen szoba, amely látványra pont úgy nézett ki, mint a Boldog Huszár nevű műintézmény VIP-szobája. Viszont a hivatalos álláspont szerint senki nem szexelt benne. Rejtélyes demokrácia, „királycsinálás” EU-s módra
Az Európai Bizottság elnöke egy utód nélkül meghaló király, illetve egy olyan politikai hulla jelen esetben, akitől mindenki megkönnyebbülve vesz búcsút. Barroso, az előző bizottsági elnök képes volt újra megválasztatni magát, tehát egyrészt alkalmas volt arra, hogy többé-kevésbé mindenkinek megfeleljen, egyensúlyozzon az érdekek kavalkádjában, másrészt jobbnak ígérkezett megtartani őt, mint potenciális kihívóival felborítani a status quót, vagyis egy „élhető” politikai környezetet volt képes teremteni. Töltött kérdések órája
Miután a szabad és független újságírók az ellenzék töketlenségétől, alkalmatlanságától, gyengeségétől megriadva és persze a saját nagyszerűségüktől megittasodva elindulnak mindenféle választásokon - vagyis politikusnak állnak -, a politikai pályájuk vége felé tartó ellenzéki politikusok a parlamentben Kálmán Olga szakmaiságtól átitatott kérdéseit teszik fel az azonnali kérdések és válaszok órájában. Vesztesek dühe
A nagyszüleim és a szüleim akaratukon kívül ugyan, de meghozták azt az áldozatot 1945 után, hogy ők voltak azok, akiket, mint az egykori elnyomó osztály tagjait kirabolták, megkínozták, bebörtönözték, akiknek elvettek évtizedeket az életükből, a gyermekkorukból. Nekem már „könnyű” ezzel a családi múlttal szembenállni a kommunizmusból kinövő liberalizmussal. Az ember gyenge: én személy szerint is hajlandó lettem volna megbocsájtani mindenkinek, aki részt vett ebben, mintha az ellenem elkövetett bűneik összemérhetőek lettek volna a nagyszüleim, a szüleim ellen elkövetett gonoszságaikkal. 1989-ben elhittem, hogy a bűnösök tudják, hogy azok, és a megbocsájtásért és a büntetlenségükért cserébe visszavonulnak majd a magánéletbe és boldogan élnek majd abból a vagyonból, amit addig elraboltak tőlünk.