„Újságíróként” dolgozó állambiztonsági tisztek, valamint a fiatal Meruk József – A titokzatos Hungexpo története
Meruk Józsefet szerette az élet és a Párt. Már huszonötévesen az MTI kiküldött tudósítója lehetett Prágában, hogy egy évvel később a Hungexpo sajtófőnökeként írjon róla a Magyar Hírlap. Utóbbi az igazán érdekes. Ez a vezető külkeres vállalat rendszerszerűleg az állambiztonság felügyelete alá tartozott. Meruk előtt a hírszerzés sokat próbált tisztje, a fedésben újságíróként és diplomataként is dolgozó Szolnok Péter is a Hungexpo „újságírója” lett, ahogyan a hozzá hasonlóan magasrangú tiszt Hidasi János is. Szolnok ráadásul korábban annál a Press rezidentúránál dolgozott, amely éppen a külföldi tudósítók kiküldetését és kiválasztását felügyelte. A Hungexpónál amúgy semmit sem bíztak a véletlenre: jellemző, hogy egy darabig az a Ferencsik József volt a cég egyik vezérigazgató-helyettese, aki a Nagy Imre-perben is kulcsszerepet játszott, és egy ideig az ÁVH második embere volt Péter Gábor mögött. Meruk 1975-ben már a Szovjetunióból jelentkezett, de nem sokkal később váltott és a Magyar Hírlap első, állandó moszkvai tudósítója lett. De ne szaladjunk ennyire előre. Média és hatalomátmentés: Meruk és a Hungexpo, 1. rész.Kubai napfény és az egykori Andrássy-villa kényelme: BM-es feleség, ÁVH-s exférj – Az örökké sikeres „Meruk-klán” nyomában
Folytatjuk médiaátmentős sorozatunkat. Egy olyan – elvileg kétgenerációs – dinasztiát fogunk bemutatni, amely a Rákosi-diktatúrától kezdődően egészen mostanáig meghatározó szerepet játszott és játszik a kultúra, a média és a véleményformálás területén. Az apa, Meruk Vilmos a Néphadsereg tisztjeként futott be példátlanul sikeres karriert, de fia, Meruk József talán rajta is túltett. Ma már inkább az ő neve ismert. Sorozatunk előző részében bemutattuk, hogyan lett Meruk Vilmos a Néphadsereg Szovjetunióban is kiképzett tisztjéből a Nemzeti Színház vezetője, hogy bukása után a visszaemlékezések szerint a Lipótra kerüljön. Most diplomata karrierje következik. Kubába már második feleségével, a BM-es Meruk Vilmosnéval ment ki, akinek első férje ÁVH-s volt. Merukék öt évet éldegéltek a napfényes Kubában, később feleségét nyugdíjazta az állambiztonság (Kubában fizetés nélküli szabadságon volt), a sokat próbált Meruk pedig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének helyettes-vezetője lett, hogy ezután Limába kapjon kiküldetést. Legismertebb gyermeke, Meruk József közben elvégezte a Marxon a nemzetközi kapcsolatok szakot, hogy huszonévesen már Prágából tudósíthasson. Ezután – szintén húszas évei közepén – a Hungexpónál kapott remek állást. És beindult egy apjához hasonlóan elképesztő karrier. Médiaátmentés – sokadik rész.Ügynök volt, meg nem is: Schiffer Ferencet beszervezték, de nem volt hajlandó jelenteni – Az aktanyilvánosságért harcoló Schiffer András néhai nagybátyjának története
Schiffer András évek óta következetesen viszi az aktanyilvánosság ügyét. Az ügyvéddel elbeszélgettünk a PestiTV Hálózat című műsorában, ahol szóba hoztuk egyik nagybátyját, Schiffer Ferencet, akiről kikutattuk, hogy az állambiztonságnak dolgozott. Vagyis nem. Vagyis mégis. Schiffer Ferenc újságíró volt, és a szokásos módon akarták beszervezni: az lett volna a "jutalma", hogy külföldi tudósító lehet. Elvileg vállalta, de ismert baráti-haveri társaságáról (például Mészöly Kálmánról) mégsem volt hajlandó jelenteni, aztán már a találkozókra sem ment el. Az ő ügye is bemutatja, mennyire összetettek az ügynökügyek. Schiffer papíron titkosmunkatárs volt, de nemigen végzett érdemi munkát. Az eredmény: sohasem lett külpolitikai tudósító. Schiffer András nekünk azt mondta, nagybátyja felemlegette ezt az ügyet még a hetvenes években a család előtt, azt mesélve, hogy azzal sikerült leráznia az állambiztonság tisztjeit, hogy túl pletykás, megbízhatatlan.Meruk Vilmos, a bolsevik „Robert de Niro” – Taxisofőrből lett a szovjetek mindenhol bevethető tisztogató-kádere
