Pesti Srácok

FICSAK: rokoni kapcsolat pajzsolhatta az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottját, a balos önkormányzat tovább titkolózik

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 március 7.
A DK-s László Imre vezette újbudai önkormányzat igyekszik mindent elkövetni, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvodánál pénteken kirobbant botrányt a szőnyeg alá söpörjék – derült ki a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) szerdai sajtótájékoztatóján, ahol Király Nóra, a FICSAK elnöke portálunknak arról is beszélt, hogy rokoni kapcsolat pajzsolhatta az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottját.

Potápi: ne lemondással tekintsünk az EP-választásokra, hanem a szavazatunkkal a kisebbségi érdekek melletti kitartást erősítsük

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 március 4.
Azt kell a szavazókban tudatosítani, hogy azok a magyar képviselők, akik akár Szlovákiából, akár Romániából egy magyar párt jóvoltából kijutnak az EP-be, azok nemcsak a magyarországi magyar politikusok erejét tudják majd növelni, hanem összmagyar érdekeket is tudnak képviselni Brüsszelben – fogalmazott portálunk érdeklődésére Potápi Árpád János, akit a közelgő 2024-es európai parlamenti választások kapcsán kérdeztünk. Úgy vélte, a magyar kezdeményezések az Európai Parlamentben nemcsak a határon túli magyarság kérdéskörét boncolgatják, hanem az összeurópai kisebbségi érdekeket is szolgálják.

A nemzetpolitika alapja a folytonosság és a stabilitás – Megjelentek az Együttműködő nemzet program pályázatai

SMSusánszky Mátyás Forró drót 2024 március 4.
„Akkor egységes a nemzet, ha egységes, erős a magyarországi, a Kárpát-medencei és a diaszpóra magyarsága is. Ezt a nemzetegyesítő munkát a kormány 2024-ben is folytatja” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Potápi Árpád János, ahol az Együttműködő nemzet program keretében megvalósuló idei pályázati lehetőségeket mutatta be.

Még csak a félidőben vagyunk - Mező Gábor könyve a tévé megszállásáról és a kommunista propagandisták átmentéséről a médiában

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 29.
"A politikai rendszerváltáshoz elég öt-hat hónap, a gazdasági rendszerváltáshoz öt-hat év kell, de a lelkekben végbemenő rendszerváltáshoz már ötven-hatvan év szükségeltetik" - fogalmazott Mező Gábor történész, kutató a héten megjelent „A tévé megszállása” című kötete kapcsán. Kiemelte, bár a kommunista propagandistákat, ÁVH-sokat a rendszer természetéből adódóan mentette át a szovjethű hatalom a rendszerváltás utánra, ez valójában a Nyugatnak is érdeke volt. Mező Gábor szerint ugyanis a posztkommunisták sem tűrték, ha valaki szembefordul velük.

Putyin szerint a NATO Oroszország megtámadására készül, de szerinte a Nyugat elszámolta magát

SMSusánszky Mátyás Világugar 2024 február 29.
Oroszország felkészül a harmadik világrend kiépítésére és belső képességeinek, szuverenitásának erősítésére koncentrál, miközben a családok védelmére és a gyermekek születésére is forrásokat különít el - többek között erről szólt Vlagyimir Putyin szokásos éves beszámolója, amely választási programnak felfogható. A jelenlegi orosz elnök az elkövetkező hat évre vázolta fel az Oroszország előtt álló feladatokat, de beszélt arról is, tárgyalóasztalhoz ülne az Egyesült Államokkal a biztonsági problémák megoldása érdekében. Az ambíciózus terv mindenesetre nem arról árulkodik, hogy az elkövetkezendő időszakban az oroszok a gazdasági hanyatlástól és elszeparáltságtól tartanának.

Amíg 2011-ben 81, addig most 663 pedofil van börtönben – Tények ellen hadakozott a pedofilozó, de a gyermekvédelem iránt különben érzéketlen baloldal

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 27.
A gyermekvédelem iránt különben érzéketlen baloldali pártokban még keddre is maradt szufla, ha egy kis pedofilozásról van szó. A DK, a Momentum és a Párbeszéd egy országos pedofilhálózat rémképét vázolták fel felszólalásaikban, amelynek magját a kormánypártok képeznék. A kormánypárti reakciók ugyanakkor azt firtatták, hogyan lehet, hogy az ellenzék által meg nem szavazott gyermekvédelmi szigorítások megnyolcszorozták az elítélt pedofilok számát.

