Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Célegyenesben a Stop Soros törvénycsomag, leáldozhat a migránssimogatásnak
A migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről, a bevándorlási finanszírozási illetékről és az idegenrendészeti távoltartásról nyújtott be törvényjavaslatokat a kormány az Országgyűlésnek – a „Stop Soros” törvénycsomag egy részének elfogadásához kétharmados támogatás szükséges. Belehúztak a rendőrök, újabb reptéri tolvajokat kapcsoltak le
A két rakodómunkás még január 8-án lopott el az egyik utas feladott poggyászából egy fehérarany gyűrűt, egy másik utaséból pedig egy karórát és egy parfümöt. Novák Katalin: folyamatosan emelkedik a házasságkötések száma
A házasság nem ment ki a divatból, Magyarországon reneszánszát éli, a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdán egy csepeli sajtótájékoztatón, amelyen egy civil szervezet azt ünnepelte, hogy egy éve indította el jegyescsomagját. Itt az újabb világvége: rend lehet éjszakánként a pesti bulinegyedben
Visszautasította Alkotmánybíróság (Ab)az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében. Egyre otthonosabban mozog a magyar választási kampányban az OLAF
Újabb magyarországi uniós projekt ügyében vélelmez szabálytalanságot az OLAF, és a 3,3 milliárd forintos támogatás visszafizetésére tett javaslatot. Az unió csalás elleni hivatala szerint összeférhetetlenség gyanúja vetődött fel, amikor Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a beruházás előkészítésében és végrehajtásában is érdekelt lehetett. Ezzel szemben Homolya egy tévéinterjúban bagatell ügyeknek minősítette az OLAF által felsorolt eseteket. A még megmaradt híveit is hülyének nézi a Momentum virtuális vezetése
Meg akarta puccsolni a Momentum vezetőjét, Fekete-Győr Andrást helyettese, Soproni Tamás, majd amikor a cicaharc részletei januárban kiszivárogtak, a nyilvánosság előtt mindeketten letagadták a párton belüli hatalmi harc tényét, és a teljes, idilli összhang képét igyekeztek eljátszani. Apró szépséghiba a történetben, hogy Soproni mindezt úgy tette meg több tévéinterjúben, hogy decemberben már lemondott a Momentum alelnöki tisztéről.
Juhász Péter már azt hitte, kimászott a családon belüli erőszak vádjából, de egyre mélyebben belesüllyed
Egészen tisztességtelen nyilatkozattal jelentkezett Juhász Péter az élettársa megverésének ügyében – szúrta ki az Origo. Az Együtt elnöke gyakorlatilag saját magától kér bocsánatot, miközben azt hazudja, hogy kényszerítették arra, hogy megpróbálja lejáratni volt élettársát. A megvert és megalázott nőtől tehát nem kért bocsánatot, az amúgy tényleg aljas blogbejegyzését viszont (nyilván ügyvédi tanácsra) törölte. Aztán visszarakta. Trump kiválasztotta az USA új budapesti nagykövetét
Donald Trump amerikai elnök David B. Cornstein New York-i üzletembert készül az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének jelölni – jelentette kedden a washingtoni Fehér Ház honlapján. Munkaerőt akart importálni Németország, de csak integrálhatatlan migránsokat sikerült
Se rövid, se középtávon nem sikerült integrálni a német munkaerőpiacra az utóbbi évek migrációjával az országba érkezettek többségét – mondta az M1 szerda reggeli műsorában Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet igazgatója. Az ellenzéken múlnak a Stop Soros törvény kétharmados részei
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint „a lelkiismeret felébredhet” egy-két ellenzéki országgyűlési képviselőben, és így megszavazhatja a parlament a Stop Soros törvénycsomag kétharmados elemeit is. Hivatali visszaélést követhetett el a román korrupcióellenes ügyészség ünnepelt főügyésze
Meneszthetik pozíciójából Laura Codruţa Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét, miután a nyomozó hatóság egyik korábbi ügyésze azzal vádolta meg, hogy egy potenciális miniszterelnök-jelölt ügyében kért soron kívüli eljárást. Titokzatos külföldi videóban mutatják be a Jobbik újmúltját (Frissítve!)
Minden képzeletet felülmúló, múltmosdató kampányvideó készült a Jobbikról. A húszperces összeállítás a Jobbik és a valóság – a párt titkolt története címmel jelent meg. Közzétevője egy külföldi férfi, aki elmondása szerint régóta figyeli a magyarországi politikai eseményeket, imádja az országot, de soha nem foglalkozott pártpolitikával. Mégis igen tájékozott a Jobbikot illetően, amelyet az itteni politikai erők áldozataként mutat be.