Kisebb szünet után folytatjuk médiaátmentős sorozatunkat. Ezúttal egy olyan – elvileg kétgenerációs – dinasztiát fogunk bemutatni, amely a Rákosi-diktatúrától kezdődően egészen mostanáig meghatározó szerepet játszott és játszik a kultúra, a média és a véleményformálás területén. Az apa, Meruk Vilmos a Néphadsereg tisztjeként futott be példátlanul sikeres karriert, de fia, Meruk József talán rajta is túltett. Kulcsszereplője volt a média területén elmaradt rendszerváltásnak. Ma már inkább az ő neve ismert, de kezdjük az apjával, hogy lássuk, Meruk József honnan érkezett. Volt pár elképesztő életút a kommunisták, bolsevikok között, de Meruk Vilmosé még közülük is kiemelkedett. Második, BM-es felesége szerint Meruk elvtárs segédmunkásként, majd taxisofőrként dolgozott, nagy pillanata azután jött el, hogy a Vörös Hadsereg fogságába esett. Visszatérve agitproposként és katonatisztként folytatta, hogy néhány kiválasztott társával együtt visszaküldjék a Szovjetunióba, továbbképzésre. A szabadságharc leverése után hazatért és kulcsszereplője lett a Néphadseregen belüli tisztogatásnak. Ekkor már politikai főcsoportfőnök-helyettesként hivatkoztak rá. Miután elvégezte a feladatát, a kultúra területére ejtőernyőzték, előbb a Népművelési Intézetnél folytatta a tisztogatást, majd a Nemzeti Színház élére került. Azt már nem bírta, állítólag idegösszeroppanást kapott és Lipótra került, majd le is váltották. Ezután kezdődött "diplomata" karrierje.Csengey Dénest szerinte eltették az útból, őt „csak” tönkretették – Szokolay Zoltán (1956–2020) portréja a PestiTV-n (Videó!)
Költő volt, titkos megbízott volt. Szokolay Zoltán pár hete halt meg, haláláról nem írtak a lapok, portálok. Pedig országgyűlési politikus volt, a rendszerváltozás, rendszerváltás szereplője. Jelentett Csengey Dénesről, állítása szerint szólt neki erről, megbeszélték. Szokolay Zoltánt a lányával zsarolta meg az állambiztonság, egy különösen durva, embertelen akcióval. Kameránknak azt mondta, nem akarta úgy végezni, mint Csengey. Akit szerinte – szerinte is – eltettek az útból. Egy áldozat és bűnös emlékére – két gyönyörű verssel.Borvendég Zsuzsanna: 1980 és 2010 között a titkos pénzügyi hálózat elnyelte nemzeti jövedelmünk egyharmadát
Sokkoló, megdöbbentő könyvvel (A hálózat pénze) jelentkezett Borvendég Zsuzsanna történész, amely annak ellenére sikeres, hogy a kiemelt könyvkereskedések többsége finoman szólva sem támogatja. Persze ez papírforma. Borvendég műve a maga pőreségében mutatja be azt a hálózatot, amelyben benne volt Amerika, a szovjetek, a nácik és a kommunisták, és amely az ideológiai különbségek és hidegháborús „játszma” ellenére a háttérben tökéletesen működött. Egy angol bankárcsoport csinált már egy kutatást arról, hogy a világ országaiból mennyi pénz ment el offshore-ba – mondta a PestiSrácok.hu-nak a szerző. A húsz legnagyobb vesztes között vagyunk a középmezőnyben. Becslések szerint 1980 és 2010 között kétszáznegyvenkétmilliárd dollárt vittek ki Magyarországról adóparadicsomokba. Ez a mai teljes nemzeti vagyonunk fele, és a vizsgált időszakban megtermelt nemzeti jövedelmünk egyharmada, vagyis a vizsgált harminc év alatt minden harmadik évben a magyar emberek teljes évi munkáját ez a pénzügyi hálózat nyelte el. Interjúnk első része itt olvasható.Egy Bródy itt, egy Bródy ott – Így üzleteltek az ex-nácikkal a kommunista külkeresek (Interjú Borvendég Zsuzsannával)