„A zászlót ne hagyjátok a földön heverni! A zászlót vinni kell!” – Vándorkiállítás indult Wittner Mária életéről (VIDEÓ + FOTÓGALÉRIA)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 25.
A zászlót vinni kell, a zászlót tovább kell vinnie a következő nemzedéknek is – ez a legfőbb üzenete annak a Wittner Mária életét és munkásságát bemutató vándorkiállításnak, amelynek első állomása Dunakeszi. Mint videónkban elhangzik, Wittner Mária volt az a szabadsághősünk, akit mi is ismerhettünk, akit mint hétköznapi ember is ismerhettünk, mégis egyike lesz azoknak az igazgatási pontoknak, akik korunkban az állócsillagot képviselik.

Gulyás Gergely a PS-nek: Novák Katalin világosan fogalmazott

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 16.
„A köztársasági elnök feladata a nemzet egységét megtestesíteni. Ez nem jelenti azt, hogy mindig minden döntése mögött a társadalom egésze, vagy akár annak többsége kell, hogy álljon, de ha van egy ennyire egyértelműen elutasításra találó ügy, amely ennek a hivatalnak a betöltését megnehezíti, vagy ellehetetleníti, abból le kell vonni a következtetést” – fogalmazott portálunk érdeklődésére a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely: a gyermekvédelem apostolaivá léptek elő, akik eddig támadták azt idehaza és külföldön egyaránt (visszanézhető!)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 16.
Érthető, hogy a magyar társadalom értetlenül fogadta a köztársasági elnök kegyelmi döntését, és az történt, aminek ilyenkor történnie kell, Novák Katalin és Varga Judit példamutatóan vállalták a felelősséget – jelentette ki Gulyás Gergely a pénteki Kormányinfón. A kancelláriaminiszter hozzátette, a kormány a jövőbe tekintve szigorította az Alaptörvényt, kijelentve, hogy nem adható kegyelem a gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekmények elkövetőinek.

L. Simon László szerint le kell mondania Balog Zoltánnak, "a püspök számára ez az egyetlen morális döntés" (VIDEÓ)

SMSusánszky Mátyás Forró drót 2024 február 15.
Balog Zoltánt egy olyan grémium tartotta meg a hivatalában, amely erről nem is rendelkezik döntési jogkörrel, gyakorlatilag Balog Zoltánon múlt, hogy püspök maradt - fogalmazott a Hír TV Vezércikk c. műsorában L. Simon László. Mint hozzátette, a püspök számára az egyetlen morális döntés, ha követi Novák Katalin példáját, már csak azért is, mert személye miatt már a református egyház is támadható, amely megtartotta hivatalában. Dézsy Zoltán filmrendező ugyanitt szintén arról beszélt, hogy a "két nagyszerű harcos" elvesztése utáni gyászmunka mindaddig nincs elvégezve, amíg Balog Zoltán ténylegesen szembe nem néz tetteivel és azok következményeivel.

Kövér László: ki kell szabadítani a múltat a diktatúra kiszolgálóinak és örököseinek fogságából

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 14.
A kommunista diktatúrák által meggyötört nemzetek feladata kiszabadítani a múltat a diktatúra kiszolgálóinak és örököseinek fogságából – hangsúlyozta Kövér László a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tíz éves jubileumi konferenciáján elhangzott köszöntőjében. Az Országgyűlés elnöke arról is beszélt, hogy a nyugati világban az ismét kizárólagos hatalomra törő erők meg akarják fosztani a nemzeteket az emlékezetüktől, ebben pedig komoly fegyverük lehet az Internet, a virtuális világban ugyanis azé az emlékezet, aki a szerverek tulajdonosa.

Információs kárpótlás – Tíz éves a Nemzeti Emlékezet Bizottsága

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 14.
"A szovjet megszállás és a kommunista diktatúra évtizedei közös közép-kelet-európai sorstörténet, amely azonban máig nem vált a közös európai emlékezeti kultúra részévé, nem lett Európa közös történelmi kódja" – fogalmazott köszöntőjében Földváryné Kiss Réka az alapításának tíz éves jubileumát ünneplő Nemzeti Emlékezet Bizottság konferenciáján. Az intézmény vezetője kiemelte: távolinak tűnik, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak külön nemzetközi emléknapja, múzeuma, közös emlékezeti helyei legyenek.