Az eddigi látszat ellenére, csak szombaton kezdődik a kampány
Február 17-én, szombaton kezdődik a hivatalos, ötven napos választási kampány, ekkor lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok is. Hétfőtől a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon. Akár már 2025-26-ban hosszabb útvonalon járhat a kettes metró
Akár már 2025-2026-ban járhatnak a meghosszabbított 2-es metróval az utasok – mondta a Magyar Hírlapnak a XVI. kerület polgármestere. Az ENSZ üdvözli és minden tagállamára rákényszerítené a globális migrációt
Az Alapjogokért Központ kutatása szerint beigazolódtak a korábbi félelmek, mert az ENSZ úgy gondolja, a migráció valamennyi formája feltartóztathatatlan, de pozitív folyamat, ezért a migránsokat informálni, a folyamatot pedig tervezni és „menedzselni” szükséges. Igazságosodik a választási rendszer: Gyurcsány már megbarátkozott a baloldal fő ellenségeivel, a választókerületekkel
Gyurcsány Ferenc szerint az a helyes, ha az egyéni választókerületekben dől el az, hogy melyik párt nyeri meg a 2018-as országgyűlési választásokat. Mint mondta, az országnak többre van szüksége, mint a kormányváltás, de kevesebbre, mint egy forradalom. Bevégeztetett Martin Schulz bukása
Martin Schulz azonnali hatállyal távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből. Ezt a politikus személyesen jelentette be kedden Berlinben. A párt vezetését ideiglenesen a rangidős alelnök, Olaf Scholz hamburgi polgármester veszi át. Lemondott a holland külügyminiszter, miután beismerte, hogy hazudott a Putyinnal tartott találkozójáról
Lemondott tisztségéről Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kedden, miután komoly belpolitikai botrányt okozott, hogy elismerte, nem volt igaz az a kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón. Egyre növekszik az Oxfam segélyszervezet körüli szexbotrány
Tovább terebélyesedett az Oxfam körüli szexbotrány, miután a nemzetközi humanitárius segélyszervezet egyik volt magas rangú tisztségviselője kedden elmondta, hogy korábbi főnökei nem vették komolyan aggályait egyes munkatársak szexuális visszaélései miatt. Romániában tavaly két és félszeresére nőtt a menedékkérők száma
Romániától tavaly csaknem ötezer külföldi bevándorló kért menedékjogot, ami több mint két és félszerese az egy évvel korábbi adatnak - derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) kedden közzétett éves jelentéséből. Rendőrök elleni merényletet tervezett három fiatalkorú dzsihadista Ausztriában
Rendőrőrs elleni merényletet tervezett St. Pöltenben három fiatalkorú dzsihadista, akik a vádak szerint az Iszlám Állam terrorszervezet "alvósejtjét" akarták megalakítani azzal a céllal, hogy "kalifátust" hozzanak létre Ausztria területén - közölte az osztrák ügyészség kedden. Megkezdődött a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György másodfokú tárgyalása
A vádlottak felszólalásaival megkezdődött a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt bíróság előtt álló Budaházy Györgynek és 16 társának másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán kedden. Migránsokkal teli csónak borult fel a Marica görög-török határfolyón
Három bevándorló életét vesztette, és négy eltűnt kedden, amikor a nyolc embert szállító csónakjuk felborult a Marica török-görög határfolyón - jelentette a török katasztrófavédelem (AFAD). Sajtóklub: Az, hogy Gyurcsány nincs most börtönben, bizonyítja azt, hogy nem működik megfelelően a demokrácia
Gyurcsány Ferenc kampánynyitó eseményén arról beszélt, hogy a sajtó a jelenlegi formájában nem maradhat fenn, az ország jelenlegi vezetésével szimpatizáló médiamunkásoknak mennie, a most felelős beosztásban lévőknek pedig felelnie kell. "Rákosi Mátyás most mind a tíz ujját nyalogatja a pokolban, nem lehet ott jó neki, de most felcsillant a szeme, hogy ez a mi fiunk" - így reagált a hírre Bencsik András a hétfői Sajtóklubban. A Magyar Demokrata főszerkesztője szerint, ha Gyurcsány ezt komolyan gondolná, akkor azonnal ki lehetne vetni rá 20-30 évet. Lovas István szerint "az, hogy Gyurcsány nincs most börtönben, bizonyítja azt, hogy nem működik megfelelően a demokrácia", ő úgy látja, hogy a DK elnöke visszasírja a diktatúrát.