Sokkoló, megdöbbentő könyvvel (A hálózat pénze) jelentkezett Borvendég Zsuzsanna történész, amelyről már hónapokkal ezelőtt izgatottan mesélt nekünk. A lényeg: Rákosi, majd Kádár elvileg kommunista külkeresei gond nélkül üzleteltek azokkal a náci németekkel, akik korábban Hitler meghatározó emberei voltak. És ez rendszerszerű volt. Feltűnik a Bródy-klán, Bródy Sándor írónak a leszármazottai, akik közül többen jelentős szerepet játszottak ezekben a játszmákban. Az oldalági rokon, Bródy János zenész apja közben a Magyar Népköztársaság egyik futtatott közgazdász-szakírója volt. Borvendég interjúnkban elmondja: őt magát is megrázta, ahogyan lépésről-lépésre kiderült, milyen hálózat játszott össze. Benne volt Amerika, a szovjetek, a nácik és a kommunisták. „Utat nyitott olyan pénzügyi köröknek, amelyeknek egyetlen célja az ország gazdasági erejének az elszívása volt, de ez nem pusztán anyagi kérdés. A sikerükhöz kellett a nemzet védekező képességének a leépítése is, a nemzeti érzés kipusztítása. Ezt már Rákosiék elkezdték, de a pontot a kádári kultúrpolitika tette ki. A szocialista internacionalizmus remek lépcsőfok volt a későbbi globalizmus felé.”Popper, az ellenforradalmár: antiszemita provokációnak tartotta ötvenhatot, ezért gépfegyverrel védte a pártházat
Popper Péter, a szeretet, a béke szellemi guruja valójában a huszadik század egyik nagy átverése. Előző cikkünkben megírtuk, hogyan került egy bűnbandába és hogyan mentette meg őt a Gerő Ernő fontos emberének számító apja a börtöntől. Most bemutatjuk az ÁVH-sok és szovjetek mellett harcoló katonát. Popper saját bevallása szerint antiszemita provokációnak, ellenforradalomnak látta ötvenhatot, de ez nem elég: a hatalom képviselőjeként gépfegyvert kért és kapott a rezsimtől, amellyel a forradalmárok ellen harcolt. Állítása szerint nem lőtt senkire. Egyik nagy tette az volt, hogy eltüntette azokat az iratokat a pártirodából, amelyek nehéz helyzetbe hozták volna őt és szüleit. Popper szerint a megtorlásban nem vett részt, mert nem hitte, hogy éppen rá van szüksége a szovjeteknek. Logikája mentén amúgy benne lett volna. Megkapta a hírhedt Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet, amelyet jóbarátja, a pufajkás Horn Gyula is átvehetett. Popper még a kétezres években is szajkózta a kommunista propaganda hazugságát, például annak a katona-komisszár Sziklai Sándornak a felkoncolását, aki valójában magával és apósával végzett. Popper nyomában, 2.Popper Péter titkos élete: zsilettpengés bűnözőként kezdte, végül a Rákosiéknál jól fekvő apja mentette meg a börtöntől, majd dugta el a Lenin Intézetbe
Popper Péter ma is százezrek „guruja”, „mestere”, pedig elképesztő életet élt. Cikkünkből kiderül, hogy apja a Rákosi-diktatúra befolyásos kádere, Gerő Ernő bizalmasa volt. Maga Popper zsilettpengés boxerrel verekedő bűnbandába került. Korábban betört házakba, lakásokba, ahonnan ellopta az idős emberek pénzét. Amíg apja és anyja a kommunista párt gyűléseit járta, ő bűnözött, és amikor a társaság lebukott, őt csak apja tudta megmenteni a börtöntől. Bedugták a Kútvölgyibe. Poppert nemcsak kimentették, de bekerült abba a szovjet–magyar Lenin Intézetbe, ahol a jövő kádereit képezték – marxizmus-leninizmust tanult, de olyan jól, hogy a kommunista propaganda vele példálózott a fiatalság elől. A kis Popper elvtárs „éltanuló” cikket írt a Szabad Ifjúságba, ahol elmagyarázta, hogyan is kell tanulni. Ezután a rablóból pandúr lett és bevetették a galerik elleni küzdelemben. Nem véletlenül, hiszen pontosan ismerte a valódi bűnözők lelkivilágát, motivációit. Hiszen ő tényleg az volt. Egy elképesztő történet első része.„Én nem nyalok, mint az Illés” – Radics Béla, a Gitárkirály balladája