Weber is érzi hatalma gyengülését – Nem véletlenül kezdi az Európai Néppárt Romániában az EP-kampányt

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 8.
Az Európai Néppárt (EPP) első embere nemrégiben már szinte kínos igyekezettel dicsérte agyon az Európai Parlament előtt Klaus Iohannist és Romániát, majd Manfred Weber azt is bejelentette, hogy az EPP Bukarestben kezdi meg kampányát. Akár Bezzegromániát is kiálthatnának a baloldali portálok, de valószínűleg ők is érzik, hogy Weber tulajdonképpen tüzet oltani megy majd Bukarestbe, az EU-szkepszis miatt ugyanis komoly ellenfelekre számíthat az Európai Néppárt a választások után.

"Mintha régi ismerősök lettünk volna..." – Potápi Árpád János az ukrajnai útról, helikopterezésről és az AUR elfogadható terveiről

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 6.
Három és fél év kitiltást követően léphetett a magyar tárgyalódelegációval Ukrajna területére Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki a hétfői sajtóreggelit követően osztotta meg tapasztalatait portálunkkal a tárgyalásról, annak eredményeiről, különösen annak fényében, hogy a baloldali sajtó a diplomáciai csúcstalálkozótból egyetlen pontot emelt ki: azt, hogy a delegáció helikopterrel érkezett. Az államtitkárt akkor már megkérdeztük első helikopteres élményéről; arról, mennyire reménytelen a frissen megalakult Fico-kormány alatt a kettős állampolgárság megszerzése a felvidéki magyarságnak; és hogy mit gondol a szélsőnacionalista AUR terveiről Székyleföld szétszabdalásáról...

Ég a bőre a fővárosi baloldalnak Karácsony botrányai miatt, így most már nekik is probléma, hogy lehetetlen lecserélni

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 6.
Már Karácsony lehetséges utódjáról beszélnek a baloldalon – írja a Magyar Nemzet cikke, amely titokzatos MSZP-s forrásokra hivatkozva próbálja bizonyítani, mennyire megrendült a baloldali pártok bizalma a főpolgármesterben a sorozatos botrányok miatt. Mint látni fogjuk, a hibázni képtelen főpolgármestert lehetetlen politikailag leváltani: túlságosan beágyazott, és minden bénázása dacára népszerű Karácsony Gergely. Ezért a baloldalnak egy csodára lenne szüksége, hogy az egyre cikibb Karácsonytól megszabaduljon.

A világmagyarság idegrendszere és vérkeringése - Bemutatkozott a "2024, az együttműködő nemzet éve" nemzetpolitikai program

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 5.
A Kárpát medence magyarságának idegrendszere a hálózatosodás, a vérkeringését pedig a közösségépítés adja - jellemezte a nemzetpolitikai programok értelmét és célját portálunknak Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a hétfői sajtóreggelin, amelyen a 2024-es év programjait ismertette. Potápi Árpád János kiemelte, idén szeretnék már a tavaszi hónapokban az összes pályázati felhívást közzétenni.

Végre méltó otthonra talál a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteménye a városligeti Klösz-villában

SMSusánszky Mátyás Forró drót 2024 február 1.
A fotóművészet hazaérkezik a Városligetbe, ahol Nemzeti Fotóművészeti Múzeumként végleges otthona lesz – hangzott el csütörtökön, a bejelentéssel egybekötött „Mélység/élesség” című tárlat megnyitóján, amely ízelítőt ad a 2025-ben átadni tervezett új múzeum kínálatából. A tervek szerint a Városliget Zrt. által e célra megvásárolt Klösz-villában, a Városliget szomszédságában rendezkedhet be a magyar fotóművészet.

Gulyás Gergely a PS-nek: ne legyenek illúzióink, egy nyílt, nyers, brutális hatalmi küzdelem zajlik Magyarország ellen Brüsszelben

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 február 1.
"Egy nyílt, nyers, brutális hatalmi küzdelem zajlik hazánk ellen Brüsszelben, ahol amennyire lehet, annyira akarnak ártani Magyarországnak" – fogalmazott a portálunk kérdésére Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón a még visszatartott uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségeit latolgatva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: Ursula von der Leyen nyilvánvalóvá tette, a megegyezés akadálya az, hogy genderügyben, a háború és a migráció ügyében más állásponton áll hazánk. Ugyanakkor az Európai Bizottság elnöke tarthat is attól, hogy a hungarofób baloldali többség az Európai Parlamentben milyen lépésekre ragadtatná magát, ha mégis konszenzus alakulna ki hazánkkal.