Egyszer majd valaki összeszámolja a Kádár-diktatúra nagy halottait. Radics Béla biztosan közéjük tartozott. A zseniális Gitárkirály nem volt hajlandó benyalni, nem volt hajlandó megalázkodni, meg is mondták neki: sohasem lesz nagylemeze. Nem is lett. Imádták a tömegek, ezért mindent megtettek az elhallgatására, az elhallgattatására. A Gitárkirály balladája a PestiTV A Hálózat című műsorában. Ahogyan szoktuk: keményen, tabuk nélkül. Radics és Balázs Fecó emlékére.Jéghideg profizmus a fagyban: esélyt sem adott a Barcelona a Fradinak
Bár reménykedtünk a hatalmas bravúrban, a Messi nélkül felálló Barcelona ezúttal a szebbik idegenbeli arcát mutatta. A spanyol bajnokságban jobbára szenvedő sztárcsapat az első félidőben három gólt lőtt a Fradinak a Puskás Arénában, a magyar bajnoknak most esélye sem volt a pontszerzésre. Panaszkodni nincs okunk. Az Európa Liga még összejöhet az utolsó fordulóban, és mi más is lett volna a cél a Juventus, a Barca és a Kijev ellen?Bródy János Brezsnyev szivarzsebében: a KISZ 1983-as menetén „Békés indulatokat” kért, amíg a többiek az Internacionálét énekelték
„Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni” – mondta a Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán Bródy János a KISZ-es fiataloknak 1981-ben. Ugyanebben az évben árulta el az alternatív zenekarokat, megtehette, mögötte állt a KISZ, a Hanglemezgyár és az ÁVH-s alakokkal megtömött Országos Rendező Iroda. Kevesen tudják, hogy Bródy a Brezsnyevék által erőltetett "békeharc" egyik nagy mozgalmára volt. Jóbarátai, Koncz Zsuzsa és Zorán mellett, akik a diktatúra Országos Béketanácsában nyomultak. Bródy ott volt a KISZ 1983-as, Amerika-ellenes békemenetén is, ahol „békés indulatokról” harsogott, utána a felvonulók az Internacionálét énekelték. Bródy tatai "árulása" valójában nem árulás volt, hanem egy folyamat része, a KISZ arcaként, a KISZ által szervezett koncerteket végighaknizva nem akart szembemenni a diktatúrával. Inkább belesimult teljesen.„Népirtás volt a Kádár-korszak öt-hatmillió abortusza” – Gyilkos idők: beszélgetés Zelei Miklóssal
A korai, értelmetlen halál és a Kádár-diktatúra szorosan összetartozott. A rendszer valósága egészen sötét volt – szemben a „Legvidámabb barakk” álságos léthazugságával. Abortusz, öngyilkosság – két terület, amelyben a világranglista szomorú éllovasai közé tartoztunk. „Volt egy tanárnőm, elkésett a szemináriumról, és azt mondta, de teljesen természetesen: bocsánat, abortuszom volt, éppen onnan jövök” – meséli nekünk erről az őrült, abszurd, szerencsére már távoli, mégis egészen közeli világról Zelei Miklós író, akinek legújabb regénye, a Gyilkos idők a maga meztelenségében mutatja meg a rendszerváltás előtti évtizedeket. Halálról, öngyilkosságról, részeges káderekről, gyökértelenné tett nemzedékekről beszélgettünk. Csupa taburól – mert ha valami összeköt minket, az ez.A katonai hírszerzés (MNVK-2.) állt a Malév mögött, a háttérben meg a KGB – Megdöbbentő dokumentumok a kivéreztetett repülő-vállalatról
„Tény, hogy a MALÉV mindenkori igazgatójának környezete a BM. és az MNVK-2. Csf-ség tisztjeiből vagy munkatársaiból tevődik össze” – írta az állambiztonság egy 1976-os titkos jelentésben, ami már sejtetni engedi, milyen szinten irányította a hálózat az egykori repülőtársaságot. Az elsőként most publikált, megdöbbentő dokumentumok szerint gyakorlatilag a Szovjetunióhoz a végletekig hű katonai hírszerzés, az MNVK-2. állt a Malév mögött. A hetvenes években készült állambiztonsági dossziéból kiderül, hogy a Malév-igazgatók (Lénárt György, Hűvös Sándor), a háttérember Rónai Rudolf (Légügyi Főigazgatóság) és a különböző kulcsemberek mind az MNVK-2. emberei voltak. Tisztek vagy megnyertek. Ezt csak azért tudjuk, mert az egyik fedésben dolgozó hírszerző megelégelte a mutyizást, a korrupciót és életveszélyes levelet írt az amerikai nagykövetségnek. Őt hazaárulónak nevezték, de mi valójában neki, nekik köszönhetően tudjuk, milyen szinten épült be a kommunista titkosszolgálat a Malévba. Amely a szovjetek segítségével indult és amely az oroszok asszisztálásával ment csődbe.Mivé lett a lázadó: itt a felvétel, ahol Bródy hitet tett a diktatúra mellett és elárulta a „szélsőséges” alternatív zenészeket
Megdöbbentő filmfelvétel került fel az internetre Bródy Jánosról. A jelenet 1981-ből származik: ekkor osztotta meg a diktatúra a zenészszakmát, az árulók, az ellenségek az új, lázadó alternatív zenekarok lettek. Tóth Dezső miniszter-helyettes arra kérte Bródy Jánosékat, hogy segítsenek „megtisztítani” a terepet a körön kívüli bandáktól. Bródy (ekkoriban a Zeneművészek Szövetsége elnökségének a tagja) felszólalásában hitet tett a kádári társadalom mellett, majd ezt mondta: „Még mindig nem tudni pontosan, hol vannak e műfajnak a határai, s ennek a következménye az is, hogy ilyen szélsőséges jelenségekről szólt Tóth elvtárs. Itt hivatásos előadóművészi engedéllyel rendelkező zenészek ülnek, s a Tóth elvtárs által említett rossz példák alanyai nem tartoznak hozzánk. Sem az URH, sem az Orgazmus, sem a Bizottság.” Bródy szavai súlyosnak számítottak, hiszen ekkora már a politika is elismerte őt. Barátai, Koncz Zsuzsa és Zorán ekkor már a kommunisták Országos Béketanácsában voltak.„Mindent odaadtak Krisztusért” – A délvidéki népirtás ferences mártírjainak története a PestiTV-n
A PestiTV A hálózat című műsorának harmadik adásában ismét a délvidéki mészárlással, népirtással foglalkoztunk. Ezúttal három ferences szerzetes történetét mutattuk be. Ketten mártírok lettek, a harmadik, Mihály atya megmenekült, és elmesélte az egészet. Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf szerzeteseket a jövőben talán boldoggá avatja a Vatikán, erről a folyamatról is beszélgettünk a ferences történésszel, Kálmán Peregrin atyával. Egy egyszerre szomorú és felemelő utazásra hívjuk Önöket!Mártírgyártás régen és most: bűnözőkből hősök, avagy a BLM-mozgalom a Sacco és Vanzetti-propaganda fényében
„Ki az ördög akarná megmenteni őket? Mi hasznunk belőle, ha élve maradnak?” – mondta egy kommunista agitátor arról a Saccóról és Vanzettiről, akinek neve az idősebb korosztálynak biztosan mond valamit. Két olasz anarchistáról van szó, akiket egy bűncselekmény után elkaptak, majd halálra ítéltek. Mára biztos, hogy Sacco bűnös volt a gyilkosságban, de Vanzetti valószínűleg nem. Ez senkit sem érdekelt. A bíróság el akarta ítélni őket, ők meg mártírok akartak lenni, és ezzel a Komintern járt a legjobban. Ők karolták fel az egész ügyet. Az egész per nyertese a kommunista mozgalom lett. A vörösök Goebbelse, Willi Münzenberg irányította azt a propagandát, amelyhez felhasználták a zsebükben és befolyásuk alatt álló sajtót. A világon erőszakos tüntetések és békés megmozdulások történtek a két anarchista mellett kiállva, számtalan értelmiségi tiltakozott az ítélet ellen. Az egész mögött a Komintern, Sztálinék és Münzenberg állt. Az igazság senkit sem érdekelt. Ha megnézzük a BLM-mozgalmat, akkor ugyanezt a receptet látjuk. Kell egy ügy és egy olyan gépezet, amely az egész világon akadálytalanul működik.Ajánljuk még

























